Fröccs

Új elnökséget választott a Villány-Siklósi Borút Egyesület

Május 31. 18:00
A rég nem látott létszámban jelen levő tagok nagy többséggel, a szavazatok mintegy 85 százalékával voksoltak az elnökségi tisztújítás mellett. Az új elnök Kovács Boglárka Dóra, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. marketing vezetője lett, míg alelnöknek Ipacs Szabó Istvánt választották meg. Elnökségi tagoknak Bock Józsefet, Gere Viktóriát és Gere Attilát választotta meg a tagság. 
 
A Villányi borvidék bormarketing és borturisztikai tevékenységének összehangolt és pénzügyileg megalapozott működtetése, valamint a borvidéki összefogás jegyében rendelkezésre álló források leghatékonyabb kihasználása érdekében, az egyébként adminisztratív hibák miatt kötelezően összehívott közgyűlésen a tagság új irányvonalak mellett kötelezte el magát.
 
A tavaly őszi közgyűlésen megválasztott borúti vezetés munkájának megítélésében nem segített, hogy a beszámolókat nem kapta meg időben a tagság és a belső tájékoztató hírlevelek tekintetében is jelentős elmaradásokat tapasztaltak.
 
A tagság hiányolta az aktívabb pályázati tevékenységet, a külső források felkutatását és integrálását, az ígért borvidéki turisztikai programcsomagok kialakítását, valamint kifogásolta a borúti iroda kiszámíthatatlan nyitvatartását, a közösségi információs források nem kellő frissítését. Az elégedetlenségnek tudhatjuk be, hogy a szokásosnál sokkal többen vettek részt a közgyűlésen és aktívabban vettek részt a szakmai vitában.
 
A Villányi borvidék összehangolt borturisztikai és bormarketing tevékenysége közös érdekünk, ennek érdekében a kisebb szolgáltatók ugyanúgy részt vesznek az egyesület eredményesebb működtetésében, mint a meghatározó borturisztikai szolgáltatók.
 
A Villány-Siklósi Borút Egyesület új vezetése továbbra is elkötelezett a minőségi bor, vendéglátás és szolgáltatások iránt, ahol elengedhetetlen az összefogás, a közös gondolkodás, az együttműködés és a közösség céljainak előtérbe helyezése.
 
Ahogy eddig, ezután is ennek jegyében kívánunk tevékenykedni, fokozva a hatékonyságot, és növelve a Villányba érkező borturisták számát, az itt eltöltött vendégéjszakák számát, megsokszorozva a pályázati forrásokat és ösztönözve az együttműködéseket hazai és külföldi partnereinkkel.
 
Az egyesület továbbra is nyitott minden jelenlegi és leendő tagja felé, nem a széthúzás, nem az egyéni érdekek vezérlik munkánkat, hanem épp az összefogás megerősítése, közös célok mentén tevékenykedni a borvidék sikeréért.

Közel 17 ezer versenytárs között kapott aranyérmet a magyar pezsgő

Május 29. 09:53
Fotó: Juhász Bogi
 
A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ legnagyobb nemzetközi borversenye, ahol idén 57 országból több mint 16 500 bort értékeltek. A zsűribe minden évben elismert nemzetközi szakértők kapnak meghívást: ezúttal több mint 280 specialista érkezett Londonba 30 országból, köztük 23 Master Sommelier és 70 Master of Wine.
 
A szervezők kiemelték, hogy a verseny 16. évében rekordszámú érem született. Ez részben a borminőség folyamatos javulásának köszönhető, részben pedig annak, hogy olyan eddig kevésbé ismert bortermelő régiók is sikeresen szerepeltek, mint Kína vagy Mexikó.
 
Magyarország három platinaéremre és hét aranyra lehet büszke, Tokaj elsöprő sikere mellett újra bekerült a hazai élmezőnybe egy tradicionális pezsgő is. A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjét 96 ponttal, aranyéremmel díjazták, ezzel harmadik éve szerepelnek sikerrel a nemzetközi megmérettetésen.
 
Közel 17 ezer versenytárs között kapott aranyérmet a magyar pezsgő

 
A Kreinbacher Brut Classic palackos erjesztéssel és érleléssel készül, minimum 18 hónap seprőn tartással. A furmintra jellemző karakter és gyümölcsösség mellett a chardonnay frissessége és eleganciája adják az összképet. A DWWA jellemzésében az elegancia mellett a Brut Classic komplexitását emelte ki, a finom érlelési jegyeket (keksz, pirítós) és az intenzív, hosszan kitartó citrusos aromákat.
 
Megkóstolnád a díjnyertes pezsgőt? A hamarosan érkező meglepetés Winelovers rendezvénynek ez lesz az egyik fő tétele! Többet egyelőre nem árulhatunk el, de ha figyeled Facebook-oldalunkat, ott mindenre fény fog derülni.
 
Emellett a Kreinbacher somlói boraival kiérdemelt két ezüstöt is: az Öreg Tőkék Bora 2016 92 ponttal, a Juhfark Selection 2016 pedig 90 ponttal végzett a versenyen. A Birtok Extra Dry pezsgőjével egy bronzérmet is elhozott. A Balaton borrégióban a két somlói ezüst mellett további három bor kapott ezüstérmet.
 
A versenyről

A szigorú zsűrizés vakon, panelekben történik, a bírák országonként és borvidékenként, szín és szőlőfajta szerint kóstolnak. A DWWA 2019 aranyérmesei „kiváló borok jó komplexitással és karakterrel”, amelyek 95-96 pont értékelést kaptak, míg a platinaérmes borokat (97-100 pont) a verseny második fordulójában választották ki a legjobbak közül.
 
A több mint 280 fős nemzetközi zsűri elnökségét idén Michael Hill Smith MW, Sarah Jane Evans MW és Andrew Jefford töltötte be, nyugalmazott zsűrielnökként Steven Spurrier-val. Magyarország az észak-, közép- és kelet-európai országok között kapott helyett, amelynek zsűripanelét Caroline Gilby Master of Wine, a régió specialistája és Beth Willard együtt vezették. A champagne-i tételeket bíráló panel élén Peter Liem állt.
 
 
Stúdiófotók: Barbay Csaba, Flashback Photo
 

Megjelent a „Tokaj terroir” című könyv

Május 23. 12:25
A könyv összegez valamennyi jelenlegi tudományos ismeretet a Tokaji borvidék múltjából, kezdve az 1200 éve elkezdett szőlőműveléstől napjainkig. Terjedelmes fejezet szól az 1850-es évek előtt termesztett hegyaljai szőlőfajtákról, a szőlőtermesztés és bortermelés eszközeiről, a dűlőkről és a pincékről. A geológiai ismeretektől az élesztőkig és az aszúkészítésig összegezve vannak a legfontosabb információk. Fontos, hogy eredeti dokumentumok feldolgozása alapján született a könyv, így pontosítva, korrigálva van számos téves borvidéki ismeret. A könyv alapja lehet a borvidék múltjának tárgyilagos megítélésében, és így egy korrekt marketing felépítésében.
 
IDE kattintva lehet előjegyezni a könyvet. 

Angliában imádták a Vida Bonsai Öregtőkés Kadarkát

Május 21. 11:00
Mint minden évben, idén is Angila vezető sommelier-jei és borbeszerzői bíráltak a Sommelier Wine Awards borversenyen, ahol ezúttal két érmet is nyert a szekszárdi Vida Borbirtok. A családdal együtt örülünk a La Vida sikerének - el is vártuk tőle - de mégjobban örülünk a Bonsai Öregtőkés Kadarkánk eredményének! A kóstolás után ezt írták róla: ‘an impressive wine that’s gentle but deep, with savoury aromas, good fruit definition, and some fine tannins’, azaz lenyűgöző bor, mély, pikáns aromákkal, egyértelmű gyümölcsös jegyekkel és puha tanninokkal. Gratulálunk! #hajrákadarka
 

Nyár, rozé és Bock&Roll!

Május 17. 11:00
Idén először került palackba a Bock&Roll család egyik legfiatalabb tagja, a Rosé. Az egyharmadnyi syrah éppen eléggé megvadítja a kékfrankost és a pinot noirt ahhoz, hogy a nyári napsütésben a pohárból is visszaköszönjön a rock&roll. Ne tévesszen meg a lazacos rózsaszín külcsín és az epres-fűszeres illat! A guruló málna íze finoman álcázza a 13-as alkoholt, mégis, ezek a gyümölcsök nem megszelídíthetők: valósággal felrobbannak a szánkban, és egy pillanat alatt elcsavarják az óvatlan kóstoló fejét. Jó barátja a könnyű nyári ételeknek, friss salátáknak.

Ideális választás a nyári bulizáshoz és kerti partikhoz, amiről akár személyesen is megbizonyosodhatunk az idei Bock&Roll Party-n Villányban június 22-én.  A mára már hagyományteremtő eseményen a zenéről a Magashegyi Underground, a finom falatokról az Óbor Étterem és Serényi Zsolt, a Tetovált Séf gondoskodik, ráadásként pedig itt mutatkozik be először Rosé testvére is, a Bock&Roll Gold!

Most hétvégén aranyérmes villányi borok kóstolója van

Május 14. 08:00
Az áprilisi siklósi és villányi borverseny aranyérmesei mutatkoznak be Pécsen, a Jókai Rendezvényházban május 18-án, szombaton 17 és 21 óra között. A Villányi Aranykóstolóra 17 pincészet viszi el ötvennél is több aranyérmes borát a szakmai közönség és a borkedvelő publikum számára.
 
Az eseményen az alábbi pincészetekkel találkozhatnak az érdeklődők: Batthyány Pince, Blum Pince - Borozó Vendégház, Bock Bor, Teleki borcsalád, Csillagvölgy Pinceszet, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Koch Csaba Vinart Pincészet, Maczkó Róbert Pincészete, Maul Pincészet, Mokos Pincészet, Riczu Tamás Borászata, Sauska Pincészet, Szemes Pincészet, Szende Pince, Vineas Tenkes Pincészet, Vylyan Pincészet
 
A délutáni, belépőjeggyel látogatható sétálókóstolót egy lazább hangvételű esti program követi, az Eozin Corsoban REDy-party várja az érdeklődőket. A Villányi borvidék új közösségi borának nemrég jelent meg a második, 2018-as évjárata.

A 19 órakor kezdődő ingyenes programon Gere Tamás és Zsolt Pincészete, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet és a Csányi Pincészet mutatkozik be, majd a bemutató után DJ pörgeti a lemezeket.
 
További információk:
https://www.facebook.com/events/2162588400699823/
https://www.facebook.com/events/2391627704235664/
 

Különleges tányérokkal és evőeszközökkel készül a Művészetek Völgye

Május 10. 16:02
Különleges tányérokkal és evőeszközökkel készül a Művészetek Völgye
 
Újrapohárral, cukornádból készült tányérokkal és kukoricából készült evőeszközökkel újít 2019-ben a Művészetek Völgye, ami július 19. és 28. között kerül megrendezésre három Balaton-felvidéki falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigándpetend részvételével.
 
A szervezők azt remélik, csak a környezetbarát pohár bevezetésével 50%-kal csökken a fesztiválon keletkező hulladék mennyisége. A Művészetek Völgye felületein a látogatók buzdító üzenetekkel is találkozhatnak, miszerint bátran hozzanak saját poharakat,tányérokat, evőeszközöket és kérjék abba az ételeket, italokat. Az említett lebomló tányérokat és evőeszközöket később Keszthelyen komposztáklják.
 
A Völgy udvaraiban, programjaiban is visszaköszön a fenntarthatóság és a környezetvédelem. A klímaváltozásról értekezik az NFFT, a V4SDG és az EIT Climate-Kic, workshopokat, játékokat szervez többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a WWF, a Bakony-Balaton Geopark, a ZöldZugoly és a Jane Goodall Intézet.
 
Részletes program és további információ: www.muveszetekvolgye.hu
 

Bárki beleszólhat, milyen legyen idén a Belvárosi Sörfesztiválra főzött sörkülönlegesség

Május 10. 14:48
Június 5. és 10. között újra várja a sörkedvelőket a Belvárosi Sörfesztivál, ahol 6 nap alatt mintegy 250 féle sörkülönlegességet kóstolhatnak meg a látogatók. Az ingyenes rendezvényre idén először készül olyan sör, amely receptjének megalkotásában a fogyasztók is részt vesznek.
 
A Belvárosi Sörfesztivál immár harmadszor hozza el a budapesti Szabadság térre az ország és a világ legjobb söreit, amelyeket kiváló street food finomságokkal kísérhetnek a látogatók, miközben színvonalas koncertek adják a zenei aláfestést. A rendezvény az ország legnagyobb sörfesztiváljaként a hazai sörvilág éves fóruma, ahol az egész sörpiac képviselteti magát.

A fesztivál szervezői – együttműködve a First Craft Beer kisüzemi sörfőzdével – a fogyasztók segítségével idén először elkészítik a Belvárosi Sörfesztivál saját sörét. A Magyarországon eddig páratlan kezdeményezés lényege, hogy  bárki beleszólhat abba, milyen lesz idén az a sörkülönlegesség, amely csak a Belvárosi Sörfesztiválon kóstolható majd. A sörkedvelő közönség a fesztiválsör olyan paramétereit is meghatározza, mint az alkoholtartalom, vagy a szín, de az erre a célra létrehozott kérdőív kitöltői aszerint is választhatnak, hogy erősebben, vagy enyhébben komlózott, láger vagy ale típusú sört kortyolnának szívesebben a nyár első napjaiban.

A kérdőívre érkezett válaszokat május 13-ig fogadják a szervezők, majd azok összesítése alapján a First Craft Beer-nél azonnal megkezdődik a Belvárosi Sörfesztivál 2019-es sörének az elkészítése, annak érdekében, hogy a rendezvény június 5-i megnyitóján a lehető legfrissebben kóstolhassák az új sört a fesztiválozók.
 
A Belvárosi Sörfesztivál – a tavalyi, hatalmas sikerű rendezvényt követően – idén immár hat napon keresztül várja a belváros szívében, a különleges sörökre, igényes gasztronómiára és felhőtlen kikapcsolódásra vágyókat. 2018-ban a rendezvényen több mint 100 000 látogató 150 000-nél is több korsó sört fogyasztott el, a legkedveltebb hazai sörfesztivál szervezőinek nem titkolt célja, hogy idén még többen ismerkedjenek a kiváló magyar sörökkel, és kóstolják meg a fogyasztók igényei szerint megalkotott, csak a fesztiválon elérhető főzetet is
 
További információk a rendezvényről a fesztivál honlapján találhatóak. 

A legjobb fehérbor az MTA Borai között Kamocsay Ákosé

Május 06. 14:00
Múlt héten adták át az MTA Borai címeket, a legjobb felső kategóriás fehérbor pedig neszmélyi lett. Ahogy Facebookon is írták: "2017-es Kamocsay Prémium Pinot Gris borunk a felső kategória fehérborai között nagy aranyérmet és egyben az „MTA Bora 2019”címet nyerte el. Nagyon köszönjük az elismerést. Az akadémián az egybegyűltek meg is kóstolhatták e nagyszerű bort. Nekik is köszönjük az elismerő szavakat." Gratulálunk!