Megvan Magyarország harmadik Michelin-csillaga!

Németh Richárd
2014. március 12., 12:08


Díj - A 33. alkalommal kiadott Michelin guide 2014-es listája szerint a Costes és az Onyx után immár a Borkonyha is Michelin-csillaggal büszkélkedhet.
Megvan Magyarország harmadik Michelin-csillaga!
 
Megvan Magyarország harmadik Michelin-csillaga!
fotó: Borkonyha
„Csodás konyha és remek árfekvés” – írják a Michelin guide-ban. Kalocsai Zoltán, a Borkonyha egyik tulajdonosa és ügyvezetője még maga is nehezen hiszi el: „Még emésztgetjük a hírt. Senki nem jött ide, és nem közölte, hogy megkapjuk a csillagot, mi is ma tudtuk meg” – írja a VinCE magazin online hírlevelében, majd a szerző hozzáteszi: „és hogy a Borkonyha mennyire megérdemli a csillagot, az kiderül Zoltán következő mondatából: >>Azért fogunk dolgozni, hogy a sikertől ne torzuljon az, amit a Borkonyha is képvisel. Továbbra is megfizethető bisztró maradjunk, ahová jó bejönni<<”.
 
A fentieket megerősítendő, felhívtuk az éttermet, ahol ugyan sem a tulajdonost, sem az üzletvezetőt nem sikerült utolérnünk, lévén ma tartják a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét, ahol a Borkonyha séfje, Barhó Szabolcs is versenyben van az első helyért, így az étterem teljes vezetősége jelenleg is neki szurkol, de annyit azért megtudtunk: „a hír igaz”. Magyarország harmadik Michelin-csillagát éppen itt, a Hungexpón megrendezett SIRHA-kiállításon jelentette be a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.
A Borkonyha étteremnek és a séfeknek, Sárközi Ákosnak és Barhó Szabolcsnak ezúton gratulál szerkesztőségünk!
Bocuse d’Or döntő
A Bocuse d’Or Magyarországi döntőjére március 12.-én (szerdán) kerül sor a SIRHA Budapest kiállításon, a Hungexpón. A tavaly októberben rendezett „Hagyomány és Evolúció” szakácsverseny legjobbjai itt mérik össze tudásukat. A hat fiatal versenyző tréningje január közepe óta zajlik a Magyar Bocuse d’Or Akadémia szervezésében, a tagok aktív közreműködésével, külföldi séf - a 2005. évi Bocuse d’Or világverseny győztese, Serge Vieira francia séf bevonásával. A verseny első helyezettje képviselheti hazánkat az európai döntőn (Bocuse d´Or Europe) 2014. május 7-8, Stockholmban.
Winelovers borok az olvasás mellé