Fröccs

Vége a Bocuse d'Or magyar döntőnek. Íme a legjobbak!

Február 18. 21:02
Befejeződött a Bocuse d'Or hazai döntője. A hat versenyző közül a zsűri Széll Tamást választotta a legjobbnak, így ő képviselheti hazánkat a májusi Bocuse d'Or európai versenyen. 
 
A három legjobb séf:
1. Széll Tamás
2. Pohner Ádám
3. Volenter István
 
Vége a Bocuse d\'Or magyar döntőnek. Íme a legjobbak!
 
A csapat sikereben nagyon fontos szerepe van a commisnak, ezért a legjobbakat különdíjjal jutalmazták a versenyen:
1. Pozsár Bence
2. Szabó Kevin
3. Szegedi Réka
 
Gratulálunk!

Kávéfőzőben temették el a kávékirályt

Február 18. 19:33
Nagy méretű kávéfőzőben helyezték örök nyugalomra Renato Bialetti olasz gyáriparos, az egész Olaszországban ismert és használt Bialetti-kávéfőző feltalálójának hamvait.
 
A 93 éves korában, február 11-én elhunyt Bialetti gyerekei szerint apjuk akarata volt, hogy a nevéhez fűződő kotyogós Moka kávéfőzőben helyezzék el hamvait. Urna helyett így Bialetti-kávéfőzőt állítottak az oltárhoz a temetési szertartáson, majd később is ez a kávéfőző került a családi kriptába a piemonti Casale Corte Cerro temetőjében. 
 
A hamvakat tartalmazó kávéfőző pontos, csak nagyobb méretű mása volt az eredeti Bialetti-kávéfőzőnek, rajta a márkát képviselő bajuszos emberkével. 
 
Renato Bialetti a kávéfőzők királyaként volt ismert Olaszországban. Apja, Alfonso Bialetti 1933-ban szabadalmaztatta a nevével fémjelzett első kávéfőzőt, amelyet fia, Renato továbbfejlesztett a jelenleg ismert formájáig. A Bialetti-kávéfőzőt 1948-ban mutatták be a milánói vásáron, és azóta fogalommá vált az olasz ipar, dizájn és gasztronómia számára is. A felmérések szerint az olasz családok kilencven százaléka Bialetti-kávéfőzőt használ. 
 
A kávéfőzőn látható kalapos, bajuszos férfifigura (omino coi baffi) 1952-ben került rá. Paul Campani neves olasz rajzoló találta ki az abban az időben indult olasz tévéreklámokhoz. 
 
Renato Bialetti a nyolcvanas évekig vezette az Omegnában működő kávéfőzőgyárát, amelyet később eladott. Jelenleg a Bialetti-kávéfőzőket Romániában gyártják. 
(MTI)

Meglepő alapanyag párok, amiket még talán soha nem próbáltál

Február 18. 16:46
Próbáltad már a banánt petrezselyemmel, vagy a kávét fokhagymával? Meglepő alapanyag kombinációk Csíki Sándortól, a FoodandWine.hu gasztroblog írójától:
 
  • Maracuja és bodzavirág
  • Mangó és fenyő
  • Csokoládé savanyú káposzta
  • Csokoládé és füstölt angolna
  • Eper és koriander
  • Csokoládé és rózsabors
  • Uborka és ibolya
  • Ananász és kéksaj
  • Karfiol (karamellizált) és kakaó
  • Sült sajt (parmesan, gruyere) és méz (gesztenyés karakterű)
  • Harissa és szárított sárgabarack
  • Mandarin és kakukkfű
  • Lazac és édesgyökér
  • Menta és mustár
  • Darált hús és karamell
  • Alma és levendula
  • Paradicsom és eper
  • Spárga és ibolya
  • Mandarin és sütőtök
 
További kombinációk, párok és tanácsok a Foodandwine.hu oldalán!

Ság-hegyi bomba a pohárban

Február 18. 14:38
A Somlótól északra, Celldömölk határában helyezkedik el a Ság-hegy, amelynek talaja és klímája tökéletesen megfelel a szőlőtermesztésnek. A Dénes Hegybirtok 2012-es Furmintja a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen potenciál van ezekben a területekben. A Metropol.hu így ír a tételről:
 
Tömör, kompakt illat, aszalt gyümölcsökkel, száraz mézzel, kis hordós fedettséggel. Olajos magvak, vaxos, lanolinos jegyek. Szegfűszeges almakompót, kandírozott körte.(...) A Ság-hegy le sem tagadhatja magát: fémes, tűzköves, sós-jódos jegyeivel árulkodik.(...) Jó ivású, fejlődésben lévő, fiatal fehérbor, komoly érlelési potenciállal. Kissé még zabolátlan, de elég komoly anyagnak ígérkezik. Utóíze hosszan megmarad és stimulál.
 
A teljes leírást a Metropol.hu oldalán olvashatod el!

Így látják a madarak a mádi dűlőket

Február 18. 12:14
Madártávlatból készített videót a mádi dűlőkről a Szent Tamás Pincészet. A közel egy perces felvételben a több termőterületet is láthatunk, valamint a kecsketanya is felbukkan a Birsalmáson:
 
Szent Tamás Winery - Vineyards of Mád

Madártávlatból kalandozunk a csodálatos mádi termőhelyek felett...Take a look at the unique vineyards of Mád from a birds view...

Közzétette: Szent Tamás Pincészet – 2016. február 17.

Elkezdődött a Bocuse d'Or magyarországi döntője

Február 18. 09:09
A mai napon, február 18-án rendezik meg a Bocuse d'Or magyarországi döntőjét. 9 órakor kezdhette el az első döntős a munkát, és tíz perccel követik egymást a versenyzők:
 
9:00 Sándor Rodrigo
9:10 Szabó László
9:20 Győrffy Árpád
9:30 Pohner Ádám
9:40 Széll Tamás
9:50 Volenter István
 
Az első tálalást 14 órakor láthatjuk majd.
 
Elkezdődött a Bocuse d\'Or magyarországi döntője
A hat magyar döntős

Természetes gyógymódok a fájdalom ellen

Február 18. 07:09
A fájdalom csillapítására gyakran nyúl az ember gyógyszerek után, pedig sokszor a természetes fűszerek, gyümölcsök, halak tartósabb és hatékonyabb javulást eredményeznek. A Házipatika.com összegyűjtött pár hasznos fájdalomcsillapítót:
 
  • Porckopásra szardínia
  • A gyomorfájdalomra hatékony gyógymód az áfonya
  • Fejfájás esetén a fehér fűzfakéreg fogyasztása a javasolt
  • Görcsoldásra egyél ananászt
  • A gyömbér kitűnő az izomfájdalomra
  • Ízületi gyulladásra a fokhagyma a megfelelő
  • Zúzódások esetén fogyassz kurkumát
  • Gyomorégésre almaecet
  • A szegfűszek kitűnő a fogfájás enyhítésére
  • A szájsebek esetén a méz nagyon hatásos

Böllérfesztivál lesz a hétvégén Budapesten

Február 17. 19:43
Február 19-21. között Böllérfesztivált tartanak a Millenárison. A rendezvényen felsorakoztatják a Kárpát-medence legnevesebb sertés tenyésztőit, élőállat bemutatóval, a legjobb sertéshúsból készült hazai és nemzetközi ételeket, mindezt megfűszerezve minőségi kézműves termékekkel.
 
A gyermekek ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt mind a három nap során. A színpadon folyamatos programokkal, nagykoncertekkel és népi játékokkal szórakoztatják a közönséget. A múlt hagyományait felidézve klasszikus tanyasi mulatsággal várják az egész családot. A legkisebbek örömére egy malac simogatót is felépítenek a szervezők.
 
A rendezvényen felsorakoztatnak több száz sertésből készült gasztronómiai különlegességet, melyeket a látogatók nem csak megkóstolhatnak, de meg is tanulhatják elkészíteni. A rendezvény nyitónapján a vendégek 50%-os kedvezménnyel fogyaszthatnak a kuponfüzeten feltüntetett kiállítóknál.
 
További részletek az esemény facebook oldalán!