Fröccs

Megvan ki lép Széll Tamás helyére az Onyxban

Szeptember 15. 12:39
Sajtóközleményben jelentette be az Onyx, kik töltik be a nyár folyamán távozó Szulló Szabina és Széll Tamás megüresedő posztjait Magyarország egyik legnevesebb éttermében - írja a Magyar Konyha.
 
Ezek szerint Mészáros Ádám chefként, Pető András sous-chefként lépett feljebb; a 16 éve a cégcsoportnál dolgozó Tóth Ágnes Gerbeaud-konyhafőnökkel együtt állnak a konyha élén. Az étterem két vezetője továbbra is Sallay Balázs és Salfai-Kovács Gergely marad. 
 
„Filozófiánk változatlan, csak a csapatunk lett egy kicsit fiatalabb, és dolgozunk az újabb csúcsokért a vendégeink és a magunk örömére!” – kommentálták a változásokat. 

Gál Péter: kétarcú a borágazat Magyarországon

Szeptember 15. 10:11
A Vinoporton szakmai vita folyik a Nemzeti Borstratégiáról. Ezúttal Gál Péter írta meg gondolatait.
 
Az elmúlt két évtized elsősorban az egyéni sikerekről szólt. Ugyanakkor sok olyan akadály van, amit a szőlő- és bortermelők csak közösségként, együtt gondolkodva és cselekedve ugorhatnak meg - írja a Vinoporton a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.
 
Gál Péter szerint az ágazat kétarcú: a sikeres és jól működő vállalkozások mellett rengeteg olyan termelő van, aki mindennapi küzdelmet folytat a fennmaradásáért.
 
A helyettes államtitkár blogposztjában az olvasható, hogy egy komplett ágazatot felölelő stratégiának elsősorban a meglévő adottságok és erőforrások felhasználási módját kell érintenie. Melyek ezek az erőforrások? A bortermeléshez szőlő, pince és szakember kell (úgyis, mint föld, tőke és munkaerő), hangsúlyos cél ugyanakkor, hogy a bor eladásával a szereplők megfelelő jövedelemhez jussanak. Ennek megfelelően egy szőlő-bor ágazati stratégiát alapvetően erre a három termelési tényezőre, ezek megfelelő allokációjára és koordinációjára kell fókuszálni.
 
Kattints ide a teljes posztért!

Pénteken avatják a Tokaji Borvidéki Emlékpark második mellszobrát

Szeptember 14. 08:28
Az idei évben, most pénteken avatják fel a Tokaji Borvidéki Emlékpark második, Paracelsusról mintázott mellszobrát, melynek megalkotója Benke Zoltán szobrászművész. Paracelsus volt az az orvos-alkimista, aki elsőként vitte el a világba (Európába) a hírt a tokaji bor különlegességéről.
 
A Tokaj Alapítványt azzal a céllal hozta létre Demeter Zoltán 2014-ben, hogy a tokaji borvidéket egy egészként értelmezve, annak történelmi múltját és értékeit gondozva építsük tovább kulturális és szakmai jövőjét a kortársi környezet bevonásával.
 
Az alapítvány programjának egyik legfontosabb pontja egy borvidéki emlékpark létrehozatala. Az erre legalkalmasabb helyszínnek pedig Tokaj városát tartják - írja az alapítvány közleménye. A parkkal korunk egy olyan nyomasztó gondjára is szeretnénk példát mutató megoldást teremteni, mint az egyének közötti gondolat-kicserélődések megszűnése. Célunk egy olyan közösségi tér létrehozatala, ahol egy történelmi hangulat körbeölelő környezetében egészséges beszélgetések, viták és töltekező építkezések formálódjanak - írják.
 

HoReCa kereskedelmi képviselőt keres a Béres Szőlőbirtok

Szeptember 13. 12:57
Ha szívesen képviselnéd a Béres Szőlőbirtok és Pincészetet, tartanád a kapcsolatot a borbeszerzőkkel, sommelier-ekkel, étteremvezetőkkel, jó kapcsolatrendszerrel rendelkezel és imádod Tokajt, ezt az állást neked találták ki!

Főbb feladatok:
  • Béres borok értékesítése a HoReCa csatornában
  • A Béres Szőlőbirtok HoReCa partnereinek kezelése és új partnerek felkutatása
  • Folyamatos kapcsolattartás borbeszerzőkkel, sommelier-ekkel, étteremvezetőkkel
  • A kereskedelmi egységekben a készletek figyelése, rendeltetés
  • Borkóstolók megtartása, rendezvényeken való részvétel
  • A munkakörhöz kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása
  • Piaci információk gyűjtése, visszajelzése
 
Elvárásaink:
  • Legalább középfokú, szakirányú végzettség
  • Több éves, releváns szakmai tapasztalat
  • Aktív HoReCa kapcsolatrendszer
  • Borismeret, különösen a Tokaji Borvidék és tokaji borok ismerete, szeretete
  • Barátságos, nyitott személyiség, csapatszellem, proaktivitás, önállóság
  • Jó szóbeli kommunikációs készség, megnyerő fellépés
  • Rugalmas munkavégzés
  • Angol nyelvtudás előny (de nem feltétel)
  • B kategóriás jogosítvány
  • Számítógépes felhasználói ismeretek
 
Amit kínálunk:
  • Kihívásokban gazdag munkakör, a Tokaji Borvidék egyik meghatározó pincészeténél
  • A teljesítményhez igazodó, versenyképes javadalmazás
  • Céges autó és telefon
  • Fiatal, lendületes csapat
 
A munkavégzés helye: országos, Budapest hangsúllyal
Kezdés: azonnal
Jelentkezés módja: Küldje fényképes önéletrajzát és motivációs levelét az allas@beres.hu e-mail címre!
Jelentkezési határidő: 2016. szept. 23., péntek

Éjjel-nappal szedik a portugiesert Villányban

Szeptember 13. 10:34
Éjjel-nappal szedik a portugiesert Villányban
 
A borvidéken az egész éves munka eredménye az őszi szüret. Eddig szerencsére kedvezett az időjárás, reméljük, hogy ez továbbra is így marad, hiszen mostantól szinte folyamatos a szüreti munka, a 70 hektáron mindig lesz mit szedni - írja a pincészet honlapján Gere Attila.

A szüretet idén is a rozé boraink alapanyagának szánt szőlő szedésével indítottuk. A Weninger & Gere, valamint a gyöngyöző Frici rozénkhoz került már a pincébe medoc noir, pinot noir és merlot is. Igazán finom, gyümölcsös a szőlő, éppen ezért jó rozékat várunk a 2016-os évtől.
 
A következő szüretelendő fajta a portugieser, ami kemény munka lesz, non stop dolgozunk majd. Ez egy viszonylag korai érésű szőlő, amelynek, mikor eléri a megfelelő érettséget, elvékonyodik a héja, így nagy jelentősége van a szüret pontos ütemezésének. A portugiesert – miután a pincében kierjed – nem hozzuk rögtön forgalomba, úgy gondoljuk, hogy egy 3-4 hónapos, használt nagyfahordós érlelés ennek a fajtának is jót tesz. A pincébe kerülő fürtökből készülő Portugieser majd január-februárban mutatkozik be a borkedvelőknek.

Megmenti az évjáratot a szeptember?

Szeptember 12. 13:43
Megmenti az évjáratot a szeptember?
 
Kitűnő termést várnak, jó évjáratra számítanak idén a borászok; ha nem is lesz annyi bor, mint tavaly, de a szeptemberi kedvező időjárás ellensúlyozta a nyári esős időszakot - írja a Magyar Hírlap.
 
Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint a tavaszi fagyok és a nyári jégesők okozta károk után sokat javíthat a szőlő minőségén a szeptemberi napos, meleg, száraz időjárás.
 
A balatonboglári borász elmondta, pár napja zenitet, rizlingszilvánit, pinot blanc fajtákat szüretelnek, és a héten kezdik meg a sauvignon blanc és a pinot noir szedését, következik majd a chardonnay, a szürkebarát, októberben pedig az olaszrizling, a cabernet fajták és a merlot - idézi a lapot az Élelmiszer.hu.
 
A borászok egyébként országosan jól haladnak a szüreti munkálatokkal. A HNT idén 385 ezer tonnára becsüli a szőlőtermést.
 
Kisebb mennyiségű, de kitűnő borok készülnek majd a Balaton északi partján az idén – mondta a lapnak ifjabb Figula Mihály füredi borász.
A szakember 40 százalékos terméskieséssel számol a fagyok és a jégesők miatt, de szerinte ami megmaradt a szőlőben, az egészen magas minőségű, persze ehhez napsütéses őszre van szükség.

Szinte minden második péksüteménnyel baj van

Szeptember 11. 07:36
Ez derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatából, amelyben 80 féle péksüteményt néztek meg tüzetesebben.
 
A 31 kenyér közül kilenc esetében, a 49-féle péksüteményből pedig 21 esetében merült fel kifogás. Leggyakoribb probléma a túl magas sótartalom volt.
 

111 pincészet mutatja be borait a szegedi Dóm téren

Szeptember 10. 15:50
Több mint száz pincészet mutatja be borait szeptember közepén a Bor tér őszi bormustrán, a Szegedi Repülőnapok egyik leglátványosabb eleme pedig a hőlégballonok fáklyás parádéja lesz.
 
Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetője a rendezvényekről tartott közös csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az indulása óta eltelt hat év alatt a Bor tér az ország egyik legkedveltebb borászati fesztiváljává vált. A szeptember 14-én kezdődő rendezvényen 111 pincészet mutatja be borait a Dóm téren.
 
A fesztivál koncertjein dzsessz, dixieland muzsika, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei szórakoztatják majd az egybegyűlteket, a nap végi elcsendesedésre pedig a rézfúvósok figyelmeztetik a közönséget, amikor röviddel éjfél előtt a zenélő óra alatti erkélyről eljátsszák az Il Silenciót. A tér egyik nagyobb méretű faháza a Móra-múzeum kiállításának ad helyet, melyen magyar festők a borkultúrához kapcsolódó műveinek nyomatait mutatják be. Itt, a Múzsák házának nevezett helyszínen esténként bor ihlette irodalmi és zenei alkotásokat hallhatnak majd a vendégek.
 
Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság vezetője elmondta, a repülőnap programjai szeptember 16-án kezdődnek. Napnyugta előtt érkeznek meg a másnapi légi parádén résztvevő gépek, az est leglátványosabb elemének pedig a hőlégballonok zenére komponált alkonyati "fáklyásmenete" ígérkezik.
 
A szombati események közül a szakember Besenyei Péter bemutatóját, valamint az olasz Pioneer Team kötelékrepülését emelte ki. Vasárnap pedig az új technológiák iránt érdeklődőknek kínálnak látnivalót a több kategóriában megszervezett drónversenyek. A három nap harminc tematikus programja során Szegedre érkezik a többi közt a világ egyetlen ma is repülőképes, 1949-ben gyártott Li-2-es típusú gép, lesznek ejtőernyős formaugrások és extrém bemutató Mi-2-es helikopterrel.
(MTI)