Fröccs

Kilónként 17-18 (!) forintot fizetnek csak az almáért

Augusztus 23. 18:14
Kilónként 17-18 (!) forintot fizetnek csak az almáért
 
Kilónként mindössze 17-18 forint körül mozog az ipari alma idei felvásárlási ára. A gazdálkodók azt mérlegelik, hogy ennyiért megéri-e leszedni a termést. Az étkezési almáért ugyanakkor a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók.
 
Alacsony felvásárlási indul az ipari alma idei feldolgozása - mondta Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője. A kilogrammonként 17-18 forint plusz áfás ár a "lélektani" határon áll, vagyis a termelők azt mérlegelik, hogy érdemes-e ennyiért leszedniük az almát. A szedés díja ugyanis kilogrammonként 4-5 forint, a léüzembe szállításé ugyancsak 4 forint körüli, így 9-10 forint marad az átvételi árból, amelyből a művelési költségeket is le kell még vonni. 
 
Takács Ferenc az étkezési alma induló árát ugyanakkor termelői szempontból biztatónak nevezte, hiszen az elsőként szüretelt Gála fajtáért kilogrammonként 90 forintot is adnak a felvásárlók, a tavalyi 50-60 forinttal szemben. Megerősítette, hogy az idén gyenge közepes termés várható, a becslések szerint 500-550 ezer tonna almát szednek le. Tavaly 520 ezer tonna termett, ebből a léüzemek 300 ezer tonnányit dolgoztak fel, egyéb ipari hasznosításra, befőtt és pudingkészítésre pedig 30-50 ezer tonna közötti került a gyümölcsből.

Hat éven át forgatták a Szepsy Istvánról szóló filmet

Augusztus 23. 09:28
A Szeretet, mint tőke a címe annak a Szepsy Istvánról szóló portréfilmnek, amelyet Tallián Hedvig és Tóth Gábor készített hat éven át. Az 50 perces dokumentumfilm arra tesz kísérletet, hogy bemutassa Tokaj-Hegyalja és egyben hazánk leghíresebb borászát a szélesebb hazai közönségnek, a filmben megszólaló számos szereplő segítségével. 
 
A filmet a Duna Televízió fogja műsorra tűzni, a tervek szerint idén ősszel. 
 

Gyorsjelentés a Somlóról: így néznek ki a szőlők

Augusztus 22. 13:43
A szürethez közeledve egyre izgalmasabb kérdés, milyen állapotban lesznek a szőlők a nagy napon. A Somlói Apátsági Pince fotóin szerencsére csodálatosak a fürtök!
 
Gyorsjelentés a Somlóról: így néznek ki a szőlők
Furmint, tramini, hárslevelű és juhfark
(Via)

Nem csak a szőlőt tizedelte meg a jég

Augusztus 22. 10:35
A tavaszi fagy, valamint a nyári jégkárok miatt hiány lehet idén körtéből - jelezte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Csizmadia György elmondta: a körte kényes gyümölcs, számos kártevő megtámadja, ami eladhatatlanná teszi a gyümölcsöt, ugyanakkor csak az első osztályú körte adható el.
 
A lap hétfői számában megjelent cikk szerint Magyarországon évente 23 ezer és 28 ezer tonna közötti mennyiség termett körtéből az utóbbi években.
 
A világ 25 millió tonnás körtetermésének mintegy 12 százaléka származik Európából, 78 százalék pedig Ázsiából. Magyarország főként az Európai Unióból importál körtét, évente mintegy kétezer tonnát, a magyar export pedig Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, Finnországba és a skandináv államokba irányul.
(MTI)

Drága lehet idén bort hamísítani

Augusztus 21. 15:45
Drágább lesz az élet azoknak, akik cukor felhasználásával szeretnének javítani a borukon, vagy a mennyiségen növelni, ugyanis emelkedhetnek a cukorárak, és várhatóan egy ideig magasak is maradnak annak hatására, hogy a cukor termelése világszinten csökken, emiatt a globális cukorkészletek a következő két szezonban több mint 22 millió tonnával eshetnek vissza - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
 
Juhász Gergely vezérigazgató szerint elsősorban az Indiában kialakult szárazság miatt 12,5 millió tonnával maradhat el a globális cukorkínálat a kereslettől a 2015-16-os termelési időszakban. Ennél kevesebb, 9,8 millió tonnás hiány mutatkozhat a következő, 2016-17-es idényben. A két termelési szezon alatt a világ cukorkészletei több mint 22 millió tonnával mérséklődhetnek, ez várhatóan 2,5 millió tonnával marad el a 2008-2009-es és 2009-10-es szezon alacsony cukortermelésétől, ami a cukor fontonkénti árát több évtizede nem látott magasságba, 30 dollárcent fölé emelte (1 font=0,4536 kilogramm).
 
A cukor árának esetleges további emelkedése érintheti Magyarországot is, mert az évi 375-400 ezer tonnára tehető belföldi cukorfogyasztásból csak 125 ezret fedez a hazai termelés. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kristálycukor kilójának átlagára idén júliusban 249 forint volt, szemben az év eleji 222 forinttal. 2015. júliusában még átlagban 187 forintot kellett adni a kristálycukor kilogrammjáért.
(MTI)

Munkaerőhiány miatt drágulhat a kenyér

Augusztus 21. 08:55
A munkaerőhiány miatt emelkedhet a kenyér ára ősz végétől, de a pékszövetség szerint sok múlik azon, hogy mennyit tud segíteni a kormány.
 
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Népszabadságnak azt mondta, becslése szerintlegalább 2-3 ezer dolgozóra lenne szükség a 23 ezer embert foglalkoztató iparágban,de, ha nem emelik a munkások bérét, akkor fokozódni fog az elvándorlás.
(Élelmiszer.hu)

Újabb balatoni pincészet kezdi a szüretet szerdán

Augusztus 20. 19:04
A dél-balatoni pincészet az Irsai Olivérrel kezdi a szüretet. Jó-közepes terméshozamra, de kiváló minőségre számítanak idén - írja a Bor és Piac.
 
Az április 26-i fagykár a Dél-Balatoni Borrégió valamennyi borászatát érintette, átlagosan 20-30 százalékos termésveszteséggel számolnak a borászok. A Pócz Pincészetnél a legnagyobb kárt a zöldveltelini fajta szenvedte el, azonban az Irsai Olivért egyáltalán nem érintette a fagy.
 
 
A szőlőt augusztus 24-én kezdik majd szedni.