Fröccs

Európa tíz legjobb gasztrorendezvénye közé választották az egyik magyar borfeszrivált

November 27. 08:00
Az urlaub.check24.de listát készített az olvasóinak arról, milyen európai gasztrofesztiválokra érdemes mindenképp ellátogatniuk. A 10-es listán szerepel az Egri Bikavér Ünnep is. A Weboldal az Egri Bikavér Ünnep kapcsán külön kiemeli természetesen magát a bort, az Érsekkert környezetét, a magyar zenekarok koncertjeit és a különleges ételeket.
 
A fesztiválra 2020-ban a tervek szerint július 11. és 14. között kerül sor.

Különleges életműdíjat kapott a tokaji borász

November 26. 08:31
Édesapja nevében ifjabb Szepsy István vette át a november 8-i gálavacsorán Bonnban, az egykor a Német Szövetségi Köztársaság elnökeinek rezidenciájaként szolgáló Villa Hammerschmidtben a Walter Scheel Érem kitüntetést.
 
Walter Scheel 1974 és 1979 között köztársasági elnök volt, de korábban gazdasági miniszteri, külügyminiszteri és alkancellári pozíciót is betöltött, és vezette a Német Szabaddemokrata Pártot is. Kiemelkedő politikai pályafutása mellett a német gasztronómia felemelkedésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
 
A róla elnevezett éremmel a kuratórium 2014 óta minden évben két olyan ember munkáját díjazza, „akik az európai gasztronómiai kultúra kiemelkedő ápolásával, és így a közös örökségünk gazdagításával kiérdemelték a kitüntetést” – olvasható Dr. Christoph Wirtznek, a kuratórium elnökének Szepsy Istvánhoz írt levelében. 
 
„Azt a rendkívüli hozzájárulását szeretnénk elismerni, amivel a tokaji borok fejlődését és nemzetközi ismertségét segíti – az innovációs képességét, a mérceként szolgáló minőségfelfogását, röviden: az Ön meghatározó szerepét a világ egyik legjelentősebb borvidékének újraélesztésében” – áll a tokaji borász méltatásában.

Decemberben négy vasárnapon át kényeztethetjük az ízlelőbimbóinkat

November 19. 11:51
Advent közeledtével elcsendesedünk, a szívünk megtelik örömmel és várakozással. A megbékélés és a lelki megtisztulás időszaka ez.
Az ARAZ Étterem meghitt hangulatával, a gyönyörű karácsonyfa illatával, szívet melengető adventi koncert és hagyományos ünnepi fogásokkal segít még jobban ráhangolódni a közelgő ünnepekre.
 
Ami rád vár, ha az Arazt választod egyik vasárnap: korlátlan ételfogyasztás; korlátlan italfogyasztás ásványvízből, üdítőkből, a ház boraiból, valamint egy csésze habos kávé és gyermeksarok képzett óvónővel.

Sunday Brunch időpontjai: 2019. december 1., 8., 15., 22., 12 és 15 óra között (december 22-én 11:30-tól az étteremnek otthont adó Continental Hotel Budapest lobbyjában ünnepi koncert)
Cím: Araz Étterem,1074 Budapest, Dohány utca 42-44.
 
Menüajánlat:

Levesek:
Sütőtök krémleves pirított tökmaggal (V)
Feketekagylóleves zöldségekkel
 
Előételek:
Fűszeres lazackrém pirított tönkölybuktával
Konyakos pecsenyeliba májpástétom
Citrusos saláta pirított gesztenyével (V)
 
Főételek:
Aszaltszilvával, dióval és ricottával töltött tanyasi csirke
Rozmaringos vajhal sáfrányos fehérbormártással
Szaftos báránysült mazsolás mandulaszósszal
Sertésszűz wellington módra
Farfalle erdei gombaraguval (V)
 
Köretek:
Sült almás burgonyapüré
Juhtúrós csuszatészta
Édesköményes ratatouille
Gesztenyés párolt zöldségek
 
Desszertek:
Buche de Noel
Fehércsokoládé-hab forralt borzselével
Gesztenyés mille-feuille
Gofri, csokoládé és vanília szósszal, gyümölcsraguval
 
Gyermek sarok:
Húsleves csigatésztával
Rántott halacska rizzsel
Rántott husi krumplipürével
Milánói makaróni

 

A vasárnapi ebéd ára: 9.990 Ft/ fő (a számla végösszegéhez 12% szervizdíjat számolnak fel), ez tartalmazza a korlátlan fogyasztást a ház borából, pezsgőből, üdítőből, ásványvízből, valamint egy csésze kávét. A parkolás ingyenes a Nyár utcai mélygarázsban.
 
Gyermekkedvezmény: 8 éves korig a részvétel ingyenes, 8-14 éves korig 50 % kedvezményt biztosítanak.
 
Asztalfoglalás szükséges, asztalt foglalni telefon (+36 1-815-1100) vagy e-mailben (araz@araz.hu) lehet.

Felhívás: részvétel a borok és égetett szeszesitalok nemzetközi kiállításán

November 18. 12:39
Már regisztrálhatnak a kiállítók a 2020. április 19 és 22 között Veronában megrendezésre kerülő VINITALY-ra, a világ egyik legnagyobb borkiállítására.

Néhány adat a tavalyi kiállításról:
  • 2019-ben 145 országból érkeztek látogatók, számuk meghaladta a 125 ezer főt;
  • a kiállítás nettó területe megközelítette a 100 ezer négyzetmétert;
  • 4.500 kiállító 41 ország kínálatát vonultatta fel;
  • 33 ezer akkreditált buyer kereste fel a Vinitaly-t;
  • gazdag mesterkurzus program kísérte a kiállítást;
  • nagyszámú szakmai borkóstoló került megrendezésre;
  • B2B megbeszéléseket szervezett a Vásár szponzorált nemzetközi vevőkkel az ezt igénylők számára.
 
A Vinitaly-n belül VININTERNATIONAL pavilonban kapnak helyet a külföldi kiállítók
 
A pavilonban kiállító cégeknek lehetőségük van használni az ingyenes kóstoltató termet, ahol nagyobb nemzetközi ismertséget szerezhetnek boraiknak. Az ebben a pavilonban kiállítók ingyenesen kapják a jégellátást boraik hűtéséhez és folyamatos a tiszta kóstoltató poharak biztosítása.
 
A nemzetközi pavilonban a részvételi díj: 10 euró/négyzetméter, a regisztrációs díj 700 euró.
 
A bérelhető kiállítási terület minimum 12 négyzetméter, ami több kiállító között is megosztható, a standon lehetnek táskiállítók, illetve képviselt cégek is. Társkiállítókat külön regisztrációs költség terheli, ennek összege 350 euró.
 
Jelentkezni on-line lehet a www.vinitaly.com honlapon keresztül, külföldi kiállítóknak a nemzetközi pavilonban történő részvétel esetén:  2019. december 15-ig.

Örömmel segít minden további felvilágosítással a Veronai Vásár magyarországi képviselete, az Expo Consulting Kft. (www.expobs.com)

Zúzda keverve népzenével egyenesen Tokajból

November 12. 13:00
Időpont: 2019. november 16., 19:00
Helyszín: Bodrogkeresztúr, Henye Borbár
További információ az esemény honlapján
 
A Tokaj-hegyaljai (mádi) székhelyű zenekar 2015. év második felében alakult, jelenlegi felállásában a tavalyi évtől játszanak együtt. Kezdetben a hagyományos - elsősorban moldvai - népzene, valamint a rock zene ízléses ötvözésével kísérletezve alakította ki repertoárját, azonban az utóbbi időben egyre több versfeldolgozást is játszik a csapat. A legszebb virág című Arany János vers feldolgozásával az MTVA által meghirdetett AranyCORE verseny különdíjasaiként több fellépési lehetőséget is kaptak a közmédiában.

Az együttes zenei világának jellemzőjeként a rock zenében klasszikus dob-basszus-gitár alapra építették fel a tradicionális népi hangszerek (furulya, koboz, tárogató, stb.) játékát, amit jól kiegészít, és egyidejűleg a zene karakterét is megadja, a tehetséges énekesük éneke.

A zenekarnak egy professzionális muzsikus tagja van: Talián Tamás basszusgitáros, klasszikus zenei kürt tanár.

Bűdiné Alföldi Laura énekes a közelmúltban csatlakozott a zenekarhoz, bár zenekari előélete nem volt, gyorsan beilleszkedett a közösségbe. Ványai Árpád gitáros neve ismerősen cseng Tokaj-hegyalján, hiszen több évtizedes rock zenei múlt áll mögötte, Krajnyák István furulyás-gitáros pedig, ugyancsak más jellegű polgári foglalkozása mellett, elsősorban a helyi tárogatós közéletből lehet ismerős.

Belépő: 1.000 Ft, mellyel a Kárpátaljai Magyar Közösség munkáját támogatjuk.

 

Egy 8 éves hagyomány folytatódik Villány és Szekszárd részvételével

November 05. 14:04
Tehetséges borászok, zseniális borok, mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt nyolc évben minden egyes Araz Borduett vacsorán. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a visszatérő vendégek száma, a sok-sok új vendég és a kiváló visszajelzések.
 
###ROADBLOCK1###
 
A sorozat november 28-án 19 órai kezdettel folytatódik Villány és Szekszárd "méri össze erejét". A Tiffán’s Pincészet családi vállalkozás, amely több évszázados múltra tekint vissza. Tiffán Ede, akinek kivételes  szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása a biztosítéka annak, hogy az Önök poharaiban a hitelesség és a tradíció tisztelete díszítse a bor minden rezdülését! A Vesztergombik élete szorosan és elválaszthatatlanul egybeforrt Szekszárddal. Céljuk a magas minőségű nemzetközi elvárásoknak megfelelő, de szekszárdi karakterrel bíró borok készítése.
 
A borok mellé Barka Áron Chef de Cuisine tökéletesen illeszkedő öt-fogásos ételsora teszi teljessé az estét.

Menüsor:
 
Tiffán Csenge 2018 - Vesztergombi Királylány 2018
Szárnyasmáj, levelestészta, kerti saláta, dió öntet

Tiffán Rosé 2018 - Vesztergombi Rose 2018
Karfiol cappuccino, hurka, pirított tökmag

Tiffán Pinot Noir 2015 - Vesztergombi Pinot Noir 2017
Báránycsülök ragu, spenót, pirított rókagomba, házi tészta

Tiffán Principium 2016 - Vesztergombi Turul 2015
Glasszírozott marhapofa, Zalai dödölle, kelkáposztafőzelék püré

Tifffán Kékfrankos 2017 - Vesztergombi Kékfrankos válogatás 2016
Toffifee, étcsokoládé bonbon, sós karamella
 
 
Időpont: 2019. november 28., 19 óra
Helyszín: 1074 Budapest, Dohány u. 42-44. (parkolás a Nyár utcai mélygarázsban ingyenes)
 
A vacsora ára 15.500 Ft/fő, a számla végösszegéhez 12% szervizdíjat számolnak fel.
Előfoglalási akció: amennyiben november 24-ig a részvételi díj kifizetésre kerül, az ár 13.500 Ft+12% szervizdíj.
 
A korlátozott férőhely miatt előfoglalás szükséges. Asztalfoglalás telefon a +36 1-815-1100-es számon vagy az araz@araz.hu e-mail címen lehetséges.

Remek boros ajándékötletek karácsonyra

Október 31. 09:32
Napjainkra szinte állandósult a szokás, hogy nemcsak családtagok, barátok, ismerősök ajándékozzák meg egymást karácsonykor, de vállalatok, cégek, civil szervezetek és egyéb intézmények is meglepik alkalmazottaikat, üzlettársaikat, beszállítóikat, támogatóikat és együttműködő partnereiket.

Ehhez (is) ajánlja a Pannonhalmi Főapátság és pincészet a termékeit, amelyek mind-mind a monostor ezeréves szőlészeti-borászati, gyógyászati és gasztronómiai kultúrájával kötik össze a jelenkor emberét.
 
Remek boros ajándékötletek karácsonyra

A karácsonyi és év végi ünnepek alkalmából különféle borválogatásokat és ajándékcsomagokat is kialakítottak, hogy az önálló tételek közül történő választás helyett vagy mellett kész ötletekkel könnyítsék meg a döntést. A Pannonhalmi Főapátság teljes karácsonyi ajándékajánlata megtekinthető itt.

A termékek megrendelhetők a főapátság webáruházában.
 

Már előrendelhetők a villányi újborok

Október 30. 12:35
„Örömmel szeretnénk tájékoztatni, hogy már csak pár nap és elérhetőek lesznek Primőr újboraink” – olvasható a villányi Polgár Pincészet közleményében. A borászat háromféle újborát (chardonnay-ottonel muskotály cuvée, rozé, portugieser vörösbor) már most lehet előrendelni kedvezményesen az alábbiak szerint:
 
  • 1 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 13.000 Ft
  • 2 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 23.000 Ft
  • 3 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 32.000 Ft
  • 18 palack felett a házhozszállítás ingyenes
Helyben értékesítve a Polgár Primőr Borok ára: 1800 Ft/palack
 
Már előrendelhetők a villányi újborok
 
További információ és rendelés Porció Tímeánál a bor@polgarpince.hu e-mail címen vagy a 0620 365 57 09-es telefonszámon.