Fröccs

Kazánokkal foglalkozik a cég, amely piacra dobja a palackozott fröccsöt

Július 27. 07:08
Mintegy 26 ezer palack fröcsel lép a hazai piacra a fő profilként jelenleg is kazánokkal és fűtéstechnikával foglalkozó társaság, a Vasuta Zrt. – írja a Napi Gazdaságra hivatkozva a HVG.hu.
 
Vasuta Gábor cégvezető szerint azt italt üvegpalackban kínálják majd szállodáknak és éttermeknek, a PET-palackos olcsóbb verziót pedig a nagyközönségnek. A palackokat Izsákon töltötték, jó minőségű Duna-Tisza-közi borokból.
 
Az egyik magyar bolthálózattal más sikerült megállapodniuk, a másik hazai áruházlánccal pedig folynak a tárgyalások, de a benzinkutakon is meg lehet majd találni a palackozott fröccsöt. Villányi és egri pincészetekkel is tárgyalnak, ottani borokat is szeretnének fröccsként palackozni.

Ételek, amelyeket te is kóstoltál, de valójában nem léteznek

Július 26. 21:00
Rengeteg olyan ételünk van, amelyeket nemzetközinek hiszünk, pedig valójában magyar találmányokról van szó - írja a Blikk.hu.
 
Szóba kerül a milánói makaróni, amelyet nyilván nem ismernek Milánóban, a brassói aprópecsenye, amit szintén nálunk talált ki valaki, francia saláta, aminek nagyjából annyi köze van a franciákhoz, mint a szintén róluk elnevezett hagymalevesnek (semennyi), a székelykáposzta, aminek bizony nem Erdély a szülőföldje, és a frankfurti leves is, amit a lap szerint szintén Pesten találtak fel

Borok jönnek majd szembe az M6-oson

Július 26. 16:19
Összefogna a pécsi, a tolnai, a szekszárdi és a villányi borvidék azért, hogy az M6-os autópályán épült négy alagutat a magyar borfajták népszerűsítésére használhassák - írja a Turlizmus online.
 
Négy magyar borvidéken halad át az M6-os autópálya, amelyen négy alagutat is építettek. Bátaszék, Geresd, Baranya, Véménd alagút, de a bejáratukhoz csak egy-egy betűt írtak fel: A, B, C, D. Mindenütt Európában az alagutak saját nevet kapnak, amelyek az országimázs részeivé válnak.
 
Az M6-os által érintett négy magyar borvidék elnökei most azt szeretnék elérni, hogy az autópályát üzemeltető társaság járuljon hozzá az átkereszteléshez és inkább a négy helyi borfajta nevét írják azokra. Az ötletadó Heimann Zoltán, a Szekszárdi borvidék Hegyközségi Tanácsa elnökeként természetesen a bikavérről keresztelné el a hozzájuk legközelebb lévő alagutat.

Miért szeretjük a Veuve Clicquot-t?

Július 26. 11:53
Ezt a - nem túl nehezen megválaszolható - kérdést teszi föl a Borvidékmánia blog, ahol aztán némi történeti áttekintés után szó esik róla, hogy a pezsgő pinot noir, chardonnay és pinot menuier házasítása. A pohárban gyönyörű aranysárga színe van, s ami elsőre feltűnik illatában és ízében, az az intenzív gyümölcsösség. Nagyon finom őszibarackos illattal hódít. Érezni persze az élesztős jegyeket is, de a barack és a leheletnyi vanília háttérbe szorítja mindazokat. A buborékjai finomak, nem szúrósak, inkább cirógatóak, mint általában a champagne-oknak. Szép szerkezetű, elegáns, izgalmas pezsgő, ünnepi alkalmakra való különlegesség.

Túl sok palackozott viszet iszunk

Július 26. 07:21
A rendszerváltás környékén még mindennapos volt a sorban állás az üvegvisszaváltóknál. Akkor mindössze 3-4 liter ásványvizet fogyasztottunk évente. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára szerint 94-95-ben kezdett el rohamosan növekedni az ásványvízfogyasztás mértéke, és 2014-re elérte a 117 liter/főt - írja az Élelmiszer.hu.
 
A cikkből az is kiderül, hogy egy magyar család évente átlagosan ötvenezer forintot költ palackozott vízre, egy olyan országban, ahol kiváló minőségű a csapvíz, és ahol az évi másfél milliárd PET palacknak csak 25 százalékát hasznosítják újra.

Ősszel jönnek az új Törley pezsgők!

Július 25. 20:26
Mi az a nyerspezsgő, ki volt Törley József, és mit lehet jól eladni külföldön? Koczuba Róbert, a Törley Pezsgőpincészet pezsgőmestere a pezsgőkészítés rejtelmeiről, valamint a budafoki cég történelméről mesélt a Madách téri Double Bubble pezsgőbárban, ahol Bukovics Martin is ott volt, szóval a Mandineren van is egy kis beszémoló az eseményről, amiből többek között az is kierül, hogy a Hungaria Grande Cuvée Kanadában, Québec tartományban piacvezető, szó esik a Francois Brut Nature Roséról, ami ugyebár újdonság, és arról is, hogy újabb termékeket tervez bemutatni a cég. Azokkal a Budavári Borfesztiválon lehet majd először találkozni.

Megint lesz DreherFeszt

Július 25. 17:50
A DreherFeszt idén is csak erre az alkalomra főzött sörkülönlegességekkel, a Dreher Sörgyár 25 hektáros területén és 160 éves falai között egyetlen napra kialakított romkocsmákkal, és persze koncertekkel várja a látogatókat. A hamisítatlan sörgyári fesztiválon fellép majd a Honeybeast, a Kaukázus, a Magashegyi Underground és a PASO Plays Covers, valamint olyan népszerű DJ-k fogják hajnalig mixelni a zenét, mint Beatman & Ludmilla, DJ Izil, Wondawulf és a Spanish Wax - olvasható az Élelmiszer.hu oldalán..

Ez a baj a hamburgerrel Gazda Albert szerint

Július 25. 14:24
„Veszünk egy szép darab, kiváló minőségű marhából – vagy bármi másból, ebben sem vagyok vaskalapos – gyúrt, okosan megsütött húst, aztán rátesszük egy kenyérféleség egyik felére, majd betakarjuk a másik felével. És amikor beleharapunk, a bucit harapjuk, miközben a ott szenved a mélyben a hús, és nem adatik meg neki, hogy könnyedén, érdemeinek megfelelően kibontakozzék. Nincs harmónia, csak küszködés, a hús kudarcra ítélt harca, hogy legyőzze a kreálmány nála jóval kevésbé szofisztikált és értékes elemeit. Bukásra van ítélve sajnos.”
 
Ezt írja a Cink főszerkesztője, de a posztban egy csomó más érdekes dolog is van!