Fröccs

Zúzda keverve népzenével egyenesen Tokajból

November 12. 13:00
Időpont: 2019. november 16., 19:00
Helyszín: Bodrogkeresztúr, Henye Borbár
További információ az esemény honlapján
 
A Tokaj-hegyaljai (mádi) székhelyű zenekar 2015. év második felében alakult, jelenlegi felállásában a tavalyi évtől játszanak együtt. Kezdetben a hagyományos - elsősorban moldvai - népzene, valamint a rock zene ízléses ötvözésével kísérletezve alakította ki repertoárját, azonban az utóbbi időben egyre több versfeldolgozást is játszik a csapat. A legszebb virág című Arany János vers feldolgozásával az MTVA által meghirdetett AranyCORE verseny különdíjasaiként több fellépési lehetőséget is kaptak a közmédiában.

Az együttes zenei világának jellemzőjeként a rock zenében klasszikus dob-basszus-gitár alapra építették fel a tradicionális népi hangszerek (furulya, koboz, tárogató, stb.) játékát, amit jól kiegészít, és egyidejűleg a zene karakterét is megadja, a tehetséges énekesük éneke.

A zenekarnak egy professzionális muzsikus tagja van: Talián Tamás basszusgitáros, klasszikus zenei kürt tanár.

Bűdiné Alföldi Laura énekes a közelmúltban csatlakozott a zenekarhoz, bár zenekari előélete nem volt, gyorsan beilleszkedett a közösségbe. Ványai Árpád gitáros neve ismerősen cseng Tokaj-hegyalján, hiszen több évtizedes rock zenei múlt áll mögötte, Krajnyák István furulyás-gitáros pedig, ugyancsak más jellegű polgári foglalkozása mellett, elsősorban a helyi tárogatós közéletből lehet ismerős.

Belépő: 1.000 Ft, mellyel a Kárpátaljai Magyar Közösség munkáját támogatjuk.

 

Egy 8 éves hagyomány folytatódik Villány és Szekszárd részvételével

November 05. 14:04
Tehetséges borászok, zseniális borok, mennyei fogások sorakoztak fel az elmúlt nyolc évben minden egyes Araz Borduett vacsorán. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a visszatérő vendégek száma, a sok-sok új vendég és a kiváló visszajelzések.
 
###ROADBLOCK1###
 
A sorozat november 28-án 19 órai kezdettel folytatódik Villány és Szekszárd "méri össze erejét". A Tiffán’s Pincészet családi vállalkozás, amely több évszázados múltra tekint vissza. Tiffán Ede, akinek kivételes  szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása a biztosítéka annak, hogy az Önök poharaiban a hitelesség és a tradíció tisztelete díszítse a bor minden rezdülését! A Vesztergombik élete szorosan és elválaszthatatlanul egybeforrt Szekszárddal. Céljuk a magas minőségű nemzetközi elvárásoknak megfelelő, de szekszárdi karakterrel bíró borok készítése.
 
A borok mellé Barka Áron Chef de Cuisine tökéletesen illeszkedő öt-fogásos ételsora teszi teljessé az estét.

Menüsor:
 
Tiffán Csenge 2018 - Vesztergombi Királylány 2018
Szárnyasmáj, levelestészta, kerti saláta, dió öntet

Tiffán Rosé 2018 - Vesztergombi Rose 2018
Karfiol cappuccino, hurka, pirított tökmag

Tiffán Pinot Noir 2015 - Vesztergombi Pinot Noir 2017
Báránycsülök ragu, spenót, pirított rókagomba, házi tészta

Tiffán Principium 2016 - Vesztergombi Turul 2015
Glasszírozott marhapofa, Zalai dödölle, kelkáposztafőzelék püré

Tifffán Kékfrankos 2017 - Vesztergombi Kékfrankos válogatás 2016
Toffifee, étcsokoládé bonbon, sós karamella
 
 
Időpont: 2019. november 28., 19 óra
Helyszín: 1074 Budapest, Dohány u. 42-44. (parkolás a Nyár utcai mélygarázsban ingyenes)
 
A vacsora ára 15.500 Ft/fő, a számla végösszegéhez 12% szervizdíjat számolnak fel.
Előfoglalási akció: amennyiben november 24-ig a részvételi díj kifizetésre kerül, az ár 13.500 Ft+12% szervizdíj.
 
A korlátozott férőhely miatt előfoglalás szükséges. Asztalfoglalás telefon a +36 1-815-1100-es számon vagy az araz@araz.hu e-mail címen lehetséges.

Remek boros ajándékötletek karácsonyra

Október 31. 09:32
Napjainkra szinte állandósult a szokás, hogy nemcsak családtagok, barátok, ismerősök ajándékozzák meg egymást karácsonykor, de vállalatok, cégek, civil szervezetek és egyéb intézmények is meglepik alkalmazottaikat, üzlettársaikat, beszállítóikat, támogatóikat és együttműködő partnereiket.

Ehhez (is) ajánlja a Pannonhalmi Főapátság és pincészet a termékeit, amelyek mind-mind a monostor ezeréves szőlészeti-borászati, gyógyászati és gasztronómiai kultúrájával kötik össze a jelenkor emberét.
 
Remek boros ajándékötletek karácsonyra

A karácsonyi és év végi ünnepek alkalmából különféle borválogatásokat és ajándékcsomagokat is kialakítottak, hogy az önálló tételek közül történő választás helyett vagy mellett kész ötletekkel könnyítsék meg a döntést. A Pannonhalmi Főapátság teljes karácsonyi ajándékajánlata megtekinthető itt.

A termékek megrendelhetők a főapátság webáruházában.
 

Már előrendelhetők a villányi újborok

Október 30. 12:35
„Örömmel szeretnénk tájékoztatni, hogy már csak pár nap és elérhetőek lesznek Primőr újboraink” – olvasható a villányi Polgár Pincészet közleményében. A borászat háromféle újborát (chardonnay-ottonel muskotály cuvée, rozé, portugieser vörösbor) már most lehet előrendelni kedvezményesen az alábbiak szerint:
 
  • 1 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 13.000 Ft
  • 2 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 23.000 Ft
  • 3 x 6-os vegyes karton házhoz szállítva 32.000 Ft
  • 18 palack felett a házhozszállítás ingyenes
Helyben értékesítve a Polgár Primőr Borok ára: 1800 Ft/palack
 
Már előrendelhetők a villányi újborok
 
További információ és rendelés Porció Tímeánál a bor@polgarpince.hu e-mail címen vagy a 0620 365 57 09-es telefonszámon.
 

Lehet szavazni Somló legjobbjaira

Október 29. 10:16
Alapításának 70. és alapítója, Tornai Endre születésének 95. évfordulója tiszteletére a Tornai Pincészet a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen 2016-ban létrehozta a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat.
 
A díjat minden évben két kategóriában (a Somló térségének fejlődéséért, a Somló borászatának fejődéséért) olyan személynek ítélik oda, akik munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel és személyes példamutatásukkal jelentősen hozzájárultak Somló és térsége fejlődéséhez: értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, borászatának fejlődéséhez, borainak elismertségéhez, valamint az emberi kapcsolatok erősítéséhez, a közösségi tudás gazdagításához.
 
A díjra az alapítók olyan személyeket javasolnak, akik legalább 5 éven át végzett önzetlen tevékenységükkel példát mutatva, maradandó érdemeket szereztek. A szavazás október 21-től november 17-ig tart, és az alábbi oldalon lehet szavazni.
 
A díjat november 29-én, ünnepélyes keretek között, az András-napi Bormester Találkozón adják át a Tornai Pincészetben.  

Hivatalos közlemény a Somlói Juhfark Ünnepen történtekről

Október 20. 09:43
A somlói Tornai Pincészetben negyedszerre rendezték meg az egyik legkülönlegesebb hazai szőlőfajtából készült bor reprezentatív bemutatóját, a Somlói Juhfark Ünnepet. A nagy sétálókóstolón rekord számú vendég ízlelte meg a hegy legjobb, különböző stílusban elkészített Juhfark borait.
 

A Somló az elmúlt évek tudatos munkájának eredményeképp felzárkózott a világ elismert, nagy borvidékei mellé. Ezt bizonyítják a legrangosabb nemzetközi elismerések és a világpiac évről-évre növekvő érdeklődése. A hegy vulkanikus talaja, mikroklímája a hazai fajtákkal olyan ízvilágú borokat produkál, amelyek az egész világon egyedülállóak. A legnagyobb figyelem a Juhfarkra irányul, hiszen ez a nem tolakodó, inkább semleges fajta nagyon szépen mutatja meg az itteni terroir erősségeit. Ezért határozták el 2016-ban a somlói termelők, hogy minden évben megünneplik különleges kincsüket, mégpedig úgy, hogy egy reprezentatív kóstolón bemutatják a közönségnek legjobb tételeiket. A Juhfark Ünnepen a borászok személyes bemutatásával, a hegy atmoszféráját is élvezve kóstolhatnak a vendégek. Idén 16 pince 25 tételét.
 
###ROADBLOCK1###
 
A programot mesterkurzusok, pincelátogatás és dűlőtúra teszi még izgalmasabbá. Idén a vertikális Tornai kóstolón az elmúlt közel másfél évtized legjobb Juhfark tételeinek összehasonlítására nyílt ritka alkalom, és nagy közönség- és szakmai érdeklődés kísérte Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus mesterkurzusát is, amelyen az olasz vulkanikus borvidékek csúcsborait vetette össze egy-egy somlói Juhfarkkal. A vakkóstolón a hazai borok állták a versenyt, a 2017-es Tornai Prémium Juhfark maga mögé utasította az Etna vulkanikus talajáról származó vetélytársát, Barcza Báint 2017-es Juhfark válogatása pedig az összetett versenyben csak egy szavazattal lemaradva lett második ugyanezen olasz bor mögött. A rendezvényt a borokhoz méltó grillételek, és a nyarat idéző, kellemes idő tette még emlékezetesebbé.

A sorozat természetesen folytatódik, jövő októberben újra találkozhatnak a fajta kedvelői és termelői az 5. Somlói Juhfark Ünnepen.
 

Most extra kedvezménnyel fedezheted fel a magyar Toszkánát

Október 15. 10:15
A Balaton északi partjának Toszkánát idéző táján egy festői, eldugott település hívogat eltéveszthetetlen Hegyestű bazaltkúpjával: ez Monoszló. A hely maradandó élményt kínál majd az idelátogatónak. Képzelje el a tökéletes harmóniát, a kényelem paradicsomát a szőlőtőkék oázisában. Hab a tortán az exkluzív szállás a Liszkay szőlőbirtokon, 2 fő részére 2 éjszakára, svédasztalos reggelivel, most közel 50 százalékos kedvezménnyel.
 
 
Figyelem: az akcióban szereplő utalvány 2019. december 15-ig használható fel előre egyeztetett időpontban, a kiemelt időszakok és ünnepi hétvégék kivételével.

Ezeket választották 2019-ben Magyarország legjobb sajtjainak

Október 14. 11:58
Október 12-én kihirdetésre került az ország legjobb sajtjainak listája. A hetedik alkalommal megrendezett Magyar Sajtmustrán három kategóriában nevezhettek a versenyzők, összesen 121 juh-, tehén- és kecskesajt mintát kóstolhattott a külföldi és hazai szakemberekből álló zsűri.
 
Arany minősítést nyertek el az alábbi sajtok:
Paraszt Sajt Svájcer – Ficsor Árpád
Parenyica Sajt – Gyugos Bence
Balaton „Kékszalag” – Reményik Kálmán

Kiosztották a 2019-es Év Pincészete Magyarországon díjat

Október 09. 15:36
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető címet.
A verseny menete egyszerű: a címet kiíró szervezetek felkérik az általuk az "Év Pincészete" címre méltónak tartott pincészeteket, hogy pályázzanak a cím elnyerésére. A díjról a kiíró szervezetek tagjai, illetve általuk felkért szakemberek döntenek szavazással.

2019-ben a díjat Günzer Tamás Pincészete nyerte el. A hivatalos díjátadóra október 9-én került sor Villányban, a győztes pincészetben.