Fröccs

Új borbeszállítója lesz a fesztiváloknak

Május 28. 19:04
A Borháló Borkereskedés az új beszállítója a Volt, a Balaton Sound, a B. my Lake, a Strand és a Sziget fesztiváloknak. A borhálós borok a fesztiválok összes vendéglátóhelyén kaphatók lesznek. A cég „Spritzzz Pontokkal” is kitelepül a fesztiválokra, a Szigeten pedig az új őrületnek, a fröccskoktélnak is hódolhatnak a fesztiválozók.
 
„Azért döntöttünk a napi szállítás mellett, mert a szakszerű tárolásra nincs garancia az összes vendéglátóhelyen, ez pedig ronthatja a borok, fröccsök élvezeti értékét” – mondja Elek Márton, a Borháló stratégiai igazgatója. A friss beszállítás költségesebb, de a társaság remek borokkal akar megjelenni a fesztiválokon. 
 
A cég „Spritzzz Pontokkal” is kitelepül a fesztiválokra, a Szigeten pedig az új őrületnek, a fröccskoktélnak is hódolhatnak a fesztiválozók.
A fröccs fantasztikus kultusza miatt a fesztiválokon elsősorban a fehér- és a rozéborok fogynak jól, ezek kiválasztása a legnagyobb feladat a szervezőknek. „Alapvető elvárás, hogy könnyű, gyümölcsös, reduktív borokat vigyünk a fesztiválokra, olyanokat azonban, amelyeknek megvan a savháttere ahhoz, hogy hozzák a fröccstől elvárt fanyar, de friss, üde ízvilágot. Ilyenekből kell a legnagyobb mennyiséget a fesztiválokra vinni, ezek kaphatók valamennyi vendéglátó egységben kimérve” – mondja a Borháló beszerzési igazgatója, Kathona Krisztián. 
 
A kimérteken kívül sok palackos bor is fogy a fesztiválokon. „Itt a szortiment a lényeg – mondja Kathona Krisztián. – Olyan borokat viszünk, amelyek jól reprezentálják a magyar borászkodást és a magyar fajtákat a külföldi fesztiválozók előtt is, a hazai közönség pedig megtalálja bennük a megszokott ízeket. Alapvetően négy-öt borféleségről beszélünk, egy-egy üde fehérről és rozéról, egy zamatosabb, testesebb fehérről, valamint egy könnyű és egy testes vörösről.” 

Zenei és gasztronómiai fesztivál lesz Neszmélyen

Május 28. 17:10
Június 11-12-én a Zolbert Jazz & Wine Festnek ad otthont a Hilltop birtok, amely egyszerre zenei és gasztronómiai fesztivál is. A szervezők célja, hogy a fesztivál kulturális hidat teremtsen Szlovákia és Magyarország között, mely a régió további turisztikai sikereit is erősítheti.
 
A fesztivál művészeti vezetője, a szaxofonművész Zolbert a nevére vette a két napos programot és alapítóként, valamint házigazdaként is részt vesz a munkálatokban.
 
A kétnapos rendezvény változatos programokkal várja a látogatókat: bortúrák, koncertek, sőt medencés afterpartyra is lehet készülni. A kicsiket beltéri gyereksarok és szabadtéri játszótér várja. 
 
További információk és jegyvásárlás: ide kattintva
 
 

Így szüretel a Borbarát atyja

Május 28. 14:47
A Borbarát magazin atyja, hazánk egyik legelismertebb borszakírója Alkonyi László, aki ma már borászként dolgozik a Tokaji borvidéken (Kaláka Pince). Alkonyi László a 2015-ös évjáratból egy szép szortimenttel jelentkezett, amelynek készítéséről a Borrajongó.blog.hu kérdezte:
 
„Az egész eljárás, lényegében a szüretből indult ki. Nem akartam sem magas alkoholt, ami azért jellemzi a tokaji borokat, mert a furmint-hárs biztos fenolos beérése miatt a tokaji borászok magas potenciális alkoholig engedik el a szőlő érését. Ugyanakkor minél alacsonyabbra akartam szorítani a fenol-, csersavtartalmat, mert az csúnya gyantás jelleget ad a boroknak érés közben, fiatalon pedig rombolja a savszerkezetet.

Ezért alakult ki, hogy nem próbaszüretet végzünk, mert az egy jó átlagot mutat, de igazából csak kompromisszum. Inkább korán elkezdtük a szüretet, és csak az éppen beérett fürtöket, fürtrészeket szedjük le. Ezzel kikerüljük az éretlen szemek által hozott fenolosságot, miközben a lehető legalacsonyabb szinten tartjuk a potenciális alkoholszintet. Amíg lehet, 6-7 naponta visszatérünk, és leszedjük - akár egy tőkén belül is - az időközben megárt fürtöket. Évjárattól függően, ez 3-8-szori szüretet jelent egyetlen ültetvényen. (Ezért volt nekünk tavaly három hektárról 23 szüreti napunk.) A 22-es tornyozás a gyöngyözőbornál alakult ki, ami egy szüretet leszámítva, minden szüret 2. préseléséiből állt össze. (A teljes lényeredék egyébként 2. préssel is csak 50-55 százalék.)

Maga a szüret (mi ezt nevezzük rétegelt szüretnek) hatalmas kockázat az időjárás miatt. Másodsorban - és ez szintén nagyon fontos - csak nagyon korlátozottan lehet napszámosokkal végezni. Az igazán fontos szüreteket (Tökösmál, Patócs, Sípos), az állandó munkatársakkal, hárman végeztük, és egy nap átlagosan 150 liter mustot tudtunk előállítani.

Az eljárásból következett az erjesztés módja is, miszerint egy-egy dűlőből behozott friss mustot, a dűlő korábban szedett erjedő mustjára öntjük újra és újra. Ezt mi tornyozott szüretnek nevezzük. Egész egyszerűen tisztábbnak és kezelhetőbbnek láttam így az erjesztést, mint külön-külön kis edényekben szétszórni az anyagot. 

Csak elméleti okoskodás egyelőre, de azt hiszem, így más borokat kapunk, hiszen a folyamatosan szelektálódó erjesztő törzsek, más-más állapotú mustot erjesztenek. Még a magas alkoholra, "végstádiumra" szelektálódott törzs is kaphat teljesen nyers mustot. Természetesen, ennek az erjesztésnek is van kockázata - így az erjedés megrekedése,és még bizonyára sok minden, mert a borászok felkapják a fejüket, hogy ez milyen durva és kockázatos. Az én tapasztalatom azonban az, hogy nálunk, ahol semmilyen felszívódó szert, vagy vegyi anyagot nem használunk, még egyszer sem volt gond az erjedéssel. A mustok bejönnek, és néhány napon belül erjedni kezdenek.
 
A teljes cikket a Borrajongó.blog.hu oldalon tudod elolvasni!

Kinyitnak a strandok Balatonfüreden

Május 28. 10:53
Május utolsó hétvégéjén nagy meleg várható, így a balatonfüredi strandok korábban kinyitnak. A Balaton már 18 fokos, egyre többen napoznak a strandokon, páran a vízbe is bemerészkednek. 
 
A városi strandok pénztárai szombaton nyitnak ki, a Kisfaludy belépői nem drágultak tavalyhoz képest - írja a Balatonfured.hu. Az Esterházy strandon egyelőre nincs emelés, de a főszezonban száz forinttal kerül többe a napozás és fürdőzés a felnőtteknek, mint az elmúlt évben.
 
Csaknem tízmillió forintot költöttek a strandok korszerűsítésére, parkosítottak, új napvitorlákat szereltek fel és idén már mobiltelefonnal is vásárolhatunk jegyet. Az eddig megszokott szolgáltatások üzemelnek idén is, például a gyerek élménymedence, az ingyen vízicsúszda, a strandkönyvtár vagy épp az ingyenes wifi.

Idén is Nagyon Balaton

Május 28. 07:03
Negyedszer rendezik meg a MOL Nagyon Balaton programsorozatot. Május végétől szeptember közepéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton Régió rangos kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival. Az idei sorozatnak ismét stratégiai partnere az MTVA.
 
Az idei Nagyon Balatonhoz például olyan rendezvények kapcsolódnak, mint a Művészetek Völgye, a zamárdi Balaton Sound,  a Strand – Nagyon Zene Fesztivál és a B.My.Lake, a balatonföldvári KultKikötő vagy a Paloznaki Jazz Piknik.
 
A cél változatlanul az, hogy a régióban működő izgalmas, színvonalas eseményeket közös ernyő alatt bemutassuk” – mondta Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton egyik főszervezője a budapesti sajtótájékoztatón.
 
Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója hangsúlyozta: a közmédia kiemelten foglalkozik a Nagyon Balaton eseményeivel. A Duna TV-ben ismét jelentkezik a Balatoni nyár című magazinműsor, az augusztus 24-től 27-éig zajló Strand fesztivál pedig a Petőfi Rádión szereplő előadókra épül.
 
Guller Zoltán, a Nemzeti Turisztikai Ügynökség vezetője arról beszélt, hogy a belföldi turizmusban tavaly több mint ötmillió vendégéjszakát töltöttek a Balaton mellett, és a rendezvénysorozat komoly hozzájárulást jelent Magyarország országimázsához, a Balaton mint kiemelt turisztikai desztináció megítéléséhez. Bejelentette, hogy a turisztikai ügynökség havi egymillió forintos fizetéssel álomállást hirdetett: az írói vénával és fotós készséggel rendelkező majdani kiválasztott az elejétől a végéig tudósíthat a Nagyon Balaton eseményeiről.
 
Mint elhangzott, idén a Nagyon Balaton keretében már három kompkoncertet rendeznek: június 24-én Geszti Péter, július 22-én a Szabó Balázs Bandája, szeptember 10-én pedig a Kiscsillag ad koncertet a Balaton közepén, Tihany és Szántód között a kompon.
 
A Nagyon Balaton május 28-án indul a tó körüli kétnapos Ultrabalaton tömegsport-rendezvénnyel, amelyet tizedszer szerveznek meg. A 11 éves KultKikötő több mint kétszáz programot, köztük négy színházi ősbemutatót kínál három helyszínen (Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves), két hónapon át. A KeszthelyFest keretében július 1-től 3-ig lesznek koncertek (Rúzsa Magdi, Fábián Juli és Zoohacker).
Zamárdiban tavaly óta három kiemelt fesztivált tartanak: július 6-tól 10-ig az elektronikus zene fontos eseményét, a tizedik Balaton Soundot, augusztus 24. és 27. között pedig párhuzamosan zajlik a negyedik Strand – Nagyon Zene Fesztivál és a B.My.Lake.
 
A Nagyon Balaton része a VinCE Balaton borfesztivál július 14-től 17-ig Balatonfüreden, a Füredi borhetek augusztus 6. éa 28. között, az ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál július 21. és 24. között Tihanyban. A Művészetek Völgye július 22-től 31-ig tart, a Paloznaki Jazz Piknik augusztus 4-6-ig, a VeszprémFest július 13-17-ig, a záróesemény pedig a Kálibuli, amelynek keretében a Balatontól északra, Köveskálon élőzenével, gasztroprogramokkal és a Budapest Bár koncertjével várják az érdeklődőket.
 
Lesz még sok más mellett Plázs Siófokon, június 18-tól a WellHellóval, Nemzeti Regatta vitorlásfesztivál június 11-12-ig, a környezettudatosságra épülő Everness fesztivál Balatonakarattyán június 28-tól július 3-ig és augusztus 20-án az tűzijáték mellé a Magna Cum Laude ünnepi koncertje Révfülöpön.
(MTI)

Valaki 1,2 milliárd forintért vett borokat

Május 27. 19:18
Több mint négymillió svájci frankért (1,2 milliárd forintért) kelt el a híres burgundiai Romanée-Conti borászat értékes borgyűjteménye egy vasárnapi genfi árverésen.
 
A magát felfedni nem kívánó eladó 1407 palack bort bocsátott árverésre a burgundiai borászat értékes borai közül - közölte a különleges borok értékesítésére specializálódott Baghera Wines aukciósház.
 
Egy háromliteres, 1999-es palack 60 ezer svájci frankot (17 millió forintot) ért egy ismeretlen vásárlónak. De a legkiemelkedőbb tételek között volt 12 palack 1988-as Romanée-Conti is, amely 144 ezer svájci frankért kelt el. A gyűjteményért összesen 4,2 millió svájci frank folyt be.
 
A Romanée-Conti, amely híres szőlőbirtokáról kapta a nevét, a világ borászatainak élvonalába tartozik. Az árverésre bocsátott ritka kollekciót az elmúlt 15 évben a genfi vámmentes övezetben, különleges biztonsági körülmények között őrizték.
 
Az aukción ötvenen vettek rész személyesen, de számos telefonos, illetve írott megbízás alapján licitáló is volt. A vásárlók főleg a tehetős ázsiai érdeklődők közül kerültek ki.
 
A pincészet borainak értékét és az érdeklődést jól jelzi, hogy idén mindössze 200 palack készül, de több mint százezren iratkoztak már fel egyetlen palackért a várólistájukra.
(MTI)

Nagyot változik a Tokaji Borfesztivál

Május 27. 15:38
Nemzetközileg is ismert és elismert boros eseménynek szánják a szervezők a Tokaji Bornapok programsorozatát, amelyet a korábbi borfesztiválok méltó, még színvonalasabb utódrendezvényeként először június 3. és 5. között rendeznek meg a történelmi borvidék fővárosában.
 
A tokaji Kulturális és Konferencia Központ szervezésében megrendezett Tokaji Bornapokon is a bor és a minőségi programok kapják a főszerepet, a háromnapos programsorozat azonban sokban különbözik elődjétől. A cél az, hogy pár éven belül nemzetközileg ismert boros eseménnyé nője ki magát - közölte Erdős József, a tokaji önkormányzat sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
 
Hozzátette, hogy a Tokaji Bornapok egyik legfontosabb újdonsága, hogy a Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesületével karöltve tartják meg a rendezvényt, ami garanciát jelent a minőségi borokra, az azt készítő borászatokra.
 
A város főtere mellett számos más helyen is kóstolhat a közönség: a Tokaj szívében működő borászatokban, valamint a Szerelmi Pincesoron is várják a látogatókat, valamint az elmúlt évben átadott Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is kóstolókkal, borbemutatókkal készülnek.
 
A Kossuth téri fesztiválszínpadon koncertet ad Palya Bea, Geszti Péter és zenekara, a FolkFusion, Schwartz Dávid és a Soul Session, valamint Balássy Betty és Varga Feri. A programot kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai bemutatók és dűlőtúrák színesítik.
 
A bornapokon adják át a Polgármesterek Borát, amelynek több mint tíz éves hagyománya az összefogást jelképezi. Tokaj-Hegyalja 27 településének vezetője itt veszi át jelképesen azt az üveg száraz és édes fehérbort, amelyet a Grand Tokaj készít és kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál.
(MTI)

Kevesebb alkohol fogy a világban, kivétel egy országban

Május 27. 11:17
Világszerte kevesebbet isznak az emberek, 2001 óta először csökkent ez a szám. Ám egy ország kivételt képez: Amerika, ahol a 2014-es 29 milliárd liter után 2015-ben már 30,6 milliárd liter „tinta” vált a földdel egyenlővé - írja az Élelmiszer.hu.
 
A kutatók szerint ez a jelenség a kézműves sörök közelmúltbeli rohamos térhódításának köszönhető.
 
Máskülönben speciel Ukrajna mutatta a legnagyobb csökkenést az alkoholfogyasztásban, méghozzá 2014 és 2015 között 17 százalékos – mondjuk ki – zuhanással. Még a történelmileg „legszomjasabb” Kína is 3,5 százalékos visszaesést produkált.
 
A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek egyre inkább a magasabb minőségű, prémium italokat választják. A whiskey esetében a legnagyobb fellendülés az értékesítésben; a bourbon whiskey-é az elmúlt években például 44 százalékot növekedett. A tequiláé, a mezcalé és a boré szintén emelkedett.
 
A vodka eladása ezzel szemben a tavalyelőtti 3,3 milliárd literről 2015-re 3,2 milliárd literre apadt, amivel azért továbbra is spirituszhörpintés zászlóhajója.

Az első hordó sört ingyen mérik ki a Csabai Sörfesztiválon

Május 27. 09:48
Százfajta sört lehet kóstolni június 14. és 18. között a 16. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelynek pénteki főzőversenyén ugyanennyi csapat készít bográcsban csülökpörköltet.
 
Bora Imre fesztiváligazgató a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fesztivál első napján ejtőernyővel érkezik az első, 30 literes söröshordó, amelynek tartalmát ingyen mérik ki a legszomjasabb látogatók között.
 
Hozzátette: a fesztiválon kiemelt figyelmet fordítanak a futball Európa-bajnokságra, az ingyenes nulladik napon pedig Pribojszki Mátyás és zenekara ad koncertet.
 
A fesztiválon a főtámogató Pécsi Sörfőzde mellett a kisüzemi házi sörfőzdék termékei, valamint spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is megjelennek. Lehet majd kóstolni grapefruitos búzasört, szűretlen csokoládés sört, amelynek belga étcsoki adja a finoman keserű ízét, és itt lesz a 2013-ban a világ legjobb sörének választott Primátor sörgyár szűretlen búzasöre is - mondta Bora Imre.
 
Vozár Attila ultramaratonista segítségével sörfutást is szerveznek: a versenyzőknek a 4 kilométeres táv alatt 4 alkoholmentes dobozos sört kell elfogyasztaniuk.
 
Pénteken Prohászka Béla, a rendezvény gasztronómiai házigazdája és Kovács Lázár sztárszakács főz „látványbográcsban" körülbelül ezer adag csülökpörköltet. Szombaton rendezik meg a több mint száz csapat részvételével zajló csülökpörkölt-főzőversenyt, amelyen Magyarország legjobb pörköltjét százezer forinttal díjazzák. A versenyre érkeznek csapatok Felvidékről, Erdélyből és Németországból is.
A fesztivál kísérőrendezvénye a június 17. és 19. között, Békéscsaba főterén megrendezendő Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amelyre mintegy hetven kiállító érkezik: a magyar népművészek és termelők mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai kiállítók is részt vesznek az ingyen látogatható eseményen.
 
Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke szerint a rendezvény a békési mezőgazdaság és élelmiszeripar fontos seregszemléje. A fesztivál 16 év alatt bizonyította, hogy megéri minőségi magyar termékeket fogyasztani - közölte.
 
A fesztiválon fellép mások mellett a Wellhello, a Halott Pénz, a Kowalsky maga Vega, a Tankcsapda, az Irie Maffia, a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Ákos.
 
Bora Imre kiemelte: idén először sikerült külföldi sztárvendéggel is szerződniük, szombaton több mint 10 év után Európában először Békéscsabán lép élő show-val a közönség elé a 90-es évek popformációja, a La Bouche. A csapat sztárvendége Tania Evans, a Culture Beat énekesnője lesz.
 
A korábbi tapasztalatok alapján legalább ötvenezer résztvevőre számítanak a fesztivál öt napja alatt - mondta el Varga-Bora Tímea főszervező az MTI kérdésére.
 
Bővebb információkat a www.csabaisorfesztival.hu oldalon lehet olvasni a rendezvényről.
(MTI)