Fröccs

Belgium lesz a sörfesztivál vendégországa

Május 30. 11:46
Több mint kétszáz sörkülönlegességet, köztük az idei vendégország, Belgium mintegy húszféle sörét, valamint sörkoktélokat is kóstolhatnak az V. Jubileumi Sörfesztivál vendégei a budai Várban június 11. és 14. között.
 
A négynapos rendezvényen a hazai gyárak klasszikus ízei és a kézműves sörfőzdék nedűi mellett cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök, a Cider Ligetben pedig lágyabb ízek várják a látogatókat - mondta el Kurucz Dániel, a fesztivál főszervezője az eseményről csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.
 
A fesztiválon egy különleges rekordot is megkísérelnek felállítani: elkészítik Magyarország legnagyobb, mintegy 580 literes koktélját, amelynek alapját cider adja.
 
Tamáska János, a belga sörök legnagyobb magyarországi importőre elmondta, hogy húszféle belga sört mutatnak be a fesztiválon az apátságitól a trappistákon át a gyümölcsös sörökig. Újdonságként sörkoktélokat is kóstolhatnak az érdeklődők. A rendezvényen kialakított belga udvarban a sörök mellett belga csokoládékkal is ismerkedhetnek a vendégek.
(MTI)

Nyiss saját vendéglátóhelyet a Duna-korzón

Május 30. 09:52
A Budapest Marriott Hotel egy új pályázati lehetőségre hívja fel a figyelmet. Elindíthatod álmaid éttermét, ha te adod be a legjobb tervet az alábbi felhívásra. A legjobb vendéglátóhelyre szóló koncepcióval nevező vállalkozó 40 000 dollár értékű pénzügyi támogatást kap a tervben szereplő hely megnyitására a Duna-korzón.
 
A Budapest Marriott Hotel egy Duna-korzóra nyíló, jelenleg üresen álló helységének élettel való megtöltésére,„Vágj bele életed vállalkozásába!”névenindít pályázatot május 28-án. A Marriott úgynevezett CANVAS pályázatáraolyan vendéglátói tapasztalattal rendelkező jelentkezőket várnak, akik eddig anyagi forrás hiányában nem tudták megnyitni álmaik helyét, a helyet, ami új színt hozhat Budapestre. A CANVAS névre hallgató üzleti modell középpontjában a kivételes élmény áll, és az ember, aki azt életre kelti – a hotel az ő támogatására ad meg mindent: egy 110 négyzetméteres, rengeteg lehetőséget magában rejtő helységet, a pénzügyi támogatást és a szállodalánc felbecsülhetetlen értékű szakmai tudását.
 
„A Vágj bele életed vállalkozásába!”pályázat honlapja itt érhető el.

10 dolog, amit nem tudtál a sörről

Május 29. 20:40
Vagy nem mindegyiket. Például, hogy az egyiptomi piramisépítők gyakran sörben kapták a fizetésüket, meg, hogy Csehországban és Lengyelországban a súlyos vesekő-betegségben szenvedőknek az orvosok felírják a sörfogyasztást. Olyanok is vannak itt, mint az, hogy a világon készült legerősebb sör, 67,5 fokos és a Fehér Háznak saját söre van.

Megnyílt az új vendégház a Rókusfalvy Birtokon

Május 29. 17:07
Megnyílt a Rókusfalvy Birtokon a néhány hete elkészült új vendégház. A fejlesztés 2014 áprilisában indult, amelynek célja az volt, hogy az egyébként kiváló adottságokkal rendelkező helyszínen minőségi szálláshelyek kialakításával fejlesszék a turisztikai szolgáltatásokat.
 
A Rókusfalvy Birtok festői környezetben, közvetlenül a szőlőültetvények alatt helyezkedik el, mind szolgáltatásaiban, mind pedig adottságaiban kiválóan alkalmas turisztikai célok megvalósítására. További előny volt, hogy a területen 3 kisebb épület állt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy azokat átalakítva, átépítve, teljesen felújítva új funkciót lehessen nekik adni; új funkciót, a gasztronómiai örökségre épülő hagyományok megtartásával.
 
Fontos cél volt, hogy a fejlesztés révén a célterületek összekapcsolásával (borturizmus és szálláshely szolgáltatás) egy komplex szolgáltatáskört hozzanak létre. Ezzel olyan kínálatot kívántak megvalósítani, amely lehetőleg minden generáció számára biztosítja a sokszínű időtöltés lehetőségét, ráadásul egész évben, így kerülve el a szezonalitásban rejlő veszélyeket.
 
Az új vendégházban 3 pótágyazható, önálló fürdőszobával rendelkező szobát alakítottak ki. Emellett a vendégház közös, teljesen felszerelt konyhával, nappalival és külön közösségi helyiséggel is bír. A fejlesztés azonban nem csupán a Rókusfalvy Birtok szolgáltatásainak bővítését és ezzel annak versenyképessége növelését célozta, hanem munkahelyteremtést is, illetve a település és a térség gazdasági életének erősítését is. Várhatóan közvetve ez igen jó, ösztönző hatással lesz a környező gasztronómiában és turizmusban érintett vállalkozások életére is.
 
A megnyitóünnepség célja az volt, hogy bemutassák a sajtó képviselőinek, a szakmának az új fejlesztést, illetve, hogy így adjanak hírt az új turisztikai lehetőségről. A tervek szerint a megnyitó utáni időszakban lehetőség lesz kis csoportos vezetést is kérni, hogy az érdeklődők jobban megismerhessék az új szolgáltatásokat. 

5 budapesti étteremről írnak az írek

Május 29. 15:51
Egy ír író írt egy írást, amelyben nem írta le ezt az 5 budapesti éttermet, épp ellenkezőleg ajánlja őket!
 
A top 5-ös összeállításában az Aranyszarvas, a Borkonyha, a Kárpátia, a Kisbuda Gyöngye és a Rosenstein szerepelnek. Minderről, hülye szójátékoktól mentesen a HVG-ben olvashatsz!

Hegybírót keresnek Badacsonyba

Május 29. 14:38
Hegybírót keres a Badacsonyi Hegyközség. A tisztség betöltésének feltételei:
 
  • legalább középfokú mezőgazdasági szakirányú szakképzettség
  • közigazgatási alapvizsga megléte, vagy megszerzésének vállalása egy éven belül
  • büntetlen előélet, satöbbi.
 
Ez a satöbbi is elolvasható ezen a linken!
 
 

Nagyot ment a Nyitott Pince Napok Szekszárdon

Május 29. 11:55
Rekordgyanús számú látogatója volt a május 22. és 25. között megrendezett Szekszárdi Nyitott Pincéknek - írja a Kadarka.net. A portál Takler Andrástól tudta meg, hogy összesen 600-700 ember látogatott ki a Takler borászathoz, ahol összességében ennyien még sosem jártak a nyitott pince napok alkalmával.
 
De sokan voltak egyebek mellett a Bodri Szőlőbirtokon is, ahol nem csak a nyitott pince napokra várták a vendégeket, a vasárnap megrendezett Bodrikutya Fesztivál is igen népszerű volt – mondta el Bodri Orsi.

Ezért híznak jobban a nagyvárosokban

Május 29. 09:41
Svéd szakemberek megállapították, hogy kapcsolat van a súlygyarapodás és a környezet hanghatásai között. A kutatásban azt vizsgálták, hogyan befolyásolja az anyagcserét a zaj mértéke.
 
"Az eredmények szerint a repülőterekhez, vasúti sínekhez és hangos háztömbökhöz közel lakó emberek „husibbak” csendes területeken lakó társaiknál. A nagy lárma alváshiányhoz, és mint ilyen, megnövekedett stresszhez vezethet." - írja a Foodbeast az Élelmiszeronline.hu értesülései szerint. A kutatásban 5000 stocholmi ember vett részt.