Jóval kevesebb teát isznak a britek, mint néhány éve, és ennek az egyik legfőbb oka az, hogy kevesebb kekszet fogyasztanak.

 

Ha a tea valóban a brit civilizáció egyik alapköve, ahogy azt George Orwell mondta, Nagy-Britannia kevésbé civilizált hely lett az utóbbi években - kommentálta a hírt a The Times című napilap szerdán.

 

A teafogyasztásról készült felmérés szerint a britek 21 millió kilogrammal fogyasztanak kevesebb teát, mint 2010-ben, az eladások ötödével csökkentek. A hagyományos tejes teából 13 százalékkal isznak kevesebbet, mint két éve. 

 

A gyógynövényes és a gyümölcsteákból viszont harmadával több fogy, mint korábban, a zöld tea iránti kereslet pedig még jobban szárnyal, az elmúlt két évben kétszeresére nőtt a kereslet, vélhetően a teafajta jótékony hatásai miatt.

 

Azok, akik tudnak olvasni a teafűből, tudják, hogy a jövő sem fest kedvezőbben a jelennél - írta a The Times arra utalva, hogy szakértők az eladások további 10 százalékos csökkenését vetítik előre a következő öt évre. 

 

A tea hanyatlását részben az ital unalmassá vált imázsának tulajdonítják. A hagyományos fekete tea már senkit sem érdekel a többi italhoz képest. Az emberek keresik az izgalmasabb alternatívákat - mondta a lapnak Emma Clifford, a kutatást végző Mintel szakértője, aki szerint a csökkenő keksz- és a sütifogyasztás is a tea vesztét okozza. 

 

A hagyományos tejes teát például sokan sütemény vagy keksz kíséretében itták, de az egészségtudatosabb táplálkozás terjedésével kekszből és süteményből is kevesebb fogy, mint öt éve. Ami azt illeti, édes kekszekből 38 millió kilóval fogy kevesebb, mint 2009-ben.

 

A tejes tea még így is a britek kedvenc itala, háromnegyedük mondta, hogy havonta legalább egyszer iszik ilyet, 50 százalék pedig legalább egyszer egy nap. 

 

A briteknél több tea csak Törökországban, Marokkóban, Írországban és Mauritániában fogy egy főre vetítve.

 

A teának Nagy-Britanniában még mindig 654 millió fontos piaca van, ami azt jelenti, hogy minden felnőtt évente legalább 15 fontot költ teára.

 

Ez napi két csészét jelent, így a szigetország társadalmának civilizáltsága miatt egyelőre nincs ok komoly aggodalomra.

Régóta foglalkoztatja a boros szakmát, hogyan lehet férfias italt faragni a rozéból: a testesebb vörösborhoz szokott nyugat-európai fogyasztók ugyanis túlzottan nőiesnek találták eddig ezt az italt. A minap azonban – miután provence-i és olasz rozékat utasított maga mögé egy magyar kékfrankos rozé a francia bortermelők és amerikai szakírók által elnökölt vakteszten – a szervező Master of Wine szerint megtalálhatták a kulcsot: a magyar rozék meghódíthatják a könnyebb nyári boroknak még ellenálló vörösborpárti nyugati borisszák szívét.

 

Provence-i, korzikai, olasz, spanyol, kaliforniai és libanoni rozékat vert meg egy hajós-bajai kékfrankos rozé. A dolog úgy történt, hogy a szervező, Elizabeth Gabay, Provence-ban élő brit Master of Wine és rozészakértő idén júniusban Magyarországon, a nemzetközi VinAgora borversenyen zsűrizett, és ellátogatott néhány pincébe is. Haza is vitt néhány palack neki tetsző rozét, majd a múlt vasárnap megrendezett zártkörű, szakmai rozékóstolón betette őket a sorba.

 

A zsűriben mások mellett ott voltak a legnevesebb provence-i termelők, köztük a nemzetközi versenyeken rozéival rendszeresen 90 feletti pontszámot elérő (a Decanter szakmai lap szerint a legjobb Provence-i termelő) Le Grand Cros tulajdonosa, Julian Faulkner, és a mindössze 12 ezer palacknyi nagy minőségű bort termelő presztízspincészet, a Domaine Le Mirabeau vezetője, Stephen Cronk, valamint a borról szóló bestseller könyveiről ismert amerikai borkritikus, Robin Goldstein is.

 

Senki nem számított a végeredményre: habár egy provence-i bor végzett az első helyen, a második helyre holtversenyben a magyar kékfrankos került – két másik bor is ugyanannyi pontot kapott. Az eredményhirdetéskor azon is csodálkoztak a szakértők, hogy míg az egyik korzikai bor nagykereskedelmi ára 12 euró volt, addig a szerény magyar rozét ennek a töredékéért is meg lehet vásárolni szinte bárhol Budapesten. A többi rozé alapanyaga grenache, mourvèdre, syrah vagy tempranillo volt, ám a zsűriben csak kevesen hallottak a kékfrankos fajtáról.

 

Amint azt a szervező Elizabeth Gabay elmondta, az összes résztvevő lelkesedett a hajós-bajai Koch kékfrankos rozé szép, nyári gyümölcsös ízeiért, a frissességéért és a jó egyensúlyért, miközben egyetértettek abban, hogy az nem hasonlít a provence-i rozékra. A szakember szerint, az ilyen jellegű – és előnyös árú – rozéknak biztos piacuk lehet Nyugat-Európában is. A magyar piacot jól ismerő Master of Wine úgy véli, hogy bár Magyarországon a borfogyasztók fele szinte csak rozét iszik, addig a kontinens nyugati felén még sokan ódzkodnak ettől a borfajtától, és ragaszkodnak a vörösborhoz. Gabay szerint azonban ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy a piac a „gyengéd”, lágy rozékhoz szokott, míg a magyar rozék erényei közé éppen hogy a nagyobb test, a ropogós gyümölcsösség és a magasabb savtartalom tartozik. A vörösborhoz szokott fogyasztók ezért a magyar rozék segítségével könnyebben „megtéríthetők” a rozéivásra.