Fröccs

Bor, mámor, szépség vasárnap estére

Március 05. 17:02
Holnap hétfő és itt a tavasz, még akkor is ha néhány csepp eső lehull az égből. Íme néhány extragyors vinoterápiás szépségtipp, amivel gyönyörűvé válhat a bőröd és a hajad. 
 
Arcra:
  • Rácok ellen: Hámozz meg, majd villával nyomkodj szét legalább hat-hét nagyobb szem szőlőt, keverd össze egy teáskanál citromlével és egy evőkanál tejszínnel, majd egyenletesen vidd fel az arcodra, és hagyd rajta tíz percig. A szőlőmagolaj is hatékony bőrfeszesítő - pár cseppet körkörös, belülről kifelé irányuló mozdulatokkal masszíroz a bőrödbe!
  • Vízhiányos bőrre: Végy hat-hét szem szőlőt és egy negyed kígyóuborkát. Ez a pakolás jól hidratálja a bődödet. Jó, ha nagyszemű szőlőt választasz, ugyanis a szemekről le kell hántani a héjat. Ha ez kész, nyomkodd össze őket, az uborkát meghámozva reszeld hozzá, és vidd fel a megtisztított arcra. A leve a lényeg, amit hagyj fent húsz percig, majd mosd le.
Mellre:
  • Amire szükséged lesz: szőlőmagolaj és ilang-ilang olaj. A szőlőmagolaj kiváló feszesítőként szolgál, hiszen remekül serkenti a kollagéntermelést, ami miatt feszesen tartja a kötőszövetet is, arról nem is beszélve, hogy a kellemes illatú ilang- ilang csak még jobban fokozza ezt a hatást. Elegendő csak összekeverni a két olajat és állni hagyni egy kicsit. Használatkor jó vastagon kenjük be vele a bőrfelületet, majd csavarjuk körbe magunkat egy meleg, vizes törülközővel.
Hajra:
  • Gyors és rendkívül egyszerű. Ugorj le a hozzád leközelebb levő közértbe és vegyél egy szőlőmagolajat. Kend be vele az egész hajadat, ügyelve a hajtövekre is. Töredezettség ellen kiváló, miközben hajadat puhává és selymessé teszi.
 
Ha több időd van, akkor nézd meg a következő videót és meríts belőle ötletet, hogy mi mindent tehetsz még a szőlőmagolajhoz, hogy hajad káprázatos legyen.
 
 
+1 saját tipp: szintén rendkívül selymessé és puhává teszi a hajadat egy doboz sör tartalma. Hajmosás után csak szép lassan öntsd rá és ne mosd le utána! Nyugalom, nem leszel sörillatú. 
 
És a szépségápoláshoz nem árt egy kis jó zene. Íme 100% glam a 90-es évekből! Holnap reggel szépek legyetek! 
 
 
 

Idén vajon ki lesz a Borászok Borásza?

Március 04. 07:05
Egy tiszta, átlátható díj, ahol a korábbi győztesek jelölnek és a jelölt borászok maguk döntenek. Egyszerű választás, 50 jelölt egy-egy szavazat.
 
A Dr. Prónay Bence, Csapody Balázs és Gerendai Károly alkotta Vinum Praemium Alapítvány Kuratóriuma kibővített jelöltállító ülést tartott. Előzetesen felkérték a Borászok Borászait - Demeter Zoltán (2007), dr. Lőrincz György (2008), Szepsy István (2009), Légli Ottó (2010), Kaló Imre (2011), Györgykovács Imre (2012), Szentesi József (2013), Berecz Stéphanie (2014) és Bacsó András (2016) -, hogy állítsák össze saját jelöltlistájukat.
 
 
Indul a kétkörös szavazás
 
Az 50 jelöltet most értesítik, és egyúttal felkérik őket a szavazásra. Minden jelöltnek egy szavazata van. A jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel választják meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott 5 jelölt közül hozza meg a végső döntést az 50 jelölt, szintén egy-egy szavazatával. Szavazategyenlőség esetén a Borászok Borásza korelnök tagja dönt.
 
További információ: ITT

Mi lesz veled bikavér?

Március 03. 16:25
Érdemes megfontolni, hogy ismét egy termelő készítse az összes Classicus kategóriájú bikavért Egerben – többek között ez a provokatív felvetés is elhangzott azon a szakmai diskurzuson, amit az idei Eger–Szekszárd Bikavérpárbajon rendeztek Merre tart a bikavér? címmel.
 
A kerekasztal-beszélgetésen a két borvidék három-három képviselője elemezte a hányatott sorsú bikavér múltját, jelenlegi helyzetét és lehetséges jövőjét.
 
„A bikavér Eger vezető vörösbormárkája volt a múlt század eleje óta, és a jövőben is az marad. Ez azért van így, mert Eger klimatikus viszonyai nem minden évjáratban kedveznek a jellemzően késői szüretelésű vörösborfajták beérésének. Az egységesen magas minőség, a kívánt harmónia elérésében ezért jó eszköz a fajták házasítása” – mutatott rá a bikavér borászati jelentőségére dr. Pók Tamás, az Egri Borászati Klaszter vezetője.
 
 „A rendszerváltás után Villány diktálta a vörösbor-trendet, mindent vitt a barrikolt cabernet sauvignon, de annyira, hogy a bikavérünket már meg sem akarták kóstolni a fogyasztók” – mondta el Takler András szekszárdi borosgazda. A bikavér hírnevét először talán Thummerer Vilmos kezdte helyreállítani, aki a Hungexpo nagydíját a rendszerváltás előestéjén egy egri bikavérrel nyerte el. Mi több, frissebb bikavérét a Magyar Borszakírók Köre néhány hónapja Magyarország legjobb vörösborává választotta.
 
Pók Tamás virtuálisan az asztalra csapott, amikor a márkával kapcsolatos főbb ellentmondásokat is megnevezte. Szerinte a bikavér brandjének Achilles-sarka a mennyiség és a minőség konfliktusa. Az ellentmondások feloldására, a márka tisztázására tett javaslat szerint a termelői kreativitás a Superior és Grand Superior kategóriákban bontakozhatna ki, míg az egységes stabilitás a Classicus kategóriában nyerhetne teret.
 
 „A Moët & Chandon pezsgőből vagy 20 millió palack készül évente, mégsem küldik vissza az emberek, hogy nem elég exkluzív” – vont párhuzamot Soltész Gergő, az Ostoros-Novaj Bor Zrt. elnök-vezérigazgatója Champagne és Eger között a nagyobb mennyiséget készítő borászatok védelmében. Tény, nevezett pince alkalmas lehet arra, hogy akár több millió asztalra elhelyezzen egy-egy palack egri bikavért.

Még ne temessük az idei szőlőtermést

Március 02. 08:11
Megkongatta a vészharangot a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, amikor bejelentette, hogy a tartós januári fagy miatt az idei szőlőtermés elmarad a tavalyitól. Az ország különböző borászataiból származó Vince-napi visszajelzések nem mutatnak ennyire borús képet.
 
„Korai még temetni a 2017-es termést és főleg a bort, hiszen számos régióban szépen kihajtottak a Vince-napi vesszők, a mennyiséget és a minőséget pedig még számos tényező befolyásolhatja” – mondja Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója az országos visszajelzések alapján a meteorológiai tavasz első napján.
 
A közleményben Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója úgy vélte, előfordulhat, hogy pár rügy elfagyott, egy-két tőke fagykárt szenvedett, de "álmatlan éjszakákat nem ez fogja okozni a gazdáknak". A szőlő ugyanis tél derekán nyugalmi állapotban van, és a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli a vesszőkben és rügyekben elraktározott édes nedveknek köszönhetően - fejtette ki.
Emlékeztetett arra is, tavaly egyes vidékeken a tavaszi fagyok, a komoly jégverések, majd a kifejezetten csapadékos augusztus jelentős terméskiesést okozott, a déli és az észak-magyarországi borvidékeken ugyanakkor a mennyiség nem maradt el a megszokottól.
 
Nem lát okot az aggodalomra egy másik borász, Günzer Tamás sem, aki a metszés során nem tapasztalt fagykárra utaló jeleket, és más villányi gazdáktól sem hallott ilyesmire panaszkodni. A beszerzési igazgató szerint a valódi gondot a tavaszi fagyok szokták jelenteni, ha olyankor következik be hirtelen lehűlés, amikor a növény nedvkeringése már megindult.
 
 
MTI

Magyar díjazottak a dublini sörversenyen

Március 01. 12:11
Huszonhárom magyar sört díjaztak a Dublin Craft Beer Cup elnevezésű írországi kézművessör-versenyen, amelyen a nagydíjat is egy magyar sörfőzde, a Horizont kapta.
 
Az Alltech Brews and Food Fair keretében meghirdetett európai versenyre 370 sört neveztek, Magyarországról 10 sörfőzde 44 sörét - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a szintén díjazott HopTop Sörfőző Kft., amely szerint az eredmény - 2 aranyérem, 7 ezüstérem és 14 bronzérem - hatalmas elismerése a Magyarországon előállított kisüzemi sörök kiváló minőségének.
 
A nagydíjas a Horizont sörfőzde Saison Witbier búzasöre lett, amely a Fűtőház sörfőzde 327-139 nevű stout sörével együtt kapott aranyérmet a 28 fős nemzetközi zsűritől. A Fűtőház, a Hopfanatic, a HopTop, a Mad Scientists, a Mecénás Sörműhely és a Synthesis Brewing Co. ezüst- és bronzérmes sörökkel is büszkélkedhet. Az Etyeki Sörmanufaktúra, a Monyo Brewing co. és a RothBeer söreit pedig bronzéremmel jutalmazták.
 
Korábban a stoutok uralták ezt a versenyt, ma a legmagasabb minőségi szinteket is megütő, más típusú sörök versengenek a legjobb helyezésekért
- idézi a közlemény Gearóid Cahillt, a Dublin Craft Beer Cup főbíróját és az Alltech sörfőzési tudományokkal foglalkozó európai igazgatóját. A nagydíjat a csütörtök esti dublini eredményhirdetésen adták át, az arany-, ezüst- és bronzérmeket Budapesten vehetik majd át a díjazott sörfőzdék.
Vendég & Hotel/MTI

Na ez az igazi paleo húsi!

Február 28. 13:33
Egy hangulatos borétteremben, a Mimosa Wines Ausztrália dél-keleti partjainál, Új-Dél-Wales államban, a teraszos étteremhelyiségből egy fiatal pincérnő tessékel ki egy jól megtermett hüllőt, miközben a vendégek hujjognak és tapsolnak (de azért akadt olyan is, aki székre állt félelmében). A hívatlan vendég pedig egy 180 centis goanna gyík volt. Ez a fajta emberre ugyan nem támad, de egy éles fogakkal és karmokkal rendelkező ragadozó.

Samia Lila hősies helytállása már csak azért is meglepő, mert nem egy helyi pincérnő, tehát még csak hozzá sem volt szokva a hasonló esetekhez. A pincérnő Franciaországból érkezett alkalmi munkára novemberben, a videó felbukkanásával pedig kiérdemelte a Goanna Girl nevet. Ráadásul bevallotta, hogy szereti a hüllőket, tehát nem is félt, inkább valamiféle izgalmat érzett, miközben megragadta az óriási gyíkot.

Ausztráliában persze sokféle hús tányérra kerülhet az emutól a kenguruig, a tevétől a krokodilig, azonban a goanna gyík még nem szerepel az étlapon. Vajon meddig? 
 
diningguide.hu

Megszűnik a Bormarketing1x1 blog

Február 27. 15:54
Második születésnapját ünnepli a Bormarketing1x1 blog, ennek alkalmából gyökeres változásokat ígér: már nem csak blog, hanem sokkal inkább szolgáltatói portál.
 
"A teljes, kendőzetlen igazság az, hogy elkezdődtek a változások az oldalon. Nemrég elindult az interjúrovat a blog mellett, ahol sikeres és követendő példákat mutatok be azokról a borászatokról, ahol valamit nagyon jól csinálnak. Átalakult a "szolgáltatások" menüpont is "lehetőségekké", ahol a meglévő ajánlatokon túl olyan megjelenési és szolgáltatási ajánlatokat mutat be az oldal, amely egyedi kedvezményekkel csak a Bormarketing1x1-en keresztül érhető el. Ezekkel a lehetőségekkel próbálok időt spórolni neked, hogy megtaláld a kedvező árú és működő ajánlatokat. Elindult a hírlevél, ahol gyakorlatiasabban, példákkal alátámasztva osztom meg a cikkek tartalmát, ezért mindenképp érdemes rá feliratkozni" - írja a blogon Nagy Gábor.
 
Lényeges, és meghatározó változás, hogy fizikai formát öltve Roadshow-ként fog megjelenni az ország különböző borvidékein. Ezzel a konferenciasorozattal az a cél, hogy házhoz vigyék azokat a naprakész információkat és tudásanyagokat, melyek segítségével határozottabb lépéseket tehetnek céljaik felé.
 
Ezeknek a változásoknak köszönhetően - meg amik még folyamatban vannak - jelentősen változtak az erőviszonyok az oldalon, ezért már nem lenne hiteles blognak nevezni. Legyen inkább szolgáltatói portál, ahová ha ellátogat az ember, hasznos tippeket és előnyös megjelenési ajánlatokat talál.
 
"Ha azt gondoltad eddig, hogy hasznos számodra a Bormarketing1x1 tevékenysége, ha úgy érezted, hogy tudtam Neked segíteni a cikkeimmel, vagy egy levélre válaszolva... Akkor most kösd be magad, mert mostantól jön a kegyetlen padlógáz! Be mersz ülni mellém?" -  kérdi a szerző.

Több mint száz bor a 12. Magyar Borok Bálján

Február 24. 11:48
A hazai báli szezon egyik legszínvonalasabb társasági eseménye a Winelovers szervezésében február 25-én a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában megrendezésre kerülő Magyar Borok Bálja. A bál  immár 12. alkalommal, több mint 100 kóstolható hazai borral, top séfek által összeállított menüvel és gazdag programkínálattal várja a borok és a gasztronómia rajongóit.
 
Az idei Magyar Borok Bálja több szempontból is különleges élményt ígér 350 vendégének. A bál tematikája az eddigieknél is hangsúlyosabban épül a borra: a menüt az ország hat borvidékét képviselő borsorhoz álmodta meg a négy top séf (Tiago Sabarigo főséf – Costes Downtown; Bolyki Péter konyhafőnök – Corinthia Hotel Brasserie & Atrium; Janek Gábor konyhafőnök – Budai Gesztenyés Nagyvendéglő; Farkas Vilmos cukrász – Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem), és további 100 bor lesz szabadon kóstolható a bál időtartama alatt. A kínálat szinte az összes hazai borvidéket és borstílust bemutatja csúcsborászatok, jól ismert nagy nevek és és feltörekvő kisebb pincészetek borain keresztül. 
 
A bál háziasszonya az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Ördög Nóra; a vacsora alatt Liszkay Mihály, a monoszlói Liszkay Borkúria tulajdonosa és igazgatója játszik zongorán, majd fellép Nyáry Károly zongoraművész-énekes önálló produkcióval és előadóművész lányaival , Alizzal és Edittel közösen is; a tánc előtti bemelegítés felelőse a „swing hercege”, Gájer Bálint Fonogram-díjas énekes. A nyitó keringőt a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói táncolják, a parkettre pedig a Night Cruisers Band csábítja a bálozókat. A programot divatbemutató, kaszinó, kávébár, szivarsarok és a kiállító partnerek standjai színesítik.
 
A Winelovers rendezvények szervezője, Ádám Boglárka elmondta: „Magyarországon ez az egyetlen exkluzív bál, amely egyértelműen a borok köré szerveződik. A vendégkörben a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szereplői mellett a legjobb magyar borok készítőit is megtaláljuk. Itt nem lepődik meg a borkedvelő, ha az asztaltársáról kiderül: ő készítette az épp kóstolt bort. Az ilyen élmények teszik emlékezetessé az estét.”
 
Gál Tibor Emlékdíj, a közönség szavazata alapján
 
A Magyar Borok Bálja méltó környezetet biztosít a Gál Tibor Emlékdíj átadására. 2014-től az emblematikus egri borász tiszteletére alapított díjat az Év Bortermelői és Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja. A több, mint tízezer szavazat alapján az első három helyezett 2017-ben Hernyák Tamás (Hernyák Birtok, Etyek), Juhász Ádám (Juhász Testvérek Pincészete, Eger) és Varkoly Ádám (Árpád-hegy Pince, Tokaj). A Magyar Borok Bálján kiderül, hogy közülük ki kapja meg idén a Gál Tibor Emlékdíjat.
 
“A Magyar Borok Bálja egyik küldetése a kezdetektől, hogy fiatal tehetségeket támogasson. A bál programjában hagyományosan mindig helyet kapott egy-egy fiatal művész. 2014-ben úgy gondoltuk, a borszakmai vonatkozású Gál Tibor Emlékdíjat is aszerint újítjuk meg, hogy azt szintén egy fiatal, talán még kevésbé ismert, de ígéretes pálya előtt álló borász kapja meg évről évre. A jelölést a szakmailag legelismertebb borászokra, az Év Bortermelőire és a Borászok Borásza díj birtokosaira bízzuk, ezt követően azonban a nagyközönség szavazhat a már "előminősített" fiatalokra. A nyertes jelölt az elismerés és  díszes oklevél mellett számos értékes szakmai nyereménnyel is gazdagodik.” – mondta el Tábor István, a Winelovers márkatulajdonos Trinety Media Kft. ügyvezetője.

Együnk egy jót az Étterem Héten!

Február 23. 13:32
Március 13. és 19. között az Országos Étterem Héten ismét kedvezményes áron kóstolhattok háromfogásos menüsorokat, a magyar éttermek különleges fogásait. Magyarország 120 közép- és felsőkategóriás étterme kínálja a menüsorát.
 
A vendégeknek a normál, 3300 forintos áron elérhető menüsorokon túl ezúttal is lehetőségük lesz arra, hogy néhány exkluzív, Michelin-ajánlással rendelkező étterem prémium menüsorait is megkóstolják 4900 forintért. A részt vevő éttermek mindegyike saját konyhájának legjavát kívánja bemutatni, ínyenc és változatos ételeket felszolgálva a vendégeknek.
 
A programban részt vevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni már lehet, de kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést. A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem.