Fröccs

Íme a 2017-es árverési tételek kikiáltási árai

április 17. 05:02
A 2016-os évjárat nagyon lendületes, szép kimondottan hosszan érlelhető borokat adott. Több a furmint, kevesebb a hárslevelű, de így is úgy gondolom, hogy kimondottan szép és izgalams kínálat lesz a Tokaji Nagy Borárverésen. - mondta dr. Mészáros Gabriella az MR1 Kossuth Rádiónak adott interjújában. 
 
A 2017 évi árverési tételek kikiáltási árait ITT lehet megnézni.
 
 
Tudtad?
Szepsy István eddig csak szárazborokat indított az árverésen. Ez az első alkalom, hogy aszúval jelenik meg.

Szent György napján rajzolják be a hajtásokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe Kőszegen

április 16. 14:13
Szent György napján, április 24-én rajzolják be a szőlőhajtásokat több évszázados hagyományokat követve a Szőlő Jövésnek Könyvébe Kőszegen - mondta el az MTI-nek Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.
 
Kőszegen 1740 óta mutatják be a borosgazdák a város elöljáróinak a szőlőhajtásokat, amelyeket szabad kézzel rajzolnak be a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az eredeti könyv azonban már régen betelt, ezért Kőszeg 1991-ben testvérvárosától, a német Vahiningen an der Enz tanácsától kapott egy díszes, a kódexekhez hasonlító könyvet, azóta ebben örökítetik meg a hajtásokat.

A határszéli kisvárosban már
április hatodikán megkezdődtek a szőlőműveléssel, bortermeléssel kapcsolatos rendezvények.
A meghirdetett Vas megyei és nemzetközi borversenyre összesen 208 bort neveztek be, melyeknek bírálatát 30 borász végezte. A borverseny eredményét a Szent György napi ünnepségen hirdetik ki. Április 8-án rendezték meg második alkalommal a Kőszegi Bor-Korzót, amelyen a város és környékének pincészetei kínálhatták boraikat, a vendéglátásról pedig a Kőrszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai gondoskodtak.
 
A szakmai program április 22-én a Szőlő és Klíma konferenciával folytatódik, amelyre klímaszakértőket és neves borászokat várnak.
MTI
 
 

Elindult a Kopar Cuvée előjegyzése

április 15. 13:03
Húsz éves a Kopar.
A legfrissebb, 2013-as évjárat az eleganciát helyezi előtérbe, kifinomult, fineszes bor, amiben a gyümölcsösség hangsúlyos. Április 15-étől május 15-éig jegyezhető elő az évjárat, a gyűjtői érték emelése érdekében kizárólag tizenkét palackot tartalmazó, egyedi kivitelezésű faládában.
 
Mi történt húsz évvel ezelőtt?
 
Ekkor ismerte meg a világ Dollyt, a klónozott birkát, a Titanic alatt sok papír zsebkendőt sírtak tele a mozikban, a Kemény Dénes vezette pólócsapat pedig első komoly eredményeként Európa-bajnok lett… És ez az évjárat adta az első, azóta ikonikusnak számító Kopar Cuvée-t is. A bor aktuális évjáratának előjegyzése most indul.
 
Ez a bor sok szempontból úttörőnek számított a magyar piacon: az egyik első bor, amely fantázianévvel került forgalomba, ráadásul mára olyan sikeres márkává vált, hogy sok borkedvelőnek elsőként a Kopar neve ugrik be, ha villányi vörösborokról esik szó. A bordeaux-i en primeur rendszer mintájára létrehozott előjegyzés is újdonságnak számított hazánkban, ennek köszönhetően minden évjárat piacra lépése előtt a borkedvelők kedvezőbb áron foglalhatják le maguknak a kívánt mennyiséget.
 
A ‘90-es években a villányi borászok figyelme a bordeaux-i fajtákból készült házasítások felé fordult, hiszen ekkor már ezek a szőlőfajták, a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot igazán népszerűnek számítottak a borvidéken. Villány természeti adottságai is azt támasztották alá, hogy érdemes ezekkel a fajtákkal komolyan foglalkozni.
 
2000 az évszázad legjobb évjárataként vonult be a bortörténelemkönyvekbe, ami a Kopar életében is mérföldkőnek számít, sokan ekkor jegyezték meg maguknak Gere Attila borát. A 2000-es Kopar ma is nagy megbecsülésnek örvend a gyűjtők körében, nem kis részben azért, mert napjainkban is hatalmas élmény kóstolni. Az elmúlt 20 évben az alapkoncepció nem változott, kisebb finomításokra ugyanakkor sor került a magasabb minőség érdekében.
 

A szeretet, mint tőke

április 15. 11:02
Ha még nem láttátok a Szeretet, mint tőke című filmet, akkor épp itt az ideje, hogy szánjatok rá 50 percet. 
 
A szőlőtőkék adják e film keretét, melynek négy szegletében a változó arcú évszakok, aranymetszésében pedig a természettel együtt lélegző, gondolkodó hívő áll. Az inspirációt, a világon egyedülálló tokaji táj szépségéből és talajának utánozhatatlanságából meríti, az Istennel való folytonos összekapcsolódottságra törekedve. Szepsy István megkerülhetetlen alakja a Tokaji Borvidéknek.
 

Nébih: jól teljesítettek a szilvapálinkák

április 14. 14:27
A szilvapálinkák többsége megfelelt az élelmiszerbiztonsági előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálata alapján - közölte a Nébih kedden az MTI-vel. A szakemberek a piaci kínálatból 30 terméket választottak ki, amelyek között érlelt és prémium termékek egyaránt szerepeltek.
A vizsgált italok - egy kivételével - megfeleltek az élelmiszerbiztonsági paramétereknek
, az ajánlott határértéknél magasabb etil-karbamát tartalmú pálinka forgalmazását pedig a hatóság megtiltotta. A vizsgált pálinkák az előállítók részéről minden esetben nyomon követhetőek voltak, és a gyümölcseredetre vonatkozó izotópvizsgálatok is megfelelőnek bizonyultak. Mindazonáltal a forgalmazók 14 esetben nem tudták a jogszabályban előírt módon, a nyomon követésnek megfelelő egyedi jelöléssel ellátott termékkísérő okmányokat bemutatni. Emiatt a kereskedelmi üzletláncok élelmiszerlánc felügyeleti bírságra számíthatnak, várhatóan 700 ezer forint értékben. 
 
A Nébih vizsgálatainak eredménye, valamint a laikusok bírálata által összeállított lista megtalálható a Nébih szupermenta honlapján.
 

Az Eleven Madison Park lett a világ legjobb étterme

április 13. 10:11
Idén a World’s 50 Best Restaurants listáján a New York-i Eleven Madison Park végzett első helyen, melyet Daniel Humm séf és üzlettársa, Will Guidara üzemeltet. Massimo Bottura Osteria Francescanája a második helyre került. 
 
Az Ausztráliában rendezett díjátadón Humm és Guidara elérzékenyülve osztották meg az étterem történetét a közönséggel, és azt kérték a stábtól a távolból, hogy lehetőség szerint ne csapják szét az éttermet egy hatalmas bulival. – Majd szétcsapjuk együtt, ha mi is otthon leszünk – tette hozzá Guidara.
 
A második helyen tehát a modenai Osteria Francescana áll, Massimo Bottura vezetésével, a harmadik pedig a Roca fivérek legendás étterme, az El Celler de Can Roca lett.
 
A csapat:
 
 
Íme a teljes ötvenes lista:
 
  • Eleven Madison Park, New York (USA)
  • Osteria Francescana, Modena (Olaszország)
  • El Celler de Can Roca, Girona (Spanyolország)
  • Mirazur, Menton (Franciaország)
  • Central, Lima (Peru)
  • Asador Etxebarri, Atxondo (Spanyolország)
  • Gaggan, Bangkok (Thaiföld)
  • Maido, Lima (Peru)
  • Mugaritz, San Sebastian (Spanyolország)
  • Steirereck, Bécs (Ausztria)
  • Blue Hill at Stone Barns, Tarrytown (USA)
  • Arpège, Párizs (Franciaország)
  • Alain Ducasse au Plaza Athénée, Párizs (Franciaország)
  • Restaurant André, Szingapúr (Singapúr)
  • Piazza Duomo, Alba (Olaszország)
  • D.O.M. , Sao Paulo (Brazilia)
  • Le Bernardin, New York (USA)
  • Narisawa, Tokyo (Japán)
  • Geranium, Koppenhága (Dánia)
  • Pujol, Mexico City (Mexico)
  • Alinea, Chicago (USA)
  • Quintonil, Mexico City (Mexico)
  • White Rabbit, Moszkva (Oroszország)
  • Amber, Hong Kong (Hong Kong)
  • Tickets, Barcelona (Spanyolország)
  • The Clove Club, London (UK)
  • The Ledbury, London (UK)
  • Nahm, Bangkok (Thaiföld)
  • Le Calandre, Rubano (Olaszország)
  • Arzak, San Sebastian (Spanyolország)
  • Alléno Paris at Pavillon Ledoyen, Párizs (Franciaország) – Legjobb Új Nyitás díja
  • Attica, Melbourne (Ausztrália)
  • Astrid Y Gastón, Lima (Peru)
  • De Librije, Zwolle (Hollandia)
  • Septime, Párizs (Franciaország) – (Fenntarthatósági Fődíj)
  • Dinner by Heston Blumenthal, London (UK)
  • Saison, San Francisco (USA)
  • Azurmendi, Larrabetzu (Spanyolország)
  • Relae, Koppenhága (Dánia)
  • Cosme, New York (USA)
  • Ultraviolet, Shanghai (Kína)
  • Boragò, Santiago (Chile)
  • Reale, Castel di Sangro (Olaszország)
  • Brae, Birregurra (Ausztrália)
  • Den, Tokyo (Japán)
  • L’Astrance, Párizs (Franciaország)
  • Vendôme, Bergisch Gladbach (Németország)
  • Restaurant Tim Raue, Berlin (Németország)
  • Tegui, Buenos Aires (Argentína)
  • Hof Van Cleve, Kruishoutem (Belgium)
www.finedininglovers.com
www.diningguide.hu

„Magyarországi Németek Bora 2017”

április 12. 13:17
Április 8-án tartották a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét Mecseknádasdon, melyen ismét rangos kitüntetést nyert a Koch Borászat. A baranyai településen csaknem három évtizedes hagyományra visszatekintő megmérettetés tizedik alkalommal országos merítésű, azóta közösen szervezi a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatával.
 
Az évről évre egyre rangosabb versenyre az idei esztendőben kiemelkedően sok nedűt neveztek, amelyek jó minősítésben és kitüntető címekben reménykedve szálltak versenybe. Ezúttal is a „Magyarországi Németek Bora 2017” kitüntetés volt valamennyi közül a legelőkelőbb.
 
Idén a „Magyarországi Németek Fehérbora” a mecseknádasdi Garai Pincészet 2016-os sauvignon blanc-ja a lett, a „Magyarországi Németek Vörösbora” címet a Vin Art Pincészet 2012-es villányi cabernet sauvignon-ja érdemelte ki, a „Magyarországi Németek Rozéborává” pedig a soltvadkerti Erdős Borászat 2016-os kékfrankos rozéját választotta a zsűri.
 
A Koch Borászat éremlistája:
  • Hajós- Bajai Cabernet Franc 2013 - arany
  • Hajós- Bajai Cserszegi fűszeres 2016 - arany
  • Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2013 - arany
  • Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012- arany
  • Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012- arany
  • Villányi Csanád Cuvée 2012- arany
  • Villányi Rosé 2016 - arany
 
  • Hajós- Bajai Kadarka 2015  - ezüst
  • Hajós- Bajai Rosé Cuvée 2016- ezüst
  • Hajós- Bajai Cabernet Sauvignon Rosé - ezüst
  • Hajós- Bajai Chardonnay 2015- ezüst
  • Villányi Portugieser 2015 - ezüst

Víz alatti borászat nyílt Horvátországban

április 12. 10:12
Peljesac-félszigetén, Ston és Orepic között megnyílt Horvátország első víz alatti pincészete, amely a tenger mélyén 700 napig érlelt borokat kínál a vendégeknek. A lenyűgöző tengeri kilátással rendelkező Edivo borászat ezer négyzetméteren terül el a szárazföldön és a tenger alatt egyaránt, tulajdonosainak pedig az egész szigeten vannak szőlőültetvényei.
 
A pincészet megnyitása előtt már világszerte ismertek voltak az amforákban érlelt, szabadalmi oltalom alatt álló horvát tengeri borok. Ivo és Anto Segovic, valamint Edi Bajurin tulajdonosok viszont azt szerették volna, ha az érdeklődök teljes egészében láthatják ezen borok elkészítésének és tárolásnak folyamatát. 
 
Azok a turisták, akik a víz alatti rejtett világra is kíváncsiak, tapasztalt búvárok vezetésével alá is merülhetnek és saját szemükkel nézhetik meg a "víz alatti pincét". A Mali Soton-i öböl mélyén egy rég elsüllyedt hajóroncs található, amely jelenleg a borok tárolására és érlelésére szolgál. Az amforákba zárt borokon kívül palackos borok is fellehetők a roncs körül, ezeket a búvárkodó turisták maguk is felhozhatják a felszínre.
 

I. Tokaj Fair - Borvidéki szakkiállítás és vásár

április 11. 17:49
„Tokaj Fair”  - Borvidéki szakkiállítás, portfólió bemutató és vásár 
 
A Tokaji Borlovagrend tisztelettel meghívja Önt a Tokaji Tavasz és az 5. Nagy Tokaji Borárverés keretein belül megrendezendő I. „Tokaj Fair” Borvidéki szakkiállításra.
 
Az eseményről: 2017-ben első alkalommal szeretnénk hagyományteremtő szándékkal megrendezni a szakkiállítást.
A zártkörű, kizárólag meghívóval látogatható eseményre Tokajban, a Paulay Ede Színházban 2017. április 21-én 15:30 kezdettel kerül sor.
A kiállítás standjai sétáló kóstoló jelleggel állnak fel, melyen a borvidék közel 50 top borászata saját standdal mutatkozik be.
 
A kiállításra olyan nemzetközi szakmai kört invitálunk, amely hírét viszi a Hegyaljai borok egyediségének és népszerűsíti azokat.  A meghívottak körében üzletemberek, importőrök, nagykereskedők, szállodák, éttermek, szupermarketek, üzletek, élelmiszerhálózatok beszerzői és borszakírók állnak. Vendégeinknek lehetőségük lesz a jelen lévő borászoktól első kézből informálódni az éppen piacot kereső, legfrissebb bortételekről, azok elérhetőségéről és reményeink szerint minél több szakmai együttműködés valósul meg a helyszínen.
 
A kiállítás ideje alatti szakmai programok:
  • Riedel Furmint Pohár Masterclass
  • Tokaj Reneszánsz: Aszú Nagykóstoló a 2013-as tételekre hangolva /Ronn Wiegand MS/MW, angol és magyar nyelvű kurzus/
  • Nagy Tokaji Borárverés mesterkurzus: a korábbi évek tételeinek nagykóstolója /Mészáros Gabriella AIWS, igény szerint angol és magyar nyelven/
 
Résztvevő borászatok:
 
  • Grand Tokaj
  • Hímesudvar
  • Homoky Dorka
  • Karádi-Berger Borászat
  • Kardos Szőlőbirtok
  • Kvaszinger Borászat
  • Majoros Birtok
  • Márton Birtok
  • Myrtus Pince
  • Paulay Borház
  • Pannon Tokaj
  • Pajzos Tokaj
  • Szarka Pince
  • Szent Benedek Pince
  • Szóló, Tállya
  • Tállya Wines
  • Tokaj Hétszőlő
  • Vineum Borház
  • Zsirai Pincészet
  • Mádi Kör szekció
  • Árvay Pincészet
  • Barta Pince
  • Budaházy Pincészet
  • Demetervin
  • Holdvölgy
  • Lenkey Géza
  • Mád Hill
  • Orosz Gábor
  • Szent Tamás
  • Szepsy István
  • Royal Tokaji
  • Úri Borok
  • Tokaj Reneszánsz szekció
  • Árpád-hegy Pince
  • Barta Pince
  • Béres Szőlőbirtok
  • Bodrog Borműhely
  • Budaházy-Fekete Kúria
  • Carpinus Borászat
  • Gróf Degenfeld
  • Dereszla
  • Disznókő
  • Dobogó
  • Erzsébet Pince
  • Füleky
  • Patricius Borház
  • Tokaj-Portius
  • Samuel Tinon
  • Sauska Tokaj
  • Tokaj Classic
  • Tokaj Nobilis
 
Jelentkezés: 
info@tokajiborlovagrend.hu
+36 70 363 5705
 
Kérjük részvételi szándékát feltétlenül jelezze április 17-ig, az info@tokajiborlovagrend.hu email címen.
 
A kiállítókat és bővebb informáiót megtalálja: ITT