Fröccs

WHO: a kormányok vessenek ki legalább 20 százalékos különadót a cukortartalmú italokra

Október 25. 14:53
Az egészségügyi világszervezet az elhízás és az általa okozott betegségek megelőzése érdekében szeretné, hogyha a kormányok ilyen draszikus lépéseket tennének a cukros üdítők visszaszorítása érdekében.
 
Azonban a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség szerint a magyarországi fogyasztók már most is Európa legmagasabb adóterhelése mellett juthatnak hozzá az élelmiszerekhez, a 27 százalékos áfa mellett a népegészségügyi termékadó is növeli egyes termékek árát.
 
Az üdítőitalgyártók érdekképviselete szerint a valóban súlyos problémát jelentő elhízás elsődleges okait Magyarországon nem az üdítőitalok túlzott fogyasztásában kell keresni. Egy általuk idézett adat szerint az üdítőkkel bevitt kalória mennyisége az összes kalóriabevitelnek mindössze 2 százaléka Magyarországon. Megjegyzik azt is, hogy a hazai üdítőital-fogyasztás 25 százalékkal kevesebb az európai átlagnál.
 
Az élelmiszerek adójának emelésével nem lehet javítani a népegészségügyi mutatókon, csak társadalmi összefogással - közölte közleményében a szervezet.

Mangalica menni New York

Október 25. 09:56
Megkezdődhet a magyar mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba - mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Az itthon tenyésztett mangalicahízókból 20 ezer kerül a vágóhidakra, a termékek nagy részét pedig a prémium piacokra exportálják.
 
Tóth Péter elmondta, a kiviteli lehetőség most az amerikai piaccal bővül. Közölte, a napokban már kiérkezett az Egyesült Államokba az első friss, fagyasztott magyar szállítmány, igaz, egyelőre csak 60 kilogramm, amelyet gasztronómiai-bemutatókon használnak fel. A mangalicahúsból készült ételeket csütörtökön mutatják be a texasi Houstonban egy díszvacsora keretében. Emellett lesz még bemutató a tervek szerint Dallasban és New Yorkban is.
 
Az elnök szerint mindez azért fontos, mivel ez az első alkalom, amikor nyers húst - és nem terméket - szállíthatnak az Egyesült Államokba Magyarországról. A bemutatókon a potenciális vásárlók ismerkedhetnek meg a mangalicával.
 
Hozzátette: a tárgyalások alapján már amerikai vevő is jelentkezett, akivel már lehet üzletet kötni.
 
A piacról elmondta, az elmúlt 6-7 évben Ázsiában is egyre több mangalicát vásároltak, most pedig az amerikai piac is megnyílhat a mangalicahús előtt, és ott is a prémium termékek közé kerülhet.
 
Magyarországon 9500 mangalicakoca van, és mintegy 60 ezer hízó. A hízókból mintegy 40 ezret háznál vágnak le, 20 ezret pedig a vágóhidakon, ám az egyesület szeretné az utóbbi számot legalább 30 ezerre növelni. Az új piacok keresését az orosz embargó negatív hatása is ösztönzi - hívta fel a figyelmet a szakmai szervezet elnöke.
 
A vágóhídon levágott hízók mintegy 75-80 százalékát exportálják, főként Spanyolországba, de jelentős vásárló Németország, Svédország és Anglia, továbbá az ázsiai országok, Japán, Szingapúr, Hongkong és Tajvan is.
(MTI)

Romsics László: augusztus végén az utolsó pillanatban állt el az eső

Október 24. 14:55
Romsics László: augusztus végén az utolsó pillanatban állt el az eső
A Csányi Pincészet cabernet sauvignon szőlői a Kopár-dűlőben
 
Komoly problémákat okozott volna, hogyha augusztus végén, az utolsó pillanatban nem áll el az eső – mondta el Romsics László, a villányi Csányi Pincészet vezérigazgatója, aki szüreti gyorsjelentést adott lapunknak.
 
A múlt hét közepéig leszedtük az összes szőlőnket a cabernet sauvignon kivételével. Nagy kérdés számunkra, hogy a 110 hektáron termő, egyik fő fajtánkat milyen érettségi állapotban tudjuk majd szüretelni.
 
Rozékat és vöröseket is tudunk már friss borként kóstolni, elemezni, melyekből azt látjuk, hogy az utóbbi hűvös hetek ellenére is igen szépen sikerült a cukorgyűjtés és intenzív, mély színeket adtak a francia fajták. Azt már most ki lehet jelenteni, hogy betegség és más komolyabb szőlészeti probléma nem nehezítette a szőlők életét. ”Szóval ígéretes a 2016-os évjárat, habár még nagyon korán van ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni - a 2016-os évjárat kiváló” – foglalta össze a tapasztalatokat Romsics László.

Ezek az éttermek télen is nyitva vannak a Balatonnál

Október 24. 11:21
Egyre több balatoni vendéglátóhely tart nyitva ősszel és télen is, így mi is mind gyakrabban merészkedünk - nem csak bort kósotlni - a tö vidékére a hidegebb hónapokban is.
 
A nyitva tartó helyekről a Welovebalaton.hu készített összeállítást:
 
  • Chianti, Veszprém
  • Villa Medici, Veszprém 
  • Fricska, Veszprém
  • Oliva Étterem, Veszprém
  • Carpaccio Étterem, Alsóörs
  • Sáfránkert, Paloznak
  • Söptei Pincészet és Étterem, Csopak
  • Márga Bisztró, Csopak
  • Vígmolnár Csárda, Csopak
  • Bistro Sparhelt, Balatonfüred 
  • Nem Kacsa Étterem, Balatonfüred 
  • Baricska Csárda, Balatonfüred
  • Kredenc Borbisztró, Balatonfüred
  • Karolina Fűszerkert Étterem, Tihany
  • Apáti Étterem, Tihany
  • Neked Főztem Gasztrokocsma, Zánka
  • Kővirág, Köveskál
  • Miakő, Köveskál
  • Káli Art Inn, Köveskál
  • Káli Gourmet Bistro & Delicatesse, Köveskál
  • Borbarátok Vendéglő, Badacsony
  • Pura Vida Dine, Tapolca
  • Bakos Attila Vendéglője, Szigliget
  • Bock Bisztró, Vonyarcvashegy
  • Télikert, Keszthely
  • Paletta, Keszthely
  • Kristinus Borbirtok, Kéthely
  • Hubertus-Hof Étterem, Balatonfenyves
  • BL Yachtclub, Balatonlelle
  • Mango Étterem, Balatonlelle
  • Rádpusztai Gasztro- és Élménybirtok, Balatonlelle-Rádpuszta
  • Chateau Visz, Visz-Berencsepuszta 
  • Kistücsök Étterem, Balatonszemes 
  • Déli Part BBQ, Szántód
  • Mala Garden, Siófok

Nem lehet Maffia nevű éttermet nyitni

Október 23. 19:29
Megtiltotta az Európai Unió egy spanyol étteremláncnak, hogy A maffia (La Mafia) néven üzemeltessen vendéglátóegységeket. 
 
Az olasz média beszámolói szerint az Európai Bizottság védjegyekkel foglalkozó hivatala Olaszország nyomására hozott eltiltó határozatot. 
 
A rendelkezés egy zaragozai székhelyű cég ellen irányul, amely szerte Spanyolországban 38 éttermet működtet La Mafia néven és további három nyitását tervezi. 
 
Az olasz szervezett alvilágról elnevezett étteremláncban olyan fogásokat kínálnak, amelyeknek elnevezését a szicíliai Cosa Nostra ihlette. A falakon olyan maffiavezérek fotója lóg, mint Vito Corleone vagy Lucky Luciano. 
 
„A maffiára hivatkozás hátrányosan befolyásolja az olasz konyhaművészet megítélését, ugyanakkor kedvező fényben tünteti fel az alvilágot. A maffiaszerű szervezetek egyértelmű fenyegetést jelentenek az egész Európai Unióra, mert nemcsak Olaszországban vannak jelen, hanem az EU más tagállamaiban, köztük Spanyolországban is” - indokolták döntésüket a brüsszeli szakértők. 
 
Brüsszel megértette, hogy a maffiával szemben nincs helye engedékenységnek. A maffia veszélyét nem szabad lebecsülni - kommentálta a döntést az olasz parlament maffiaellenes bizottságának elnöke, Rosy Bindi a La Repubblica című lapnak nyilatkozva. 
 
A több mint 400 főt foglalkoztató spanyol étteremlánc közölte, hogy kifogást emel a brüsszeli döntés ellen. "A maffia munkahelyeket teremt" - hangzik a cég egyik reklámszlogenje.
(MTI)

A világ kulturális örökségeként akarja elismertetni a szarvasgombát Olaszország

Október 23. 09:51
A világ szellemi kulturális örökségének részeként akarja elismertetni a szarvasgombát Olaszország az UNESCO-val.
 
A római kulturális minisztériumhoz benyújtott indítvány szerint a szarvasgomba-termelés "gazdag kulturális és gasztronómiai aspektusokban".
 
A kampányt a fehér szarvasgombájáról híres piemontei város, Alba vezeti, ahol ezekben a napokban zajlik egy nagy nemzetközi szarvasgombavásár ínyenc résztvevőkkel szerte a nagyvilágból. 
 
Az üzletág virágzik, különösen kapós a jellegzetes illatú albai fehér szarvasgomba. Tavaly Hongkongban 88,5 millió forintnak megfelelő összegért árvereztek el egy albai fehér szarvasgombát.
 
A világ legdrágább ínyencségének tartott szarvasgombát októbertől decemberig gyűjtik és ünneplik Olaszországban, főleg Umbria, Toszkána és Emilia-Romagna tartományokban.
(MTI)

A Patricius Borház lett az év pincészete

Október 22. 14:47
A Tokaj-hegyaljai Patricius Borház lett az idén az év pincészete, a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.
 
Az Év Pincészete címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette az bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben.
 
Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is.
 
A Patricius Borházat a Kékessy család alapította, amely a tizenhetedik századig visszanyúló szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkezik a tokaji borvidéken. A társaság szőlőbirtokai öt település határában, 85 hektáron, 7 dűlőben találhatóak. A pincészet 2013-ban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” címet.
 
A borház értékesítési nettó árbevétele 319 millió forint volt 2015-ben, jóval meghaladva az előző év 251 millió forintos bevételt. Ebből az export-bevétel csaknem 77 millió forintot tett ki. A 300 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 2015-re 9,5 millió forint nyereséget számolt el, a megelőző év 24 milliós vesztesége után. Saját tőkéje 2015-ben 226 millió forint volt.
(MTI)

Szegeden már tudják, jövőre mikor lesz a borfesztivál!

Október 22. 08:42
Megvan a 2017-es Szegedi Borfesztivál és a Szeged Napja Ünnepségsorozat hivatalos időpontja. Az immáron 23 éves rendezvénysorozat 2017. május 12 és 21. között, 10 napon keresztül várja a vendégeket.
 
Az 1993-ban indult fesztivál amellett, hogy a város és a régió meghatározó fesztiváljává nőtte ki magát, számtalan elismeréssel gazdagodott, többek között a Kiváló Magyar Fesztivál minősítést és a Gasztroélmények Éve 2016 ajánlást is kiérdemelte. A 10 napon át 10 helyszínt, 150 pincészetet, 200 kézművest és 250 zenei-kulturális programot felvonultató eseményt évek óta Magyarország legnagyobb borfesztiváljaként tartja számon a szakma és a közönség.

A XXIII. Szegedi Borfesztivál mellett a grandiózus zenei programjairól ismert Dóm Téri Kavalkád, az ikonikus Hídi Vásár, a hazai kézműves-ipar jeles képviselőit felvonultató Kincs Tér és a kulináris élvezeteket halmozó Gasztro Udvar is várja a rendezvény vendégeit. 

43,4 millió forint egy hat literes palackért?!

Október 21. 18:53
Különleges borral lépett a piacra csütörtökön egy ausztrál borászat: egy hatliteres palack Imperialt, Ausztrália leghíresebb borát kínálja együtt egy kristály dekantálóval 185 ezer ausztrál dollárért (43,4 millió forint).
 
A Penfolds borászat öt palack 2012-es Grange Imperialt dobott piacra világszerte. Mivel hatliteres palackozású borhoz nem létezik dekantáló, felkérték Európa legrégebbi üvegcsiszoló vállalkozását, az 1500-as évektől működő Saint-Louis francia céget, hogy készítse el a megfelelő dekantálót. 
 
A hagyományos hétdecis palackozású 2012-es Grange Imperialt több mint 900 ausztrál dollárért kínálják, a hozzá illő Saint-Louis dekantálót is elkészíttették, 2100 ausztrál dollárért lehet megvásárolni. 
 
A páratlan párost kedd este mutatták be a Penfolds adelaide-i pincészetében. A Grange Imperial syrah szőlőfajtából készül, a Penfolds borászat vezető bora. A Wine Advocate borászati szaklap a 2008-as Grange Imperialt a maximális 100 pontra értékelte.
(MTI)