Fröccs

Keveset inni olyan veszélyes, mint részegen vezetni!

április 21. 11:29
A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak - állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.
 
A Loughboroughi Egyetem szakemberei által végzett kutatás kiderítette, hogy ha egy gépkocsivezető csupán öt korty folyadékot fogyaszt el egy óra alatt, szervezetében hasonló állapot alakul ki, mintha ittasan vezetne. Ha a gépkocsivezető egy óra alatt csak 25 milliliter vizet fogyaszt el, több mint kétszeresére nő az általa elkövetett hibák száma azokhoz képest, akik elegendő mennyiségű folyadékot isznak. 
 
Ron Maughan professor emeritus, a tanulmány vezetője a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta: "valamennyien elítéljük az ittas vezetést, de általában nem gondolunk bele abba, hogy másféle dolgok hogyan hatnak vezetési képességeinkre, ezek egyike a folyadékfogyasztás és a kiszáradás. Kétségtelen, hogy az alkohol és a drogfogyasztás gépkocsivezetésnél növeli a balesetek kockázatát, eredményeinek azonban kimutattak egy fel nem ismert veszélyt, és azt sugallják, hogy a gépkocsivezetőket bátorítani kell arra, fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot.
 
A kiszáradás következtében romlik a szellemi teljesítmény, hangulatingadozás áll be, csökken az összpontosítás, az éberség, a rövid távú memória képessége - figyelmeztetnek a kutatók, akik először tanulmányozták a kiszáradás, a vezetői hibák és a baleseti kockázatok közötti kapcsolatot.
 
A Physiology and Behavior című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukhoz férfi vezetőket teszteltek laboratóriumi körülmények között szimulátor segítségével.
 
Minden résztvevő három különböző alkalommal vett részt a teszten, ezek közül egyszer úgy vezetett a szimulátoron, hogy elegendő folyadékot ivott - óránként 200 millilitert -, egy másik alkalommal pedig úgy, hogy alig ivott valamit - óránként 25 millilitert. A teszteken két órán át kellett egy autóúton vezetniük.
 
Amikor elegendő folyadékot fogyasztottak, 47 balesetet idéztek elő, amikor igen keveset, a balesetek száma 101-re nőtt. A hibák aránya a két órában nőtt, az időintervallum utolsó negyedében csúcsosodott ki - ismertette az eredményeket a The Daily Telegraph brit napilap.
 
(MTI)

Tökéletes gyümölcsöt szüretelt tavaly a Brunyai Pince

április 21. 10:35
A Villányi borvidéken, Máriagyűdön a Kopácsi Háton, Siklóson a Városi-hegyen valamint az Akasztófa dűlőben összesen mintegy 5 hektáron gazdálkodó Brunyai pince filozófiája a következő: „A tőkék nagyon emberiek. Meghálálják a törődést.”
 
Ennek köszönhetően a tavalyi nehéz évjáratban – amikor nehéz volt a szőlőnövényt és a termést a gombabetegségektől megvédeni – is szép szőlőt tudtak szüretelni, és sikerült megvárni a termés teljes beérését.
 
A 2014-es boraik közül a rozé és a siller is elkészült már, a terveknek megfelelően gyümölcsös, könnyed tételek kerültek a palackba.
 
Tökéletes gyümölcsöt szüretelt tavaly a Brunyai Pince

Ezeket edd, hogy fiatal maradjon a bőröd!

április 20. 18:15
A helyes táplálkozás segíthet a beketgségeket elkerülni, valamint a bőr fiatalságát megőrizni. A Femcafe.hu összegyűtött 5 élelmiszert, amelyet érdemes fogyasztani.
 
1. paradicsom
2. kiwi
3. avokádó
4. bogyós gyümölcsök
5. citrom
 
Még szerencse, hogy hamarosan jön a paradicsom és a bogyós gyümölcsök szezonja!
 

Május elsején Köveskál téged is vár

április 20. 15:09
Köveskálon is nagy lesz a pörgés május első hétvégéjén, hiszen reggeltől estig programok, éttermek, borászatok, helyi porták és kertek várják a vendégeket. Azt írja a Turizmus Online, hogy Köveskál a Káli-medence gasztronómiai közepe: a 400 fős település három jegyzett minőségi étteremmel és több pincészettel büszkélkedhet, és majd minden évben szárba szökken egy új gasztronómiai kezdeményezés. A falu főutcáján haladva sorra érik egymást a finom borok és elsőosztályú fogások, ez a gondolat hívta életre a Gasztrofalu kezdeményezést is.

A bor Magyarország stratégiai terméke

április 20. 12:09
A bor Magyarország stratégiai terméke, jelentős exportcikk, a nemzeti karakter egyik meghatározója, a magyar gasztronómiai kultúra szerves része - hangoztatta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a VII. szőlő- és klímakonferencia megnyitóján Kőszegen - olvasható a Ma.hu-n.
 
A tárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt mondta: éppen ezért támogatja a kormányzat kiemelten a szőlőültetvények szerkezetátalakítását, borászati gépek beszerzését és technológiai korszerűsítését, valamint a magyar borok minél szélesebb körű népszerűsítését, beleértve az Európai Unió tagállamait és az EU-n kívüli országokat is.

Kardos Gábor belőtte a ziccert

április 20. 10:54
A Nobilis Borblog egy, a tokaji Kardos Gábor borait bemutató kóstolóról tudósít „Tokajjal kapcsolatosan még mindig azt a száraz bort kerestem, amelyre azt mondhatom, hogy nagyon tetszik. Az édes borok nem bírnak nagy jelentőséggel számomra, inkább mint gasztroborra tekintek rájuk. Gábor borai elhozták ezt a keresett bort, ám a durva az volt, hogy egyszerre hármat is - olvasható a bejegyzásben, ami itt érhető el.

Jonatánalma-pálinka lett a gyulai pálinkafesztivál legjobbja

április 20. 07:07
A tuzséri pálinka-manufaktúra jonatánalma-pálinkája lett a IV. pálinka-világkupa győztese - tájékoztatta Lovász Sándor, a XVI. gyulai pálinkafesztivál főszervezője szombaton az MTI-t.
 
A magyarországi főzdék összetett versenyét is a Gyümölcspárlat Bt. által működtetett tuzséri pálinka-manufaktúra nyerte, második helyen a Kunság-Szesz Zrt. által működtetett Mátyás Pálinkaház, a harmadikon a Bolyhos és Fiai Bt. végzett. A legeredményesebb bérfőzde címet a Trixon-B Kft. érdemelte ki.
 
A legeredményesebb bérfőzető Váli János lett, akinek az irsai-ászár törkölypálinkája nyerte a legjobb hagyományos, erős pálinka címet. Gyenesei István feketerigó-ágyas feketeribiszke pálinkája lett a legjobb magánfőzött párlat, egyben ő érdemelte ki a legeredményesebb magánfőző címet is.
 
A Békés megye pálinkája címet az Éden-tó Szeszfőzde Bt. sajmeggy pálinkája nyerte el. Lovász Sándor és a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, Zalai Mihály megegyezése értelmében egy évig ez a pálinka viselheti palackján a címet a kereskedelmi forgalomban.
 
A szakmai zsűri a külföldi nevezők körében Románia legjobb párlatának Dezső Tibor és Füstös Imre muskotály szőlő borpárlatát tartotta, Szerbia legjobb gyümölcspárlata a Dibonis Distillery – amely a tavalyi évhez hasonlóan idén is a világkupa összetett verseny győztese címet is elnyerte – ágyas almája lett, Karol Alaxa pedig a Szlovákia legeredményesebb versenyzője címet érdemelte ki. 
 
A díjakat Zalai Mihály, Lovász Sándor és Lovassy György versenyigazgató adta át szombaton a gyulai Várkertben.
 
A versenyre több mint ötszáz pálinkát neveztek be, Magyarország mellett Örményországból, Romániából, Szerbiából, Abháziából és Szlovákiából is érkeztek minták.
(MTI)

Ingyenes lesz a Budapesti Pálinkafesztivál

április 19. 13:10
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Pálinkafesztivált május 7-10. között a Városháza Parkban. A szervezők úgy döntöttek, hogy ebben az évben nagyobb alapterületen, több kiállítóval és még színesebb párlat-kavalkáddal várják a látogatókat - belépődíj nélkül. 
 
A hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született az Év Almapálinkáját - idén is először - a fesztiválon kóstolhatja meg a közönség. A fesztivál hagyományaihoz híven almás pálinka- és ételkülönlegességek színesítik majd a gasztronómiai felhozatalt, s a legkiválóbb kézműves ínyencségek gondoskodnak arról, hogy legyen mivel megágyazni koccintás előtt.