Fröccs

Határon túlról is jönnek borászok a Gastroblues Fesztiválra

Június 06. 11:59
Öt színpadon ötven koncert lesz az idei paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon július 1. és 3. között. A szervezők a borbarát találkozóra ezúttal már a határon túlról is várnak borászokat, emellett idén is meghirdetik a főzőversenyt, amelynek bevételéből a Kárpátalján fekvő Visk magyar óvodájának építését segítik.
 
A fesztivál vendége lesz az angol gitáros díva, Joane Shaw Taylor, Sean Carney és Shaun Brooker az Egyesült Államokból, valamint Walter Trout - mondta el Gárdai Ádám szervező. Idén is koncertezik Ripoff Raskolnikov, Ian Siegal, az Ismerős Arcok és a Tűzkerék xT. A fesztivál emellett környékbeli zenekaroknak is bemutatkozási lehetőséget kínál. 
 
A szervező elmondta, hogy a klubkoncertekre már június 27-től várják a közönséget, a program "törzsét" azonban július 1. és 3. között az ESZI sportcsarnokban és parkban rendezik meg.
 
Gárdai Ádám kitért arra is, hogy újításokkal készülnek a jövő évi. 25. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválra. Egyik ilyen, hogy az ESZI sportcsarnokban nem egy, hanem két színpad lesz. Az evangélikus templomban szombaton délelőtt, az ESZI parkban vasárnap egész nap koncertek lesznek.
 
A szokásos országos borbarát találkozóra a neves hazai borászatok mellett ezúttal határon túli pincészeteket is várnak. A főzőversenyen, amely az ESZI parkban koncertekkel és fesztiválfocival párhuzamosan zajlik, borral készült étel, borkorcsolya, halászlé, egyéb étel, valamint legszebb főzőhely kategóriában hirdetnek majd eredményt. A közönség a kóstolójegyekkel szavazhat és egyben jótékonykodhat a viski óvoda javára. 
 
Gárdai Ádám hangsúlyozta, hogy idén is minden koncertről készül hang- és videófelvétel. 
(MTI)

A legjobb éttermi vendégek kapnak a rekordárú tonhalból

Június 06. 09:32
Több mint 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen egy több mint egy mázsás japán tonhal a délkelet-kínai Fucsou városban.
 
A Fucsien tartományba Nagaszakiból érkezett, egy mázsánál is többet nyomó halat egy halászati kiállítás végén, nagy érdeklődés közepette árverezték el - számolt be a helyi sajtó.
 
A meg nem nevezett vendéglőtulajdonos kitartóan licitált, míg végül a 29. körben 260 ezer jüanért, vagyis 11 millió forintnál nem sokkal kevesebbért sikerült megszereznie az óriáshalat. Ez azt jelenti, hogy a hal kilója a duplájába került a piaci árnak.
 
Ennek ellenére az árverés győztese elégedetten kijelentette, szerinte jó vásárt csinált, mert a kínai piacokon leginkább csak tenyésztett tonhalakkal találkozni. Azt is elárulta, hogy szerzeményét ki fogja porciózni és éttermének leghűségesebb vendégeit fogja jutalmazni a ritka és drága finomsággal.
(MTI)

Mégsem csodaszer a chia mag?

Június 05. 20:49
A chia magról ismeretes, hogy magas a fehérje és rost tartalma, valamint a benne tallható vitaminoknak köszönhetően jót tesz a körmöknek és a hajnak. Rövid időre segít az éhség leküzdésében, viszont aki hosszabb távon szeretne súlyt veszíteni más étel után kell, hogy nézzen - írja a Divany.hu.  
 
„Nagyobb a füstje mint a lángja, és nem is igazán készült olyan sok tanulmány a témában" - állítja Kim Larson, az amerikai Táplálkozástudományi és és Dietetikus Akadémia (The Academy of Nutrition & Dietetics) szóvivője. Egy 2012-es kutatás már bizonyította, hogy nem kell elájulnunk a chia magtól.  „A vizsgálatok alatt 10 heti chia mag fogyasztás után sem csökkent a vizsgálatban résztvevők koleszterinszintje, sem a vérnyomása és a gyulladások sem emiatt múltak el. Az tény, hogy néhány hasznos zsírsav szintje emelkedett a szervezetben, amiből tévesen azt a következtetést vonták le, hogy csökkenti a gyulladást a szervezetben" - számolt be a szakértő.
 
A szóvivő szerint a chiára is úgy kell gondolni mint gyakorlatilag az összes többi magra, vagyis könnyen, gyorsan tudunk egy kis tápanyagot bevinni a szervezetünkbe, és ha rendszeresen fogyasztjuk, akkor pozitív hatásai is összeadódnak.

Kérsz egy csókot?

Június 05. 18:25
Jang Woo-Seok dizájner az elviteles kávék fantáziátlan tetejéből indult ki: hogy ne legyen olyan unalmas reggel „műanyagot enni”, emberi ajkat és orrot formázó tetőt készített a kávéhoz. 
 
Így az egész azt az illúziót kelti, mintha egy másik (műanyag) ember ajkairól innánk. Az egész rettentő bizarr, főleg, hogy a tető alapból zavaró ivás közben, szóval a kilógó, szemkiszúró orr funkciója teljesen érthetetlen - számolt be a Diningguide.hu.
 
Kérsz egy csókot?
Forrás: Behance.net

Adnád a véred egy palack borért?

Június 05. 15:11
Azokat, akik június 9-én, csütörtökön 8 és 17 óra között vért adnak a Pécsi Regionális Vérellátó Központban, megajándékozzák egy palack kiváló minőségű villányi borral - írja a Pécsi Újság.
 
A Boros csütörtök elnevezésű eseményt a villányi boros pincészetek támogatják.

Még ma is tart a Piknik Borkollégium!

Június 05. 10:32
Még ma is tart a Piknik Borkollégium!
 
Ha szereted a hasadat, illetve a jó borokat, látogass el ma az Etyeki Piknikre, ahol a helyi pincészetek és gasztronómia felderítése mellett, a Piknik Borkollégium is várja a vendégeket. 
 
A tréning ingyenes, 4 alapvető borstílussal és az egyensúly centrikus kóstolás alapjaival ismerkedhetsz meg.
 
Akik elkalauzolnak Téged a borok világába: Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán és a Borkollégium boriskola oktatói.
 
A borsor:
  • Kardos Gábor, Ziccer 2015
  • Vincze Béla, Arcanum Egri bikavér 2009
  • Légli Rosé 2015
  • Fekete Borpince, Kadarka 2011

Zöldségeskert úszkál New York mellett

Június 04. 20:36
A félig éretten leszedett, nagy távolságból szállított zöldség-gyümölccsel szembeni ellenérzésekre alapozva hozták létre New Yorkban azt a gyümölcsöst, amelynek megalkotásában hajómérnökök és technikusok, kertészek, tájépítészek, valamint a US Coast Guard, vagyis a parti őrség szakemberei vettek részt. 
 
Így jött létre a Swale névre hallgató 30 méter hosszú és 9 méter széles uszály. Az „erőd”, ami inkább úgy néz ki mint egy művészeti alkotás, aminek nem pusztán az a célja, hogy friss gyümölccsel lássa el a vásárlókat, hanem az is, hogy a fedélzetre látogatók a városból kiszakadva, kikapcsolódás közben le-letéphessenek egy-egy gyümölcsöt a fáról, vagy zöldséget szedjenek az ágyásokból. A hajó létrejöttéhez alapítványok és magánszemélyek járultak hozzá. 
 
Az alkotók részben művészeti projektnek tartják a Swale létrehozását, és nem csak az a céljuk, hogy élelmiszert termeljenek, hanem vitát ösztönözzenek arról, vajon lehet-e ingyenes közszolgálati tevékenység a lakosság friss zöldséggel való ellátása, vagy a zöldség és gyümölcs továbbra is „csak egy drága árucikk” maradhat - írja az Élelmiszer.hu. 

Molekulárisan meghekkelt növényekből készül hamburgerhús New Yorkban

Június 04. 17:45
Néhány hónap múlva a New York-i éttermek látogatói is megkóstolhatják azt a hamburgert, amelynek húspogácsáját növényi alapanyagokból készítette el az Impossible Foods amerikai startup cég.
 
A Szilicium-völgyi vállalkozás a Code Conference nevű kaliforniai technológiai konferencián mutatta be először "hamis hamburgerét" egy tömeges kóstoló keretében.
 
„Olyan íze van, mint egy hamburgernek, nagyon ízletes. Igaz nem elég véres” - idézte az egyik kóstolót a The Guardian brit napilap.
 
2011-ben az Impossible Food azzal acéllal alakult meg, hogy olyan "hamis" húsból készült hamburgert fog piacra dobni, amelynek ízét még a rendíthetetlen húsevők sem fogják megkülönböztetni a valódiétól. A növényi alapú hús megalkotásával az a szándékuk, hogy kompenzálják a tehenek okozta környezetkárosodást,és kielégítsék a marhahúsra éhes amerikai lakosságot, amely mintegy 4,4 milliárd kilogramm darált marhahúst fogyaszt évente.
 
„Az egész élelmiszertörténelem a természetre és az emberi találékonyságra alapul. A kenyér sem az a termék, amelyik egyszerűen csak leesik a fáról” - hangoztatta Pat Brown, a startup elnök-vezérigazgatója termékük bemutatásakor. 
 
Brown akkor kezdett el gondolkodni a húsról, amikor a Stanford Egyetem biokémia tanszékének professzoraként tudományos szabadságát töltötte. „Úgy vélem, hogy kétségkívül a globális környezetre jelenleg a legnagyobb veszélyt az élelmiszer célú állattenyésztés jelenti. Az egyetlen módja a hús kiváltásának egy piacalapú megközelítés, amely magával hozza a piaci várakozásokat felülmúló élelmiszer megalkotását” - magyarázta.
 
A startup honlapja szerint három és fél éven át kutatták, hogy mi teszi kivételessé a húsevést és -főzést, és olyan növényi fehérjéket és tápanyagokat fedeztek fel, amelyekkel molekuláris szintes újra lehet alkotni azt. 
 
„Legnagyobb felfedezésünk az volt, hogy a hem molekula - amely a vér vörös színét biztosítja - egy mágikus összetevő, amely a húsnak az ízét és illatát adja. Bár a molekula különösen gazdagon van jelen a húsban, a hem az élet minden területén, így a növényeknél is létfontosságú. A növényekben lévő hemet tartalmazó fehérje adja húsunk valódi hús ízét.” A növényi hamburger alkotóelemei között megtalálhatók például a kókusz és a sárgadinnye összetevői is olvasható a honlapon.
 
A cég, amelyet annak idején a Google-nek 300 millió dollárért nem sikerült megvásárolni, azzal számol, hogy terméke be tud illeszkedni a gyorséttermek menüjébe. Ára Brown szerint nagyjából a biomarhahús termékek árával lesz egyenlő.
(MTI)