Fröccs

Ha nagyobb a pohár, többet fogsz inni

Június 10. 11:44
Ha nagyobb a pohár, többet fogsz inni
 
Több tanulmány is bizonyította, hogy ha egy bárban ülve nagyobb méretű pohárba kapjuk az italunkat, többször fogunk kérni belőle. Ha tehát véletlenül többet iszunk a kelleténél, nyugodtan hibáztassuk a poharat!
 
A Cambridge-i Egyetem egy helyi pubot például majd fél évig megfigyelt: miután a tulajdonos nagyobbra cserélte a poharakat (300 ml helyett 370 ml-esre), viszont a felszolgált mennyiségeket megtartotta, a borforgalom 14,4%-kal emelkedett meg a bárban, míg 8.2%-kal az éttermi részben.
 
A gondolat tulajdonképpen logikus, hiszen ha kevesebbnek érzezzük a borukat (a nagyobb pohárban), gyorsabban fogjuk fogyasztani is. Ez az illúzió pedig előmozdítja az eladás. - állítja Professor Theresa Marteau, a Cambridge-i Egyetem Viselkedés és Egészségügyi Kutatások részleg igazgatója, aki a tanulmány vezető szerzője is. 
 
Másik elmélete szerint, az emberek egységekben gondolkoznak; „Csak egy szelet tortám eszem, csak egy pohár bort iszom” - viszont mivel a mennyiség csekélynek látszik, és nem érezzük egy egész pohárnak, hajlamosabbak leszünk még egyet kérni. 
 

Próbáld ki te is a pezsgős gumicukrot!

Június 10. 07:21
Szeretjük a pezsgőt és természétesen szeretjük az édességeket, akkor miért ne kombinálhatnánk őket egyszerre? A recept borzasztó egyszerű, érdemes kipróbálni akár saját szórakozásunkra is! 
 
Ízlés szerint pezsgőt vagy proseccot öntsünk egy edényben lévő gumicukorra, nagyon fontos, hogy a buborékos ital teljesen lefedje a gumicukrokat. Majd egy egész éjszakán át hagyjuk a hűtőszekrényben állni - írja az Origo.hu. 
 
Íme a végeredmény: 
 
Próbáld ki te is a pezsgős gumicukrot!
Forrás: Purewow.com

Bérelj bordeaux-i chateau-t az Airbnb-n!

Június 09. 16:46
Bérelj bordeaux-i chateau-t az Airbnb-n!
 
A Château Paveil de Luze már évek óta tart kóstolókat és birtoklátogatásokat, most pedig ennél is tovább mennek: megnyitják kapuikat, hogy a vendégek ténylegesen megtapasztalják milyen a borász élete. Frederic de Luze társtulajdonos, aki egyébként az Alliance des Crus Bourgeois du Médoc elnöke is, elsőként osztott meg borászatot Médoc-ból az Airbnb-n. 
 
Egyedi, pazar szobák, hatalmas szőlőskert, és saját séf: ez mind a rendelkezésünkre állhat, persze klasszifikált borok folyamatos kóstolása mellett. "Ma már más szempontok alapján mennek nyaralni az emberek, és egy château-t ugyanúgy fel akarnak fedezni, sőt át akarnak érezni, mint mondjuk New Yorkot, Lisszabont vagy Buenos Airest" - mondta Catherine Luze, társtulajdonos.
 
„Azt látjuk, hogy sokkal inkább a helyiekkel akarnak lenni vendégeink, és átélni az ő életüket” - tette hozzá. Akiket pedig kifejezetten a borok érdekelnek, kérhetnek privát idegenvezetést is a teljes időre, a birtok teljes területén.

Ez komoly: magyar borfesztivál lesz jövő héten Londonban

Június 09. 10:04
Június 17-én kezdődik az első magyar borfesztivál Londonban - írja a Vikiavilágban blog. „Végre egy minőségi esemény magyaroktól magyaroknak, amire büszkék lehetünk, amire büszkén meghívhatjuk angol barátainkat, ismerőseinket is” - írja a szerző.
 
Ez komoly: magyar borfesztivál lesz jövő héten Londonban
 
Itt a részletes program:
 
  • Június 17. Péntek 17:00 - éjfélig: 
Korlátlan borkóstolás, a több mint 40 borászat 200 borfajtájából. Beszélgetés, kortyolgatás és kóstolgatás. Két koncert a hazai könnyűzene jeles képviselőivel: Budapest bár és Quimby
 
  • Június 18. Szombat: 12:00 - éjfélig:
Mangalica ételkóstolás, gasztronómiai ízélmények, korlátlan borkóstolás, a több mint 40 borászat 200 borfajtájából. Magyarország-Izland foci EB mérkőzés, United koncert és David Merlini szabadulóművész.

Helyszín: Oval Space, 29-32 The Oval, London E2 9DT
 
Itt vannak még infók.

David Schwimmer sommelier-t játszik

Június 09. 07:38
David Schwimmer sommelier-t játszik
 
Egy vadiúj, amerikai krimisorozatban David Schwimmer egy tehetséges, ám kissé zavart sommelier-t és étteremtulajdonost játszik. Természetes a szerep kedvéért profikhoz fordult, hiszen kifejezetten szeretné, ha a sorozatot néző igazi sommelier-k valóban hasznos információkhoz juthatnának hozzá szerepe által.
 
„Szerencsére David azért nagyjából ismeri a borokat és tudja mit kedvel, így igazán könnyű volt vele dolgozni” - állítja Josh Nadel MS, aki 6 New yorki étteremnél is dolgozik tanácsadóként. Ettől függetlenül a szakma minden területét körbejárták: szolgáltatás, kóstolás, borok fizikai viselkedése és mechanikája, szintaxis, kiejtés, hogyan kell márkát építeni, és intézni a borospince ügyeit, sőt a megfelelő poharakról is sok szó esett. Josh ma már egyébként több oldalról is segíti a sorozatot készítők munkáját, és szerinte David kifejezetten gyorsan beletanult a szerepébe. 
 
A sorozatról több info itt olvasható!

Boros vidámpark nyílt Bordeaux-ban

Június 08. 19:05
Bordeaux-ban megint beújítottak valamivel, most éppen a Garonne partján egy szupermodern, több mint 13.000 négyzetméteres multikulturális szórakoztatóközponttal. Bő húsz, különféle tematikájú szórakoztató élményben lehet részünk, például borkóstoló, bor művészeti galéria, bor-körhinta, sőt csónakos utazás is: így megismerhetjük a bor útját a világ körül. A beugró nem vészes, 20 euróért már átélhetjük a tökéletes borélményt.
 

A Nándori cukrászdában készült idén az év fagylaltja

Június 08. 17:13
A Vezúv elnevezésű kreáció lett idén az év fagylaltja, amelyet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a szegedi Virág Cukrászdában 85 nevezett fagylalt közül választott ki. Idén a kötelező íz a meggy volt.
 
A nyertes csokoládés, kakaós és karamellás, tejes alapú fagylaltra meggyszószt is öntött Hiczkó Henrietta, aki a budapesti Nándori cukrászdából nevezett a versenyre - közölte a testület.
 
A nevezett fagylaltokról tizennégy fős szakmai és nyolc fős közönségzsűri döntött, utóbbiban Ördög Nóra műsorvezető, Liptai Claudia színművész, Tarján Zsófi és Lázár Tibor a Honeybeast együttes tagjai, Botka László Szeged polgármestere, Marko Krivokapic, a Pick Szeged kézilabdacsapat másodedzője, Segal Viktor, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia tagja és Munz Károly gasztronómus, barista foglalt helyet.
 
A hétfői rendezvényen megtartották a Magyarország tortája verseny középdöntőjét is, ahol a szakmai zsűri tíz tortából választotta ki azt a hármat, amelyek közül az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódva hirdetnek majd nyertest. A döntőbe idén a dunaföldvári Tóth Cukrászdából Tóth Norbert Aranyos körtetortája, és a salgótarjáni G&D Kézműves Cukrászdából Szó Gellért cukrász két tortája, az Őrség zöld aranya és a Zuzorka került.
(MTI)

Tényleg csökken a borászatok adminisztrációs terhe?

Június 08. 13:49
Tényleg csökken a borászatok adminisztrációs terhe?
 
Jövőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.
 
A pénzügyminiszter szerint a borászatok 95 százalékát kedvezően érinti 2017-től, hogy minden jövedéki adó jellegű adminisztrációs kötelezettségtől mentesülnek, és a jövőben ez csak a hegybírókat terheli majd.
(MTI)