Fröccs

Már kaphatók a jegyek a Franc & Franc konferenciára

Július 29. 16:51
A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első Franc & Franc nemzetközi konferencia és kóstolónap. Az elmúlt négy évben évben minden jelentősebb európai és újvilági franc termelő régió bemutatkozhatott a fajtára fókuszáló szakmai eseményen. A Villányi borvidék legrangosabb szakmai,- és közönségrendezvénye az idei évben a sokszínű terroirral, a különböző évjáratok egyediségével és a dűlők egyedülálló adottságaival foglalkozik.
 
Az V. Franc & Franc Fórum 2019. november 22-én, pénteken kerül megrendezésre a villányi Bock Borászat konferenciatermében (7773 Villány, Batthyány Lajos u. 15.).
 
A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatók lesznek classicus, premium és super premium Villányi Franc-ok, valamint a különböző dűlőkből származó borok összekóstolására is sor kerül. Az idei Fórum zárásaként igazi kuriózum lesz egy szakmai előadással egybekötött muzeális borok kóstolója.
 
>>> A kör bezárult – a cabernet franc konferencián jártunk

A 150 fős fórumon 40 belépőjegyet vásárló borkedvelő is részt vehet a szakmai meghívottak mellett. 

Jegyár: 19.900 Ft, ami az egész napos rendezvény részvételi díja és tartalmazza az ebédet, a borkóstolókat (több, mint 30 tétel) és egy Villányi Franc vendégajándékot. A jegy ide kattintva vásárolható meg.

Egy újabb fajta "gyári" fröccsbe futottunk

Július 24. 13:28
Egy újabb fajta \
 
Vasárnapig tart kapolcsi epicentrummal a 29. Művészetek Völgye. A Borászportál "workoholic" csapata természetesen kötelességét egy pillanatra sem feledve vetette bele magát a fesztiválba, és ha már ráakadt, kipróbálta a képen látható pet-palackos fröccsöt. Nem ez volt életünk legjobbja, de azért elfogyott. Van egyébként rozé változata is.

Jön az első Duna Borrégiós Tóparti Piknik

Július 19. 15:00
Idén először hagyományteremtő szándékkal indít el egy új programot a Duna Borrégió Borút Egyesület. Az I. Tóparti Pikniknek a kecskeméti Domb Beach ad otthont, a szabadtéri borkóstolón az egyesület közel 20 borászata több mint 50 könnyed nyári tételével ismerkedhetnek meg a vendégek. A mini-borfesztivál kísérőprogramjaként a Hirös Gasztroszínház Wine Tourist darabja lesz látható, este pedig Horváth Áron DJ garantálja a jó hangulatot.
 
A Duna Borrégió Borút Egyesület tömöríti a Csongrádi, a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidék borászatait, ezzel lefedik az ország szőlőültetvényeinek nem kevesebb, mint 40 százalékát. Az itt készült borok sorra nyerik a díjakat, külföldön is egyre népszerűbbek. Az Egyesület hosszú távú céljai között szerepel, hogy Kecskeméten és a régióban vezető szerep jusson az Alföldi borászoknak, amelynek első lépéseként életre hívták a I. Tóparti Piknik szabadtéri borkóstolót, melynek mottója a Pusztán a Gyümölcsök. Nem titkolt céljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvények még közelebb hozzák a fogyasztókat a régió borászataihoz.
 
I. Tóparti Piknik - Pusztán a Gyümölcsök
 
Program:
17.00 kapunyitás
17.30 megnyitó
17.30-22.00 Korlátlan borkóstolás a Duna Borrégió Borút Egyesület kiállító borászainál
19.00-20.00 A Hírös Gasztroszínház Wine Tourist című előadása
 
Jegyár: 5500 Ft
 
Jegyvásárlás:
•             DiVino Borbár, Kecskemét, Kéttemplom köz 14.
•             Koch Borház, Kecskemét, Bethlen krt. 12/c
•             Szentpéteri Borház, Kiskőrös, Rákóczi Ferenc u. 2.
 
A belépőjegy tartalmazza:
•             Strandbelépő
•             Korlátlan borkóstoló a Duna Borrégió több mint 50 borából
•             A Hirös Gasztroszinház Wine Tourist című interaktív műsora
•             Elegáns Duna Borrégiós logózott üvegpohár
 
Részvételi jegyek korlátozott számban elérhetőek, a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Négy érmet hozott el a magyar pezsgőpincészet a pezsgő vb-ről

Július 18. 12:12
Négy érmet hozott el a magyar pezsgőpincészet a pezsgő vb-ről
 
18 ország pezsgőit, köztük hazai tételeket is díjaztak a legrangosabb nemzetközi pezsgőversenyen, a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon. A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) egyedülálló a nemeztközi borversenyek között, a zsűriben az alapító Tom Stevenson mellett neves pezsgőspecialisták szerepelnek, akik két hét alatt kóstolják végig a teljes mezőnyt Kentben. Az értékelés vakon, régiónként és stílusonként történik. A verseny célja, hogy kizárólag a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így ennek megfelelően csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki. Idén harmadával nőtt a nevezések száma, 18 ország került fel az éremtáblázatra és rekordszámú, összesen 185 arany és 212 ezüst született.
 
A világverseny presztízsét mutatja, hogy a legjelentősebb pezsgőpincészetek és champagne-házak vesznek részt rajta és a zsűri elismert, komoly kóstolási tapasztalattal rendelkező szakértőkből áll. A bírák között Essi Avellan Master of Wine mellett egy hazai szakértő, Márkus György is helyet kapott. A francia Champagne régió specialistája idén élesben pontozott, a tartalék bíra szerepét Simon Stockton vette át.
 
A nemzetközi mezőnyben a legtöbb érmet szerző, így a legeredményesebb ország ezúttal Olaszország lett (Trento és Franciacorta tradicionális pezsgőivel), az Év Pezsgőkészítője címet szintén olasz induló, a 15 aranyérmet szerző Ferrari viselheti.
 
A borvidékek közül a franciaországi Champagne 61 aranyéremmel és 49 ezüsttel őrzi vezető pozícióját. A champagne-házak közül kimagasló eredménnyel zárta a versenyt a Louis Roederer, sikerrel szerepeltek a Kreinbacher champagne-válogatásában elérhető házak: a Piper-Heidsieck, a Deutz és a Charles Heidsieck évről-évre őrzik helyüket az aranyérmesek között. A presztízs cuvée-k között a Dom Pérignon öt arannyal emelkedik ki a mezőnyből, a Rare Champagne két aranyat érdemelt ki. Az itthon is népszerű champagne-házak, mint a Moët & Chandon, a Veuve Clicquot és a Ruinart szintén halmozták az érmeket.
 
A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic 2015 Magnum aranyérmet, három további magnum palackban érlelt pezsgőjük ezüstöt kapott. A pincészet ötödik éve indul a megmérettetésen, a Brut Classic 2015 Magnum pezsgőjük az aranyéremmel megismételte tavalyi sikerét. A furmint és chardonnay házasításából készített, több mint három évig érlelt tradicionális pezsgőt már 2018-ban is kiemelkedőnek találták a bírák, az akkor még bevezetés előtt álló pezsgő a Best Hungarian Future Release kategóriagyőztes címet is kiérdemelte.
 
A három további ezüst egyikét a Kreinbacher most debütáló, Rosé Brut 2016 Magnum pezsgője kapta. A Birtok legelső, magnum palackban érlelt roséja kapcsán a szakértők kiemelték fiatalos, gyümölcsös karakterét. A 2016-os évjáratból a Kreinbacher két másik pezsgője is ezüsttel végzett: a Brut Classic 2016 Magnumot és a Prestige Brut 2016 Magnumot min. 2,5 év hosszú érlelés után mutatja majd be a Birtok.
 
A CSWWC világbajnoki és nemzeti trófeákat – köztük az abszolút világelső pezsgőt – november 4-én, a londoni díjátadó gálán hirdetik majd ki.
 

Szeptemberig kell csak várni a tokaji aszúról készült filmre

Július 17. 10:00
A tokaji aszú, amelyre a magyarok a mai napig nemzeti szimbólumként tekintenek, közel háromszáz évig a világ egyik legdrágább és legkeresettebb bora volt. XIV. Lajos, Viktória királynő, Nagy Péter cár, Goethe és Beethoven is rajongott a tokajiért. A két világháború, a gyilkos filoxéra járvány és a kommunista rendszer kollektivizálása hatalmas pusztítást végzett a szőlőültetvényeken, és az aszú íze csak emlék maradt, eltűnt a régi világgal együtt. Bár talán a világ meg is feledkezett erről a csodálatos borról, és a modern kor újfajta bortrendeket diktál – a magyarok kollektív emlékezetében máig él a hajdani „folyékony arany”.
 
Szepsy István, egy híres-neves magyar borászfamília sarja, Bacsó András, a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője, Alkonyi László pedig a borászatba beleszerető hajdani újságíró. Három elszánt hős, akiket közös szenvedélyük hozott össze: megcsinálni a nagy bort, amely visszatérhet a világ legigényesebb asztalaira. De megjön-e a várva várt őszi eső? Leszáll-e a köd, kisüt-e újra a nap? Mert az aszúkészítés minden pillanata a természet kegyein múlik. Csak őrültek kezdenek ilyen vakmerő vállalkozásba, vagy zsenik, akiket nem kötnek gúzsba a sanyarú körülmények.
 
Vajon a természet szeszélyeivel és a globális piacok kihívásaival egyszerre hadakozva sikerülhet-e visszaszerezni a Tokaj régi dicsőségét? Újjászületik-e a nagy bor, vagy a történelem homályába vész? Történet álmokról, világmegváltó tervekről és a tokaji bortermelők megszállott küzdelméről.
 
Almási Tamás (Ballagás, Kölyköd voltam, Ítéletlenül, Sejtjeink, Márió a varázsló, Puskás Hungary, tititá) Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező legújabb dokumentumfilmje a Nemzeti Filmalap támogatásával készült el. Az operatőr Vízkelety Márton (A báró hazatér, Ultra, Keep Quiet, Reményvasút, Herminamező – Szellemjárás), a producerek Ugrin Julianna (Egy nő fogságban, Könnyű Leckék, A monostor gyermekei, Reményvasút, tititá, Szerelempatak) és Ditz Edit (BÚÉK) nemzetközi borakadémikus. A filmben megszólalók a tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászai és a magyar borkultúra nagykövetei: Szepsy István, a mádi Szepsy pincészet alapítója; Bacsó András, a Tokaj-Oremus pincészet igazgatója; és Alkonyi László, az egykori Borbarát magazin szerkesztője, aki jelenleg a tállyai Kaláka Pince tulajdonosa és borásza.
 
Bemutató: 2019. szeptember 19.

Magyar sör nyerte a közép-európai versenyt

Július 12. 09:03
Az Elixbeer kisüzemi sörfőzde terméke három aranyérmet is elhozott júniusban a CEBA-n (Central European Beer Awards). A versenyen 7 ország 210 söre vetélkedett összesen 13 kategóriában. Ezek közül a pIPA nemcsak saját mezőnyében bizonyult a legjobbnak, de Champion díjat is nyert, illetve a kategóriagyőztesek közül is ezt találták a legjobbnak, így a verseny Média-díját is elhozta.

A pIPA 8 féle malátából és 4 féle komlóból készült, India Pale Ale típusú sör. A receptúra kidolgozásában a Szent István Egyetem Sörtanszékével dolgoztak együtt, míg az alapanyagok összeállításában az ország két legismertebb gabonakutató központja, Martonvásár és Szeged is részt vett.
 

Ebédszünetben grillparti? – valakik ezt is megcsinálták

Július 12. 08:25
A korábbi nagy sikerre való tekintettel július 15-től július 20-ig a megszokott Business Lunch menük ismét a kertben készülnek az Araz Étteremben, így az ebédszünet egy valódi grillpartivá változik a nyüzsgő belváros oázisában. Izzó parázs, frissen sült zamatos húsételek az étterem napfényes teraszán személyesen a Chef által prezentálva.
 
További részletek illetve az aktuális heti menük elérhetők az étterem honlapján.
 
 

Tokaji aszúról szóló film jön a mozikba

Július 05. 08:19
Mozgalmas időket él a hazai „boros filmipar”. Alig pár napja derült ki, hogy egy 4 perces magyar film nyerte a Nemzetközi Szőlő és Bor Filmfesztivál nagydíját, ezúttal pedig egy másik boros film premierjét jelentették be. Szeptember 14-én a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be, a nagyközönség pedig szeptember 19-től nézheti meg a mozikban a Almási Tamás Folyékony arany című filmjét.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező legújabb dokumentumfilmje a tokaji borvidéket, illetve azt a tokaji aszút mutatja be, amire a magyarok a mai napig nemzeti szimbólumként tekintenek, és közel háromszáz évig a világ egyik legdrágább és legkeresettebb bora volt. Többek között XIV. Lajos, Viktória királynő, Nagy Péter cár, Goethe és Beethoven is rajongott a borért.

„A két világháború, a gyilkos filoxéra járvány és a kommunista rendszer kollektivizálása hatalmas pusztítást végzett a szőlőültetvényeken, és az aszú íze csak emlék maradt, eltűnt a régi világgal együtt. Vajon a természet szeszélyeivel és a globális piac kihívásaival egyszerre hadakozva sikerülhet-e visszaszerezni a tokaji aszú régi dicsőségét? Újjászületik-e a nagy bor, vagy a történelem homályába vész? Ez a film álmokról, világmegváltó tervekről és a tokaji bortermelők megszállott küzdelméről szól” – olvasható a film leírásában.

A filmben megszólal többek között Szepsy István, a mádi Szepsy pincészet alapítója; Bacsó András, a Tokaj-Oremus pincészet igazgatója; és Alkonyi László, Tokaj krónikása, aki jelenleg a tállyai Kaláka Pincészet tulajdonosa és borásza.

Bemutatkozott a különleges Grófi Hárslevelű

Július 03. 13:05
Július 1-én lehetett először megkóstolni a kizárólag előjegyzés útján kapható, International Wine Challenge Trófea-díjjal kitüntetett 2017-es Top Selection Grófi Hárslevelűt a Tornai Pincészettől.
 
A londoni International Wine Challenge a világ egyik legnagyobb presztízsű borversenye. Idén csaknem 50 ország nevezte 15 ezernél is több tételét, amelyek közül csak az kaphat aranyérmet, amelyet három, legalább 10 szakértőből álló zsűri erre érdemesnek talál. Az aranyérmesek közül egy újabb kóstolással választják ki a kategóriagyőzteseket, ezek kapják az úgynevezett Trófea-díjat. A Tornai Pincészet hazánkban egyedülálló sikersorozattal idén már negyedik alkalommal térhetett haza Trófea-díjjal Londonból. A legjobb a legjobbak között megtisztelő címet ezúttal a 2017-es Selection Grófi Hárslevelű nyerte el, és került be ezzel a világ top borai közé.   
 
„Örömteli pillanat ez számunkra, hiszen nemcsak egy magyar fajtát díjaztak a Decanter mellett a világ másik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, hanem Somló is reflektorfénybe került” – foglalta össze röviden Tornai Tamás tulajdonos a díj jelentőségét a július 1-i kóstolón, ahol a szakmai mellett a nagyközönség is először kóstolhatta meg a tételt, ami kizárólag előjegyzéssel érhető el, kereskedelmi forgalomban nem kapható.