Fröccs

Szombatra összeszedi magát az időjárás

Október 05. 13:39
Ma még északkeleten egész nap borongós maradhat az idő többszöri csapadékkal. Az ország túlnyomó részén azonban délelőtt kisüt a nap, és délután kezdődik csak újabb felhősödés. Délután 9-13 fok lesz, erős hidegfronti hatás várható.
 
Csütörtökön borult lesz az ég, csak délutántól észak felől szakadozhat fel a felhőzet. Sokfelé valószínű kiadós mennyiségű (havas)eső, mindössze 6 és 13 fok között lesz a legmagasabb hőmérséklet.
 
Péntek reggelre párássá válik a levegő, több helyen képződhet köd. Napközben változóan felhős időre van kilátás, de már csak elszórtan alakul ki újabb gyenge csapadék és nagyjából 11 fok lesz.
 
Szombaton végre többórás napsütés ígérkezik, zápor csupán elvétve fordul elő. 10 és 15 fok közé erősödik a nappali felmelegedés, szóval érdemes lesz kihasználni, pláne, mert vasárnap újra erősen megnövekszik a felhőzet.
(Köpönyeg.hu)

Nem is létezik valójában az Instagram legcsinosabb piása

Október 05. 10:39
Louise Delage két hónapja jelent meg az Instagramon, ahol rendre olyan képeket posztolt magáról, ahol valamilyen alkoholos italt fogyaszott. A netezőknek bejött a csinos nő/alkohol kombó, és Louise képei és videói több száz ezres nézettséget, több mint 44 000 követőt és 50 000 lájkot értek el.
 
 
Mára aznoban kiderült, hogy Louise valójában egy fizetett modell, akit a BETC nevű francia ügynökség talált ki, a „Like My Addiction” (lájkold a függőségemet) kampány részeként, amelyben a fiatalok körében elterjedt alkoholizmusra akarták felhívni a figyelmet.

Véreshurkafagylalttal sokkoljuk a spanyolokat

Október 04. 15:55
 
Magyar gulyásból és töltött káposztából is repetáztak a legnevesebb spanyol sztárséfek a Gastronomika kongresszus első szakmai napján, hétfőn San Sebastianban, ahol ebben az évben Magyarország a díszvendég Törökország mellett.
 
Az eseményre érkezőket már a főbejáratánál a magyar delegáció által készített ételek fogadják: az utcán felállított látványkonyhában gulyáslevest, töltött káposztát és somlói galuskát kínálnak.
 
Négy nap alatt 1400 adag gulyásleves, ugyanennyi töltött káposzta és 600 adag somlói galuska - sorolta a pult mögött álló Pataky Péter séf, aki így a vendégek reakcióit is azonnal látja, és mint mondta, elégedett is velük.
 
A kongresszus még csak az elején tart, de már vannak visszatérő vendégek is - mondta, és büszkén mesélte, hogy hétfőn tőlük vittek ebédet a VIP-szektorba, majd amikor visszajöttek repetáért, kiderült, hogy három világhírű, egyenként 3 Michelin-csillagot birtokló spanyol séf, Martin Berasategui, Juan Mari Arzak és Pedro Subijana kért még a magyar csapat főztjéből.
 
A street food konyha mellett Magyarország egy standdal is jelen van, ahol további magyar ízekkel ismerkedhet a szakmai közönség. 
Véreshurkafagylalt, libamáj, mangalica - sorolta a kínálatot Horváth Gábor, a mádi Gusto séfje, azt is hangsúlyozva, hogy az ételek összeállításánál külön szempont volt, hogy világszínvonalat képviselő magyar alapanyagokat használjanak, és így a szélesebb szakmai közönség is megismerhesse azokat.
 
Horváth Gábor szerint az egyértelmű volt, hogy erre az eseményre valami olyannal kell érkezni, ami már otthon is bevált.
Meglepő a forma, de egyben szórakoztató is - mondta lelkesen a magyar standnál az egyik spanyol kóstoló, aki épp a tölcsérben kínált véreshurkafagylaltot ízlelgette. Ő is, ahogy a legtöbb itt megforduló érdeklődő, először találkozott magyar ízekkel, és állította, hogy visszatérő vendég lesz a következő napokban is.
 
Az ételeket borokkal is kiegészítették a magyar standon, a kínálatot a balatoni, a tokaji, a villányi és az egri borvidék legjobbjaiból állították össze.
(MTI)

„Kevesen” voltak az idei Oktoberfesten

Október 04. 11:59
Másfél évtizedes mélypontra süllyedt a látogatók száma a hétfőn véget ért müncheni Oktoberfesten.
 
A világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra a szervezők közleménye szerint 5,6 millióan látogattak el, ami 300 ezres csökkenés tavalyhoz képest, és a legalacsonyabb érték 2001 óta, amikor a szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatására a látogatók száma 5,5 millióra zuhant az egy évvel korábbi 6,9 millióról.

A fogyasztás és a sörsátrakat üzemeltető vállalkozók bevétele az első becslések alapján 10-20 százalék körüli mértékben csökkenhetett, pedig a sört minden korábbinál drágábban - literes korsónként átlagosan 10,45 euróért (3200 forintért) - adták. A visszaesésben szerepe lehetett a fesztivál első napjait jellemző hideg, esős időjárásnak, valamint a júliusban történt müncheni ámokfutás és a két bajorországi - würzburgi és ansbachi - iszalmista merénylet miatt felerősödött aggodalomnak, és annak is, hogy a hagyományos helyszínen, a Terézia-réten (Theresienwiese) a szervezőknek az első héten ismét osztozniuk kellett a bajor központi mezőgazdasági fesztivállal (Bayerisches Zentral-Landwirtschaftsfest - ZLF), amelyet kétévente rendeznek meg.
(MTI)

A Malatinszky Kúria lett Magyarország legjobb organikus borászata

Október 04. 09:56
A Malatinszky Kúria lett Magyarország legjobb organikus borászata
 
A 2016-os német Bio Borversenyen - Organic Wineries of the Year 2016 - 4 Malatinszky bor részesült magas elismerésben:
 
A Kúria Cabernet Franc 2013 és a Noblesse Cabernet Franc 2013 aranyérmet, a Noblesse Chardonnay 2013 és a Serena 2015 pedig ezüstérmet kapott.
 
Mindezek mellett pedig a Malatinszky Kúriát választották az ország legjobb organikus borászatának.

70 Michelin csillag van most San Sebastiánban

Október 03. 10:31
A vasárnap kezdődött Gastronomika nevű gasztronómiai konferencián Magyarország a díszvendég.
 
Az idén Európa egyik kulturális fővárosának számító San Sebastián kongresszusi palotájában öt kontinens legjobb, összesen mintegy 70 Michelin-csillagot birtokló séfjei, éttermei lesznek jelen a csúcsgasztronómiai eseményen, ahol három nap alatt több mint 200 előadáson mutatják be szakmai fogásaikat, újításaikat, módszereiket. A 18 éve indult Gastronomika már a világ legnevesebb séfjeinek találkozóhelyévé vált.
 
A magyar díszvendégség előzményeként két spanyol gasztronómiai szakértő, Roser Torras, a Gastronomika elnöke és Xavier Agullo szakújságíró ismerkedett februárban a magyar konyhaművészettel a Magyar Konyha című szaklap meghívására.
 
A két spanyol szakember itteni kóstolási tapasztalatai alapján hívtak meg a szervezők négy magyar séfet: Széll Tamás, a Bocuse d'Or Europe szakácsverseny legutóbbi győztese és társa, Szulló Szabina A gulyás evolúciója címen tart előadást a kongresszus kétezer hallgatója előtt; Palágyi Eszter, a Costes séfje Magyar konyha kompromisszumok nélkül címen ad elő, Bíró Lajos, a Bock Bistro séfje expozéjának címe pedig A magyar konyha régen és ma lesz. 
 
Bemutatkozhat a magyar cukrászművészet is: Mihályi László, a Váci Desszert Szalon cukrásza a Dobos-tortát, Hamvas Zoltán, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. társtulajdonosa pedig a Gerbeaud kávékultúráját ismerteti meg a hallgatókkal a színpadon. 
 
A magyar csapat a kongresszus keretein túl úgynevezett látványfőzéseket és utcai kóstoltatásokat is tart, hogy minél többen megismerhessék a magyar ízeket, jellegzetes ételeket és felfedezhessék maguknak a magyar konyhát, valamint a magyar borokat. A San Sebastiánban élők így megkóstolhatják például a gulyást, a töltött paprikát, a töltött káposztát és a somlói galuskát.
 
A program az adott díszvendég ország vagy város konyhájáról, gasztronómiai hagyományairól szól. A díszvendégek között eddig olyanok országok és városok szerepeltek, mint Franciaország, az Egyesült Államok, Japán és London, a dél-amerikai országokat Peru, Chile és Brazília együtt képviselték, tavaly pedig Szingapúr és Hongkong mutatkozott be a nemzetközi találkozón. 
 
San Sebastián világhírű rendkívüli gasztronómiájáról, jó minőségű alapanyagairól. A mintegy 190 ezres városban és környékén 9 Michelin-csillagos étterem működik, amelyek közül három elnyerte a legmagasabb, három csillagos minősítést.
(MTI)

Hatodikak lettek a magyarok a cukrászok világdöntőjén

Október 01. 09:12
Remekül szerepelt Domonkos Dániel cukrász a Szalonikiban megrendezett World Association of Chefs' Societies (WACS) Global Chef Challenge versenyén.
 
Domonkos Dávid és segítője, Kiss Dániel bejutott a cukrászverseny tízes döntőjébe, és ott hatodik helyen zárt. A kiváló eredményt egy tányérdesszertel és egy tortával sikerült kiérdemelniük.
 
Ugyanezen a versenyen a szakácsok között Elek Richárd (Hack Barnabás segítségével) a 11. helyen végzett a húszas mezőnyben.

Január elsejétől lesz könnyebb adminisztálni a bortermelőknek

Szeptember 30. 18:52
A szőlő-bor ágazat adminisztrációs terheinek csökkentéséről tárgyalt a Földművelésügyi Minisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a szakmai szervezetek, valamint az Európai Bizottság szőlő-bor ágazat adminisztrációs szabályaival foglalkozó képviselője.
 
Jacques Nadolski az Európai Bizottság részéről részletesen bemutatta a Bizottság e területtel kapcsolatos terveit a Földművelésügyi Minisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és más szakmai érdekképviseleti szervezetek képviselőinek. A találkozón ugyanakkor megismerhette a magyarországi adminisztrációs rendszert, a szakmai érdekképviseletek működését, valamint az új jövedéki törvény kapcsán tervezett egyszerűsítési terveket.
 
Külön tájékoztatást kapott a kisüzemi bortermelők adminisztrációs terheinek csökkentéséről, amely a kormány és a szőlész-borász társadalom közös elképzelése alapján 2017. január elsejétől lép hatályba.
 
Gál Péter, a földművelésügyi tárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára a megbeszélésen elmondta: a bortermelők adminisztrációs terheinek csökkentése, valamint a jövedéki szabályozás újragondolása fontos részét képezi a borászok 12 pontjának. Ezen elképzelések megvalósítását az idén megalkotott új jövedéki törvény teszi lehetővé.
 
Hozzátette: az említettek mellett továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az európai keretszabályok kellően széles mozgásteret biztosítsanak a magyar jogalkotó és ezáltal a magyar borászatok számára.
 
A magyarországi látogatás alkalmával az Európai Bizottságot képviselő delegáció a későbbiekben a Tokaji borvidéken egyeztetett helyi termelőkkel a borkülönlegességek adminisztrációjának sajátosságairól. A találkozók eredményeként jóval hatékonyabbá válik a magyar érdekek brüsszeli képviselete.
(FM Sajtóiroda)

Ha innál egy jó kávét vasárnap, figyelj!

Szeptember 30. 14:39
Kávékóstolókkal, bemutatókkal, workshopokkal és barista bajnoksággal ünnepli a kávé világnapját vasárnap a Tesla Budapestben A kávé napja elnevezésű rendezvény.
 
Szeptember végén számos országban ünnep a kávé világnapja, a kávézók és kereskedések akciókkal, különleges fajtakóstolókkal, izgalmas kávéitalokkal várják a vendégeket Európa-szerte és a tengerentúlon is. Magyarországon ötödik alkalommal fognak össze a szakma képviselői, és avatják be a közönséget a kávé világába tehetséges, alkotókedvű baristák segítségével - közölték az MTI-vel csütörtökön a szervezők.
 
Az eseménynek idén új helyszín, a Kazinczy utcai Tesla Budapest ad otthon, ahol a legjobb termőterületekről származó tételek kóstolhatók, a kiállítók asztalain pedig filteres eszközök, espresso gépek, kiegészítők, valamint különleges kávék tekinthetők és akár vásárolhatók meg.
 
Idén hét mikropörkölő termékeivel ismerkedhet meg a közönség, a magyarok közül jelen lesz a La Marzocco-42, a Beyond Within, a Black Sheep, a Casino Mocca, a Lucky Cap, itt debütál az angol Alchemy, amely Magyarországon Alchemy Coffee Hungary néven lesz elérhető, valamint a lengyel Karma, amelynek már van hazai forgalmazója. A kóstolás mellett arra is lehetőség nyílik, hogy az érdeklődők kipróbálják, hogyan kell használni az otthonra ideális alternatív kávéfőző eszközöket. 
 
Délután zajlik a Creative Brew Challenge bajnokság az Egyesület a Magyar Kávékultúráért szervezésében. Ez a bajnokság nem az Európai Különleges Kávék Egyesülete (SCAE) hivatalos versenye, hanem olyan hazai kezdeményezés, amely kitűnő alkalom arra, hogy egy kötetlenebb szakmai megmérettetésben vegyenek részt az alkotókedvű baristák. A nap során az egyesület rövid bemutatkozó előadásában többek között a jövő évi országos barista bajnokságokról, valamint a Budapesten rendezendő világbajnokságról is szó lesz - közölték a szervezők.
 
Az estig tartó rendezvényen számos további programmal: cup tastinggel, szakmai előadásokkal (vízhasználat, tömörítés, őrlők), az Alchemy mikropörkölő workshopjával, a csak ezen a rendezvényen látható The Coffee Man című filmmel, valamint Spájz a szájban kávé+párlat kóstolóval készülnek a szervezők. A standok mellett Tesla-bárpult és Panificio il Basilico food truck üzemel.
 
Az 1000 forintos belépő a programokon való részvétel mellett korlátlan kávékóstolást biztosít. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges az esemény Facebook oldalán.