Varga Pincészet: országszerte átlagos bortermés várható

Borászportál
2011. augusztus 09., 14:38


Idén ismét 3,5 millió hektoliterhez közelítő bortermés prognosztizálható, ami átlagosnak mondható, de a tavalyi kétmillió hektó után jó eredmény – olvasható a Varga Pincészet országos előrejelzésében. A magas borkészlet egyelőre megakadályozta, hogy súlyos borhiány alakuljon ki – nyilatkozta Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonos ügyvezetője.
Varga Pincészet: országszerte átlagos bortermés várható
 
„Még nagyon sokat alszik kinn a szőlő, és sok veszély leselkedik még rá, normál évben ilyenkor még nem szoktunk ünnepelni. Most is csak azért van rá okunk, mert a várakozások nagyon rosszak voltak” – mondja Varga. „A termés szempontjából legfontosabb időszakon túl vagyunk, jól sikerült a beporzás, jól kötöttek a szőlők, a 3,5 millió hektoliteres bortermés reálisnak látszik.”
 
A tavalyi év negatívumait leginkább a kötelező törköly-beszolgáltatás szemlélteti. Mint ismert, a feldolgozáskor keletkező szőlőtörkölyt kötelező leadni lepárlásra, 2010-ben egy átlagos évhez képest körülbelül feleannyi törkölyt szolgáltattak be a borászok, mint a korábbi években. Ez alapján az átlagos termésnek csak a felét szüretelték Magyarországon, ami emberemlékezet óta nem tapasztalt katasztrófa volt. Még egy rossz szüretet azonban nem csak a szőlő, de a bortermelők sem bírnának ki.
Varga szerint a téli, majd különösen az idén előfordult tavaszi fagyos napok súlyos károkat okoztak. Ennél nagyobb gondot vetített előre, hogy a szőlészeti és borászati kutató intézetek rügyanalízisei rendkívül borúlátók voltak, ami logikusnak is tűnt, hiszen az előző évi csapadékos időjárás nem kedvezett a rügydifferenciálódásnak, illetve a hideg, rövid ősz a vesszők beérésének.
A pesszimista termés-előrejelzések azonban egyelőre nem igazolódtak be. Varga szerint ebben szerepet játszik, hogy a tavalyi évben a szőlő a rendkívüli alacsony termésátlag mellett úgymond kipihente magát, ráadásul az idei tavaszi meleg is „csodát” tett – bizakodik a Varga Pincészet tulajdonosa. Szerinte a lényeg, hogy az ültetvények kirobbanó kondícióban értek a nyárba. Egyes területeken a csapadékhiány jelent kisebb gondot, a már említett fagyok az alacsonyan fekvő ültetvényeknél jelentős kieséseket okoznak, de összességében „a jó termés esélye még benne van az évben, szemben a tavalyi évvel, amikor már ilyenkor tudtuk, hogy katasztrófa lesz”.
Winelovers borok az olvasás mellé