Ízek és borok utcája Somorján

Borászportál - MTI
2012. szeptember 04., 15:46


Programajánló - Többek közt ízek és borok utcája is várja a pénteken kezdődő Pomlé fesztivál résztvevőit Somorján. Az immár harmadik ilyen rendezvény célja, hogy közel hozza a város és a régió lakosaihoz a Csallóköz hagyományos íz- és borkultúráját, népművészetét.
Ízek és borok utcája Somorján
 
"A kétnapos rendezvényt először egy európai uniós projekt keretében rendeztük meg, közösen Hainburg osztrák várossal, majd a nagy sikerre való tekintettel tavaly folytattuk a hagyományt, immár saját erőből, illetve támogatók segítségével" - mondta Nagy Myrtil szervező a távirati irodának.
 
Somorján nem újdonság a késő nyári, kora őszi fesztivál rendezése, korábban szüreti napokat tartottak a városban. "A Pomlé Városi Parkban a fesztivál programjaival nemcsak ezt a hagyományt szeretnénk újjáéleszteni, hanem egyben megismertetni a fiatalokat a tradicionális kézműves termékekkel, nagyszüleik kultúrájával, azokkal az értékekkel, amelyek mára már kiveszőben vannak" - tette hozzá Nagy Myrtil.    
A rendezvény egyszerre több helyszínen zajlik. Az ízek és borok utcájában neves régióbeli és külföldi borászok mutatják be boraikat, összesen 15 különböző pincészet érkezik négy országból, Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból és Ausztriából. A látogatók megkóstolhatják a Csallóköz, azon belül Felső-Csallóköz tipikus ételeit, ízeit.
A gyerekeket és szüleiket a Csodaréten kézműves-foglalkozások, vásár és lovagi torna várja, míg a nagyszínpadon bábelőadások, folklórprogram, nép- és világzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. A kétnapos program sztárvendége a Besh o droM.
Winelovers borok az olvasás mellé