Fröccs

Érdemes odafigyelni a Szent Görgy-hegy felfedezettjére

Szeptember 01. 18:13
Már találkozhattak Bencze István nevével, aki 2011 óta a Szent György-hegy mellett tette le a voksát. A rohamtempóban fejlődő borászathoz a Borrajongó látogatott el.
 
Bencze István 2011 novemberében érkezett meg a Szent György-hegyre, egy házzal és egy 0.3 hektáros olaszrizling ültetvénnyel indított. A „progmatos” szoftverfejlesztői lét és a szőlőhegyi remeteélet közötti kontraszt hamar a napnál is világosabb lett: „Napi 12 órát ültem számítógép előtt, nagy projekteken dolgoztunk. Rájöttem, ez nem normális. Valami természet közelit akartam csinálni.” – meséli István a cikk szezőjének.
 
István alapból organikus és komolyan a biodinamika felé kacsintgat, már most preparátumok sorát használja (szilika, tehénszarvban érlelt trágya, csalántea) és a holdnaptár szerint igyekszik végezni a munkafázisokat.
 
A Szeremley Hubától vásárolt területeken folytatja a kék és piros bakator termelését, belőlük rendhagyó módon palackos erjesztésű pezsgőt készít. A bakatorok későn érnek, magas savval és 16-17 magyar mustfokkal. A bogyók nagyok, a héj vékony, az isten is pezsgőkészítésre teremtette. Ezen felül István kékfrankost és régi magyar fajtákat hozott Szentesi Józseftől, ráadásnak meg furmintot, hárslevelűt és chenin blanc-t telepített.
 
A teljes beszámolót a Borrajongó.hu oldalán tudod elolvasni.

Szokatlan ízű sört készítettek Kaliforniában

Szeptember 01. 14:30
A 21st Amendment Brewery nevű sörfőzde kreatív munkatársai állításuk szerint epres pirítós sütire hasonlító ízű sört állítanak forgalomba. A pirítós ízt tudjuk, hogy meg lehet alkotni keksz maláta segítségével, de érdekesebb, hogy az epres hatás az ún. kristály maláta felhasználásának köszönhető.
 
A 7,6 százalékos sör már kapható az Egyesült Államokban - írja az Élelmiszer.hu.

Többé nem olvad olyan gyorsan a fagylaltod

Szeptember 01. 11:10
Ez pedig nem az ősznek lesz köszönhető, hanem egy brit találmánynak. A szakemberek felfedeztek egy fehérjét, amely összeköti a fagylalt összetevőit, és megakadályozza a fagyos édesség gyors olvadását. Várhatóan három-öt éven belül kerülhet forgalomba a nem olvadó fagylalt.
 
A kevésbé olvadó fagylalt alapja egy természetes fehérje, amely benne van egyes élelmiszerekben, és amely a fagylaltban összeköti a benne lévő levegőt, zsírt és vizet, hogy ellenállóbbá tegye az olvadással szemben.
 
A Dundeei és az Edinburghi Egyetem tudósai szerint a fehérje megakadályozza a daraszerű jégkristályok kialakulását, és a prémiumfagylaltokhoz hasonlóan finom, selymes szerkezetű édességet biztosít. A fehérje hozzáadása lehetővé teszi azt is, hogy a fagylaltokban kevesebb telített zsírt használjanak fel és kisebb legyen a kalóriatartalmuk.
 
Az újítás további előnye, hogy a gyártóknak kevésbé kell mélyhűteni terméküket, mivel az új összetevő által hosszabb ideig marad fagyos állapotban a fagylalt.
 
(Forrás: MTI)

Íme egy elegáns újvilági sauvignon blanc

Szeptember 01. 09:18
Meglepő módon nem Új-Zélandról, hanem Dél-Afrikából származik az eleganciával teli sauvignon blanc. Az Atraxia 2014-es fajtabora jól szerepelt A Művelt Alkoholista blog kóstolóján. 
 
„A kép egyre csak erősödik bennem: Dél-Afrika nagyon jó sauvignon blanc-ban. Egyenesen Új-Zéland és Franciaország sarkában liheg, stílusban pedig valahol a kettő között találjuk – ez a bor mindkét állítást jól demonstrálja. (...) Tetszetősen fanyar, szikár zárás, ígéretes jövővel kecsegtet. Igazán szofisztikált fehérbor, közel a nagysághoz.”
 
A teljes bejegyzést A Művelt Alkoholista oldalán tudod elolvasni!

A Tokaj Nobilis Barakonyi hárslevelűje a gyenge évjáratokban is jó formát mutat

Augusztus 31. 21:10
Az egész éves esőzés után általában nem számítunk nagy dolgokra, azonban a Barakonyi hárs ültetvénye kétszer is rácáfolt az oddsokra. Míg a tízes inkább csak tisztes helytállás volt a természet szilaj ereje ellenében, addig a tavalyi év produktuma már egy teljesen kiegyensúlyozott évből is nagyszerű eredménynek számítana. Úgy néz ki a Barakonyi Hárs igazi esőmenő - írja a Borrajongó.
 
Persze a savak teljes pályás letámadást folytatnak a szájban, de mind zamatokban, mind szerkezetileg van mellette annyi anyag, hogy rendesen lesimítja az éleket. Ízében déligyümölcsök, zöldfűszerek, keserű mandula és finom marcipános édesség is felelhetőek, hol ez dominál hol az. Kétezertízben már okozott kellemes meglepetést ez a bor , most a 14-es egészen rendkívüli élményt hozott, várom a további nehéz, csapadékos éveket kíváncsi vagyok vajon megerősítést nyer-e a teóriám - olvasható a blogon.

121 éves whiskyre bukkantak egy híd falában

Augusztus 31. 16:08
Építőmunkások A skóciai Kingussie kisváros Ruthven Road nevű hídjának felújítása során az építőmunkások egy különleges dobozt találtak. A tárolóedény egy 1894-es szeptemberi újságot, egy papírtekercset és egy üveg whiskyt tartalmazott.
 
Az építést vezető cég, a Morgan Sindall a Highland Folk múzeum részére ajánlotta fel a talált kincseket. A múzeumban jelenleg is vizsgálják a tárgyakat - írja az Origo.hu

Elhalasztották a Főzdefesztet

Augusztus 31. 11:26
A tízedik, jubileumi sörös fesztivál egy héttel később lesz.
 
Egy hete lessük az időjárás-előrejelzéseket, és igen megszomorodtunk, amikor csak nem akart jóra változni. Mostanra persze már húsz fok fölé kúszott az előrejelzés, de az eső nem tágít. Ezért úgy döntöttünk elhalasztjuk egy héttel a 10. Jubileumi Főzdefesztet - írják a szervezők a Facebookon. 
 
Ám jövő vasárnap, 13-án maratoni futóversenyt rendeznek az Olof Palme sétányon, ezért a rendezvénynek is arrébb kell költöznie. A 10. Főzdefeszt új időpontja tehát szeptember 11-12-13, a helyszíne pedig a Felvonulási Tér eleje.
 

Alkoholmentes nap lesz október 27-én

Augusztus 31. 09:20
A METRO nagykereskedelmi vállalat és a Heim Pál Alapítvány a közelmúltban közös akciót indított AlkoholSTOP néven. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a felelős alkoholfogyasztással a hosszú távú, országos szintű egészségügyi költségek is jelentősen csökkenthetőek, és közvetett módon a magyar fogyasztók fizikai, érzelmi, szellemi és mentális jólétének megteremtését segíthetik.
 
Az akció részeként 2015. október 27-re Alkoholmentes Napot hirdetnek, amelyhez bárki csatlakozhat a témához kapcsolódó ötlettel, akcióval vagy műalkotással, de a részvételhez az is elég, ha ezen a napon nem fogyasztunk alkoholt. Az Alkoholmentes Napot ezentúl minden év október 27-én hirdetik meg, bízva abban, hogy a kezdeményezés – a METRO segítségével - pár éven belül igazi mozgalommá válik. Cél, hogy a mérték újra érték legyen, a felelős fogyasztás pedig mindennapjaink részévé váljon.

Mi mit jelent az olasz kávélapon?

Augusztus 31. 06:40
Gyorstalpaló, hogy legközelebb már könnyű legyen választani a kávélapról.
 
  • Espresso: Neve is egyadagos gyors elkészítési módjára utal, 7-11 gramm kávéból készül. Nagyjából 30 milliliter kávé.
  • Doppio: Dupla kiadású eszpresszó. 14-22 gramm kávéból, 60 milliliter.
  • Lungo - hosszú kávé: Egy eszpresszóhoz szükséges mennyiségű kávé, dupla vízzel. 
  • Cappuccino: Egyharmad rész eszpresszóból, egyharmad rész habosított tejből és egyharmad rész tejhabból összeálló kávéélmény.
  • Caffe Latte - tejeskávé: Eszpresszó alapra épül, amire gőzölt hideg vagy meleg tejet öntenek, és hosszú pohárban szolgálnak fel.
  • Caffe Viennese - bécsi kávé: Egy hosszú kávéból  és a tetején tejszínhabból áll.
  • Frappé: Egy eszpresszó nádcukorral, amihez már csak tej és jég kell, aztán jöhet a shakelés.
  • Affogato: Eszpresszó, vaníliafagylalttal, amit hosszú pohárban azonnal szervíroznak.
  • Ír kávé: Dupla eszpresszó, nádcukor, ír whiskey és vastag tejhab.
  • Latte Machiato: Eszpresszó és tejhab népszerű elegye, ez utóbbi külön rétegben a tetején jelenik meg. (Magyarul foltos tej.)
A kávékülönlegességek fotóit a Businessandcafe.blog.hu oldalon találod.