Fröccs

Élményszürettel indul az őszi szezon a Gasztrosétányon

Október 06. 12:25
Élményszürettel indul az őszi szezon a Gasztrosétányon
 
Az őszi és téli szezonban legalább három eseménnyel, elsőnek az október 21-22-én megrendezendő Élményszürettel készül a gyönyörűen megújult etyeki Gasztrosétány!

Az Újhegyi pincesor szilárd, bazaltkockás útburkolatot kapott, eltűntek a légvezetékek és beton villanyoszlopok, helyettük szép kandeláberek világítanak, igényes padok, hulladéktárolók és egyéb térbútorok teszik igényessé és praktikussá a környezetet – és ezt a fejlődést szeretnék is kihasználni a helyi pincék és kézművesek.
 
A januári Etyeki Piknikig tartó őszi, téli időszakban legalább három alkalommal készülnek izgalmas rendezvényekkel. Elsőnek október 21-22-én rendezik meg az Élményszüret a Gasztrosétányon elnevezésű rendezvényüket, amelynek apropóját a szüret zárása adja. Ennek megfelelően a nyitott pincékben több helyen is lehet majd mustot és murcit kóstolni vagy ki lehet próbálni a fokolást, de akár a pincék műhelytitkaiba is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a pincetúrák keretein belül. Éhes sem marad senki, jól lehet majd lakni a szőlővel cipóban tálalt sajtlevestől az újhegyi módra készült sült csülkön és sonkakülönlegességeken keresztül a szüreti gulyásig vagy a házi rétesig, a gyerekek pedig házi szörpöt és lekvárt kóstolhatnak.    

Az Élményszüret után Libadalommal jelentkeznek a szervezők - amelynek keretein belül rendezik meg a már hagyományos libafuttatást -, karácsony előtt pedig Advent a Gasztrosétányon címmel szerveznek nyitott pincét a helyi kézműves vállalkozók részvételével. Lássuk tehát a dátumokat, amikor különösen érdemes lesz az Etyek-Budai borvidék szívébe látogatni: 
 
  • Élményszüret a Gasztrosétányon - 2017. október 21-22.
  • Libadalom a Gasztrosétányon - 2017. november 11.
  • Advent a Gasztrosétányon - 2017. december 2.

Veszprém nagy dobásra készül 2023-ban

Október 05. 10:05
Veszprém bemutatta az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatához elkészített arculati tervet. A pályázat arculatának megtervezésére három veszprémi kötődésű grafikai stúdió kapott meghívást. A hat kiválasztott pályázati anyagot azután egy 11 fős szakmai zsűri véleményezte. A végleges arculot a Gerhes Gábor Munkácsy-díjas képzőművész által képviselt Art-And Bt. készítheti.
 
A pályázati munka részeként nagyköveteket is felkértek, akik személyiségükkel, presztizsükkel erősítik a koncepciót. A veszprémi EKF 2023-pályázat nagykövete Freund Tamás agykutató, Laposa Zsófia és Bence borász, Miklósa Erika operaénekesnő, M. Tóth Géza filmrendező, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Szakáky György táncművész, Zoób Kati divattervező, Gulyás Péter kézilabdázó és Likó Marcell zenész.
 
Veszprém Megyei Jogú Város a bakonyi és a balatoni régióval összefogva indul az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére kiírt pályázaton. A pályázatában hangsúlyos szerepet kap a város kiemelkedő kulturális mozgósító ereje és kivételes adottságú rendezvényhelyszínei, valamint a régió idegenforgalmi vonzereje. Kiemelt figyelmet kap a térségi összefogás, a társadalmi szerepvállalás és a megvalósuló programok nemzetközi, valamint európai vonatkozásaira. A pályázat benyújtásának a határideje 2017. december 20.
 

Búza helyett hamarosan tritikáléból készül a kenyér. De jó lesz ez nekünk?

Október 04. 16:58
A búza magas terméspotenciálját illetve a rosz jó ellenállóképességét egyesíti az ember által nemesített gabonanövény, a tritikálé, amelyre nagy jövő vár táplálkozásunkban.

A búza és a rozs latin nevének (triticum és secale) kombinációját viselő gabonafajta a klímaváltozás, a romló talajmminőség és a korlátozott termőterületek nagy nyertese lehet – állítja legújabb tanulmányában K&H Bank Zrt. A többi gabonához képest gazdaságosabban termeszthető és szélsőséges időjárási körülmények között is magas terméshozamot produkál. Jelenleg még csak a takarmányozásban és a megújuló energiaforrásoknál van szerepe, a humáncélú felhasználásához még pontpsan meg kell ismerni a növény beltartalmi értékeit és élettani hatásait – mondj Langó Bernadett, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatója, aki a tritikálé emberi táplálkozásban rejlő lehetőségeit vizsgálja. A szegedi tritikáléfajták élelmiszeripari hasznosítása ezzel együtt már folyamatban van.
 
Az első tritikálé fajtákat Magyarországon nemesítették az 1960-as években, számos magyar fajtát ismertek már el napjainkig. A tritikálét ma több, mint 4 millió hektáron termelik világszerte, Magyarország a világ 10. legnagyobb termelője.

Most ellesheted a mesterszakácsoktól, mi mindent lehet kihozni 450 forintból

Október 04. 09:16
2017. október 6-a és 8-a között rendezik az idei Közétkeztetési Szakácsverseny utolsó elődöntőit. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) közös szervezésű rendezvénye látványos és tanulságos program mind szakemberek, mind laikus érdeklődők számára.
 
Az elődöntőre a METRO Vevőakadémián (2041 Budaörs, Budapark, Keleti 3.) kerül sor, nézőként bárki részt vehet rajta, aki legkésőbb október 6-án déli 12 óráig regisztrál a nebih@nebih.gov.hu e-mail címen.
 
Program:
2017. október 6. – főzés kezdete: 10 óra, első tálalás: 13 óra, a program zárása: 15 óra
2017. október 7. – főzés kezdete: 7 óra, első tálalás: 10 óra, a program zárása: 16 óra
2017. október 8. – főzés kezdete: 7 óra, első tálalás: 10 óra
Régiós elődöntő eredményhirdetés: 2017. október 8-án 12 óra után
Összesített eredményhirdetés: 2017. október 8-án 13 óra után
 

Badár Sándort lovaggá ütötték

Október 03. 10:16
Pécs-Siklós-Szigetvár illetve a Felső-Tisza-Vidék lettek az Európai Bizottság „Kiváló Európai Desztinációk” (EDEN) díj 2017-es magyar győztesei. A szeptemberben záruló pályázaton egy szakmai döntőbizottság választotta ki a „Magyarország legígéretesebb kulturális úti célja” témában a két győztest, az Irány Pécs Nonprofit Kft. „Kultúr(k)aland” illetve a „Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-Vidéken” programját.

Az idén az Európai Bizottság által tizenegyedik alkalommal kiírt díj magyarországi fordulóján először fordult elő holtverseny. Pécs immár háromszoros EDEN-győztes desztináció, 2017-ben viszont a Tündérmező pályázatot fogják az Európai Bizottság elé terjeszteni, így ez a desztináció lesz jogosult a „Kiváló Európai Desztináció” cím használatára. A fődíj, a kétmillió forint marketing támogatás mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség minden résztvevő számára többszintű promóciós együttműködést biztosít.

A nyertes pályázatról, a fejlesztésekről valamint a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én  megtartott Élményszüretről és a Tenkes lovagjainak avatásáról tartott Budapesten sajtótájékoztatót Siklós városa. Tájékoztatásuk szerint a város az elmúlt években összesen több mint 5 milliárd forintot fordított a turizmus fejlesztésére, ennek során felújítotték a Siklósi Várat és megnyitották a Thermal Spa Siklós élmény- és gyógyfürdőt. A Tenkes-hegy infrastruktúrájának rendezése, többek között a betonozott útak kiépítése, még folyamatban van.
Az Élményszüreten felavatták 2017 Tenkes-lovagjait is, a 11 kiválasztott egy évig lesz Siklós város nagykövete:
 
Tenkes lovagjai 2017-ben
Szabó Gabriella – a rendezvény háziasszonya, műsorvezető
Farkas Gábor Gábriel – énekes, zenész
Herczeg Zoltán – divattervező
Szűcs Gabi – énekes
Szőlőskei Tímea – színész
Farkas Zsolt - énekes
Nyertes Zsuzsa – színész
Heller Tamás – színész
Barabás Kiss Zoltán - színész
Badár Sándor – humorista
Sipos Jenő – szóvivő
 

Egy szekszárdi borász és egy német képzőművész különös története

Szeptember 27. 11:09
Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést munkájába, életébe. 
 
Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin Bécsben és Budapesten dolgozó független kurátor szeptember 28. és október 4. között szüretelni mennek a Dél-Dunántúlra, egy szekszárdi családi gazdaságba. Az egyhetes együttműködés alatt Antje Schiffers az egykori „vándorfestőket” megidézve képet fest a vendéglátóinak a gazdaságukról, míg a borászat cserébe rövid videókat fog készíteni a munkájukról és a gazdaságukról. A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című projekt során készült festményeket és filmeket novemberben a gazdák településein, januárban pedig a budapesti Ludwig Múzeumban mutatják be.
 

Újabb díjat kapott a Kistücsök étterem tulajdonosa

Szeptember 27. 10:28
Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa kapta a 2017. évi Gundel Károly díjat.
 
A 16 tagból álló döntéshozó bizottság indoklása szerint a kitüntetett „a Balaton déli partján évtizedek óta küzd a régió alapanyagaiért, boraiért. Étterme a legkiemelkedőbb vendéglátóhely a déli parton, ami mindenkinek a minőséget jelenti. Küldetése, hogy naggyá tegye ezt a régiót, hogy felnőjön a világ legjobb gasztronómiai célpontjai közé. Lokálisan gondolkozik, törekszik arra, hogy megkeresse a helyi termelőket, termékeket.”
 
Csapody Balázs tevékeny részese volt a 2016-os budapesti Bocuse d’Or Europe verseny megszervezésének is. A Pannon Gasztronómia Akadémia elnöke, tagja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesületnek, és 2014-ben elnyerte az "Év vendéglőse" díjat.
 
A Vinoporton olvasható Németi Sándor nemrégiben készített átfogó interjúja a Kistücsök étterem első 25 évéről illetve a balatoni gasztronómia kihívásairól.
 

Magyar pezsgőket tüntettek ki Londonban

Szeptember 27. 09:41
Egy ezüstérmet és egy bronzérmet nyertek a Garamvári Pincészet pezsgői a Champagne technológiával készült pezsgők világbajnokságának londoni borversenyén.
 
A pincészet Optimum Brut 2013 pezsgője kapta a verseny zsűrijétől az ezüstérmet, a Brut Nature pezsgő pedig a bronzérmet. Ezen felül a Classic Brut 2007-es pezsgő „Ajánlott” minősítést ért el.

A borászok végre elárulják, melyik az ő kedvenc boruk

Szeptember 27. 08:57
Október 6-án, a Tokaji Szüreti napok első estéjén speciális kóstolót szervez a Tokaji Borászok Asztaltársasága. Ennek keretében hangulatos élőzene mellett Tokaji borászok mutatják be kedvenc boraikat a Tokaji Múzeum kertjében.
 
A bemutatón részt vesz a Benkő Borház, az Erzsébet Pince, a Hétszőlő, a Hímesudvar, a Paulay Borház és a Pinceköz Borászat, minden borász 1-1 kedvenc borát viszi magával. A borok listája a vendégek számára egész az eseményig meglepetés marad, a 6 borász azonban elöljáróban egy szép borsort ígér.
 
A belépő ára 3000 forint, a jegyek a helyszínen kezdés előtt vásárolhatók meg. A laza, beszélgetős boresten a látogatók vásárolhatnak a Zempléni Sajt manufaktúra sajtjaiból is.