Fröccs

Megszívja a Trónok harca, hogy bezár az Amazon boros részlege

November 21. 15:59
Az Amazon internetes áruház a napokban arról tájékoztatta a beszállító partnereit, hogy 5 év után idén decemberben bezárja a boros üzletágát.
 
Nem a forgalom elmaradása volt a döntés oka, a tengerentúlon ugyanis nagy népszerűségnek örvendett az Amazon Wine, részben az olyan termékek miatt, mint a Trónok Harca névre keresztelt borválogatások, boros ajánlatok. A bezárás oka sokkal inkább az USA szigorú bortörvényeiben keresendő. A végfogyasztókat kiszolgáló kereskedők ugyanis nem tárolhatnak és postázhatnak ki alkoholt. Ezért 2012-ben az Amazon nem is a hagyományos kereskedési formát választotta, hanem létrehozta az Amazon Wine platformot, ahol a borászatok regisztrálhattak és a cégnek fizetett díj ellenében maguk kínálhatták a boraikat.
 
Ez a megoldás is problematikus volt, ugyanis a kereskedőknek az is meg van tiltva, hogy ellenszolgáltatásért cserébe reklámozzák a beszállítóik alkoholos italait. Márpedig az említett regisztrációs díj, amit a platform használatáért elkértek, annak számít. Az elmúlt években az Amazon sikertelenül lobbizott a törvény számukra kedvező módosításáért. A díj elegendésével viszont a cég számításai szerint veszteségesre fordult volna az üzletág, ezért inkább a megszűntetése mellett döntöttek. Bort azonban továbbra is lehet vásárolni az Amazon-on, mégpedig az Amazon Fresh, a Prime Now és Whole Foods Markets kínálatából.
 

A fél világ egy magyar találmányt eszik

November 17. 14:04
Dubajban és Párizsban rangos díjat nyer, eközben 23 országba exportálják már a Mogyi saját fejlesztésű, karamell bevonatú pattogatott kukoricáját, a Caramoon-t.

A Camaroon szeptemberben Dubajban a Best Snack Innovation (Legjobb Snack Fejlesztés) díjat hozta el míg most novemberben Párisban a Best Snack(Legjobb Snack) kategória díját kapta meg. A gyártó szerint a termék egyedisége abban áll, hogy egy különleges kukoricafajtából készül, amely természetes módon pattog ki gömb alakúra, és így egyenletesen vonható be az édes vajkaramellás cukormázzal.

A raklap az akadálya a magyar borok világsikerének

November 15. 14:53
„Hála Istennek, ma már az a gondja a magyar borászoknak, hogy nagyobb méretű, 140 palack bort is elbíró raklapokat keresgéljenek” – meséli O’Connor-Varga Lilla, a Wines of Hungary alapítója. A magyar borok angliai marketingjére szakosodott londoni cég 2014-ben jött létre. A kezdeményezés eredetileg webshopként indult, azóta azonban Lilla borkiállításokon mutatja be a hazai borokat, kurzusokat szervez és még a címkeválasztásban, borleírások fordításában is segít a borászoknak.

A magyar borok szigetországi „karrierje” két évtizeddel ezelőtt, a Kamocsay Ákos (Hilltop) nevéhez kötődő cserszegi fűszeressel egyszer már a csúcson volt, az elmúlt években pedig újra megnőtt irántuk az érdeklődés. Az elmúlt egy-két évben neves szakértők cikkeztek a kékfrankos fajtáról, vagy az egri St. Andrea és Kovács Nimród, illetve a villányi Gere Attila, Heumann és Csányi Pincészet borairól. Magyarországra látogatott több véleményvezér is, köztük a világ egyik legismertebb televíziós borfenegyereke Oz Clarke, aki elismeréssel szólt tapasztalatairól. Ennek eredményeként egyre több brit étteremben és vinotékában jelennek meg a magyar borok.

Kiemelten fontos piac Nagy-Britannia, amelyik a világ egyik legnagyobb borimportőre, a világ borkereskedésének egyik központja. Az éves forgalom a 23 milliárd dollárt (közel 7 ezer milliárd forint) is meghaladja.
 

Hamburgerezőben fog dolgozni a "Viszkis"

November 14. 12:02
Whiskey-s hamburgert fog készíteni a november 23-án bemutatásra kerülő Viszkis című film felvezetéseként a címszereplőt alakító Szalay Bence. A 90-es években több bankrablást elkövető egykori jégkorongozóról, Ambrus Attiláról szóló film premierjével gyakorlatilag egyidőben nyitja meg a Zing étteremlánc új üzletét az Allee Bevásárlóközpontban. A november 21-i hivatalos megnyitón Szalay Attila áll 11 órától a pult mögé és állítja össze az étteremlánc legújabb, whiskey-t is tartalmazó hamburgerét a sajtó képviselőinek.

Nem csak üres fecsegés, hogy a borászatok segítik egymást!

November 14. 10:35
Megint egy újdonsággal rukkolt elő a Bormarketing1x1. Bormarketing történelmi pillanatnak lehetünk tanúi a szakmai oldal által jegyzett Borketing Gyüli program új rovatával.

„Amikor kitaláltam még magam sem hittem, hogy működhet, de a jó szándék és az önzetlenség győzött.” – Nagy Gábor, alapító

A Borketing Gyüli új, „Kedvenc kampányom” rovatának lényege ugyanis az, hogy minden hónapban felkérnek egy bormarketingben jártas, gyakorlott hazai pincészetet, hogy az adatokat felfedve írják le egy korábbi, működő kampányukat. Így a tapasztalatlanabb borászatok tanulhatnak a itthoni példákból. Ez nagyon fontos, és eddig példa nélküli kezdeményezés, ugyanis bár külföldi minták alapján is sok mindent lehet a gyakorlati marketingbe ültetni itthon, de hazai példák szerint, melyek ráadásul első kézből jönnek, és bizonyítottan működőképesek, kézzel fogható és komoly értéket képviselő tudást szerezhetnek a beavatottak.

A pincészetek és a Bormarketing1x1 közötti megállapodás szerint – miután azért igen csak műhelytitkokról van szó – nem lehet teljesen nyílttá tenni a szakmai interjúkat, ezért csak azok az érdeklődők olvashatják, akik előfizetnek a Borketing Gyüli programra ( borketing.hu ). Az oldal megfogalmazása szerint viszont „havonta akár egy családi pizza áráért” hozzájuthat bárki az ezzel együtt már hat rovatból álló havi tudásanyaghoz, ami a kapott értékhez képest eléggé baráti ár.

Ezúton is köszönjük a rovatban szereplő borászatoknak a segítőkészséget. Az első, októberi interjú alanya Sipos Gábor, a Bock Pince marketingese, a novemberié pedig Illés Tamás a Pannonhalmi Apátsági Pincészet marketing és értékesítési vezetője volt.

Ezzel a 11-gyel áll ki a magyar csapat

November 13. 15:25
11 magyar borászat részvételével November 14-16. között rendezik Shanghai-ban a ProWine China Nemzetközi Bor és Szeszesital szakvásárt. A közösségi bormarketingért felelős Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával felállított standon a balatoni Kristinus Borbirtok, a tokaji Grand Tokaj, a Patricius Borház, a Tarcellier, a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, a Zsirai Pincészet, a szekszárdi Vida Pincészet, valamint a villányi Bock Pince, a Csányi Pincészet, a Malatinszky Kúria és a Vylyan Pincészet lesz jelen.  

A világ egyik legjelentősebb borszakmai kiállításán a magyar stand kóstolózónával illetve napi három alkalommal különböző tematikájú boros szemináriumokkal várja az érdeklődőket. A kurzusok kiemelt célja a tokaji aszúnak a bemutatása, de a piac jellegzetességéből adódóan a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a magyar vörösborok népszerűsítésére is (Kínában az elfogyasztott borok 90 százaléka vörösbor). A kurzusokat Szik Mátyás, Örökös Magyar Bajnok Sommelier tartja, hozzá ő válogatja a borokat a kiállításon megjelenő picészetek kínálatából.

A KSH 2016. évre vonatkozó adatai alapján Magyarország közel 4 millió euró értékben exportált bort Kínába. Kína, a Magyarországról exportált borok euróban kifejezett értéke szerint, a 9. legnagyobb exportpiaca hazánknak.
 

Megmutatjuk a csodálatos boroscímkéket, amiket autisták készítettek

November 13. 12:53
Ismert magyar pincészetek különleges palackokat kínálnak a borok szerelmeseinek: a Bolyki, az Etyeki Kúria, a Gilvesy, a Konyári, a Luka és a Vylyan borászatok üvegeit autizmussal élő fiatalok színes rajzai díszítik. A limitált darabszámú palackok eladásából az autizmussal élőket segítő Autistic Art Alapítványt támogatja minden vásárló. Az alapítvány 10 autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthont segít, amelyek közül hatban különleges művészetterápiás program is működik.
 
Bella Viktória, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője elmondta: „A kutatások szerint, mára minden 68. ember autizmussal él. Ez az egyik leggyorsabban növekvő fogyatékosság. Sokan közülük önálló életvitelre nem képesek. Őket segítik a lakóotthonok, melyek viszont folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak. Az Autistic Art Alapítvány pedig e 10, civil fenntartású lakóotthont támogatja már 10 éve”.
 
Megmutatjuk a csodálatos boroscímkéket, amiket autisták készítettek
 
Az otthonokban több mint 200 fiatalt látnak el, akik itt közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a képességeiknek megfelelően. A lakók számára ezek az otthonok jelentik a biztonságot és sokszor a második családot is.
 
Az Autistic Art program az országban egyedül biztosít művészetterápiás foglalkozást kortárs művészeti szemlélettel. A foglalkozásokra nagy szükség van, hiszen az autizmussal élők jellemzően nem összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen. 40 százalékuk például egyáltalán nem beszél. Azok a fiatalok, akik kevéssé tudják kifejezni magukat, a rajzaikkal megmutathatják, hogy zártságuk mögött ki is rejtőzik valójában. 
 

75 tonna bor utazik Kínába, egy európai borversenyre

November 11. 08:00
2018-ban először rendezik meg Európán kívűl Európa egyik legnagyobb presztizsű borversenyét, a Concours Mondial de Brussels-t. A jubileumi 25. versenynek Kína fővárosa, Peking ad otthont. Tavaly rekordszámú 9080 minta érkezett be a bírálatra. Ha mard ez a mennyiség, akkor jövőre 75 tonna bort kell Pekinge eljuttatni, a mintákat ugyanis Brüsszelben gyűjtik össze. A hosszabb szállítás miatt előbb, már 2018. március 1-én lezárul a jelentkezési időszak. Legutóbb a Bock Pincészet és Kovács Nimród szerzett egy-egy aranyérmet a versenyen.
 

Újborokkal debütál a következő borvacsora

November 10. 14:50
November 30-án minden az új évjárat első hírnökei körül forog az Araz Étterem borvacsoráján.  Az izgalmas borok mellé Barka Áron Chef de Cuisine, Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnöke és Kovács Ákos, az ARAZ Étterem igazgatója által közösen összeállított, a borokkal tökéletesen harmonizáló hétfogásos ételsorukat kínálják.
 
Menüsor
 
Dúzsi Fürtike 2017
Kacsamájas hasé
 
Figula Zenit&More 2017
Gesztenyés mogyoró krémleves sült cukorborsóval
 
Bujdosó Mentőöv 2017
Paprikás fogas sült karfiol pürével
 
Kázsmér Viognier 2017
Karalábéragu tésztában főtt borjúmiriggyel
 
Beaujolais Noveau 2017
Boeuf Bourguignon (a híres burgundi marharagu)
 
Gere Portugiser 2017
Libamell szőlős káposztával és pirított burgonyával
 
Vylyan Bogyólé 2017
Vaníliás gyümölcs tarte
 
A vacsora ára 12.990 Ft/fő, a számla végösszegéhez 10% szervízdíjat számolnak fel. Az étterem ingyenes parkolást biztosít a Nyár utcai mélygarázsában. A korlátozott férőhely miatt előfoglalás szükséges az araz@araz.hu e-mail címen vagy a +36 1-815-110-es telefonszámon.