Fröccs

Itt egy csepp időutazás

Július 24. 11:19
Így nézett ki ma hajnalban Balatonszepezdnél a napfelkelte. Csak mert olyankor biztosan aludtatok még...
 
Itt egy csepp időutazás
(Via)

Sörmúzeum nyílt a szolnokon

Július 24. 09:17
Sörmúzeum nyílt a szolnokon
 
Sörárium néven a sör és a sörfőzés történetét bemutató, a városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított interaktív sörmúzeum nyílt pénteken Szolnokon.
 
Az 520 millió forintból, a helyi városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított létesítmény ünnepélyes átadásán Szalay Ferenc, a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere mutatta be az új létesítményt a meghívott vendégeknek.
 
A vezető felidézte: amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban, amelyet a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre.
 
A Sörárium e hagyományra építve nyolc helyiségben, ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azonban nem csupán egy különleges, Magyarországon párját ritkító tárlat, hanem stílusos és igényes vendéglátóhely, továbbá valóságos sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával, minőségi kézműves söröket állít elő - húzta alá.
 
Szólt arról is, hogy a beruházásra a város turisztikai vonzerejének növelése mellett azért volt elengedhetetlenül szükség, mert a helyi polgármesteri hivatal összességében 1400 négyzetméter alapterületű pincerendszere hosszú időn át a Tisza jelentősebb áradásai alkalmával térdig érő talajvízzel telt meg. Ez pedig a patinás épület állagát veszélyeztette.
(MTI)

Hétköznapra és hétvégére: Kir és Kir Royal

Július 23. 17:00
A pezsgőben az a jó, hogy reggel, délben és este is elfogyaszthatunk egy pohárral anélkül, hogy bárki iszákosnak nézne. A francia étkezési kultúrához is hozzátartozik legalább egy pohár ital elfogyasztása, pláne a hosszú vasárnapi ebédeken. Bemutatkozik a két leggyakoribb és leghétköznapibb apéritif. 
 
Az eredeti recept Burgundiából származik és Canon Félix Kir pap nevéhez köthető, aki egyébként sokáig Dijon főpolgármestere is volt. Az 1950-es években járunk, amikor Kir hatására a helyi termékekre olyan erős hangsúly került, hogy az aligoté szőlő borából és a helyi feketeribizli-likőr keverékéből mindennapi ital vált.
 
A Crème de Cassis egy ragacsos, sűrű, mélylila feketeribizli-likőr, 400 grammos maradékcukor-tartalommal. Mivel a burgundiai aligotéből készült bor csontszáraz, tökéletes egységet alkotnak, ezért is vált olyan sikeressé a recept. Ha nincs otthon Bourgogne Aligoté, használjunk bátran bármilyen száraz, magas savú és kevésbé illatos bort, amihez csak egy kevés Cassis-t kell kevernünk, és kész is a Kir. 
 
A Kir Royal esetében (is) fontos figyelni rá, hogy a Cassis alulra kerüljön és arra öntsük a pezsgőt, így segít a Cassist feloldani. A legjobb, és eredeti arány szerint 1/5 rész likőr, 4/5 rész bor vagy pezsgő kell a koktélhoz, a szervírozás hagyományos módja pedig fehérboros pohár a Kir, és flőte a Kir Royal esetében. 
 
Az izgalom kedvéért érdemes kipróbálni szeder-, vagy málnalikőrrel is!

Kisebb pincészeteket is meglátogat idén a Magyar Borok Útja Rallye

Július 23. 11:39
Olyan kisebb pincészeteket is meglátogat idén a XXI. Magyar Borok Útja Rallye, amelyeket az autós élménytúra az elmúlt két évtizedben még sohasem érintett.
 
Megay Róbert Péter főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rali 250-300 fős mezőnye augusztus 26-án reggel a budapesti Kincsem Parkból rajtol majd, és a három nap alatt 17 dunántúli borászatot jár végig. 
 
"Egyik célunk, hogy azokat a kisebb borászatokat is meglátogassuk, amelyek országosan ugyan nem ismertek, de olyan minőségi borokat termelnek, hogy szintén megérdemlik a figyelmet" - fogalmazott Megay Róbert Péter. Hozzátette: az útvonal a somlói, a balatonboglári és a balatonfüredi-csopaki borvidéket, Badacsonyt, valamint a Balaton-felvidék pincészeteit érinti.
 
A főszervező kiemelte: az autós-boros rali első alkalommal ejt útba olyan kisebb településeket, mint Kötcse, Monoszló, Badacsonyörs vagy Gyulakeszi, s eközben olyan borászatokat, mint a  Canter Borház, a Fáncsi Hegyi Pince, a Folly Arborétum és Borászat, a Sípos Borház vagy a Villa Tolnay Pince.
 
Knezsik István, a szervezőbizottság tagja arról beszélt, hogy ezen a ralin nem a gyorsaság a fontos, hanem a tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés. A sofőröknek ezért a KRESZ-t szigorúan be kell tartaniuk, nem ihatnak alkoholt, minden reggel indulás előtt megszondáztatják őket, de rendszeresek lesznek a sebességellenőrzések is.
 
Megay Róbert Péter mindezt azzal egészítette ki, hogy a háromnapos túra során számos érdekes feladatot kell megoldaniuk az indulóknak. Ezek egy része az autóhoz és annak fizikai paramétereihez, a másik fele az adott borvidékekhez kapcsolódik, de a szokásokhoz híven lesznek vicces feladatok is.  
 
A Magyar Borok Útja Rallye most sem akar kimaradni a társadalmi felelősségvállalásból, ezért a szervezők a bevételből egy jelentősebb összeggel a hajléktalanok őszi egészségügyi szűrését fogják támogatni.
(MTI)

Itt a caprese szezon!

Július 23. 09:38
Mert ez a saláta nem januárban finom! :)
 
Te hogyan készíted?
 

Átcsportosíthatják a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrást

Július 22. 14:51
Átcsportosíthatják a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrást
 
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a balatoni fejlesztési forrásokra vonatkozó kormányhatározatról elmondta: annak idején egy jól összerakott balatoni programot fogadott el a kormány, de célszerű ezt az új turisztikai koncepciónak alárendelve felülvizsgálni, és szükség szerint átalakítani. A kormány augusztus legvégén tárgyalja újra ezt a kérdést - írja a Chef&Pincér.
 
A MTÜ feladata, hogy támogassa és segítse annak elérését, hogy a Magyarországra érkező külföldi turisták költése két éven belül megduplázódjék, meghaladva a cseh, és megközelítve az osztrák mutatókat - mondta az igazgató.

65 borászattal indul a Kürti Borfesztivál

Július 22. 11:44
A Kárpát-medence 65 többségében magyar borászata mutatkozik be a Felvidék egyik legrangosabb és alighanem legnagyobb látogatottságú borseregszemléjén, a hét végén kilencedik alkalommal megrendezett Kürti Borfesztiválon.
 
Az "autentista borünnepként" hirdetett rendezvény péntek délután kezdődik és szombat késő estig tart a Komáromtól mintegy harminc kilométerre lévő felvidéki település szőlőhegyén, ahová a szervezők az elmúlt évek tapasztalata alapján idén is mintegy tízezer látogatót várnak.
 
A fesztivál elsődleges célja, hogy bemutassa és széles körben is népszerűvé tegye az úgynevezett "autentista" borkészítést és annak termékeit - mondta Wurmbrandt András, a rendezvény sajtóreferense az MTI-nek. Kifejtette: a borászat ezen fajtájának művelői a borkészítés során hagyományos módszerekkel dolgoznak, például nem használnak fajélesztőket, enzimeket és adalékanyagokat, de acéledényeket sem, továbbá a bor alapanyagául szolgáló szőlőt, a bio kritériumoknál is szigorúbb körülmények között termelik meg.
 
"Ezek a módszerek teljesen eltérnek a tömegtermelés eszközeitől, az autentista borászat művelői kis családi borászatok, boraikkal az igényes és kifejezetten az adott borvidék hagyományos szőlőfajtáiból készített borokat kereső fogyasztókat célozzák meg" - mutatott rá Wurmbrandt András. Hozzátette: a Kürti Borfesztivál a többi felvidéki hasonló rendezvénytől abban is különbözik, hogy a fesztivál, a borkészítés helyszínén, a település szőlőhegyén lévő borospincékben zajlik.
 
A fesztiválon bemutatkozó borászok zöme magyar, jelentős részük helyi vagy a régióból való, de rajtuk kívül Magyarországról, a Vajdaságból, Romániából, Ukrajnából és Csehországból is lesznek vendégborászok, ők nem a pincékben, hanem önálló standokon mutatják be boraikat. Magyarországról egyebek mellett egri, villányi és etyeki borászok hivatalosak a rendezvényre.
 
A zászlófelvonással és szentmisével kezdődő fesztivál két napja alatt a borkóstolás mellett színes, elsősorban a hagyományőrzésre és a népművészetre összpontosító kulturális műsort, valamint számos kiegészítő programot is kínál. A központi nagyszínpadon és a szőlőhegyen felállított három kisebb pódiumszínpadon - amelyeket jellegzetes helyi borfajtákról neveztek el a szervezők - magyar, szlovák, lengyel és más nemzetiségű néptánccsoportok, népzenei együttesek sora mellett könnyűzenei előadók is fellépnek. Előbbiek közül a szervezők a Bokréta vegyeskart, a Hanga citerazenekart, a Rozmaring, a Pásztortűz és a lengyel Rzeszowiacy z Melca tánccsoportokat, utóbbiak közül pedig Charlie, Tóth Vera, Karácsony János és az Abrakazabra koncertjeit emelték ki.
(MTI)

Idén a Kiscsillag is fellép a Bor, mámor… Bényén

Július 22. 09:34
Augusztus 11. és 14. között idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bor, mámor… Bénye fesztivált a festői zempléni faluban, Erdőbényén. A Tokaji borvidék legkülönlegesebb kulturális eseményén nem csupán gasztronómiai, de izgalmas zenei programokon is részt vehetnek a látogatók. A fesztivál idei sztárfellépője a Kiscsillag zenekar. 
 
A Bor, mámor… Bénye fesztiválon az erdőbényei borászok kertjeiben a látogatók egy helyen találkozhatnak ismert és még felfedezésre váró zenészekkel, az országosan is ismert helyi vidéki éttermek séfjeivel és a budapesti streetfood képviselőivel. Szép borok, hozzájuk illő finom ételek és jobbnál jobb koncertek – mindez a varázslatos Tokaj-hegyaljai falu kertjeiben.
 
A korábbi évekhez hasonlóan az idei Bor, mámor… Bénye fesztiválon is sokrétű művészeti élményekben lehet része a látogatóknak. A fesztivál sztárvendége, a Lovasi András nevével fémjelzett Kiscsillag mellett olyan különleges jazz, alternatív és világzenei produkciók biztosítják a sokszínűséget, mint a Kerekes Band, az Ethnofil, Kollár-Klemencz László, Gryllus Vilmos, vagy épp az Elefánt. Sokat elmond a fesztivál zenei igényességéről, hogy a pár évvel korábban itt fellépő, akkor még ismeretlennek számító zenészek közül sokan ma már a határokon túl is koncerteznek, mint például a Bohemian Betyárs, Szabó Balázs, Pátkai Rozina vagy Petruska András.
 
A fesztivál gasztronómiai felhozatala is tartogat húzóneveket: kitelepül az ország egyik leghíresebb vidéki étterme, az Anyukám mondta!, a friss halas fogásairól ismert Halkakas pedig Budapestről teszi át bázisát a bényei kertekbe. A fesztiválozók hagyományos zempléni ételeket is kóstolhatnak a környék legjobb éttermeinek tálalásában, de Fűszeres Eszter kalauzolásával még a zsidó gasztronómiával is megismerkedhetnek a csodarabbik udvarában.
 
A páratlan szépségű táj ódon házaival, meredek utcáival, patakjaival szeretettel várja a látogatókat. Sokszínű kulturális előadások, egyedülálló gasztronómiai élmények, kerékpár- és evezőtúrák biztosítják, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki jól szórakozzon.