Fröccs

Jön a nagy kávéválság?

Március 03. 09:17
Versenyt futnak az idővel a londoni Kew-i Királyi Botanikus Kertek szakemberei: a melegedő hőmérsékletnek ellenálló új kávébabot kell találniuk, mielőtt a világ kávékészletei kifogynak - írja az Élelmiszer.hu. Bár a kávénak számos fajtáját ismerik a világon, a termelők jelenleg elsődlegesen egyetlen fajtát, arab kávét (Coffea arabica) termesztenek. Ez azonban nem képes megmaradni magas hőmérsékleten, és a növénykutatók attól félnek, ha a globális felmelegedésre vonatkozó előrejelzések beigazolódnak, akkor 2080-ra eltűnhet az arab kávé - olvasható a lapban.

Nem lesz egy nagy évjárat a 2014-es

Március 03. 06:20
Talán le kell mondanunk az igazán mély, koncentrált nagy borokról ebben az évjáratban, de ettől függetlenül szép, változatos és sokszínű borok készültek. A tételeket a magasabb savtartalom jellemzi és nem annyira aromagazdagok, mint általában, ám friss, precíz és tiszta jegyek jelennek meg bennük. Semmiképpen sem lett annyira rossz a 2014-es év, mint amennyire egyesek jósolták az ősz során. A termelők inkább a könnyebb, gyümölcsös vörös- és fehérborokra, illetve rozékra helyezték a hangsúlyt, így a 2014-es évjárat leginkább a 2010-eshez hasonlítható.
 
A Trade Magazin dr. Sümegi Zsomborral, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fejlesztési igazgatójával beszélgetett. A teljes anyag itt olvasható.

Jön a házi borok versenye!

Március 02. 20:59
A Promontor Borlovagrend borversenyét, a Kistermelői Borversenyt idén 2015. április 8-án rendezik meg a Borászati Középiskola Tangazdaságánál - 1221 Budapest, Jósika u. 2-28. (Plébánia u. vége). A minták leadási helye és ideje: tangazdaság, 2015. április 7-én 8-14 óra között.
 
A minta mennyisége: 3 darab 0,75 l-es palack felcímkézve, melyen szerepeljen a bor fajtája, évjárata és a beküldő neve. A borverseny eredményhirdetése: 2015. április 11-én 12.00 órakor a Baráti Körök civil fórumán lesz. A borverseny nyitott, szeretettel várnak minden borral nevezett termelőt! Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel, az alábbi telefonszámokon lehet érdeklődni:
 
Tar Tiborné +3620/937-62-39
Appel Péter +3620/447-83-33
 
(Via)

Ki kapta a Pannon Aranygyűrűt?

Március 02. 15:20
A Pannónia Női Borrend 2014. szeptemberében meghirdetett Pannon Aranygyűrű pályázatot, melynek díjátadóját a napokban tartották a budavári Fortuna étteremben. A díjat kétévente ítélik oda egy fiatal, pályája elején járó borásznak, aki már értékes borokat készít, így tehetséges termelőket ismertetnek meg a szakmával és a nagyközönséggel.
 
Az idei évben Keresztes Ákos, a tokaji Myrtus Pince borásza nyerte el a díjat.
 

Lehet pályázni a Magyar Turizmus Minőségi Díjra

Március 02. 12:13
Elkezdődött a jelentkezési időszak a Magyar Turizmus Zrt. egy évtizede sikeresen működő programjára. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerésére 2015. március 31-ig lehet pályázni.
 
A védjegytulajdonos Magyar Turizmus Zrt. pályázati programjának célja az, hogy a szolgáltatókat, kis- és középvállalkozásokat segítse minőségi munkájukban, igazodási pontokat kínáljon a minőségfejlesztéshez, és jobb piacra jutási lehetőségeket biztosítson számukra, hiszen Magyarország pozitív imázsának építéséhez és a magyar turizmus versenyképességének fenntartásához, növeléséhez nélkülözhetetlen a minőség.

Részletek itt: minosegidij.itthon.hu

Igazi tavaszi programmal várnak Etyeken!

Március 02. 07:03
Az etyeki Rókusfaly Birtok posztolta: kivirágzott az Alcsúti Arborétum. Itt tehettek egy sétát, majd a pincében várnak ebéddel vagy vascorával, és persze borokkal. Egy délutáni programnak is tökéletes, hiszen már itt a tavasz!

Tudtad, hogy Vancouverben is rendeznek borfesztivált?

Március 01. 20:30
Már 37. alkalommal rendezték meg a kanadai Vancouverben a 9 napon át tartó borfesztivált. Február 20 és március elseje között 14 országból 170 termelő érkezik az észak-amerikai városba, ahol a látogatók 1750 borral tudnak megismerkedni.
 
A vancouveri fesztivál jó alkalmat kínál a világ új borászatainak az észak-amerikai bemutatkozásra. Az egyik ilyen borászat Ivan Kovaevic horvátországi pincészete - írja a Hungarian.cri.cn.