Alföld: minőségi borunk is van!
Sztanev Bertalan, Borszakíró
2012. május 30., Szerda 11:39
Címkék: alföld bor borverseny Csongrád Duna Borrégió hajósbaja Kunsági borvidék
Háttér - A Borászportál a XIV. Kunsági Borverseny zsűritagjaként első kézből számolhat be az eredményekről, s arról a tapasztalatról, hogy a Duna Borrégió által közrefogott alföldi borászok a mennyiségi bortermeléstől egyre inkább a minőségi bortermelés felé igyekeznek elmozdítani a térséget.
Régebben az alföldiek úgy tartották, hogyha a néhány nagyobb, sík terepből kiemelkedő „hegyekről” nevezik el boraikat, akkor azt a fogyasztó biztosan jobbnak fogja értékelni. A bort át kellett vinni a hegyen – ahogy ők mondták. Bár az Alföld klimatikus viszonyai mit sem változtak az évszázadok során, az itt élő borászatok mégis megtanulták, hogy szerényebb adottságaikat hogyan tudnák mégis eredményesen kihasználni.
Alföld vs. Hegyvidék
Régóta beszédtéma, hogy kis hazánk területén milyen bortermelést ösztönözzenek támogatással, merre folytatódjanak a fejlesztések. A vita az alföldi borászok és a többi borvidék között csillapíthatatlannak bizonyul. Az idei téli és tavaszi fagyok ráadásul azoknak az igazát látszik erősíteni, akik az alföldi szőlőtermesztésnek szerényebben osztanának lapot a jövőben. A fagykár miatt az idei évben sem várható a Duna borrégiót magába foglaló három borvidéken (Kunsági, Csongrádi, Hajós-Bajai) a sokéves átlagát meghaladó termés.
Alföldi borok a piacon
Az időjárási viszonyok kedvezőtlen alakulása mellett ez a térség a piaci folyamatoknak is jobban kitett más borvidékeknél. A döntően az alsó piaci szegmenset kiszolgáló borvidékek szőlőtermelőinek és borászatainak az időjárás alakulása mellett az árfolyamok mozgását is figyelemmel kell kísérniük, mert piaci szerepük nagyban függ a főleg Olaszországból behozott borok árától. Igaz, hogy ezen borok döntő többségét is az itt tevékenykedő borászatok hozzák be és értékesítik a piacon.
DUNA BORRÉGIÓ
Lágy savakkal, alacsony alkoholtartalommal rendelkező fehérborok, könnyű, gyümölcsös vörösborok jellemzők a tájegységre.
Csongrádi borvidék
Terület: 2128 hektár
Klíma: száraz, szélsőséges, sok napsütés, fagyveszély fennáll.
Talaj: homok, homokos lösz.
Szőlőfajták: fehér Kövidinka, Olasz rizling, Rajnai rizling, Muscat Ottonel, Chardonnay, Cserszegi Fűszeres; kékszőlő: Kadarka, Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet Franc.
Hajós-Bajai borvidék
Terület: 1722 hektár
Klíma: szélsőséges, száraz, meleg nyarú, sok napsütés
Talaj: lepelhomokkal fedett agyagtalaj, lösztalaj
Szőlőfajták, borok: fehér Olasz rizling, Rajnai rizling, Chardonnay, (lágyabb, savszegény bort adnak). Kékszőlő tekintetében Kadarka borai finomak, tüzesek, kellően bársonyosak. Kékfrankos, Merlot, Cabernet franc és Sauvignon is található.
Kunsági borvidék
Az ország legnagyobb borvidéke A filoxéravész idején a magyar szőlőkultúra átmentésének volt meghatározó bázisa a kunsági homok.
Terület:24748 hektár
Klíma: csapadékban szegény. Forró, napos nyár és hideg, száraz tél. Fagyveszély fennáll.
Talaj: homok
Szőlőfajták: több, mint száz szőlőfajtát termesztenek. Hagyományos fajtái az Aranysárfehér, Ezerjó, Kövidinka, Cserszegi fűszeres; kékszőlő Kadarka Kékfrankos.
Jön az olasz import bor
Az elmúlt két év érdekes piaci helyzetet teremtett. A szőlőárak ugyan kedvezően alakultak, de az alacsony termésmennyiség miatt minden eddiginél több, mintegy 800 000 hektoliter importbor érkezett 2011-ben a magyar piacra. Ezeknek a boroknak a döntő többsége az alsó piaci szegmensben került értékesítésre.
Fejlődő Alföld
Zárhatnánk is Alföld pincéinek kapuit, ha nem lenne egyre több bortermelő, akik minden nehézség ellenére a fejlesztésben és a minőségjavításban látják a jövőt. A régió termelői élen járnak a szőlőültetvények megújításában, de jelentős lépéseket tettek annak érdekében, hogy negatív megítélésük a fogyasztók fejében is változzon. A komoly technológiai fejlesztések következtében olyan borok kerülhetnek a boltok polcaira, amelyek mellett már nem lehet elmenni szó nélkül, legyintve, hogy ez csak egy alföldi bor.
Ezek a fejlesztések mindenképpen örvendetes előrelépésnek mondhatók, mivel a magyar borkínálat mintegy felét mennyiségben mégiscsak ez a térség adja. Ha a magyar bor iránt amúgy hűséges hazai fogyasztók egyre növekvő mennyiségben innák a külföldi kínálatot, a magasabb minőséget képviselő külföldi választék is hamarabb megtalálná az útját a hazai fogyasztók poharába.
Mennyiség mellett minőség is van
Ma az Alföld már nem egy borkategória. A tőmegtermelés továbbra is jellemzi a térséget, de már több olyan bortermelő is van, akik meg tudják mutatni, hogy ebben a térségben a mennyiség mellett minőség is van. A Duna borrégió borversenye előtt a régiót alkotó három borvidéken megrendezték a helyi borversenyeket. Méreténél fogva a legnagyobbnak a Kunsági borvidék számít, így a legtöbb nevezőre is innen lehet számítani. Érdekes, hogy a Csongrádi borvidékről az Országos Borversenyre nem nevezett egyetlen termelő sem.
A 2011-es Országos Borversenyről a régió borai 10 aranyérmet hoztak el. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel készülő borok aránya (a köztudatban minőségi bor) a régióban 20% alatt van. Innen nézve ez mindenképpen figyelemre méltó eredmény. Már van néhány tucat borászat, amelyek a régióban kijelölték a térség megújulásának útját, de évről évre új arcok tűnnek fel a régió borversenyeinek eredménylistáján az érmes borok között.

Jellemző alföldi borvidéki látkép
Kunsági Borverseny
A XIV. Kunsági Borversenyen 30 arany helyezés született. A legjobb forgalmi bor a Tápió-Vin Kft 2009. évi Cabernet sauvignon barrique bora lett. Az aranyérmes borokból kerül kiválasztásra a borvidék új arculatát jelentő PartyBor válogatás is.
Végeredmények










Bortúra Toszkánába, június 25-30.
Bolyki borvacsora május 17-én,...
Nyári Piknik: Főszerepben a lecsó és a...
BBQ party az ARAZ Étteremben
Májusban ismét borünnep Szegeden,...
Pünkösdi programcsomag az Egri Korona...
Bott Frigyes Borvacsorája az Andante...
Alapozó bortanfolyam a Gourmet és...
Alapfokú Borszakértő Tanfolyam a...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |




































