Fröccs

Csökkenhet a halhús áfája a jövőben

április 25. 09:44
Más termékekhez hasonlóan a halhús áfáját is célszerű lenne 5 százalékra csökkenteni, hogy a hal ne legyen aránytalanul drága a sertés-és a baromfihúshoz képest - mondta el Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. április 22-ei évértékelő rendezvényén.
 
A kormány már foglalkozik a kezdeményezéssel, jelentette be és remélte, hogy az ágazat fehéredése érdekében is sikerül megoldást találni. A miniszter hangsúlyozta, hogy a Tisza-tó Magyarország vezető ökoturisztikai célpontja, amely elképzelhetetlen a horgászat, a természetjárás, a turizmus, a termálfürdők nélkül és fontos a térség, az egész ország szempontjából. „Mintaszerű, ami a Tisza-tavon történik, sok együttműködő partner odafigyelése is testet ölt ebben" - ismerte el a Sporthorgász Kft. munkáját. Említést tett a vízügyi jellegű munkákról, útfelújításokról, kerékpárút-fejlesztésekről, és felidézte, hogy hamarosan átadják Tiszafüreden az ország legnagyobb kerékpáros centrumát.
 
Hozzátette, hogy a Földművelésügyi Minisztérium is fontos partnernek tartja a kft.-t. A halgazdálkodásból származó állami bevételből, mintegy 620 millió forint felhasználására nyílik lehetőség a Tisza-tó térségében.     A teendők között példaként említette a jelentős károkat okozó kárókatonák gyérítésére vonatkozó erőfeszítéseket, amelynek köszönhetően az  állomány létszámát 25 százalékkal sikerült csökkenteni tavaly. Jelezte, szükség van a 100 millió forintos tiszai halélőhely-fejlesztési programhoz hasonló további programokra. Továbbá nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok táborának gyarapítására, ezt a célt szolgálja a Tiszai-Pecasuli program. A miniszter tájékoztatott arról is, hogy a nagykunsági birs-és szilvapálinka mint földrajzi eredetvédett termék levédése folyamatban van és elindult a tiszai halászlé hungarikummá jelölése. Hegedüs Gábor,  a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Tisza-tó területe a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek 4,1 százalékát teszi ki, ahol az ország horgászfogásának 10,95 százaléka realizálódott 2014-ben, és kiemelte, hogy horgászturisztikai birodalmat szeretnének létrehozni a Tisza-tavon.
(Forrás: MTI)

A kihagyhatatlan tokiói pizza

április 25. 06:25
Tokióban már 800 fokon sütik a pizzát a 800 degrees nevű pizzériában, ami elsőre elég extrémnek tűnik. A speciális kemence jól bírja a meleget, és a pizza olyan gyorsan elkészül, hogy mire az ember fizet a kasszánál, az már készen is van.
 
A 800 degrees nevű pizzalánc az amerikai, Los Angelesből indult el világhódító útjára. A márka nem csak arról híres, hogy nagyon magas hőmérsékleten süti meg egészen vékony tésztájú pizzáit, de az is jellemző rájuk, hogy egy adott, aránylag bő kínálatból ott helyben, személyre szólóan válogathatja össze magának mindenki a saját kedvenc feltétét - írja az Origo.hu.

Ezek a világ legjobb szigetei

április 24. 19:25
A TripAdvisor felhasználók véleménye, értékelése alapján készült el a ranglista a világ és Európa legjobb szigeteiről. Kontinensünk legkedveltebb szigete Szantorini lett, míg a toplista élén Hawaii áll.
 
Az európai top tízben a görög és a spanyol szigetek tarolnak, mindkét országból három-három szerepel rajta. 
 
Európa legjobb szigetei:
1. Szantorini, Görögország
2. Mallorca, Spanyolország
3. Madeira, Portugália
4. Kréta, Görögország
5. Tenerife, Spanyolország
6. Rodosz, Görögország
7. Gran Canaria, Spanyolország
8. Korzika, Franciaország
9. Jersey, Csatorna-szigetek
10. Capri, Olaszország
 
Ezek a világ legjobb szigetei
Szantorini (Forrás: LonelyPlanet.com)
 
A világ legjobb szigetei
1. Maui, Hawaii
2. Szantorini, Görögország
3. Jamaica
4. Providenciales, Turks- és Caicos-szigetek
5. Bali, Indonézia
6. Mallorca, Spanyolország
7. Mauritius
8. Phuket, Thaiföld
9. Bora Bora, Francia Polinézia
10. Fernando de Noronha, Brazília
 
 

Előkerült a Titanic étlapja

április 24. 16:12
Április 14-én volt 104 éve, hogy a Titanic elsüllyedt. Az évforduló kapcsán előkerült az utolsó vacsora menülapja, amelyből több is akadt. Ennek az oka a társadalmi osztálykülönbségek voltak.
 
Az első osztály 
Érdekes módon a menü felépítése meglehetősen hasonló egy mostani ilyen típusú választékhoz: a fogások mellett a vendégek egy grillbárból és a svédasztalról is válogathattak - írja az Origo.hu. A svédasztal igen gazdag volt halban, a szokásos lazac mellett rák, szardella, hering és szardínia is került a tányérokra, továbbá többféle marha, borjú és csirke is.
 
Előkerült a Titanic étlapja
 
A másodosztály 
Tápióka leves, tőkehal, bárány mentaszósszal, csirke curry, roston sült pulyka vörösáfonya-szósszal, zöldborsó és répapüré. Ezek közül választhattak a középosztálybeliek. A desszertkínálat itt szélesebb volt, mint a gazdagok menüjében.
 
Előkerült a Titanic étlapja
 
A haramadosztály
A szegények összes étkezését egyetlen papírra zsúfolták össze. Ebédre volt rizsleves, marhasült krumplival és kukoricával, utána némi édességgel, de vacsorára már csak zabkása, keksz és némi sajt jutott.  
 
Előkerült a Titanic étlapja
 
(Forrás: Origo.hu)

Az év európai fája Bátaszéken található

április 24. 13:52
Az év európai fája címért 15 ország egy-egy fája verseng egymással, mindannyian az emberek és a növényvilág kapcsolatának jelképei, egyúttal a természeti örökség és a helyi közösségek összefogásának fontosságát hangsúlyozzák - írja az Index.hu.
 
A februárban meghirdetett versenyen a legtöbb, 72 653 szavazatot a bátaszéki Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy kapta. A díjat május 25-én, Orbán napon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhostölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyományoknak.
 
 
A Madárszem.hu drónos légifelvételt készített a négyszáz éves fáról.

Minél több hús fogy, annál kevesebb erdő marad a Földön

április 24. 10:47
A képlet egyszerű, ha kevesebb húst ennének az emberek a Földön, akkor megőrizhető lenne az erdők területe. Karlheinz Erb, a Klagenfurti Egyetem bécsi központú társadalmi ökológiai intézetének munkatársa és kollégái ötszáz, 2050-re szóló forgatókönyvet vizsgáltak meg arról, hogy lesz-e elég élelem a Föld lakóinak. 
 
A forgatókönyvek majdnem kétharmadát kivitelezhetőnek ítélték meg anélkül, hogy újabb erdőterületeket kelljen kivágni mezőgazdasági területek kialakítása céljából - írja az Index.hu. A konkluzió, hogy minél több húst fogyasztanak az emberek, annál intenzívebbnek kell lennie a mezőgazdaságnak és annál nehezebb lenne megőrizni az erdőterületeket. Az állattartás nem önmagában rossz, hiszen segíthet abban is, hogy bizonyos területek hasznosíthatóvá váljanak.
 
A táplálék világszintű biztosításának fontos alapfeltétele a korrekt kereskedelem, aminek a célja elsősorban a fenntarthatóság és nem az egyes kereskedelmi szervezetek profitja. Fontos továbbá, hogy minél kevesebb áru vesszen kárba. 
 

Idén is féláron fagyizhatunk

április 24. 07:19
Május 8. Érdemes a dátumot feljegyezni a naptárába minden fagyi rajongónak. Ez a magyar kézműves fagylalt napja, és ezen a napon féláron kapod majd az édességet az akcióban résztvevő fagyizókban.
 
A Fagylalt napjának egyik célja, hogy a fagyizók egy, a környezetükben található közintézményt, kórházat, csoportot is meglepjenek pár gombóc fagyival. Így a hátrányosabb helyzetű személyek is részesedjenek a fagyi örömében.
 
A résztvevő fagyizók listáját itt tudod megnézni!

Egy népszerű étterem, ahová nem kell kiöltözni

április 23. 17:33
Nem kell sokat gondolkodnod a ruhásszekrény előtt, hogy melyik ruhádat vedd fel a vacsorához, mert ebben az éttermeben pucéran étkeznek a vendégek. Most nyílik meg Londonban a Bunyadi, az első meztelen étterem. 
 
A vendéglátóhely csak nyárra, egy három hónapig tartó pop-up éttermem erejéig. És ha azt gondolnád, erre nincs igény hát nagyon tévedsz, máris ötezer fős a várólista, és ez még csak a kezdet - írja az Index.hu.
 
Szerencsére nem kell meztelenül érkezni, először a bárban oldódik egy kicsit az ember, majd néhány ital után átmehet az öltözőbe, ahol megválik a ruháitól és kap egy köntöst. Ezután léphetünk be az éttermi részbe, ahol megválhatunk a köntöstől és fatuskókon üldögélve nekiállhatunk a kajálásnak. Természetesen csupa organic, egészséges kaja van a menüben, az étkészlet hand made és természetesen ehető is. 
 

Kezdődik a Kékfrankos Április Nagykóstoló!

április 23. 14:02
Ezekben a percekben kezdődik a Kékfrankos Április, a kékfrankos szőlőfajtát a középpontjába állító program központi eseménye a Corinthia Budapestben kerül sor április 23-án, ahol a kékfrankos mellett bikavéreket is kóstolhatnak az érdeklődők, és idén a vendégbor a kadarka.
 
A kékfrankos hazánk legelterjedtebb szőlőfajtája, a kizárólag fehérborokra specializálódott borvidékeinken kívül mindenhol foglalkoznak vele. A szőlőfajta borai kifejezetten változatosnak mondhatóak, hiszen többféle bortípus is nyerhető belőle. A kékfrankos kedvelt rozé- és silleralapanyag, vörösborként pedig készíthető belőle mindennapi fogyasztásra szánt könnyű, gyümölcsös bor, vagy tartalmas, a terroirjegyeket átadni képes prémium tétel. Sőt, a fajta kiváló cuvée borokhoz is, a bikavérek legfontosabb alapanyaga. Mindezt az összetettséget kívánja felvonultatni a Kékfrankos Április.
 
Még nem késő elindulni, a részletek itt találhatóak.