Fröccs

Vodkának álcázott fegyver

Május 23. 14:07
2012-ben a Naga Chilli vodka már létezett, de ekkor még csak százezres érétket mutatott a csípősség mérésére szolgáló Scoville-skálán. Ám ez még semmi volt a mostani értékhez képest, amely félmillió (ez körülbelül az ünvédelmi paprikaszprékével azonos).
 
Erejét a Naga Jolokia adja, ami a cserjés paprika és a kínai paprika egyik hibridje. Ilyen hatást vált ki, ha valaki kipróbál egy felest a Naga Chilli vodkából: ide kattintva 
 
(Forrás: Origo.hu)
 

Kanada: jöhet a génmódosított lazac

Május 23. 10:29
A kanadai egészségügyi hatóságok engedélyt adtak arra, hogy egy genetikai módosítások miatt gyorsabban növő lazacfajta kerüljön kereskedelmi forgalomba az országban. Ez lesz az első génmódosított állatfaj, amit Kanadában ezentúl vásárolni lehet majd élelmiszerként - írja a 444.hu.
 
A halakat hosszasan vizsgálták az engedélyezés előtt és az amerikai AquaBounty Technologies arra jutott, hogy ez a változat pont annyira biztonságos és ugyanannyi tápértéket tartalmaz, mint bármelyik hagyományos lazac.
 
A génmódosított halban található egy növekedési hormonokért felelős gén az Alaszkában őshonos Chinook lazacból és egy óceáni tőkehalfajból is, ezért pedig kétszer gyorsabban tud növekedni, mint egy átlagos fajtárs. Akár 16-18 hónap alatt piacképes állapotra nő, míg egy sima lazacnál ez három év is lehet.

Az új telepítéseknek jót tett a sok csapadék

Május 23. 07:07
Az elmúlt hetekben szinte minden nap esett az eső, ami miatt sokan bosszankodtunk, de közben a növényeknek szüksge volt rá. Hernyák Tomi kifejezetten pozitívan nyilatkozott az elmúlt hetekről:
 

Európa legszebb strandja nincs is olyan messze

Május 22. 19:05
Budapestről körülbelül 10 órás autóútra található Európa legszebb strandja, a horvátországi Stiniva-öböl. A szavazást az European Best Destinations indította.
 
A partszakasz nem csak a festői környezet miatt nyerte el a címet, hanem azért, mert a hely nagyon csendes és békés (legalábbis eddig ez volt), ugyanis csak egy hosszú túrával, egy meredek ösvényen át, illetve a Rukavac barlangoktól induló taxihajóval lehet megközelíteni - írja a Travelo.hu
 
Európa legszebb strandja nincs is olyan messze
Forrás: Horvatorszaginfo.hu

Izgalmas oregoni pinot noir sor

Május 22. 15:12
A Terroir Club különleges módon ünnepelte meg 10. születésnapját, amellyel nagy örömet szereztek a borkedvelőknek is. A jubuileumi fennállás alaklmából egy pinot noir kóstolót rendeztek, ahol az oregoni Kelley Fox is bemutatta borait. Az eseményről A Művelt Alkoholista számolt be:
 
(...) bizton állíthatom, hogy Oregon szorosan ott liheg Burgundia nyomában. Igaz ezzel nincs egyedül, Ausztrália, Új-Zéland és Németország is felkerült már a pinot-rajongók térképére, de Tazmániában és Dél-Afrikában is vannak ígéretes termőhelyek. Eddigi kóstolásaim alapján úgy gondolom, hogy Burgundiához Oregon áll stílusban legközelebb, konzekvensen egységes magas átlagminőség, letisztultság és harmónia jellemzi a borokat.
 
Az oregoni és burgundiai stílus párhuzama Kelley Fox boraiban is tetten érhető, elegánsak, törékenyek, fiatalon könnyebben megközelíthetők, de az éréssel közel sem kínálnak olyan mélységet és összetettséget, mint a francia nagyágyúk. További jó pont az oregoni példányok mellett, hogy mellényúlni is nehezebb. Hátrány, hogy a franciákhoz hasonlóan ezek a borok sem olcsók.
 
A teljes cikket A Művelt Alkohlista oldalán tudod elolvasni! 
 
 
 
 

A csoki a szakéval is remek párt alkot

Május 22. 10:53
Igazi újdonságnak számít az „I love choco”, azaz a szeretem a csokoládét elnevezésű új szaké, amely tökletes kísérője - nem meglepő módon - a csokoládénak. 
 
A több éves érlelésnek köszönhetően sötétebb színű, brandyhez vagy konyakhoz hasonlító rizsbor olyan füstös, csokoládés ízzel rendelkezik, ami kitűnően illik a kakaóbabból készült édességhez.
 
Az enyhébb ízű fehér csokoládéhoz a gyártók szoba-hőmérsékletű szakét javasolnak, mígy az erőteljesebb, határozottabb édességek esetén tartják jó ötletnek a bor melegítését - írja az Origo.hu.

Gasztronómiai értékeket idézné vissza a gyulai fesztivál

Május 22. 07:55
Június 3. és 5. között I. Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál néven kerül megrendezésre a Gyula történelmét és gasztronómiai értékeit bemutató esemény. 
 
Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy az önkormányzat figyel arra, hogy a turisztikai attrakciók, így a várfürdő fejlesztése, az Almásy-kastély vagy a vár kiállításának felújítása mellett mindig új, a város történelméhez vagy gasztronómiájához köthető rendezvényeket is szervezzen. Az I. Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál elegyíti e két értéket, és ötvözi azokat a nemzeti összetartozás napjának célkitűzéseivel.
 
Kifejtette: Gyulát polgári városként tartják számon, sokak számára kevésbé ismert, hogy a város fejlődése a Károly Róbert király által megadott vásártartási jognak köszönhető, amely révén a település középkori kereskedelmi központtá válhatott. Mivel Gyula az egykori marhahajtási útvonalnak is fontos része volt, rendszeresek voltak a különböző vásárok, és a pásztor- és gulyáskultúra elemei is megjelentek az uradalomban.
 
Ezt a hangulatot és az ehhez kapcsolódó gasztronómiai értékeket szeretné visszaidézni az új fesztivál - tette hozzá.
 
Balogh Lajos önkormányzati képviselő, a rendezvényt szervező Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnöke elmondta: június 3-án a magyar ételekről szóló szakmai konferenciával indulnak a programok, amelyet a gasztronómiai lovagrendek felvonulása követ.
A rendezvény kiemelt napja június 4-e lesz, amikor a nemzeti összetartozás napja alkalmából postagalambokat engednek fel a Kárpát-medence minden irányába.
 
A pörköltfőző versenyen erdélyi, felvidéki és kárpátaljai csapatok is részt vesznek - mondta. A megmérettetésre hét kategóriában (marha-, szárnyas-, sertés-, hal-, birka-, pacal- és egyéb pörköltek) lehet nevezni, a zsűri elnöke Benke László mesterszakács lesz. Szombat délután a 21 tagú zsűri kihirdeti a fesztivál „pörköltkirályának” címét.
 
Vasárnap családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket, valamint egy nemzetközi, meghívásos küzdősportgálát, továbbá haszonállat-kiállítást is tartanak.
 
Balogh Lajos elmondta: felállítanak egy hungarikumsátrat, amelyben a Földművelésügyi Minisztérium segítségével hungarikumnak minősített ételeket mutatnak be és kóstoltatnak a három nap alatt.
 
Az ingyenes rendezvényen koncertet ad mások mellett Sztojka László és cigányzenekara, a Dirty Slippers, a Republic, Fásy Ádám és barátai és az Apostol.
 
A részletes program a www.porkoltkiraly.com weblapon tekinthető meg.
(MTI)

Kérdezz BÁRMIT a Varga Pincészettől

Május 21. 20:41
A Varga Pincészet tavaly több mint 12 millió palack bort adott el Magyarországon. Hétfőn meglátogatjuk őket, és azt mondták, bármit kérdezhetünk tőlük.
 
Itt az alkalom, azt ígérték válaszolnak mindenre! Kérdezz te is!