Csapody Balázs: drasztikus áfacsökkentés nélkül összeomlással fenyegetne a vendéglátás

Borászportál
2016. július 18., 14:37


Valóban a kormányzat és a gasztronómiai lobbi közötti alku előzte meg a döntést a négy százalékos turisztikai hozzájárulás 2018-as bevezetéséről.
Csapody Balázs: drasztikus áfacsökkentés nélkül összeomlással fenyegetne a vendéglátás
Csapody Balázs (Fotó: HVG.hu)
Ezt Csapody Balázs a Kistücsök étterem tulajdonosa monsta a Sonline.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy 2018-tól öt százalék lesz az ételáfa, erre jön a négy százalék turisztikai hozzájárulás, ami a szektorban marad, a fejlesztéseket támogatva.
 
Csapody szerint ebből az étteremtulajdonosok tudnak majd fordítani a munkabér emelésére, hiszen a legégetőbb probléma ma a vendéglátásban a munkaerőhiány.
Csapody azt is elmondta, hogy ma ugyanazt tanulja a szakács, ha végül börtönkonyhán, kollégiumban, vagy közétkezetésben helyezkedik el, mint az, aki esetleg Michelin-csillagos étterembe kerül. A világ ettől már régen ellépett, különböző stílusban oktató iskolák vannak, azt szeretnénk, ha nálunk is volna néhány kiemelt képzési hely - fogalmazott.
 
A Pannon Gasztronómiai Akadémia ezért is lobbizik. Hogy ezekből több tudással léphessenek ki a végzettek, akiknek azután magasabb bért lehet fizetni és akik nem fognak elmenni Burgenlandba, mert szakmailag és anyagilag is kihívás lesz nekik itthon maradni. Mi a Pannon Gasztronómiai Akadémiában abban is biztosak vagyunk, hogy a jövő a magyar mezőgazdaság és a vendéglátás egymásra találásban van, abban, hogy a helyi, környékbeli beszállítók termékei kerüljenek az éttermek asztalára, s ezek a gazdálkodók ebből (is) éljenek. Akadnak már jó példák. Hiszen mind több vendég a helyi jellegzetességeket keresi.
Winelovers borok az olvasás mellé