Fröccs

Az édesszájúaknak kötelező ide elmenni

November 02. 09:25
November 21-22-én irány a Millenáris, ahol minden a desszertekről fog szólni a Sütemény és Tortafesztiválon. A második alkalommal megrendezésre kerülő esemény célja desszertkultúra új irányait képviselő fiatal és lelkes mestereknek a megismertetése a nagyközönséggel.
 
A fesztiválon a megszokott alapanyagokból készült sütemények mellett az egészségesebb étrendet követők vagy a különféle ételintoleranciával élők is találhatnak maguknak finomságokat, mivel cukor-, glutén- és laktózmentes, valamint bio alapanyagokból készült édességek is szerepelnek a fesztiválra meghívott mesterek és manufaktúráik kínálatában.
 
Emellett a közönség a folyamatosan zajló előadásokon és workshopokon fontos praktikákat és technikákat is megismerhet a desszertkészítés terén. Idén is lesz Gasztroszínpad, ahol gasztrobloggerek és cukrászmesterek bemutatóit élvezhetik majd az érdeklődők.
A cukrászok műveikről készült fotókkal november 10-ig nevezethetnek a fesztivál tortadizájn versenyébe, amelynek idei témája a cirkusz lesz. A kész torták zsűrizését Kolonics Zoltán kreatív cukrász, Lengyel József mestercukrász, Bakcsy Árpád gasztrofotós, valamint Karsai Dina enteriőrtervező és Novák Krisztina, a Sütnicake Gastro Media Kft. igazgatója fogja végezni.
 
A zsűri által kiválasztott pályaműveket a fesztivál ideje alatt rendezett kiállításon lehet majd megtekinteni, a pénzjutalommal is járó díjak győzteseit novemberben jelentik be.

(Forrás: MTI)

Már mindjárt itt a Márton Napi Borfeszt!

November 01. 18:37
 
A Danubius Hotel Gellértben rendezett Márton Napi Borfesztiválra információink szerint elég nagy tempóban fogynak a jegyek. Nézzük csak, milyen pincészetek borait kóstolhatjuk meg pénteken és szombaton!
 
Péntek, a Bor és Piac válogatásában: Angyal Borászat, Babarczi Szőlőbirtok, Bezerics Borház, Borpalota Borászat és Szőlőbirtok, Canter Borház, Csernyik Pince, Csobánci Bormanufaktúra, Csóbor Pincészet, Dobosi Pincészet, Dula Szőlőbirtok és Borgazdaság, Dúzsi Tamás és Családja Pincészete, Fekete Borpince, Fodorvin Családi Pincészet, Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Hetényi Pincészet, Istvándy Jenő Pincészete, Kertész Családi Pincészet, Koch Borászat, Kovács Pince, Linbrunn Pincészet, Liszkay Pincészet, Schieber Pincészet, Szent Gaál Pincészet, Tagyon Birtok, Zelna Borászat, stb.
 
Szombat, a Bortársaság válogatásában: Bakó Ambrus Pincészete, Balassa Bor, Bock Borászat, Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Bott Frigyes Pincészete, Bussay Pince, Etyeki Kúria, Figula Pincészet, Gere Attila Pincészete, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Heimann Családi Birtok, Káli Kövek Borászat, Konyári Pincészet, Kreinbacher Birtok, Laposa Borbirtok, Légli Szőlőbirtok és Borászat, Sauska Pincészet, St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet, Tállya Wines, Tokaj Oremus Pincészet, Villa Tolnay Borház, Pálinka, stb.

Losonci Bálint: „A bioművelés jókora előnyökkel járhat”

November 01. 17:09
Losonci Bálint a Mátrai borvidéken gazdálkodik 6,2 hektáros birtokán. Az első évjárat 2004 volt a pincészet történetében, és 2014-től az összes művelt területen biológiai szőlőtermesztést folytat. A gyöngyöspatai borász a Mandiner.hu-nak beszámolt a 2015-ös évjáratról:
 
A szőlő 33-35 Celsius fok közti tartományban már egyértelműen túlélő üzemmódba vált és ha a légköri aszály csapadékhiánnyal is társul, akkor egy idő után visszafordíthatatlanul sérülnek az érési folyamatok is a fürtökben. Ezen a ponton éreztem újra az áldásait annak, hogy nagy nedvességmegtartó kapacitással rendelkező, közepes vagy magas agyagtartalmú talajokon gazdálkodhatunk: nekünk is egész más elviselni egy szaharai hőséget, ha a lábunkat teszem föl egy húszfokos tóba lógathatjuk.(...)
 
Furcsa is ez az érettség, hiszen számos más, kitűnő szőlőmunkát végző kolléga arról számolt be országszerte, hogy muszáj volt még várniuk, mert 17-18 mustfok környékén egyszerűen megállt az érése a legtöbb fajtának. Úgyhogy beigazolódni látom azt a sejtést, hogy a bioművelés korábbra hozza az érést, és ez az évjárat ékes példáját adja annak, hogy ez mekkora előnyökkel is járhat.(...)
 
Egyelőre úgy tűnik, hogy egy feszes szerkezetet, élénk savakat és alacsonyabb alkoholt felvonultató évjárat lesz 2015.(...)
 
Személyesn is tudsz kérdezni november 14-én Losonci Bálinttól,  és borait is megkóstolhatod a Mitiszol Fesztiválon!

Kóser bor készül a Disznókőnél

November 01. 13:28
A kóser bornak érintetlennek kell lennie miközben készítik - mondta el Harav Yakov Taub rabbi a Minap.hu-nak. Már több mint egy évtizede Izraelből importálták a szertartáshoz használt bort, de a mádi Disznókőnél ismét elkezdtek ilyen italt készíteni.

A hagyomány szerint a szombat, már péntek este, a gyertyagyújtás után boráldással kezdődik. Ehhez is használjuk a kóser bort, de más ünnepeken is, mint például az esküvőkön, ahol az ifjú párt borral köszöntik. Ehhez is száz százalékban kóser, szigorú szabályok alapján készült italra van szükség – monja Harav Yakov Taub. A kósre borokat csak az arra jogosult személyek, általában rabbik állíthatják elő.
 
Kóser bor készül a Disznókőnél
Harav Yakov Taub rabbi (Forrás: Minap.hu)
 
A hangsúly inkább a vallási hagyományokon és a tisztasági szabályokon van. A derítésnél tilos az állati eredetű anyagok, például zselatin használata. Magyarországon ugyan készítenek kóser bort, jelentős mennyiségben azonban külföldről, főleg Izraelből importálták. A Disznókőnél készülő bor, jövőre kerülhet forgalomba.

Vadonatúj piacot építenek Budapesten

November 01. 10:08
A főváros IV. kerülete új piacot kap. Október 29-én, csütörtökön vált véglegessé, hogy november elején megkezdődik az építkezés. Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. közleménye szerint az új, mintegy 25 ezer négyzetméteres vásárcsarnok 2017 nyarán nyit meg és addigra a tervek szerint megújulnak a környező utak is.
 
Az épület kétszintes mélygarázsában feltöltő állások és parkolók lesznek, az árusító asztalok és árudák egy része pedig a földszinten kap helyet. Az emeleten húsrészleg és élelmiszerüzlet is lesz, a szezonális termékek értékesítésére pedig további 130 asztalt helyeznek el a promenád alatt. Az ingatlan felső szintjein rendezvényközpontot és külső tetőkertet alakítanak ki.
 
Az építkezés ideje alatt a régi piac a hét minden napján nyitva lesz.
(Forrás: MTI)

Három egészséges étel, ami finom is

November 01. 07:16
Ami egészséges, az nem finom... Azért ez nem minidg van így. Itt van három étel, amelyek amellett, hogy nagyon hasznosak az emberi szervezet számára, zsírégetőek és még az ízük is jó.
 
1.Avokádó
Telítetlen zsírban gazdag, valamint a benne található kálium, B-vitamin és rost segít felgyorsítani a zsírégető folyamatokat. Egy avokádó körülbelül 230 kalóriát tartalmaz.
 
2. Spenót
A spenót méregtelenít és zsírt is éget. Ez a zöldség tele van A- és C-vitaminnal, antioxidáns hatású és a benne található nagy mennyiségű rostnak köszönhetően segít izmot építeni.
 
3. Lazac
Remek forrása az omeg-3 zsírsavaknak, amelyek segítenek megőrizni szívünk egészségét, cukorbetegeknek és depresszióban szenvedőknek is ajánlják. A lazac emellett D-, B12-, B6-vitaminban és szelénben is gazdag.

Éhesen nézhetetlen filmet készített John Wells

Október 31. 19:39
Már egy hete játsszák a hazai moszik John Wells Ételművész (Burnt) című filmjét, amelyben Bradley Cooper egy olyan séfet alakít, aki két Michelin-csillaggal nagyon nagy király volt egy időben, de mindent elvesztett, és próbál visszajutni a csúcsra.
 
Itt az előzetes:
 
 
Vigyázat, nagyon komoly kaják vannak benne!

Virágokkal etették a Gasztronómiai Világszövetséget

Október 31. 17:13
Szentesi ehető virágokat használva vívta ki a részvétel jogát a Gasztronómiai Világszövetség jövő évi szakács- és cukrászversenyére két magyar versenyző - írja a Délmagyar.hu.
 
Magyar szakács és cukrász is bejutott a Gasztronómiai Világszövetség versenyének döntőjébe, amelyet jövőre rendeznek meg a görögországi Thesszalonikiben. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség hírül adta, hogy Elek Richárd szakács és Domonkos Dávid cukrász Prágában, a közép-európai fordulóban vívta ki a jövő évi döntőn való indulás jogát.