Fröccs

Szombaton minden a tiszai gasztróról szól majd

Szeptember 26. 16:12
Tiszai halászfaluvá változik október 1-jén, szombaton a szolnoki Tiszai hajósok tere és a rakpart, ahol negyedik alkalommal rendezi meg a Tiszai Hal Napja - SparHalt Fesztivált  a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.
 
Tihanyi Kata szervező az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Szent Mihály napjához kapcsolódó rendezvény célja a tiszai halászat és horgászat, valamint a gasztronómia tradícióinak megőrzése. 
 
Az ingyenes fesztiválon, a Tiszai hajósok terén és a rakparton halászkunyhóban várják a hálókötés, csomózás és halászati technikák iránt érdeklődőket a halászok, a horgászok a régi és modern eszközökről tartanak bemutatót.
 
A szervező elmondta: tartanak gyermek- és felnőtt pecahorgászversenyt, a Tiszai hajósok terén eközben régi receptek felhasználásával készülő tiszai halételek, halkolbászok és füstölt halak várják majd a rendezvényre látogatókat.
 
A Szarvas - Fish Kft. autóján Stiller Tamás shéf mini kóstoltatással népszerűsíti az afrikai harcsát, bemutatja annak sokrétű elkészítési módját.
 
A gyerekeket halsimogató, kézműves játékok, puzzle várja, de részt lehet venni haltelepítésben is.
 
Kiállítás keretében a tiszai búvárkodás történetét, a folyó élővilágát ismerhetik meg a látogatók, valamint modern horgászati eszközöket is bemutatnak a program során. A kézműves vásáron népi iparművészek állítják ki portékáikat.
 
A szolnoki kiállítók mellett a vendég települések - Tokaj, Csongrád, Tőserdő, Lakitelek és Nagykörű - látványos bemutatóit is megtekinthetik az érdeklődők.
 
A rendezvényen többek között a Lakiteleki Tűzoltózenekar és Gulyás László Vándormuzsikus gondoskodik a jó hangulatról. Fellép a Creol Latin Duó, a Pankastic zenekar, Zolbert és Cseszárik László, valamint tűzzsonglőrök is.
 
(MTI)

Ovisokkal szüretelt Demeter Zoltán

Szeptember 26. 12:41
Ovisokkal szüretelt Demeter Zoltán
 
A Tokaji Óvoda Napraforgó csoportjának gyermekei próbálhatták ki a szüretet Demeter Zoltán tokaji borász birtokán. A kicsikkel megismertették a szőlőszedés alapjait, kipróbálhatták mindazt amit a vidéken már több száz éve művelnek az emberek az ősz beköszöntével.
 
Az ovisoknak a szüret mellett beszéltek arról hogy, hogyan készül a bor, ami világhírűvé tette a Tokaji Borvidéket. Demeter Zoltán borász pár eszközt is bemutatott a gyerekeknek, köztük azt kis puttonyt is, amit még ő kapott gyermekkorában az édesapjától.
 
A „szüreti kirándulásnak” egyébként nevelési célzata is van. Fontos, hogy a Tokaj-Hegyalján született vagy itt élő gyerekeknél minél hamarabb kifejlődjön az identitás - írja a Tokaj.hu.

40 méteres sajttál készült Franciaországban

Szeptember 26. 09:51
A világ leghosszabb, 40 méteres sajttálát készítették el a kelet-franciaországi Nancyban az esemény szervezőjének adatai szerint.
 
A pénteken kiállított 40 méter hosszú tálon 730 fajta sajt, összesen 2124 szelet sorakozott, együttes súlyuk körülbelül öt tonna volt. A sajtok kétharmada Franciaországból származott.
A Les Freres Marchand (Marchand-fivérek) sajtáruház azt reméli, akciójukkal bekerülnek a Guinness Rekordok könyvébe.
 
A jelenlegi világrekordot Kínában állították fel idén márciusban, ott 487 féle sajtot sorakoztattak fel, a szeletek összsúlya másfél tonna körül volt.
 
„A sajttál műalkotás. Érvényesül benne az összes gyártó munkája, azoké, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk” - mondta az áruház egyik tulajdonosa, Philippe Marchand.
 
A kiállított sajtok 90 százaléka kisüzemekből származik.
 
A sajttál késztéséhez mintegy 2500 munkaórára volt szükség. A kompozíciót három napon át lehet megtekinteni egy 7 Celsius-fokos sátorban.
 
Az akciónak a gasztronómia ünnepe adott alkalmat, amelyet ezen a hétvégén tartanak szerte Franciaországban.
(MTI)

Mesés dűlőtúrákkal vár Bodrogkeresztúr

Szeptember 23. 08:51
Helyi pincészetek borai, dűlőtúrák, pincelátogatások, koncertek és számos egyéb program várja a 7. Mindszent havi mulatságra látogatókat október 7-8-án Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon.
 
Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok vezetője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, 2010-ben azért indították el a rendezvényt, hogy bemutassák Bodrogkeresztúrt és az ott élők munkáját.
 
Mint hangsúlyozta, több más fesztivállal szemben a Mindszent havi mulatságon valóban a bor áll a középpontban, de más kézműves termelők, fotóművészek, szobrászok is megmutatják magukat. Számos tematikus kóstolón vehetnek részt az érdeklődők, de a Tokaj Nobilisnél akár még pezsgőt is lehet degorzsálni - árulta el.
 
Bárdos Sarolta arról is szólt, hogy településszintű házasítás Bodrogkeresztúron még nincsen, de Bott Judittal és Berecz Stéphanie-val (Tokaj Kikelet Pince) közösen már évek óta készítik a Három Grácia elnevezésű házasítást, amely a fesztiválon is kóstolható lesz.
 
Weiner Gábor, a Dereszla Pincészet kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy október 7-én dűlőtúrára várják az érdeklődőket, másnap pedig többek között borkóstolók, pincelátogatások, bábjáték, arcfestés és koncertek szerepelnek a programban.
 
Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere a Tokaj melletti település történetét interaktív módon bemutató Bodrogkeresztúri Kincsestárat ajánlotta a látogatók figyelmébe, Acsay Jonatán, a Borecet Manufaktúra exportmenedzsere pedig a Borecet Múzeum és a manufaktúra programjaira invitálta az érdeklődőket.
 
A fesztiválon a Babits Pincészet, a Bodrog Borműhely, a Bott Pince, a Dereszla Pincészet, a Füleky Pincészet, a Patricius Borház, a Puklus Pincészet, a Rozgonyi Pince, a Tokaji Bormívelők Társasága és a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok borai lesznek kóstolhatók.
 
Bodrogkeresztúr és környékének gasztronómiájával, kézműves termékekeivel a Borecet Manufaktúra, az encsi Anyukám Mondta Étterem, a mezőzombori Sárga Borház Étterem, a bodrogkeresztúri Lebuj Étterem, a bodrogkisfaludi BodrogSmooker, a Betlehem Pihenőház, a Csicsörke Lekvár, a Hegyalja Éléskamrája, az Ambrus Tanya sajtjain és a Zempéni Sajt termékein keresztül ismerkedhetnek meg a vendégek.
 
További infók itt.

26 sanghaji étterem kapott Michelin csillagot

Szeptember 22. 10:20
26 sanghaji étterem kapott Michelin csillagot
Jie Ming Jian a Canton 8 séfje (Fotó: Nationmultimedia.com)
 
Először jelent meg Michelin-kalauz Kínában. Szerdán mutatták be a Sanghaj gasztronómiai kínálatának szentelt első kötetet - írja az Index.
 
A kiadványban luxuséttermeket és kisebb, gyorséttermi konyhákat is bemutatnak, köztük a világ legolcsóbb olyan konyháját, amely két Michelin-csillaggal rendelkezik.
 
A Michelin-kalauz egyébként jelentős terjeszkedésbe fogott Ázsiában. A szingapúri és sanghaji kiadvány után novemberben Szöulban adnak ki a legjobbakat felsoroló kalauzt. Tokióban 2007, Hongkongban 2009 óta jelenik meg a kiadvány.

Október 10-én indul az Országos Étterem Hét

Szeptember 21. 14:08
Az ősz beköszöntével ismét elindul az Országos Étterem Hét, ami immár a XI. alkalommal várja a minőségi gasztronómia kedvelőit.
 
A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat 2016. október 10-16. között kóstolhatják meg az érdeklődők. Az őszi programban több mint 110 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vesz részt, amelyekbe már szeptember 21-től lehet előzetesen asztalt foglalni, ezen a weboldalon keresztül.

Október közepéig biztosan lehet pályázni borászati termékfejlesztésre

Szeptember 21. 09:50
A Miniszterelnökség felhívja a termelők és gazdálkodók figyelmét, hogy a 2016. július 12-én megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázat felfüggesztésére biztosan nem kerül sor az első értékelési szakasz lezárulása előtt, tehát első körben legalább 2016. október 12-ig mindenképpen lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.
 
Az Irányító Hatóság legkorábban csak ezt követően dönthet – a rendelkezésre álló keret nagyságától függően – a pályázat esetleges felfüggesztéséről.
 
A Miniszterelnökség az új ciklusban fontosnak tartotta, hogy a pályázati rendszer és döntésmechanizmus egyszerűbbé, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon. Ennek érdekében a felhívások időben eljutnak az érintettekhez, valamint a pályázat megjelenését követően elegendő idő áll rendelkezésre a pályázati dokumentumok beszerzésére, illetve a támogatási kérelmek benyújtására. A Vidékfejlesztési Program pályázatai esetében a megjelenést követően két hónap felkészülési ideje van az érintetteknek, hogy megismerjék a felhívást és beszerezzék a szükséges dokumentumokat. A pályázat megnyitását követően értékelési szakaszonként egy-egy hónap került meghatározásra a támogatási kérelmek benyújtására.
 
A benyújtott kérelmek szakaszos módon kerülnek elbírálásra. Ennek értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes pályázat értékelése együttesen történik.
 
(Kormany.hu)