Fröccs

Tokajit visz Lyonba Széll Tamás

Január 11. 14:35
A tokaji bor, a tokaji ecet és a dió is szerepel majd a magyar csapat tál- és tányérelemeiben a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 24-25-i lyoni világdöntőjén.
 
Széll Tamás séf, a magyar csapat versenyzője a felkészülésről szóló szerdai budaörsi sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bocuse d'Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie. Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni, "a dobogó pedig a legszebb álom lenne".
 
Szulló Szabina, a magyar csapat másodcoacha elmondta azt is, hogy a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek. Többféle savanyítást is felhasználnak majd az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió, ráadásul még a felhasznált tálak formaterve is visszaadja a magyar jelleget.
 
Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült csendes borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.
 
Folytatás a Vinoporton.

Trump is a tokajira esküszik!

Január 11. 08:20
De legalábbis hisz az értékében. 
 
Trump is a tokajira esküszik!
 
A Winelovers blogján jelent meg tegnap, hogy az USA új elnökének legújabb hotele rekordáron kínál italokat, ezen csámcsog a fél amerikai sajtó. Jelenleg a legolcsóbb koktéljuk 24 dollár, azaz kb. 6700 forint (és akkor még nem adtál borravalót). Az egyik legdrágább ital viszont egy tokaji, mégpedig a Royal Tokaji 2007-es Eszenciája. Ez ráadásul rögtön az itallap legelején található, utána pedig a Royal Tokaji négy különböző aszúja következik a sorban.
 
"Vagyis Trump hírhedt, elátkozott bárjában a legdrágább ital címet egy magyar bor tudta kiérdemelni a 140 dollár/kanál árral! Egy teljes palack ebből az italból közel 650.000 forintnak megfelelő összeg a helyen" – írja a blog, megjegyezve, hogy ez legalább reális ár, és ilyen módon talán az egyetlen reaális áron kínált ital a helyen.
 
A teljes cikk itt olvasható el.

Füred-Csopak jövőjéról is szól majd a kóstolás

Január 09. 12:10
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Olaszrizling Szerintünk esemény a Jásdi Borterasz és a Szent Donát Birtok közös szervezésében. A január 28-i borkóstolón több mint 30 kiállító pincészet borásza kínálja birtokaik legszebb Olaszrizlingjeit.
 
2017-ben a szokások szerint egy zártkörű kóstolóval veszi kezdetét a kóstolás, január 27-én, pénteken az eseményre meghívott borászok egy borkóstolóval egybekötött vacsorán vitatják meg a szőlőfajtával kapcsolatosan felmerülő aktuális kérdéseket, bemutatják egymásnak boraikat. A kóstolt tételek a kiállító pincészetek 2015-ös évjáratú olaszrizlingjei.
 
Másnap a kiállító pincészetek Jásdi István meghívására érkeznek. A Balafonfüred-Csopaki borvidék borászatai mellett lesz egyéb balatoni, egri, somlói valamint felvidéki vendége is a rendezvénynek. Rajtuk kívül a Balatoni Kör, a Csopaki Kódex és a Rizling Generáció is elhozza legígéretesebb olaszrizlingjeit, illetve olaszrizling alapú cuveé-it.
 
A sétálókóstoló 13-18 óráig tart. A két helyszín: Jásdi Borterasz és Szent Donát Birtok befogadóképességének mértékében fogadják a szervezők a regisztrációkat, így biztosítván, hogy a rendezvény megőrizze családias jellegét.

„Január 28-án biztosan nagyszerű borokat fogunk kóstolni és arról beszélgetünk, mi a mi dolgunk abban, hogy ne csak megőrizzük örökségünket, de tovább is léphessünk elődeinknél. Jobb szőlő-változatokkal, a saját magunkkal szembeni még nagyobb igényességgel és közös arculat- és piacépítő kezdeményezésekkel” – Jásdi István e szavakkal promótálja az Olaszrizling Szerintünk eseményt.
 

Fejfájás ellen szuperszűrő!

Január 03. 15:29
Gondoltad volna, hogy létezik egy eszköz, amely segítségével örökre a feledés homályába helyezheted a másnapos fejfájást? Nem vicc, létezik ugyanis egy termék, ami kiszűri a borban található szulfitokat, megtisztítja azt, így nagyobb eséllyel kerülheted el a kellemetlen macskajajt!
 
A kén megvédi a bort, és megőrzi annak integritását, megállítja az erjedést, és elpusztítja a káros mikrobákat és baktériumokat. Szinte minden borban megtalálható, enélkül könnyen és gyorsan megromlana a bor. Az Üllo szűrő forradalmi megoldásával viszont bátran bonthattok ezután bort, a szűrő használatával ugyanis a fejfájást okozó szulfitokat könnyedén kiszűrheted! 
 

A bor is áldást érdemelt Pannonhalmán

December 29. 11:31
A bor is áldást érdemelt Pannonhalmán
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerdán megáldotta a borvidék szőlészeteinek idei borát a Pannonhalmi Apátság bazilikájában. Utána a nyúli Borbarát Dalkör tagjai énekeltek az Apátság ebédlőjében, tudósított az MTI.
 
A bor is áldást érdemelt Pannonhalmán

Itt vannak a pezsgő- és aszúkiválóságok!

December 27. 15:00
Megjelent a Borkiválóságok Könyve 2016. harmadik kötete, amely az év végi ünnepekre hangolódva a hazai aszú- és pezsgőkiválóságokat sorakoztatja fel. Az utóbbi három évben hét kötet jelent meg, amelyekkel elsősorban kiállításokon és jelentősebb szakmai rendezvényeken lehet találkozni. Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos múlt pénteken az M1 aktuális csatornán elmondta: a magyar és angol nyelvű kötetek többek között lehetőséget kínálnak a borászatoknak az ingyenes hazai és nemzetközi megjelenéshez, a fogyasztóknak pedig megbízható információforrásként szolgálnak.
 
A miniszteri biztos szerint a magyar borászat a minőségi korszakváltás időszakát éli, egyre elismertebbek a nívós magyar borok a bel- és a külföldi fogyasztók körében, a termékek minősége folyamatosan megújul, a tradíciót ötvözik az innovációval. Mindazonáltal egyelőre a magyarok pezsgőfogyasztásának kétharmada továbbra is az év végére esik - jegyezte meg.
 
A Földművelésügyi Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében pedig arról tájékoztatott, a magyar borok a világ élvonalába tartoznak, népszerűségük, ismertségük egyre nő, amit az is jól mutat, hogy évente mintegy 700 ezer hektoliter bort exportál Magyarország, elsősorban Németországba, az Egyesült Királyságba, Csehországba, Szlovákiába és Kínába, miközben a világon mintegy száz országba jutnak el a magyar borok és pezsgők.

Túl sokat ettél? Mustárral fojtsd le!

December 27. 10:30
Hídvégi Edit táplálkozási tanácsadó szerint a karácsonyi ételek bőséges fogyasztása után érdemes citromlevet vagy mustárt fogyasztani, mivel emésztésjavító hatásuk van.
Adietetikus az M1 tévécsatornán hétfőn azt mondta: az ünnepek idején sokan elvesztik az önkontrollt és többet esznek, mint kellene, ilyenkor emésztésjavítókra van szükség, akár tabletta formájában is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a halban, dióban, mákban, földi mogyoróban lehetnek allergén anyagok, a pezsgő és a káposzta pedig hisztamin-intoleranciát okozhat.