Fröccs

Fogyókúrája miatt hallucinációi vannak Bud Spencernek

Szeptember 20. 19:15
Legalábbis az „Eszem, tehát vagyok” című könyvében, amelyben diétára fogják Budot és éjszaka korgó gyomorral kénytelen álomba szenderülni. Ezt követően alvajáróként a konyhában köt ki, ahol minden éjjel vendégül lát valakit. De nem Terence Hillt, hanem Descartest, Platónt, Rousseau-t.
 
"Minden fejezetben megjelenik egy-egy nagy gondolkodó, és az igazán szórakoztató szellemi párbajok alatt mindig elkészül egy nagyszerű fogás Bud saját receptje alapján és saját keze nyomán. Természetesen filozófusék sem tudnak ellenállni a mennyei ízeknek, így Bud még arra is képes, hogy az élet örömeit ez idáig megvető gondolkodókat a gyomrukon keresztül a földi élvezetek pártjára állítsa." - írja le a könyv történetét a Hvg.hu.
 
Mit főz Bud a látogatóinak? Machiavellininek fokhagymás, csilis tintahalat, Platonnak kolbászos, sajtos tésztát, Casatiellot, Rousseu-nak hallevest, Epikurosznak padlizsánfelfújt, Kantnak Pizza Margheritat készít. 

Csopakon is lehet kékszőlőből bort készíteni

Szeptember 20. 13:42
A csopaki borról nem a vörös jut először eszébe az embernek, de mindenhol akadnak kivételek, különlegességek. A Petrányi pince 2013-as Syrah tételét kóstolta a Borravaló.hu:
 
„A syrah ültetvény a Szitahegy-dűlőben található.(...) Illata igen ásványos, finoman florális és borsos. Szájban szilva, erdei gyümölcsök, megint bors és mineralitás, enyhe alkoholtöbblet. A fahasználat jó, nem ül rá az összképre. Tanninja picit szárít, de alapvetően gyümölcsös lecsengéssel búcsúzik.”

A nehéz évjárat ellenére is elkészült a biofurmint

Szeptember 20. 10:28
A tokaji Hétszőlő birtok is a biogazdálkodás mellett tette le a voksát. AZ átállás nem egyszerű, főleg a 2014-es évben gyűlt meg minden borásznak a baja az időjárással. A tokaji pincészet nemrég egy friss töltésű biofurminttal jelentkezett a nem éppen ötcsillagos évjáratból.
 
„A 2014-es évjáratra nem cáfol rá a bor: kifejezetten magas és sokféle összetételű a sav, főleg almasav van benne, de egy kóstolótársunk némi borostyánkősavra is gondolt. Egy tartalmas grapefruit-os verjus-re (saláta mellé? salátára!) asszociáltunk bontást követően, majd Oroszlán Tamás tanácsát megfontolva egy óra után újrakóstoltuk. Ekkor már egy jelentősen jobban iható, tartalmas, főként almalére, pirosalmára emlékeztető illat és íz jött szembe a pohárból. Az átlagnál megosztóbb bor, de lehet szeretni.” -írja a Mandiner.hu.

„A jó magyar cabernet sauvignon ritka, mint az elegáns furmint”

Szeptember 19. 20:08
Ezekkel a szavakkal illeti A Művelt Alkoholista a nemzetközi szőlőfajtának hazai helyzetét. De úgy tűnik a kisjakabfalvai Jackfall 2011-es évjárata a jók közé tartozik.
 
A Villányi borvidéken található pincészet tételét „kóstolva egészséges savak, lendületes, friss korty és tiszta ízek – sokkal többet nem várok egy 10 eurós bortól. Közepes test, a szokásos villányi „dömper gyakorolja az y-megfordulást a szádban” élmény elmarad. Az illat gyümölcsei szépen visszaköszönnek a szaftos kortyban és a hosszan kitartott lecsengésben. A tannin elég ragaszkodó, de nem agresszív és alig szárít” - írja kóstolóbejegyzésében A Művelt Alkoholista.

Fuss Mád és Tállya között, majd repülj a nagyvilágba!

Szeptember 19. 12:35
Szeptember 26-án 11 órakor Szepsy István ellövi a startpisztolyt Mádon, ezzel kezdetét veszi a második alkalommal megrendezésre kerülő Mád-Tállya futás. A táv 7 kilométer, a szervezők várnak minden kezdő, haladó és profi futót.
 
A futással szeretnénk felhívni a figyelmet borvidékünkre, az itt rejlő értékekre, és erősíteni az összefogást a tokaj-hegyaljai települések és borászatok között - írják az esemény facebook oldalán.
 
A Tállyáért Egyesület szervezi a vidám hangulatú futást a Szent Vencel-napi Búcsú és Őszi Tállya Fesztivál keretein belül. Ahol értékes ajándékok várnak a leggyorsabbakra. A WIZZ AIR légitársaság csapata is fut Mád és Tállya között, és felajánlották a megmérettetés fődíját: az első helyen befutó 300 eurós, a második helyezett 200 eurós és a harmadik helyzett 100 eurós repülőjegy vouchert nyer. 
 
Ezen kívül minden induló egy repülőjegyre váltható vouchert kap a rajtcsomagban 20 euro értékben.
 
További részletek az esemény facebook oldalán: ide kattintva.

Nagy portóik jöhetnek 2015-ből

Szeptember 19. 08:59
A várakozások szerint a 2015-ös évjárat igen kiemelkedő lesz a Douro völgyében, hiszen remek alapanyagot szednek a Portóihoz. Sokan a kiváló, 2011-es évjárathoz hasonlítják az ideit. 
 
A szüret már javában zajlik, s ahol már leszedték a szőlőt, s tényleg jónak ígérkezik a termés. A korai szüret például kiváló alapanyagot adott a Touriga Nacional fajtából. Általában sokkal később érik a fajta, de idén gyorsan színeződött a bogyó héja, s korán be is érett, nem csak cukorban, de fenolosan is - írja a Metropol.hu.
 
Azért a 2011-es évjárat feladta a leckét. Azonban Luis Sotomayor, a Sogrape főborásza szerint a 23 év borászkodás alatt még nem látott olyan koncentrált és erőteljes alapanyagot, amelyet a 2011-es év adott.