Fröccs

Mérföldkőhöz érkezett a modern magyar vendéglátás

április 22. 13:24
A példátlan szakmai összefogásnak köszönhetően készülhet a világ legfontosabb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or-nak európai döntőjére Budapest, amely újabb lökést adhat a magyar gasztronómia fejlődésének. A hazai rendezésű döntő ráadásul számos olyan újdonságot is tartogat a nézők és a résztvevők számára, amely eddig nem szerepelt a verseny történetében.
 
A hazai séftársadalom minden tenni akaró és fejlődni vágyó tagjára szükség volt ahhoz a páratlan fejlődéshez, aminek köszönhetően Magyarország néhány év alatt nemcsak felkerülhetett a világ gasztronómia térképére, hanem már ki is emelkedik Kelet-Közép-Európában. A régióban egyedüliként mi büszkélkedhetünk öt Michelin-csillagos étteremmel, versenyzőink egymás után kétszer is bejutottak a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjébe, ahol kiválóan szerepeltek. 
 
Mérföldkőhöz érkezett a modern magyar vendéglátás
 
A május 10-11. között zajló európai döntő rendezési jogának elnyerésével pedig történelmi mérföldkőhöz érkezett a modern magyar vendéglátás, amelyet a szakma képviselői mellett a fővárosi és kormányzati szervezetek is felismertek. Így együtt léptek fel, hogy az eseményben rejlő minden potenciált ki lehessen használni, és Magyarország a gasztronómia mellett a hozzá szorosan köthető más területeken is megmutathassa Európának és a világnak az értékeit. Az erőfeszítéseknek köszönhetően az európai verseny fő alapanyagai magyarok lesznek (gímszarvasborjú, illetve a dunai kecsege és annak kaviárja), ami egyedülálló a verseny történetében, valamint a zsűri számára kínált borsor is kizárólag magyar tételekből áll majd. 
 
A versenyen újdonság lesz továbbá, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő nagyközönség is belépőjegyet válthat a döntőre, így a szakmabeliek mellett ők is a helyszínen szurkolhatnak 20 nemzet legjobb séfjeinek. Az eseményen ráadásul a magyar gasztronómia utánpótlása is lehetőséget kap, hogy testközelből lássa a legnagyobbak versenyét, ami hatalmas inspiráció a következő generációnak. A szervezők emellett ingyenesen letölthető mobilapplikációt is fejlesztettek a Bocuse d’Or Europe iránt érdeklődőknek. Az alkalmazás segítségével a felhasználók könnyen tájékozódhatnak a legjobb hazai éttermekről, a verseny ideje alatt elérhető egyéb budapesti programokról és üzenetek formájában élőben is nyomon követhetik majd a májusi döntő alakulását.  

Ez a nyár legtutibb édessége!

április 22. 11:30
Egy új kínai őrület tört be az édesség piacára, amely a Hong Kong Style Egg Waffle nevet viseli - derült ki a PandArte bloggertől. A deszert egyelőre nagyon kevés helyen kapható, viszont a magyar fogyasztók abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy Európán belül egyedül Londonban és hazánkban kapható ez az új nyári kedvenc. Epres, kiwis és sok-sok gyümölcsös ízben kóstolható, egy kis tejszínhabbal, valamint oreo-val megbolondítva pedig egyenesen maga a tökéletes deszert. 
 
Ez a nyár legtutibb édessége!
 

Ismeretlen eredetű, fertőzött burgonyát találtak

április 22. 09:08
Nagy mennyiségű káposztát és burgonyát semmisített meg a Nébih Heves megyében, ugyanis a káposztánál az ismeretlen eredet, a brugonyánál pedig a gyűrűsrothadás betegsége jelentette a problémát - írja az Origo.hu.  A kereskedők termékei, növény-egészségügyi kockázatot is rejtenek, ugyanis fenn áll a veszélye, hogy zöldségek és gyümölcsök, a baktériumos rothadást okozó karantén kórokozóval fertőzöttek.
 
Ez történt az egri forgalmozóval, aki nem tudta igazolni burgonyái eredetété, így azokat megsemmisítették. Az elmúlt években, másféltucat lengyel burgonyánál mutattak ki hasonló gyűrűsrothadásra utaló jeleket. A Nébih szorgalmazza, hogy ezentúl csak olyan burgonya haladhat át az országhatáron, ami rendelkezik CMS igazolással, ellenkező esetben a burgonyát jogukban álljon megsemmisíteni. 

Megalkották a szupertejet, nem fogod elhinni miből készül!

április 21. 19:45
A Ripple Foods USA-szerte piacra dobja borsófehérje-alapú tejét, amely GMO-mentes, nem tartalmaz allegréneket, a mandulatejnél nyolcszor több fehérjét és fele annyit cukrot tartalmaz, illetve a benne található kalcium mennyisége duplája a hagyományos tejben lévőhöz képest. 
 
„Úgy néz ki, a hagyományos tejek fogyasztói valóban szeretik, az alternatív tejek kedvelői pedig egyenesen imádják – mondta az ital kifejlesztőjeként Neil Renninger az Élelmiszeronline.hu információi szerint. – Valószínűleg már több ezer ember kipróbálta, és nagyon jó volt a fogadtatása.”
 
Több változatban is elkészítették az italt: hagyományos, édesítetlen hagyományos, vaníliás és csokoládés is megtalálható már ebben a hónapban a Whole Foods Market üzleteiben.
 
 

11 új taggal bővölt a Balatoni Kör

április 21. 16:32
A BalatoniKÖR megalakulása óta idén először bővült, az alapítók 11 új tagot választottak maguk közé.
 
Azokat hívtuk meg a Balatoni Körbe, akik a balatoni gasztronómia valódi szereplői, akik a saját területükön minőségi szolgáltatást nyújtanak. Vállalkozásukkal példát mutatnak, bátran kezdeményeznek, és tenni akarnak a közös balatoni célokért. A kibővült tagság arányait tekintve egyre kiegyensúlyozottabban veszi körbe a Balatont, ami szintén fontos szempont volt – mondta Laposa Bence, a BalatoniKÖR elnöke.
 
Az új tagok:
 
  • Dobosi Győző, Dobosi Pincészet És Vendégház (Szentantalfa)
  • Gutman László, Gutman Borpince (Kötcse)
  • Gyukli Krisztián, Gyukli Pince (Balatonfüred)
  • Hertzka András, Hertzka Birtok (Balatoncsicsó)
  • Nagy István, Borbarátok, Neptun Panzió (Badacsony)
  • Nagy-Golyán Nikoletta, Kalóz Strandbisztró (Fövenyes)
  • Molnár Júlia Dóra, Csendes Dűlő Szőlőbirtok (Badacsonyörs)
  • Pócz József, Pócz Pincészet (Balatonlelle)
  • Söptei Zsolt, Söptei Pincészet És Étterem (Csopak)
  • Tóth Balázs, BL Yachtclub & Apartments (Balatonlelle)
  • Florian Zaruba, Kristinus Borbirtok (Kéthely)
 
A kibővült Balatoni Kör első tevékenységeként a vendégek számára a tagoknál ingyenesen elérhető kiadvánnyal készül. A Kóstold Körbe!
megbízható, komplex turisztikai és gasztronómiai lehetőségeket mutat be, illetve egész éves programajánlatot kínál - olvasható az egyesület közleményében.

Jól szerepeltek a hazai diákok a nemzetközi gasztronómiai versenyen

április 21. 16:07
Az idei évben 12 csapat vett részt az egyetlen tanulók számára szervezett nemzetközi gasztronómia versenyen, ahol a magyar diákok kitűnő eredményt értek el. A megmérettetésen ifjú szakácsok, cikrászok és pincérek mérték össze erejüket. 
 
A Gundel Károly Szakképző Iskola adott otthont a versenynek, amelynek témája a Bor és Gasztronómia volt. A legjobb cukrász díjat a Gundel Károly, a legjobb pincér díjat pedig a Dobos C. József Szakképző Iskola csapata érdemelte ki.
 
A verseny különlegessége, hogy a fő témán belül a versenyzőknek igen nagy kreativitást engedett. A szakácsok például szabadon választhatták az alapanyagokat a menüsorhoz, melyet a választott pincészet borához készítettek.  A cukrászoknak tányérdesszertet és dísztortát kellett készíteniük, amelyhez a kiválasztott bort használták fel illetve a kiválasztott borászatra, borra vagy borászra utalt. A pincérek feladata pedig menüsor összeállítása, alkalmi díszasztal terítése és nagyközönség előtt végzett élőmunka volt - írja a Turizmusonline.hu.
 
A hazai díjazottak listája:
szakács különdíjak:
  • a legharmonikusabb menüért: BVHSzC Gundel Károly Szakképző Iskolája (Budapest)
  • a legszervezettebb, legtisztább, leghatékonyabb munkavégzésért: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (Budapest)
 
cukrász különdíjak:
  • a borászatot legjobban megjelenítő dísztortáért: BVHSzC Gundel Károly Szakképző Iskolája (Budapest)
  • a legösszetettebb tányérdesszertért: BVHSzC Gundel Károly Szakképző Iskolája (Budapest)
 
pincér különdíjak:
  • a verseny szellemiségét legjobban megjelenítő díszasztalért és összkép kialakításáért: BVHSzC Giorgio Perlasca Szakképző Iskolája (Budapest)

A teljes listát a Turizmusonline.hu oldalán tudod megnézni!

6 éves „palacfogságra ítélték” a tokaji aszút

április 21. 13:54
A mádi Holdvölgy pincészet a napokban töltötte le a 2013-as évjáratú Culture Aszú tételét, amely két évet töltött hordóban, és még 6 év palackos érlelés vár rá. 
 
„Aszút készíteni kizárólag a több száz éves hagyomány tiszteletben tartásával lehet, ami mellett a modern technológiát is optimálisan kell használni. A cél az, hogy a lehetőségekhez képest a legmagasabb minőségű aszú szülessen. Ez csak 6 puttonyos kategóriában lehetséges, melyet a HOLDVÖLGY 2006 óta, minden évben folyamatosan megvalósít.(...) Hosszú időnek tűnhet, mire a borkedvelők először találkozhatnak majd a HOLDVÖLGY Culture 2013-as évjáratú Aszúnkkal, de úgy gondolom, hogy Tokaj legszebben csillogó folyékony aranyára érdemes ennyi időt várni!” - írja a pincészet főborásza, Gincsai Tamás.
 
6 éves „palacfogságra ítélték” a tokaji aszút
Forrás: Facebook.com/Holdvölgy

A Quimby is fellép a Bolyki pincészetben

április 21. 12:05
A Feszt!Egerrel a hevesi megyeszékhely visszakerült az országos "koncerttérképre", a szervezők pedig azt szeretnénk, ha a rendezvény a legjobbak között lenne - jelentette ki Tóth Tibor, a május 26. és 28. között rendezendő koncertsorozat főszervezője szerdai egri sajtótájékoztatóján.
 
A háromnapos, a Music Hungary zeneipari konferenciával és az ÉTER zenei tehetségkutatóval egybekötött Feszt!Egernek idén is a Bolyki pincészet ad otthont, az ott felállított három színpadon a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplőivel találkozhatnak a fesztiválozók.
 
Tóth Tibor elmondta, hogy május 26-án, a Music Hungary záró- és a fesztivál "nulladik" napján lép fel az idén 25 éves Quimby, a zenekar ezzel kezdi meg idei fellépéseinek sorát. Őket a Szabó Attila révén egri kötődésű Második műszak vezeti fel. Pénteken a Wellhello, a Mary Popkidz, a Halott pénz, a Paddy & the Rats, Péterfy Bori & Love Band, Odett, a 30Y és a Bëlga lép fel. Szombaton Ganxsta Zolee és a Kartel, a Road, a Tankcsapda, a Brains, Ivan and the Parazol, a Hiperkarma, Anna and the Barbies és a Supernem lesz látható. A péntek és a szombat estét diszkó zárja. 
 
Elhangzott: a bejárat melletti kisszínpadon elsősorban utcazenészeknek biztosítanak fellépési lehetőséget a szervezők, akik olyan fesztiválon kívüli programokat is szeretnének a látogatóknak ajánlani, amelyek a koncertek közötti időszakban is lekötik őket.
(MTI)