Fröccs

Pécs belvárosát ellepik a gasztrokiállítók

Május 02. 09:35
Pécs idei első belvárosi nagyfesztiválja a legjobb borászatok nedűiből, a legfinomabb sajtokból és pálinkákból, valamint kézműves termékekből kínál merítést a látogatóknak - áll a Bor, Mámor, Pécs nevet viselő esemény szervezőinek MTI-hez eljuttatott közleményében. Május 4. és 8. között kerül megrendezésre a Bor, Mámor, Pécs esemény, amelynek középpontjában áll a gasztronómia és a zene. 
 
A program szervezői kiemelték, hogy a Széchenyi téren harminc gasztronómiai pavilon és huszonhét kézműves kitelepülő várja majd a látogatókat. A rendezvénysorozat keretében tartják meg a megyeszékhely immár hagyományos fűszerünnepét is.
Az ingyenes szabadtéri koncerteken a közönség szórakoztatásáról mások mellett Deák Bill Gyula, a Besh O Drom, a Rokokó Rosé, Ferenczi György és a Rackajam gondoskodik majd.
 
A szervezők szerint igazi különlegességnek ígérkezik május 4-én a Rendhagyó Prímástalálkozó, amelyen a népzene, a dzsessz, a rock és a klasszikus zene területéről érkező zenészek adnak együtt koncertet Pál István Szalonna, Vizeli Balázs, Dresch Mihály, Balogh Kálmán, Both Miklós, Doór Róbert, Mester László, Lakatos Róbert, Herczku Ágnes és Korpás Éva közreműködésével.
 
A közleményben arra is kitértek, hogy fesztivál ideje alatt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. infopontjain megvásárolható úgynevezett Örökség-jeggyel megtekinthetőek lesznek a Zsolnay Kulturális Negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem is.
A Bor, Mámor, Pécs rendezvénysorozat keretében tartják a megyeszékhely borának kiválasztását, valamint az extrém grillbajnokságot is, amelyen a tíz egymással versengő csapat fogásait a látogatók is megkóstolhatják.
(Forrás: MTI) 

Szürke pinot a Badacsonyról

Május 01. 19:10
A Laposa Birtok 2015-ös Pinot névre elkeresztelt szürkebarátja már palackban van, sőt nemrég letesztelte A Művelt Alkoholista.
 
Németes. Precíz. A 6 gramm maradékcukor remekül áll neki. Illatban gyöngyvirágos, krétás, szőlős, ananászos, mondjuk, ki nem ugrik a pohárból. Kóstolva kerek, selymes, kedves. Ízben körtés, őszibarackos, gördülékeny, jó savakkal. Nem váltja meg a világot, nem ír új fejezetet, de mindene a helyén.
 
A bejegyzés szerzője bátran ajánlja a tételt bárkinek!

Vitorlással szállítják a természethű borokat Londonba

Május 01. 16:37
A biodinamikus és organikus borok vitorlással érkeztek Plymouth kikötőjébe, ugyanis így a szállítás során nem bocsátott ki a Grayhound nézvre elkeresztelt hajó karbon-dioxidot. A vitorlás Franciaországból hozta a fenntartható gazdálkodásból származó borokat a májusi Artisian Wine Fair-re (RAW Wines).
 
A hajó a TransOceanic Wind Transport (TOWT) szolgálatában áll. A TOWT öt éve szállítja a borokat, s állításuk szerint ez gazdaságilag is működik, ráadásul eddig károkról sem érkeztek hírek - írja a Metropol.hu
 
Guillaume Le Grand, a TOWT alapítója azt is kihangsúlyozta, hogy a borok a rakodótérben olyan helyen vannak, amely alapvetően a tengerszint alatt van, így a hőmérséklet szinte optimális a boroknak is. A vásárlói vagy kereskedői visszajelzések alapján a vitorlással, lassabban szállított borok kerekebbek, más az ízük. Valamint ez a fajta környezetbarát szállítási mód energiatakarékos, amely egy biodinamikus borász számára fontos tényező.
 
A TOWT hajóival szállított termékek egy egyedi matricát kapnak, amelynek segítségével nyomon követhető a szállítás. 
 
 
 

Ezt biztos nem gondoltad volna a sörről

Május 01. 13:31
Egy tanulmány azt igazolja, hogy a sör segíthet a fogyásban, és a szervezet koleszterinszintjét is csökkentheti – írja az Élelmiszer.hu az Elite Daily-re hivatkozva.
 
Egyik kísérletükben az Oregoni Állami Egyetem kutatói a vizsgálataikba bevont, magas zsírtartalmú étrenden tartott hím egereket a sörben nagy mennyiségben előforduló, xanthohumol nevű flavonoiddal látták el. Ennek eredményeként, a legtöbb xanthohumolt fogyasztó egerek rossz koleszterin-szintje 80 százalékkal csökkent. Mi több, a hírek szerint 42 százalékkal még az inzulinszintjük is visszaesett, és az állatok 22 százalékkal kevesebb súlyt szedtek fel, mint egy másik, ugyancsak zsírban gazdag, ámde xanthohumolmentes diétán tengődő egércsoport.
 
A beszámolók arra utalnak, hogy ez a „sörflavonoid” akár még a rák elleni küzdelemben és a magas vérnyomás leszorításában is segítséget nyújthat.

Megnyílt a balatonfenyvesi Bringaközpont

Május 01. 10:15
A balatonfenyvesi vitorláskikötő szomszédságában megnyílt a BIKE Bringaközpont. A Bike Kerékpárkölcsönző célja, hogy a balatoni kerékpározáshoz olyan plusz élményt kínáljon a turisták számára, amiért évről-évre szívesen visszatérnek, írja a Turizmus.com.
 
A BIKE működése nem korlátozódik a balatoni szezonra, évi tíz hónapon át várják a vendégeket, ezzel is támogatva a turizmust. Minőségi kerékpárjaiknak (zömében Gepida modellek, trekking és elektromos kerékpárok) és szakmai segítségüknek köszönhetően bárki kipróbálhatja magát két keréken. A szomszédos jachtkikötőben hajóbérlésre is van lehetőség, így a biciklis program összeköthető egy vitorlázással.
 
 A BIKE Bringaközpont szolgáltatásai:
- szakmai felkészítés, tájékoztatás, wifi
- kerékpárkölcsönzés és szerviz, terepre kiszálló műszaki elsősegély
- vizes blokkok (zuhany, wc, pelenkázó)
- kerékpármosó hely
- kerékpár- és csomagmegőrző (zárható, fedett kerékpártároló)
- snack bár
- játszótér, parkoló
- E-yacht bérlési lehetőség 
 

Veszélyes lehet a hűtőben tárolt krumpli

Május 01. 07:49
Nem szabad hűtőben tárolni a krumplit - állítja a brit élelmiszer-biztonsági hivatal. Ugyanis ekkor a benne lévő keményítő cukorrá alakul. Ez a cukor később sütés közben összekeveredik egy bizonyos aminosavval (aszparaginsavval), ebből pedig a szervezetünkre káros anyag, akrilamid keletkezik - írja a Szabadföld.hu
 
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szennyezőanyagokkal foglalkozó szakbizottsága tavaly megerősítette: az élelmiszerekben jelen lévő akrilamid valószínűleg megnöveli a rák kialakulásának kockázatát, melyet állatkísérletekkel bizonyítottak.

Gasztroleckéket vehetsz a Gourmet Fesztiválon

április 30. 18:04
Immáron tovább is képezheted magad a Gourmet Fesztiválon, hiszen új programhelyszínnel bővül a kínálat. A workshopokon a legizgalmasabb gasztronómiai szereplőktől tanulhatsz, hogy valódi alkotói élmény legyen az alkalom. Az édességektől a rizottókon át a halakig és a húsokig terjed a tanagyag, amit játékosan és fesztiválhangulatban sajátíthatsz el. Próbáld ki magad! Íme a programok:
 
  • Trüffelkészítés és minden a csokoládéról Harrer Abosi Beatrixszel
  • Gyökeresen más főzelékek Szatmári Ferivel
  • Kávékülönlegességek a Nespresso-tól
  • Pék, ha keratív
  • Marhaságok tetőtől talpig
  • Rizottó és tésztakészítés Gianni-val
  • Koktélalapok Nagy Zoltánnál (Boutiq’Bar)
  • Halbontás a Budaörsi Halpiacon
  • A barbecue alapjai Adorjányi Máriusszal (Nyárspolgár)
 
További részletek a Gourmet Fesztivál honlapján!

Kívülről nem is gondolnánk, hogy ez a legdrágább ingatlan a világon

április 30. 13:42
Az Enter.blog.hu összegyűjtötte a 10 legdrágább ingatlant a világon, ahol az utolsó helyezett beverly hillsi vityilló is már 125 millió dollárba kerül. A listát végignézve nem gondolnánk, hogy az első helyen szereplő Antilla a legdrágább, ugyanis kívülről nem egy nagy szám, főleg, ha megtudjuk az árát. Potom 1 millió dollárba kerül a Mumbai-ban található ingatlan, amelyet Mukesh Ambani építtetett. A ház első hat emelete egy parkolóház. Az épületben 9 lift, 1 bálterem, több külső és belső medence és számos bár található.
 
Kívülről nem is gondolnánk, hogy ez a legdrágább ingatlan a világon
Forrás: Enter.blog.hu

Ma kiderül, ki nyerte az Etyek-Budai Borvidéki borversenyt

április 30. 11:47
A Velencei-tó körüli pincészetek, a régióbeli pálinkafőzdék borokkal, pálinkákkal várják a Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesziválra érkezőket, Agárdra. A pénteken startoló rendezvényen a Velencei-tó környékének, a Váli völgynek legkiválóbb őstermelői, kistermelői lesznek jelen az ország szinte minden szegletéből érkező más termelőkkel együtt.
 
Az ingyenes fesztivál nagyszínpadi programjai este Gájer Bálint, a Csík zenekar, a Cimbaliband, és a Budapest Bár koncertjével várja a vendégeket. Szombaton, a Csík zenekar koncertje előtt, a fesztiválon hirdetik ki az Etyek-Budai Borvidéki borverseny és a Velencei-tó körzeti borverseny eredményeit.