Fröccs

Hamvas Béláról (is) mintázott díjat kapott a Béres

November 26. 12:20
Átadták az idei Hamvas-fürt bordíjat a Vitis Tokajensis ünnepen Óbudán szerdán este. A 2005-ben Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrász és Molnár Pál Eötvös József-sajtódíjas újságíró által alapított elismerést ebben az évben a Béres Szőlőbirtok és Pincészet kapta. Mihály Gábor bronz kisplasztikája, Hamvas Béla arcát formázza, de igazából hasonlít az Óz a csodák csodájából ismert Oroszlánra is:
 
Hamvas Béláról (is) mintázott díjat kapott a Béres
 
A díjat Regéczy-Béres Melinda, a vállalat ügyvezető igazgatója vette át. A laudációban Molnár Pál kiemelte, hogy a Béres cég részben elhagyott szőlőterületeket újított fel, és a hegyaljai borkultúra emelését és fontos ügynek tekintette megalapítása óta, azaz az eltelt tizenhárom évben.

Nyugalom, ezentúl is lehet majd pálinkát főzni otthon!

November 26. 11:16
Továbbra is megmarad a magán pálinkafőzés jogintézménye; a magánfőzést minimális költség és adminisztráció terheli - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén.
 
Palotai Kinga elmondta, hogy bevezetik a párlatadójegyet. Egy adójegy 700 forintba kerül, és évente minimum 5, maximum 86 darab vásárolható belőle a vámhatóságtól. Egy párlatadójegy egy liter párlat előállítására jogosítja a magánfőzőt. Emellett regisztrálni kell a pálinkafőzőt a helyi önkormányzatnál. 

A nyár slágerével jó emlékezni a vakációra

November 26. 09:32
A gyöngyözőborokról egyértelműen a nyári, meleg napok jutnak az ember eszébe. Néha érdemes elővenni egyet a slágeritalból, hogy felidézzük a nyaralás pillanatait. A Metropol is így tett, Gere Attila 2015-ös Frici gyöngyözőborát (merlot, medoc noir) kóstolta újra, amely már az idei évjárat terméséből készült:
 
Illata kellően intenzív, de nem tolakodó. Hozza mindazt, amit elvárhatunk ettől a stílustól. Nem bonyolult, nem rétegezett, de nem is ezt várjuk tőle, cserébe kedves, zamatos és üde.(...) Jó belőle kortyolni. Amolyan kérünk még egy pohárral stílusú bor. 

Hazánkban bevezetik a párlat-adójegyet

November 26. 06:24
Megmarad a magán pálinkafőzés jogintézménye, de a magánfőzést minimális költség és adminisztráció terheli majd - közölte Palotai Kinga, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának albizottságának ülésén az Agrárszektor.hu forrásai szerint. Ugyanakkor párlat-adójegyet vezetnek be, amely darabonként 700 forintba kerül, és évente minimum 5, maximum 86 darab vásárolható belőle a vámhatóságtól. Egy párlat-adójegy egy liter párlat előállítására jogosítja a magánfőzőt.
 
A főzőberendezést továbbra is regisztrálni kell a helyi önkormányzatnál. Palotai Kinga szerint további kedvező változás, hogy a bérfőzde a bérfőzés utáni, a fennálló fizetési kötelezettségét a vámhatóság számára az átutalás mellett csekken is teljesítheti. Továbbá a bérfőzdék adófizetési összeghatára is változik kétezer forintról 500 ezer forintra nő, miközben a jövedéki biztosíték összeghatára 200 ezer forint marad.

A hamis Jack Daniel's Oroszország új sorozatgyilkosa

November 25. 20:54
Interneten rendelt márkás italokról derül ki Oroszországban sorra, hogy hamisítványok. Eddig legalább 25-en haltak meg a metilalkoholt tartalmazó piáktól.
 
Legutóbb Krasznojarszkban haltak meg heten. Ők Jack Daniel's márkájú whiskyt rendeltek interneten, de az üvegekben metilalkohol volt - írja az Origo.
 
A belügyminisztérium területi főosztálya több mint kétezer üveg hamisított whiskyt foglalt le Krasznojarszkban, Kemerovóban pedig 11 tonna hamisított italt zártak el. Utóbbiakat orvosi fertőtlenítőből, ecetsavból és glükózból állítottak elő. 

Nyomás nehezedik a multikra a sörpiacon

November 25. 19:14
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a multinacionális sörgyártókra az Egyesült Királyságban és az USA-ban is a mind nagyobb számú és egyre növekvő kapacitású kézműves sörfőzdék részéről - írja a Hvg.hu. A kisüzemek 60 százalékkal növelték eladásaikat, pedig a brit sörpiac tavaly csak egy százalékkal bővült.
 
Előbb a SABMiller lépett, akik idén tavasszal a londoni Meantime sörfőzdét vették meg – ezzel kvázi bevásárolva magát a „craft beer” piacára. Majd nemrégiben a Heineken a kaliforniai Lagunitas-szal alapított közös vállalatot. A Heineken a megállapodás értelmében nem veszélyezteti a Lagunitast függetlenségében, csak a holland óriás globális piaci lehetőségeivel segíti a márka exportját.

A budapesti hotelek húzzák magukkal a vidéki szállodákat

November 25. 17:53
Az év első kilenc hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb jelentése rámutatott arra, hogy az országos szállodai teljesítményeket a budapesti hotelek húzták magukkal: a fővárosban január-szeptember között a külföldi vendégéjszakák száma 8,9 százalékkal nőtt, a szobafoglaltság 71 százalékos lett. A budapesti szállodák összes bruttó forgalma 15,6 százalékkal 121,5 milliárd forintra nőtt.
 
A vidéki szállodákban az első kilenc hónapban a belföldi vendégéjszakák száma 7,7 százalékkal nőtt, a külföldieké 0,2 százalékkal csökkent.
Az év első kilenc hónapjában a szállodai vendégéjszakák száma országos szinten 6,3 százalékkal, Budapesten 8,1 százalékkal nőtt, a Balatonon 2,6 százalékkal csökkent.
 
A balatoni régió visszaesését döntően az orosz és ukrán vendégek elmaradásával magyarázzák. Ez a hévízi szállodák iránti, ezekből az országokból történt keresletcsökkenés következménye.
 
Legnagyobb beutazó piacaink közül kiemelkedő volt a szállodai vendégéjszakák számának növekedése a brit, az amerikai, az olasz, a cseh, a francia, a lengyel piacról, de nőtt a vendégéjszakák száma Ausztriából is. A szomszédos országok közül Szlovákiából, Szerbiából, Romániából és Horvátországból nőtt a forgalom.
(MTI)

A bor- balzsamecetek maguktól beszélnek

November 25. 14:28
A balzsamecetek kóstolása után már nem nagyon kell hozzáfűzni semmit, arra viszont mindenki kíváncsi, hogy mihez szoktam használni őket - olvasható az Égigérő Paszuly blogon. „Az egészben az a legjobb, hogy a különböző ízű balzsamecetekkel kedvemre kísérletezhetek, ha nem ízlik az egyikkel, kipróbálom a másikkal. A Tokaj Balzsamokat mindig a kész ételbe teszem bele, miután elzártam a gázt. Így érvényesül a legjobban az aromájuk”.
 
Itt egy brokkolikrémleves recept, tokaji balzsamecettel:
 
Hozzávalók:
 
  • 70 dkg brokkoli
  • 2 ek vaj
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 l zöldségalaplé
  • 3-5 ek Tokaj Balzsam Gránátalma
  • márványsajt, pirított dió
 
A brokkolit megmossuk, levágjuk a szárainak a végét, majd feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk. Egy lábosban megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a hagymát, és puhára dinszteljük. Belekeverjük a brokkolit, felöntjük az alaplé felével, ha szükséges sózzuk, és fedő alatt puhára főzzük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd krémesre turmixoljuk. Hozzákeverjük az alaplé másik felét, felforraljuk. Elzárjuk a gázt, Tokaj Balzsam Gránátalmával ízesítjük. Tálaláskor megszórjuk márványsajttal, pirított dióval.