Fröccs

A nehéz év jó évjáratot hozhat

Október 21. 10:30
A nehéz év jó évjáratot hozhat
 
Minden tekintetben nehéz év a borászoknak az idei, ennek ellenére jó évjáratra számítanak a Gere Tamás és Zsolt Pincészeténél. Az áprilisi fagy ugyan nagy károkat okozott, de a szüret felénél járva optimisták a villányiak.
 
Alig volt olyan borvidék tavasszal, amelyet megkímélt volna a rendkívüli időjárás, Villányban a kékfrankos sínylette meg legjobban a hirtelen jött mínusz fokokat. A szeptemberi napsütés jól jött a szőlőnek, de a sok eső végül a szürethez közeledve is kihívások elé állította a szakembereket. 
 
Növényvédelem szempontjából borzasztóan nehéz évről számol be Gere Zsolt, de a tudatos gazdálkodásnak hála jó évjáratra számítanak. A szakmai munkának köszönhetően gyakorlatilag minden fajtánál bíztatóak az eddigi jelek, kiemelkedő borokra azonban ismét a késői érésű fajták esetében van esély.
 
Gere Zsoltéknál egyébként is a nagy borok készítését tűzték ki célul, és már évek óta kiegyenlített mennyiségben képesek ezt elérni. A gyümölcsös borok térnyerése már régebb óta tapasztalható a borvidéken, a borász szerint ez a trend az idei tételek esetében sem fog változni.

Jön a Gault et Millau Pop

Október 20. 10:14
Pop elnevezéssel új kategóriát vezet be 2017-es kiadásában a Gault et Millau francia étteremkalauz, amely a nyugat-franciaországi Noirmoutier-ban működő La Marine tulajdonosát, Alexandre Couillont választotta meg az év séfjének.
 
A Michelin után a második legjelentősebb, szintén francia gasztronómiai kalauz csütörtökön megjelenő új kiadásában 120, internetes oldalán pedig 240 minőségi helyet díjazott a pop kategóriában, amellyel a lazábbnak tekintett vendéglátóhelyek, például a kávézók, bor- és koktélbárok, pizzázók és street food helyek kínálatát értékelte. 
 
Közülük a Mokonuts nevű párizsi kávézó vitte el a pálmát, amely házi süteményeket és friss piaci termékekből készített, különleges salátákat kínál.
 
„Hihetetlen választékú a kínálat, legyen szó luxushelyekről, bisztrókról vagy fiatal kezdőkről, akik nagyon elérhető gasztronómiát kínálnak” - mondta Come de Chérisey, a kiadvány igazgatója. Üdvözölte a séfek „rendkívüli dinamizmusát”, amely a nehéz gazdasági helyzet ellenére is megmutatkozik.
 
A kalauz az év séfjének Alexandre Couillont választotta, aki Noirmoutier szigetén 1999 óta működteti feleségével a családi örökségként rámaradt éttermet, a La Marine-t. 
 
A 40 éves séf apja turistaétterméből néhány év alatt egy felkapott gasztronómiai helyet hozott létre, amely kizárólag helyi termékekből főz. A házaspár a vendéglővel szemben található kikötőben vásárolja az Atlanti-óceánból érkező halakat és kagylókat, híres zöldséglevesük összetevői pedig saját, 1800 négyzetméteres kertjükből származnak. Csak a gyümölcsök érkeznek a déli Perpignan régióból. 
 
„Amikor 1999-ben átvettük a helyet, semmink sem volt” - mondta a sikerét a helyi, egyszerű konyhára alapozó séf, aki naponta 5-6 e-mailt kap külföldről 2017-es asztalfoglalásokra.
 
Alexandre Couillon és felesége, Céline a vendéglátóipari szakközépiskolában ismerkedett meg, 23 évesen vették át Alexandre apjának éttermét.
 
„Az első évben volt olyan júliusi este, amikor egy vendégünk sem volt. Ma már senki sem véletlenül tér be. Nyolcszáz kilométerről is jönnek emberek, ez egyszerűen elképesztő” - mondta a boldog étteremtulajdonos.
 
A Marine séfje 2007-ben kapta meg a Michelin kalauztól az első, hat évvel később pedig a második csillagot, a Gault et Millau pedig 2008-ban „a jövő nagy séfjének” választotta.
 
A siker nem változtat semmin. Kézműves vagyok továbbra is. Minden reggel ugyanúgy örülök, hogy indulhatok dolgozni” - mondta a kétgyermekes apa. 
 
A házaspár 15 főt alkalmaz az alig húsz férőhelyes étteremben, amelyet nem kíván bővíteni.
 
A Gault et Millau kalauz 12 országban, köztük Magyarországon jelenik meg. A külföldi kiadásokat a közeljövőben bővítik Japánban és Kanadában, valamint novemberben az ENSZ-klímacsúcs alkalmából egy marokkói különkiadás is megjelenik.
(MTI)

Koch-borok taroltak a merlot-k és cabernet-k világversenyén Olaszországban

Október 19. 19:37
Koch-borok taroltak a merlot-k és cabernet-k világversenyén Olaszországban
 
Koch Csaba villányi pincészetének (VinArt) két prémium bora, a 2012-es Csanád cuvée és a szintén 2012-es évjáratú Villányi Cabernet Sauvignon Prémium is aranyérmet szerzett az olaszországi Bergamóban megrendezett nemzetközi versenyen. A Csanád cuvée a sajtó különdíját is kiérdemelte.
 
Idén 12. alkalommal rendezték meg a lombardiai Bergamóban a merlot és cabernet fajták világversenyét. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (l’Organization International de la Vigne et du Vin, OIV) által is támogatott versenyre csak olyan borokat lehetett nevezni, amelyekből legalább ezer palack készült.
 
A versenyre Koch Csaba két borát is benevezte. A 2012-es Cabernet Sauvignon Prémium idén bekerült a Nemzeti Borkiválóságok közé is, a VinAgora nemzetközi borversenyen aranyérmet kapott, a 48. Villányi Borversenyen pedig nagyaranyéremre méltatták és a villányi borvidék legjobb cabernet sauvignon különdíját is megkapta. A villányi pince zászlósbora, a merlot-cabernet franc-cabernet sauvignon házasítás, a 2012-es Csanád is szép pályát futott be eddig: 2015-ben a Bayer Országos Borverseny vörös csúcsbora lett, szintén Nemzeti Borkiválóság, de kiérdemelte a Tudósok bora különdíjat is.

Ha nem ittál még murcit, hétvégén irány Etyek!

Október 19. 13:56
Friss mustot, murcit és már újbort is lehet kóstolni most hétvégén az etyeki Gasztrosétányon.
 
 
Etyeken a szüreti időszakot az október 22-23-i hétvégén Élményszürettel zárják le, ehhez némi szőlőt még hagytak a tőkéken a Gasztrosétány látogatói számára.
 
November 12-én pedig a Márton napi Libadalom lesz Etyeken, libafuttatással és természetesen kiváló borokkal, míg december 3-án az adventet ünneplik majd a Gasztrosétányon, a következő Téli Etyeki Pikniket pedig januárban tartják meg.

Háromnapos gardafesztivál lesz Tihanyban

Október 19. 11:54
Gardafesztivált tartanak Tihanyban november első hétvégéjén, a „látott hal ünnepén” halkóstoló, geotúra, utcazene, családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket - tájékoztattott a város polgármestere. 
 
Tósoki Imre elmondta, hogy az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat. 
 
A garda a Balaton legmélyebb részén, a tihanyi kútnál verődik rajokba a téli vermeléshez, ezért október végén és novemberben már csak ott lehet fogni ezt a jellegzetes formájú, ízletes húsú és szinte csak a Balatonban előforduló halat. A nagy rajokba összeverődő halak vonulását régen a hegy tetejéről lehetett jól látni, ezért a halászok a vízen dolgozó társaikat onnan irányították különböző jelzésekkel a halrajok felé, ebből ered a látott hal elnevezés.
 
A rendezvény első napján a fesztivál díszvendége, Várpalota város mutatkozik be a Németh László Művelődési Házban rendezett kiállításon. Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok. A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.
 
A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután.
(MTI)

Töklámpásokkal világítják ki a Hajósi pincefalut

Október 18. 17:54
A Hajósi Pincefaluért Egyesület második alkalommal tartja meg a Tökös Nyitott Pince Napokat, amelynek során tíz nyitott pince várja majd az érdeklődőket a töklámpásokkal kivilágított pincefaluban október 29-én.
 
A rendezvényen a hajósi Szent Imre Általános Iskola diákjai által faragott töklámpások lesznek elhelyezve a nyitva tartó pincéknél, ahol már idei borokat is kóstolhatnak a vendégek.
(Bácsmegye.hu)

Lesz valami a 2016-os aszúból?

Október 18. 11:50
A Béres Szőlőbirtok és Pincészet Facebook bejegyzése nem sok jóra enged következtetni, de reméljük végül jó aszús év lehet 2016...
 

Tényleg működik egy borszökőkút Olaszországban!

Október 17. 19:46
Tényleg működik egy borszökőkút Olaszországban!
 
Az olaszországi Abruzzo tartományban, Rómától keletre telepítették azt a szökőkutat, amelyből – az országban először – a nap 24 órájában víz helyett bor folyik.
 
A folyamatosan üzemelő szökőkútból ráadásul bárki, aki arra jár, korlátozás nélkül, ingyen fogyaszthat. A szökőkutat egy helyi borászat telepítette, és egy népszerű zarándokút, a Cammino di San Tommaso mentén található, ami Róma és Ortona között húzódik. 
 
A szökőkút létrehozóját, a Dora Sarchese borászatot a spanyolországi El Camino útvonalán lévő, hasonló szökőkút inspirálta, és úgy gondolta, hogy ezzel a módszerrel az olaszországi zarándokúton végighaladókkal is jobban megismertethetik a helyi borokat. Kiemelték, hogy az itt sétálókat szeretettel várják a szökőkúthoz, azonban óva intenek attól, hogy a folyamatosan folyó borból valaki túl sokat fogyasszon. 
(Magyar Konyha)

Néhány bíboros nincs nagyon oda a Big Macért...

Október 17. 14:39
Néhány bíboros nincs nagyon oda a Big Macért...
 
Magasra csaptak az indulatok Rómában egy Szent Péter térre néző óriási McDonald's gyorsétterem miatt, amely a Vatikán tulajdonában lévő épületben nyílik meg a közeljövőben. Több bíboros is nyíltan hangot adott nemtetszésének. 
 
Elio Sgreccia befolyásos bíboros „perverz” és „tiszteletlen” döntésnek nevezte, hogy az amerikai gyorsbüféláncnak adták bérbe a korábban bankfiókként használt helyiséget egy olyan épületben, ahol hét prelátus is lakik. 
 
Az étteremnyitás nincs tekintettel a Szent Péter tér meghatározó jellegére, a McDonald's ételei nincsenek összhangban Róma gasztronómiai hagyományaival, ráadásul nem is egészségesek - érvelt a La Repubblica című olasz lap szombati számában a Pápai Életvédő Akadémia volt vezetője, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, aki kijelentette, hogy ő sosem fog enni a gyorsbüfé ételeiből. 
 
Sgreccia nem lakik abban az épületben, ahol a hatalmas alapterületű, 538 négyzetméteres gyorsétterem nyílik, de az ott lakó főpapok nevében is nyilatkozott. A bíboros szerint a szóban forgó helyet inkább a rászorulók számára kellene hasznosítani.
 
A lap szerint egy feldühödött bíboros levélben kérte Ferenc pápától, hogy akadályozza meg az ügyletet, amely havi 30 ezer euró (9,2 millió forint) bevételt hoz a Vatikánnak. 
 
Egy helyi városvédő egyesület vezetője a Szent Péter tér környékének identitását, a hagyományos kisvendéglőket félti az amerikai multi megjelenésétől. A szervezet más tagjai egyenesen őrültségnek nevezték, hogy olyan helyen nyílik nagy tömeget vonzó vendéglátóhely, ahol amúgy is magas a terrorizmus kockázata.
 
A helyiséget bérbe adó vatikáni vagyonkezelő szervezet, az APSA vezetője számára azonban "nincs semmiféle botrány". "Minden a törvényekkel, a hagyományokkal és a Szentszék érdekeivel összhangban történt" - mondta Domenico Calcagno bíboros, aki semmi negatívumot nem lát "a Vatikán számára csak előnyöket hozó" bérleti szerződésben. 
 
Az étteremnyitáshoz bizonyos felújítási munkákat is kellett végezni az épületen, amihez kérték az ottlakók anyagi hozzájárulását is, ami ugyancsak elégedetlenséget váltott ki a prelátusok részéről.
(MTI)