Fröccs

Ilyen még nem volt: nő nyerte meg a pizzasütők világbajnokságát!

Szeptember 05. 11:52
A nápolyi Teresa Iorio nyerte idén a pizzasütők világbajnokságát, ő az első nő, aki elvitte a híres nemzetközi verseny trófeáját.
 
A 42 éves nápolyi pizzériatulajdonos Iorio a világ összes tájáról érkezett mintegy 500 pizzasütővel mérte össze gasztronómiai tudását. A világbajnokság nemzetközi zsűrijét az Isztriai-félszigetről származó amerikai sztárszakács, Lidia Bastianich vezette - adta hírül csütörtökön a helyi sajtó.
 
„Győzelmemet apámnak, Ernestónak ajánlom, aki elsajátíttatta velem a pizzasütés művészetét” - hangoztatta a győztes.
 
Az idei világbajnokság résztvevői aláírást is gyűjtöttek egy Olaszországban indult kampány számára, amelynek célja, hogy a pizza felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára. Az év végéig egymillió aláírást akarnak gyűjteni a kampányt elindító Plattform Change.org honlap számára.
 
Nápoly városa évek óta küzd azért, hogy a pizzasütés helyi hagyományait oltalomban részesítsék. 2010 óta a Napoletana pizza az Európai Unió oltalma alatt áll. A pizzakészítés azonban már egyáltalán nem olasz hagyomány, az olasz pizzasütők 40 százaléka külföldi gyökerű, többek között Egyiptomból, Marokkóból származnak.
(MTI)

Milyen gyógyhatása van a levendulának?

Szeptember 05. 07:19
A levendula felhasználásának számos módja van. Levele, virága frissen és szárítva használható. Virágjával és levelével főleg a dél-francia konyhában ízesítenek főzelékeket és húst, valamint a provence-i fűszerkeverék részeként grillhúshoz és szárnyashoz használják.
 
Érdekesség, külső megjelenés
60 cm magasra növő évelő növény, szára zöld, szögletes, a második évben elfásodik. Levele szürkészöld, keskeny, illatos; virága világoskék, lila, illatos; virágzata 20 cm hosszú; aromája fanyar-fűszeres.
 
Gyógyhatás
A virágjából főzött tea enyhíti a fejfájást, nyugtatólag hat az idegekre.
 
(Forrás: Nosalty.hu)

Halkülönlegességeké a hétvége Tiszacsegén

Szeptember 04. 18:41
Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton a Tiszacsegei Harcsapaprikás Fesztivált, ahol helyi népművészeti csoportok és ismert előadók szórakoztatják majd az érdeklődőket. Idén is lesz főzőverseny. A gasztronómiai megmérettetés reggel 8 órakor kezdődik, a szervezők minden nevezőnek 2 kilogramm harcsát biztosítanak.
 
A három legfinomabb harcsapaprikás készítőjét értékes nyereményekkel jutalmazzák - írja a Dehír.hu.

Egy kiálítás, amire el ne menj éhesen!

Szeptember 04. 16:08
Megnyílt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum első gasztrofotó-kiállítása, amely a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóiratban 1990 és 2006 között megjelent képekből válogat.
 
Kiss Imre, a múzeum igazgatója, a Konyhaművészet 1990-2006 című kiállítás kurátora elmondta, hogy az intézmény távlati tervei között szerepel a World Press Photóhoz hasonló nemzetközi gasztrofotó-kiállítás megrendezése is, amely a múzeum ételfotó-tárlatainak sorát zárná.

Nem lehet minimum ára az alkoholnak

Szeptember 04. 12:58
Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai uniós szabályait, mondta ki előzetes állásfoglalásában Európa legmagasabb szintű bírósága - tudósít a Figyelő.

Tokajban is hamarabb lesz a szüret

Szeptember 04. 08:53
Próbaszüretet tart a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet néhány tetszőlegesen kiválasztott dűlőben - írta az Észak-Magyarország.
 
Az idei szokatlanul meleg idő miatt várhatóan korábban kezdődik az úgynevezett nagyszüret a történelmi borvidéken, a sárgamuskotályos szőlő mustfoka már most csaknem eléri a húsz fokot - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.
 
A cikk megemlíti: több helyen már kisebb seregélycsapatok is megjelentek a szőlők fölött.
(MTI)

Miben mennyi koffein van?

Szeptember 04. 06:46
A koffein elfogyasztása hatással van a szervezetünkre. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének jelentésében ez áll:
 
A koffein serkenti a szívműködést, növeli a pulzusszámot és a vérnyomást (egy–három órás időtartamra 5–10 százalékkal). Alkalmi fogyasztás esetén, főként kevésbé edzett, sovány vagy idős egyéneknél 5–25 százalékkal fokozza az anyagcserét. Vízhajtó tulajdonsága a veseereket tágító, valamint a víz és bizonyos ionok visszaszívódását gátló hatásának köszönhető. A koffein élénkítő, fizikai állóképességet javító hatása egy, az alvást elősegítő, az agyi aktivitást és éberséget csökkentő hormon, az adenozin, aktivitásának átmeneti gátlásán keresztül valósul meg. Fokozza a gyomornedv elválasztását, továbbá az agykéregre gyakorolt hatása következtében javítja a gondolkodást, a szellemi funkciókat, a képzettársítást.
 
A csokoládék, energiaitalok, kávé, tea és még sorolhatnánk, tartalmaznak koffeint. De miben mennyi koffein van?
 
Miben mennyi koffein van?
Néhány élelmiszer és ital átlagos koffeintartalma (mg/1 adag); Forrás: EFSA, 2015
 
A napi 600 mg-ot meghaladó koffeinfogyasztás túladagolásnak számít.

Somlói és német rizlingek is lesznek az Olaszrizling Október kóstoló mesterkurzusain

Szeptember 03. 19:39
Kitették az Olaszrizling Október honlapjára azt, hogy milyen mesterkurzusokon vehetnek majd részt a Nagy Olaszrizling Kóstoló vendégei. Eszerint Mészáros Gabriella, a Borkollégium oktatója tart majd előadást Rizling vagy Riesling? címmel, ahol leginkább balatoni és német borokat kóstolhatnak majd a résztvevők.
 
Az Olaszrizling Somlón – távlatok és stílusok című prezentációt pedig a Kreinbacher Birtok szakmai vezetője, Bodorkós Norbert és a borász, Várszegi György vezeti majd, és hét olaszrizling lesz kóstolható a pincészet kínálatából.