Fröccs

Soha nem volt magyar sajtkultúra!

Május 23. 14:02
Miközben a sajtokról rendre találunk a magyar történelemben feljegyzéseket, fejlett, a nyugat-európaival összemérhető sajtkultúráról valójában egyetlen korban sem beszélhetünk - olvasható a Food&Wine-onAz ország északi és nyugati felébe csak az 1880-as évektől érkeztek az első itáliai és svájci sajtmesterek. Uradalmakkal, községekkel, szövetkezetekkel együttműködő sajtüzemeik Svájcra utaló neve a „Svajtzéria”. A magyar tejipar végül a 19. század végétől, az egész országot, Erdélyt és a Felföldet, a Dunántúlt, főként Vas, Tolna és Moson megyét behálózó tejszövetkezeti mozgalommal alakult ki. A századfordulón már számosan gyártanak, kizárólag nyers tejből készült, ezért jellegzetesen lyukacsos, félkemény sajtot. Mást nem látván, a kor embere ezt a sajttípust azonosította a sajttal, a magyar sajttal, és ennek az magyar sajtfogyasztási ízlésre gyakorolt hatása még napjainkban is jól érzékelhető.

Ilyen volt egykor Budapest kocsmanaegyede

Május 23. 12:46
Hangulatos összeállítást közöl az Index az egykori Tabánról. A Fotrepan fotóin Budapest egykori kocsmanegyede elevenedik meg, amely a képek tanúsága szerint korántsem lehetett olyan romantikus, mint milyennek a visszaemlékezésekből tűnik. Mai ízléssel talán a korabeli borok is ihatatlanok lennének, ám mindezek ellenére bizonyára sokunknak vezetne oda egy útja, ha végre működne az a fránya időgép...

Hú, mennyi minden lesz ma a Gasztroszínpadon!

Május 23. 11:44
A Gourmet Fesztibál Gasztroszínpadán ma lesz a legtöbb program. Egytől Gráf Jennifer és Nemesvölgyi Attila (Sarki Fűszeres) előadásukban mesélnek juice-ról, turmixról, superfoodokról, hideg préselésről, trendekről, színekről, ízekről, utóbbiakat pedig majd kóstolni is lehet.
 
Délután kettőtől Adorjányi Máriusz, a Nyárspolgár BBQ blog szerzője és az itthon is növekvő népszerűségnek örvendő barbecue szakértője avat be a füstön és lassú tűzön történő sütés rejtelmeibe. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan készül a sertésoldalas és a marhaszegy ezzel a technikával, és természetesen az eredményt meg is kóstolhatják majd!
 
Egy órával később Korponai Péter, a Desszert.Neked műhely vezetője a színpadon készít majd Rákóczi túróst tarte változatban.

16 órától Erhardt Zoltán, az Erhardt Étterem séfje, Till Zsuzsanna, parfümszakértő és Komoroczki Anna, sommelier tesz kísérletet az ízek és illatok összehangolására.
 
Havas Dóra és Fördős Zé 17 órától kedvenc ételeiket készítik el a színpadon.
 
Este hattól az Arany Kaviár étterem séfjétől, Nyíri Szásától megtudhatjuk, merre tart a mai orosz konyha és hogyan lesz egy népi eledelből fine dining étel. A remek fogások sem maradhatnak el: Szása rakott heringsalátát és füstölt kecsegesalátát készít oroszosan.

A főváros legjobbjai között számon tartott Olimpia Étterem séfje, Ádám Csaba mesél csúcsgasztronómiáról, miközben mangalica pofát készít kimcsivel, almakompóttal és füstölt hagymával - héttől.
 
Végül, este 8 órától a Gault&Millau által 17 pontosra értékelt ZONA Étterem séfje, Huszár Krisztián baszk és ázsiai inspirációra épülő konyháját mutatja be.

Mihez ért még a focin kívül mindenki Magyaroroszágon?

Május 23. 09:00
Hát persze, hogy a halászléről lesz szó. Ezúttal az Egyenlítő Gasztro Magyar Elek, az Ínyesmester szakácskönyve alapján próbálja összeszedni a lényeget. De kérdések mindig maradnak: 
 
„Legyen benne tészta? Csavarjunk bele egy kevés citromlevet, adjunk hozzá tejfölt? Készítsünk esetleg máltai hallevest, alljottát, ahogy korunk ínyesmestere, Váncsa István ajánlja egy tengeri halas variációval? Vagy kövessük minden szakács Bibliáját, a Larousse gasztronómiai lexikont, amely Babette de Rozieres receptje alapján egy blaff-ot ajánl az Antillákról?”
 
Itt a hosszú hétvégére, rágódj ezeken egy kicsit!

200-féle sörkülönlegességgel vár a Budavári Sörfesztivál

Május 22. 16:20
A rendezvény a sör szerelmeseinek Kánaánja lesz: a hazai kézműves sörfőzdék mellett − az előző évekhez hasonlóan − az ország vezető sörgyártói is képviseltetik magukat, így például részt vesz a Borsodi, a Dreher és a HEINEKEN is az idei fesztiválon. A nemzetközi ízkavalkádot továbbá cseh, szlovák, német, osztrák, angol és ír sörök is színesítik, a szlovén sörök rajongóit a Balkán Udvar, a lágyabb ízek kedvelőit pedig a Cider Liget várja ismét.
 
„Minden jó sör egy helyen − így jellemezhetném az idei fesztivált. Idén is sikerrel valósul meg az, hogy a világ meghatározó sörei egy helyen, a Budai Várban, az V. Jubileumi Sörfesztiválon találkoznak, mely páratlan jelenség a magyar sörkedvelő közönség számára. Ezt szeretnénk bemutatni az ország vezető sörgyártói, valamint a hazai sörfőzdék közreműködésével. A fesztivál rengeteg meglepetést tartogat a résztvevők számára, annyit viszont már most elárulok, hogy olyan exkluzív sörkülönlegességekkel készülünk, melyek sokak számára eddig ismeretlenek vagy elérhetetlenek voltak” – mondta el Kurucz Dániel, az V. Jubileumi Sörfesztivál egyik főszervezője.

Ez lesz ma a Gourmet Fesztiválon

Május 22. 15:37
A Gourmet Fesztivál Gasztroszínpadának programja ma délután 4-kor kezdődik, amikor „Új sütemény születik”. A Rippl-Rónai tortapremier enPataki Ádám, cukrász és Segal Viktor, séf bemutatja a Rippl-Rónai tortát, amit együtt alkottak meg. A sütit persze meg is lehet majd kóstolni!
 
17 órától Bede Róbert tart főzőbemutatót, egy egészben sült fokhagymás csirkemellt készít majd, csípős-mézes pirított paprikaraguval.
 
Este hatkor kezdődik az Ízes élet, Mautner Zsófival és Pataky Péterrel. Együtt, egy konyhában, de két stílusban készítik majd el az idei kiemelt fogást, a paprikás csirkét.
 
A Romani Gastro két háziasszonya, Bara és Zsani a cigány konyha emblematikus ételét, bodagot készíti majd el héttől.
 
Nyolctól pedig Gianni Annoni ötvözi a tradicionális magyar ételt - a paprikás csirkét - az olasz konyhával. A színpadon az étel egyik fontos összetevőjét cserélik majd ki. Hogy a paprika, a hagyma, vagy a csirke lesz az, kiderül a helyszínen...

Újabb villányi hotel gyűjtött be komoly elismerést!

Május 22. 13:14
A Tripadvisor 2015-ös kiválósági tanúsítványát a Crocus Gere Bor Hotel & Resort nyerte el. A díjat a szálloda vendégeinek értékelése alapján adják, így még nagyobb jelentősége van az elsimerésnek. A Gere család így nyilatkozott: "Ennek nagyon örülünk, és igyekszünk folyamatosan fejlődni, és fejleszteni, gondosan ügyelve az apró részletekre." Gratulálunk mi is az elsimeréshez!