Fröccs

A szekszárdi kékfrankos meghódította Amerikát

április 01. 07:19
Beerősítettek a szekszárdiak, Dúzsi Tamás nagy sikere után most újabb rangos elismerést zsebelt be a borvidék. Vida Péter, szekszárdi borász 2011-es Hidapetre Kékfrankosát nagyarannyal díjazták a Finger Lakes International Wine Competition nemzetközi borversenyen, New York államban. A megmérettetésre 28 országból érkeztek be borok. A nemzetközi zsűri több Masters of Wine részvétele mellett kóstolta le a beérkezett 3708 mintát - írja a Mandiner.hu.
 
Vida Péter elmondta: "A hír még friss, a héten kaptuk, és persze nagyon örülünk. Az elismerés szól a fajtának, nemkülönben az országnak, a szekszárdi borvidéknek, és persze nekünk is. További két beküldött borunkat, a még csak most megjelenő Bikavér 2012-es és La Vida 2012-es csúcsborunkat is egy-egy ezüst éremmel díjazták. Soha rosszabb kezdést egy új évjáratnak. Bízom benne, hogy az eredmények felkeltik az amerikai importőrök érdeklődését, és a közeljövőben már az USA területére is szállíthatunk borokat többi export országunk mellett.”
 
 

Bajban lehet Tokaj a vasárnapi zárvatartás miatt

Március 31. 21:15
Levelet írt Tokaj polgármestere, Posta György Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, amit eljuttatott az MTI-nek is. A küldeményben az állt, hogy a város vezetője nem ért egyet a vasárnapi zárvatartással, ami kiterjed a tokaji üzletekre is, ami árt a helyi turizmusnak.
 
A polgármester egyebek mellett azt írta levelében, hogy a városba hétvégenként látogató turisták elsősorban eddig a vasárnap is nyitva tartó boltokban vásároltak, ez a lehetőségük most megszűnt - írja a Hirado.hu.
 
Mint közölte: a város költségvetését hátrányosan érinti a vasárnapi zárva tartás, hiszen azok üzemeltetői kevesebb iparűzési adót fizetnek. "Nem hiszem, hogy Tokaj imázsát növelné" a mellékutcákban található kisboltok előtt a vásárlók kígyózók sora - tette hozzá. A polgármester arra kéri a minisztert, "járjon közben" azért, hogy az Országgyűlés ne fogadja el azt törvénymódosítási javaslatot, amely a világörökséghez tartozó települések üzleteinek vasárnapi zárvatartását tartalmazza.

A 2014-es Barát már palackban van

Március 31. 18:38
A Gizella Pincénél a 2014-es Barátot töltik le. Az üvegdugóval lezárt tokaji palackok sorakoznak az alábbi képen és várják , hogy megkóstoljátok őket.

#barát2014 #tokaj

Posted by Gizella Pince Tokaj on 2015. március 30.

Kihirdették "A Magyat Tudományos Akadémia Bora" cím nyerteseit

Március 31. 15:21
Az idei évben hatodik alkalommal hirdették ki, hét kategóriában A Magyar Tudományos Akadémia Bora cím győzteseit. 45 hazai pincészet és borászat 110 bora közül választották ki azt a hetet, amely egy éven keresztül viselheti "Az MTA Bora" elismerő címet. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak a bírálók. - írja a HVG.hu.
 
A bírálóbizottságot Freund Tamás agykutató, akadémikus az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja vezette. Az alelnöki posztot Niszkács Miklós szakújságíró, a Magyar Bor Akadémia alelnöke töltötte be, tanácsadóként pedig Sánta Zoltán, a Borkollégium lektora működött közre.
 
A 2015-ös nyertes borok:
  • Középkategória száraz/félszáraz: Petrányi Pince - Csopaki Olaszrizling 2012
  • Középkategória félédes/édes: Pelle Pince - Zsófia Cuvée 2012
  • Középkategória vörös: Takler Pince - Szekszárdi Merlot 2012
  • Középkategória Rozé: Szöllősi Pincészet - Rozé 2014
  • Felső kategória fehér: Nyári Pince - Szent György-hegyi Hárslevelű 2013
  • Felső kategória vörös: Mayer Pince - Kopár Cuvée 2011
  • Felső kategória desszertbor: Patricius Borház - Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2004

Mennyit fizetnél egy hordó tokajiért?

Március 31. 12:07
Március 28-án tartották meg a Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóját, a Tokaj Grand redenzvénysorozat fő eseményének, a nagy Tokaji Kóstolónak keretein belül. Az idei évben harmadszor kerül megrendezésre a borárverés, április 25-én.
 
A kezdeményezés több olyan fontos célt is szolgál, amelyek teljesülése elengedhetetlenek a tokaji borvidék felemelkedéséhez: bizonyítják a piac számára, hogy a tokaji boroknak értékük van, a befolyó összeget pedig a tokaji kultúrtáj fejlesztésére fordítják. A 2013-as, első aukción több mint 20, a tavalyi másodikon már 27 millió forint folyt be - írja a Válasz.hu.
 
A nemes penésszel történő borkészítés a legdrágább borkészítési eljárás a világon, ezért csak akkor van értelme magas színvonalon vele foglalkozni vele, ha a piac megfizeti az árát – jelentette ki Szepsy István, a Tokaji Borlovagrend Egyesület elnöke. Valamint hozzátette, hogy "ez az árverés jó lehetőséget kínált arra, hogy a piac reagálhasson erre a termőhelyi alapú egyedi minőségre". A tavalyi évben Szepsy István 2013-as Nyúlászó-dűlőről készült furmintja érte el az eddigi rekordot, amely hordót 8 millió forintért vásárolt meg egy borrajongó. A tétel érdekessége, hogy a dűlő 58-as parcellájáról a ’20-as években telepített tőkéiről származik.
 
 

Az MVH támogatja a szőlősgazdákat

Március 31. 09:29
Új közleményt adott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), amely a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához felvehető támogatások feltételeit írja le. Erre való igényüket a szőlősgazdák április 1. és július 15. között nyújthatják be.  
 
A támogatást a 2013/2014, valamint a 2014/2015 borpiaci évre jóváhagyott, és már megvalósított tevékenység alapján lehet igényelni. Egy kérelmező több támogatási kérelmet is beadhat, ha külön-külön azonosítja területeit és azokra egyéni terveket készít. Az MVH felhívja a figyelmet, hogy a kérelemhez csatolni kell az ültetvény támrendszeréről készített vázrajzot, az ültetvényleltárt, a felhasznált szaporítóanyagra vonatkozó származási igazolás másolatát.
 
A feltételek részletes leírását és a támogatási kérelem űrlapját az MVH oldalán lehet letölteni.

A Balaton-felvidéken már virágba borultak a mandulafák

Március 31. 08:00
Ilyen látvány fogad titeket a Káli-medencében.

Hegyek, szelek, mandulák

Posted by Kővirág - Étel, Ital, Ágy on 2015. március 29.

Egy fárasztó nap után jó lenne ide kiszabadulni

Március 30. 21:19
Egy nyüzsgő hétfői nap után jó lenne ebbe a nyugalomba belecseppeni. A Bencze Pince posztolta az alábbi képet, amikor a szőlőben talajlazítási munkát végeztek a traktorral. A jármű visszapillantó tükrében még a Szent György-hegy szőlősorai bukkanak elő, míg a kép hátterében a Badacsony terül el.

A photo posted by @benczei on

Tokaj a legjobbak között

Március 30. 17:40
A Blindtasted.com top 200-as listáján három tokaji édes bor is a legjobb 10 között szerepel, három Rhone-vidéki, és négy bordeaux-i vörös mellett. A listán a legjobbak között továbbra is ott van a Tokaj Pendits 2005-ös aszúeszenciája a második, valamint a hetedik helyen, valamint az Oremus 2006-os 5 puttonyos aszúja a kilencedik helyen - írja a Madiner.