Fröccs

Holdvölgy: idén is megkapták a "Legjobb Pincelátogatás" díját!

Március 17. 13:43
Két éven belül már másodszor is övék a Vince Awards „Legjobb Pincelátogatás” díja. A rangos díj a Holdvölgy pincerendszer látványvilága és hangulata mellett elismeri a borászat munkatársai által vezetett egyedi és élménydús borkóstoló séta magas színvonalát is.
 
A Magyarország legjobb pincelátogatásának választott Holdvölgy pinceséta előzetes bejelentkezéssel egész évben várja a látogatókat. A Holdvölgynél − Mád legkiterjedtebb, csaknem 2 km hosszú pincerendszerében − képzeletbeli időutazáson vehetnek részt a vendégek, miközben végigkóstolják a borkínálatot. Az egyórás séta alatt jókora szakaszokat lehet bejárni a legrégebbi, öt-hatszáz éves pinceágakban éppúgy, mint a következő századokban hozzáépített járatokban.
 
Tudtad?
A Tokaji Március nagykóstolón személyesen is találkozhatsz a Holdvölgy Pincészettel. Gincsai Tamás, a HOLDVÖLGY főborásza mesterkurzust tart, ahol hat különleges mádi évjáratot tartalmazó hatputtonyos tokaji aszú vertikális válogatását kóstolhatjátok végig. A kollekció  három tétele is részesült rangos hazai és külföldi elismerésekben.  A Culture néven forgalmazott HOLDVÖLGY tokaji aszúk közül a 2006-os és 2007-es évjárat csúcsbor minősítést kapott a Pannon Bormustrán, a 2011-es év aszúbora pedig aranyéremmel, valamint édes bor kategóriában Regionális Trófeával tért haza az 2015. évi Decanter World Wine Awards-ról. Érdekesség emellett, hogy a HOLDVÖLGY vertikális aszúkollekciója kiemelten magas áron, 4.000 eurórért kelt el 2016 júliusában Monte Carlóban egy luxustárgy-árverésen. 
 
A Holdvölgy munkatársai által vezetett kalandos föld alatti sétán térképes kincskeresés kalauzolja el a borrajongókat a pincében, hordók között elrejtett, kóstolásra kikészített palackokhoz. A legutóbbi átalakítás a pincében 2011 márciusától kezdődően nem kevesebb, mint 23 hónapig tartott. A legmodernebb technológiával, egyedi építészeti megoldásokkal sikerült elérni azt, hogy a Holdvölgy borászat és borszaküzlet ultramodern üvegépülete szervesen belesimuljon a tájba, és közvetlenül kapcsolódjon a föld alatt rejlő ódon pincerendszerhez. 

Érdekesség, hogy a mádi Holdvölgy pincerendszer egyik elődje egykoron az 1903-ban megalapított Tokaj-Hegyaljai Bortermelők Szövetkezete tulajdonában volt. A szövetkezet első tagjai a legfelsőbb társadalmi osztályból kerültek ki, a 19 alapítag közül 12 arisztokrata volt (egy herceg, 6 gróf és 5 báró). Az Uribor néven ismertté vált szövetkezet Hegyalja egyik legnagyobb bortermelőjévé vált. Amikor az 1945-ös földosztások után a tagok szőlőbirtokait felszámolták, a különleges adottságú mádi pincerendszer részei az újonnan alakult állami bortermelő és borforgalmazó vállalathoz kerültek. Ennek az időszaknak az emlékeivel is találkozhatunk a pincesétán: egy kisebb, négyzetes alakú teremben zajlottak ugyanis az 1950-es években  különböző magyar és szovjet delegációk hivatalos találkozói, amelyek során – ahogyan akkoriban mondták – a „két nép megbonthatatlan barátságát” jónéhány üveg tokaji aszú elfogyasztásával is erősítették.
 
A terem falába vájt félköríves mélyedések igazi kincseket rejtenek: 28 palack tokaji szamorodnit  a 2008-as évjáratból, szimbolizálva Tokaj-Hegyalja 28 történelmi bortermelő települését.

Költő vagy? Fizess verssel a kávédért!

Március 17. 12:03
Költő vagy. Biztosan lapul a te fiókodban is egy-egy vers vagy versfoszlány, amiről már lehet, hogy el is feledkeztél vagy épp kidobtad, mert nem találtad elég jónak. Valahol mélyen egy kis szikrányi költészet mindannyiunkban lakik, sőt az is lehet, hogy több verset kellene írnod. Adj egy esélyt magadnak vagy egy híres költőnek március 21-én a költészet napján.
 
A Julius Meinl promóciója országszerte, hetven helyszínen fut majd.
 
A vers lehet más szerzőé, de akár saját is, cserébe pedig espresso, cappucino és latte jár.
 
Tavaly harmincnégy ország közel 1300 kávéházában volt elérhető a globális kezdeményezés, mely a „Fizess verssel” névre hallgatott. Készült egy versfa is, amelyet London üzleti negyedében állítottak fel. Robert Montgomery költő, Julius Meinl-nagykövet installációjában az aznap íródott költemények jelentek meg, egyedi látványt nyújtva az arra sétálóknak.
 
Idén egy nemzetközi kampányvideóval mutatják meg, hogy bárki lehet költő és írhat verset, mindehhez inspirációul pedig kávét ajánlanak.
 
 
A globális kampányban idén is részt vesz Magyarország, a helyszínek többsége fővárosi, de vidéki településekre is eljut a program. A hazai nagykövetek Juhász Anna magyar irodalmár, Nyáry Krisztián író, könyvkiadó-igazgató és Weiler Péter képzőművész.
 
További információk és lista a helyszínekről az esemény Facebook oldalán.
 

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását

Március 17. 10:11
Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt "igyekszik eltaposni" egy multi - mondta lakossági fórumon a miniszter.
 
Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól - jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért "a végsőkig elszánt" a küzdelemben. A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek.
 
Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni - tudatta. A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely - Németországban már nem engedélyez - génkezelt élesztőtörzseket felhasználó gyártókat, sört gyártani.
 
A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

Útjára indult a 2017-es Országkóstoló

Március 16. 16:41
A Földművelésügyi Minisztérium idén is meghirdeti a Nemzeti Borkiválóság Program keretében az Országkóstolót. Idén négy kategóriában - fehérborok, furmint, vörösborok, rozé - lehet nevezni - közölte az FM. 
 
A közlemény szerint a Furmint Éve kapcsán arról is döntöttek, hogy idén nem csupán Fehér- és Vörösboros Borkiválóság könyv készül, hanem külön furmintos kiadvánnyal is jelentkezik a Nemzeti Borkiválóság Program, illetve a határokon túlra is kitekintve, előkészületben van egy erdélyi kötet is.
 
Az FM közleménye szerint a 2017-es Országkóstolóra április 10-éig küldhetnek borokat a pincészetek, amelyeket az Országos Borszakértő Bizottság szakemberei fognak kóstolni és bírálni.

Dínom-Dánom: kulináris élmények hete

Március 15. 14:07
Idén tavasszal sem fognak unatkozni azok, akik szeretnek finomakat enni, megfizethető áron. Az Országos Étterem Hét ugyanis több mint 120 étterem részvételével immár XII. alkalommal várja az érdeklődőket. A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat 2017. március 13-19. között kóstolhatják meg a vendégek. 
 
A vendégek visszajelzései kiemelten fontosak, ez segít a programban résztvevő éttermeknek, hogy minden évben a legmagasabb kiszolgálást tudják nyújtani és, hogy minél maradandóbb kulináris élményeket szerezhessenek az érdeklődőknek. A legutóbbi alkalommal közel 3.000 vendég értékelte a programhoz csatlakozó éttermeket: ennek alapján a vendéglátóhelyek összteljesítménye 5 pontos skálán 4,56 pontot ért el.
 
A programhoz már most több mint 120 étterem csatlakozott, amelyek 3.300 Ft-os áron kínálják a 3 fogásból álló menüket. Az éttermek között van néhány exkluzív és gourmet étterem is, ezeknél 4.900 Ft-os áron érhetőek el a menüsorok.
 
A XII. Országos Étterem Hét kínálatában a tradicionális magyar fogásokat felsorakoztató éttermek és a modern, merészebb ízvilággal kacérkodó vendéglátóhelyek is megtalálhatóak.
 
Néhány résztvevő étterem a teljesség igénye nélkül: 
67 étterem (Székesfehérvár), A38 hajó-étterem, Apacuka étterem, Baalbek libanoni étterem, Cyrano étterem, Gundel étterem, Halászbástya étterem, Icon étterem (Hilton Budapest), IKON étterem (Debrecen), Innio /foodwinecoffee/, Kistücsök étterem (Balatonszemes), Macesz Bisztró, Manna lounge&étterem, NANO bar&restaurant, Pesti Disznó Bisztró, Rézkakas Bistro, Rickshaw étterem (Corinthia Budapest), SonkaArcok bárkonyha, Spoon hajó, Urbán Betyár étterem, Wasabi éttermek, Yamato grill&sushi…stb.

Elindul az országjáró gasztro-konvoj

Március 15. 13:03
Vidéket járják az ország legjobb food truck-osai, akik idén többek között Egerbe, Győrbe, Veszprémbe és Miskolcra is ellátogatnak egy-egy rendezvényre. Közben a nagy street food eseményekből a fővárosba is jut majd, májusban és szeptemberben ismét Food Truck Show-t rendeznek a Kincsem Parkban.
 
A karaván először április 28. és május 1. között Egerben, az Egri Csillag Weekend-en állomásozik, ezután május 5-7-ig a budapesti Kincsem parkban, a Food Truck Show-ra gyűlnek össze újra a jobbnál jobb büfékocsik.
 
A street food konvoj június 1-én és 2-án Zalaegerszegen, 23. és 25. között pedig a győri Rómer Napokon parkol, és július 19-től 22-ig a veszprémi Utcazene Fesztiválra is ellátogat. Szeptember 1. és 3. között az ország legnagyobb street food eseményét szervezik a fővárosi Kincsem Parkban, ahonnan szeptember 7-én a miskolci Jameson Cinefest-re mennek a legjobb food truck-ok. 
 
Részletes program:
 
  • Április 25. – Május 1. – Egri Csillag Weekend; Eger
  • Május 5-7. – Food Truck Show; Budapest – Kincsem Park
  • Június 1-2. – Food Truck Show; Zalaegerszeg
  • Június 23-25. – Rómer Napok; Győr
  • Július 19-22. – Veszprémi Utcazene Fesztivál
  • Szeptember 1-3. – Food Truck Show; Budapest – Kincsem Park
  • Szeptember 7-9. – Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál 

ijf. Heimann Zoltán: egy gyűrű mind felett

Március 14. 16:27
Idén ifjabb Heimann Zoltán nyerte el a „Pannónia Aranygyűrű Alapítvány” 14 karátos arany pecsétgyűrűjét, valamint egy vándorserleget. A gyűrűt minden díjazott megtarthatja, a serleg viszont kétévente új gazdára talál, ugyanis a cím birtoklója ennyi időre kapja meg az elismerést. A fiatalok egy saját maguk által készített borral és egy pályamű benyújtásával tudtak pályázni a díjra.
 
A nyertes pályamű:
 
 
A Pannónia Női Borrendet 2004-ben tizenkét hölgy alapította. Azon a nyáron úgy döntöttek, hogy a leghatékonyabban akkor tehetnek valamit a magyar borkultúráért, ha borrendet alapítanak. Fő céljuk a minőségi magyar borok értékesítésének segítése és megismertetése a nagyközönséggel. 2010-ben hozták létre a „Pannónia Aranygyűrű Alapítvány”-t, mely először 2011-ben hirdetett pályázatot. A két évre szóló elismeréssel járó „Pannónia Aranygyűrű és Vándorserleg” díjjal az alapítók célja, hogy felkarolják a fiatal, de már értékes borokat alkotó tehetséges borászokat.
 
Az Alapítvány a szakmai elismerés mellett más módon is támogatni szeretné az új generációt. A nyertes, a csatlakozó támogatószervezeteknek, magánszemélyeknek, médiának köszönhetően személyre szabott további juttatásokkal gazdagodik, mint például szakmai tanfolyamok, médiamegjelenés, külföldi vagy hazai pincészeteknél eltölthető szakmai gyakorlat.
 
Eddigi díjazottak:
  • 2011: Sebestyén Csaba
  • 2013: ifj. Figula Mihály
  • 2015: Keresztes Ákos

15 magyar étterem vesz részt idén a francia gasztronómia világünnepén

Március 14. 11:16
Gout de France (Franciaország íze) elnevezésű program a francia konyhaművészet vitalitásának ünnepe, amely kapcsolatot teremt a szakácsok között az egész világon, és biztosítja a kultúrák közötti párbeszédet egy közös nyelv, a konyhaművészet révén - emlékeztetett hétfői közleményében Franciaország magyarországi nagykövetsége.
 
Budapestről tizenegy - az Araz Restaurant, a Béterv, a Borssó Bistro, a Café Dumas, az Elysée Bistro & Kávéház, a Jardinette, a Laci Konyha, a Larus Étterem, a Liberté Restaurant & Café, a Paris Budapest Restaurant és a Zóna -, míg vidékről négy étterem - a veszprémi Chianti Étterem, a debreceni Ikon, a győri Lamareda és a miskolci Végállomás Bistorant - csatlakozott a kezdeményezéshez.
 
A március 21-i világünnepen idén öt kontinens 150 országában, több mint kétezer étteremben népszerűsítik a francia konyhát, a csúcskategóriájú éttermektől a minőségi bisztróig. Több mint 250 ezer vendégre számítanak.
 
Az étrendbeli megkötések a menüsor összeállításával kapcsolatos francia hagyomány tiszteletben tartására korlátozódnak, így mindenhol szerepel majd egy "aperitif gazdagon", egy előétel, egy halas és egy húsos főétel, egy sajtválogatás és egy desszert, amelyeket francia borok és pezsgők kísérnek.
 
A részt vevő éttermek menüajánlata megtekinthető: ITT