Fröccs

Elhalasztották a Főzdefesztet

Augusztus 31. 11:26
A tízedik, jubileumi sörös fesztivál egy héttel később lesz.
 
Egy hete lessük az időjárás-előrejelzéseket, és igen megszomorodtunk, amikor csak nem akart jóra változni. Mostanra persze már húsz fok fölé kúszott az előrejelzés, de az eső nem tágít. Ezért úgy döntöttünk elhalasztjuk egy héttel a 10. Jubileumi Főzdefesztet - írják a szervezők a Facebookon. 
 
Ám jövő vasárnap, 13-án maratoni futóversenyt rendeznek az Olof Palme sétányon, ezért a rendezvénynek is arrébb kell költöznie. A 10. Főzdefeszt új időpontja tehát szeptember 11-12-13, a helyszíne pedig a Felvonulási Tér eleje.
 

Alkoholmentes nap lesz október 27-én

Augusztus 31. 09:20
A METRO nagykereskedelmi vállalat és a Heim Pál Alapítvány a közelmúltban közös akciót indított AlkoholSTOP néven. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a felelős alkoholfogyasztással a hosszú távú, országos szintű egészségügyi költségek is jelentősen csökkenthetőek, és közvetett módon a magyar fogyasztók fizikai, érzelmi, szellemi és mentális jólétének megteremtését segíthetik.
 
Az akció részeként 2015. október 27-re Alkoholmentes Napot hirdetnek, amelyhez bárki csatlakozhat a témához kapcsolódó ötlettel, akcióval vagy műalkotással, de a részvételhez az is elég, ha ezen a napon nem fogyasztunk alkoholt. Az Alkoholmentes Napot ezentúl minden év október 27-én hirdetik meg, bízva abban, hogy a kezdeményezés – a METRO segítségével - pár éven belül igazi mozgalommá válik. Cél, hogy a mérték újra érték legyen, a felelős fogyasztás pedig mindennapjaink részévé váljon.

Mi mit jelent az olasz kávélapon?

Augusztus 31. 06:40
Gyorstalpaló, hogy legközelebb már könnyű legyen választani a kávélapról.
 
  • Espresso: Neve is egyadagos gyors elkészítési módjára utal, 7-11 gramm kávéból készül. Nagyjából 30 milliliter kávé.
  • Doppio: Dupla kiadású eszpresszó. 14-22 gramm kávéból, 60 milliliter.
  • Lungo - hosszú kávé: Egy eszpresszóhoz szükséges mennyiségű kávé, dupla vízzel. 
  • Cappuccino: Egyharmad rész eszpresszóból, egyharmad rész habosított tejből és egyharmad rész tejhabból összeálló kávéélmény.
  • Caffe Latte - tejeskávé: Eszpresszó alapra épül, amire gőzölt hideg vagy meleg tejet öntenek, és hosszú pohárban szolgálnak fel.
  • Caffe Viennese - bécsi kávé: Egy hosszú kávéból  és a tetején tejszínhabból áll.
  • Frappé: Egy eszpresszó nádcukorral, amihez már csak tej és jég kell, aztán jöhet a shakelés.
  • Affogato: Eszpresszó, vaníliafagylalttal, amit hosszú pohárban azonnal szervíroznak.
  • Ír kávé: Dupla eszpresszó, nádcukor, ír whiskey és vastag tejhab.
  • Latte Machiato: Eszpresszó és tejhab népszerű elegye, ez utóbbi külön rétegben a tetején jelenik meg. (Magyarul foltos tej.)
A kávékülönlegességek fotóit a Businessandcafe.blog.hu oldalon találod.

Rekordok dőltek meg idén a balatoni hajózásban

Augusztus 30. 16:34
Idén nyáron augusztus 21-én megdőlt a cég 10 éves utasszállító rekordja, amikor egy napon közel 20 ezer utas váltott jegyet a hajókra. Ezen a napon köszöntötték a nyár 500 ezredik utasát is. Idei újdonságként augusztus elsejétől mobil telefonokra letölthető alkalmazásban is elérhető a hajójáratok, kompok és a programhajók indulási ideje.

A balatoni kompforgalom 4, a bicikliszállítás 5 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A személyhajózás utaslétszáma igaz csökkent, de a programhajózás fellendülésének köszönhetően az árbevétel emelkedett. Így elmondható, hogy az idei év felülmúlta a várakozásokat.

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BH) értékesítési igazgatója az MTI-nek elmondta: a tavalyi kiemelkedő év volt a társaság életében, hiszen a csapadékos nyár miatt a korábbi évek átlagánál 10 százalékkal több utas váltott jegyet a hajóikra. Ennek megismétlése is jó eredmény lett volna, így elmondható, hogy az idei főszezon felülmúlta a várakozásokat - tette hozzá. A jó idő és a nagy programválaszték miatt többen utaztak a Balatonhoz, és bár a hosszan tartó kánikula napközben inkább standokra csalta az embereket, az esti és tematikus hajóprogramok népszerűsége jelentősen nőtt - fejtette ki.
 
A személyhajók 579 ezer utast szállítottak augusztus 23-ig, ami ugyan 2 százalékos forgalomcsökkenés, ugyanakkor az árbevétel a változatlan jegyárak mellett is 3-4 százalékkal emelkedett. Ez annak tudható be, hogy nőtt a kereslet a program-, illetve a túrahajók iránt, így többen váltottak jegyet drágább szolgáltatásokra, hosszabb utakra.
 
A Szántód-Tihany között közlekedő kompon 825 ezren utaztak, összesen 289 ezer járművet szállítottak, ebből 49 ezer kerékpárt. A tavalyi főszezonhoz képest 4-4 százalékkal emelkedett a szállított utasok és járművek száma, és folytatódott a kerékpárturizmus bővülése is.
A társaság kikötőiben pár százalékkal tovább nőtt a bérlők száma. A cég 11 vitorláskikötőjében, ami a tó vitorláskikötői férőhelyeinek körülbelül a harmadát adja, több mint 90 százalékos a kapacitáskihasználtság.
 
"Nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony a Balaton kihasználtsága hajózás szempontjából, ezért helye van a további kikötői fejlesztéseknek" - fogalmazott az igazgató. A BH az idén a fonyódi kikötőjében hajtott és hajt végre fejlesztést, a balatonszemesi egységében ősztől tervez nagyobb fejlesztéseket, illetve Alsóőrsön új vitorláskikötő építésbe kezd, ami a tervek szerint a jövő évi szezonban már fogadni tudja a hajókat.
 
A jövő év lesz a 170. idény a hajózási társaság életében, és ekkor ünnepli 125. születésnapját a Balaton két legrégebbi hajója, a Helka és a Kelén.
 
A 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. a tavalyi évet 6,58 milliárd mérlegfőösszeggel és 110,5 millió forint adózott eredménnyel zárta, ami után 50 millió forint osztalékot fizetett. A több mint 5 milliárd forintos tőkével, és mintegy 6 milliárd forintos vagyonnal rendelkező cég tavalyi értékesítési nettó árbevétele 2,24 milliárd forint volt, amiben a társaság minimális, 0,9 százalékos többlettel számolt az idei üzleti tervében. Ezt már szinte bizonyosan felülmúlta, hiszen a főszezon 85 százalékban meghatározza a társaság eredményességét - mondta az igazgató.
 
(Forrás: MTI)
 

A vörösbor segít leküzdeni a megfázást

Augusztus 30. 11:14
Íme a borfogyasztásnak hét pozitív hozadéka, amelyre nem is gondoltál volna! A Dívány.hu a Serenataflowers oldal infógrafikájára hivatkozik cikkében.

1. Segít a fogyásban
2. Segít a rák elleni küzdelemben
3. Segít leküzdeni a megfázást
4. Jobban érzi magát tőle a bőrében
5. Szájvízként is működik
6. Egészségesen öregszik meg tőle
7. Segít megőrizni a látását
 
A teljes cikket a Dívány.hu oldalán tudod elolvasni.

Mit érdemes tudni a chiliről?

Augusztus 30. 07:27
A chili termése felhasználható frissen, éretlen zölden, érett pirosan, sárgán vagy fehéren, szárítva, összetörve, egészben. A chili illik mindenféle ételhez, hideghez is, meleghez is, főleg salátákhoz, mártásokhoz, pizzához. Elsősorban különféle pikáns, csípős fogások, szószok, pácok és fűszerkeverékek ízesítésére használják
 
Érdekesség, külső megjelenés
Cserjéje 2 m magasra is megnő. Termése 2-15 cm hosszú, kerek, kúp alakú, hegyes, fehér, sárga, zöld, narancsszínű, piros. Kevés benne az aroma, de az ereje az enyhétől a csípősig terjed, kapszaicintartalmától függően.
 
Európába Kolombusz révén került a növény.
 
Gyógyhatás: A chili serkenti a vérkeringést, javítja az emésztést, és antibakteriális hatású.
 
(Forrás: Nosalty.hu)

Íme a friss hal előnyei a kapszulákkal szemben

Augusztus 29. 18:52
Az öt éven át tartó kutatással bebizonyították, hogy nem előzhető meg az agyműködés romlása a halolajos, omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítőkkel. A vizsgálatban csaknem négyezer idős ember vett részt. 
 
„Az elterjedt nézetekkel ellentétben vizsgálatunk nem állapította meg, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítők rendelkeznének olyan tulajdonsággal, amely megállíthatja az agyműködés romlását” – írta Emily Chew, a Journal of Medical Association aktuális számában megjelent tanulmány szerzője, az amerikai Országos Szemészeti Intézet társigazgatója.
 
A halolaj gazdag omega-3 zsírsavakban, és kimutatták, hogy a rendszeresen lazacot, tonhalat, laposhalat fogyasztók látása, szíve és agya egészségesebb, mint azoké, akik sosem esznek effélét. A halolaj tartalmú gélkapszula azonban nem rendelkezik ugyanezekkel az előnyökkel. Egy 2011-es vizsgálat kimutatta, hogy a vény nélkül kapható omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítők nem javítják az idős, szívbeteg páciensek agyának egészségi állapotát.
 
Az új vizsgálatot az úgynevezett makuladegeneráció okozta időskori látásromlásban szenvedő betegekkel végezték. Az átlagosan 72 éves résztvevők 58 százaléka volt nő. Véletlenszerűen választották ki azokat, akik hatóanyag nélküli szert, azaz placebót kaptak, a többiek kétféle omega-3 zsírsavat tartalmazó gélt szedtek.
 
Memória- és más, kognitív működést vizsgáló teszteket végeztettek el velük a kutatás elején, ezeket megismételték kettő, majd négy évvel később. A placebót és az omega-3-tartalmú gélt szedők eredményei nem mutattak különbséget – mondta a kutatás vezetője.
 
(Forrás: MTI)