Alapkőletétellel kezdődött meg az Etyeki Kúria bővítése
Borászportál
2012. június 07., Csütörtök 12:19
Címkék: Etyek
Újabb fordulóponthoz érkeztünk az Etyeki Kúria Borászat életében, a stratégiai tervek megvalósításának következő lépéséhez: a június 5-i alapkőletétellel jelképesen is megkezdődnek a borászat modernizálási és bővítő munkálatai. Az 500 millió forintot meghaladó értékű beruházás eredményeként - melynek egy része európai pályázati pénzből származik - az etyeki Öreghegyen a 150 éves régi pinceépület és a 15 éves feldolgozó átfogó modernizálásra és továbbépítésre kerül, ezáltal az épület alapterülete 220 m2-ről 1100 m2-re nő.
Az Etyeki Kúriában jelentős fejlesztés történik a borászati technológia terén is. A kivitelezési munkálatok várhatóan 2012 vége előtt befejeződnek, a komplexum és környezete 2013 tavaszra készül el teljesen.
Az Etyeki Kúria, az etyeki borvidék egyik legrégebbi és egyben legnagyobb hagyományokkal rendelkező borászata, amelynek 2009 májusától Mérész Sándor a főborásza. Mérész feladata a termékpaletta áttekintése után az új szakmai irányok kijelölése volt. Ennek a munkának következménye valamint alapos piackutatás eredménye lett a második stratégiai lépés, a borászat újrapozícionálása.
A pincészetben az elmúlt két évben az aktív értékesítés mellett az építkezés előkészületeinek szentelték a legnagyobb figyelmet. A műhelymunka keretében állandósult a párbeszéd az építész és borász között annak érdekében, hogy az épület minden egyes részlete a borászati munka hatékonyságát, precizitását szolgálja. A tervezés során jelentős figyelmet fordítottak a bor értékesítésére és bemutatására szolgáló, valamint az iroda funkciójú terek kialakítására.
Az ünnepélyes alapkőletétellel immár elindulhat a terveknek a megvalósítása, és az új beruházásnak és fejlesztésnek köszönhetően Magyarország egyik legkorszerűbb, a 21. század technikai kihívásainak minden szempontból megfelelő, a nemzetközi piacot kiszolgálni képes borászatát tervezik létrehozni.
Az előkészítő munkarészekkel együtt 500 millió forintot meghaladó értékű beruházás eredményeként az etyeki Öreghegyen a 150 éves régi pinceépület és a 15 éves feldolgozó átfogó modernizálásra és továbbépítésre kerül, ezáltal az épület alapterülete 220 m2-ről 1100 m2-re nő. A beruházás egy része, mintegy 144 millió forint a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belüli Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapnál elnyert pályázati pénzből zajlik.
A felszínen az új épületegyüttes a palackozó üzem meghosszabbításaként a korábbi pince fölé épül, és erre merőlegesen helyezkedik el a második új szárny, ahol a borbemutató vendégterek és az irodák találhatók. A bővítés eredményeként az új pince alapterülete a jelenleginek mintegy háromszorosára nő. A süllyesztett udvarnak köszönhetően a pince közvetlen „utcai” kapcsolattal rendelkezik, mely logisztikai szempontból fontos. További előny, hogy az épület ezáltal kétszintessé válik, így lehetőséget ad a gravitációs szőlőfelfolgozási technológia alkalmazására.
Az épület alsó szinten található üzemrésze hármas tagolású: az első részben kap helyet a palackos és a hordós érlelő tér, a másodikban a tartályos tér, a harmadikban pedig a készáru raktár. Új helyre, a pince fölé kerül az értékesítési célokat is szolgáló borbíráló helyiség valamint egy vinotéka is.

Az üvegfelületeknek hála a borkészítés iránt érdeklődő látogató ebből az épületrészből szinte teljes áttekintést kap az egyes termelési folyamatokról, anélkül, hogy a termelési térbe be kellene lépnie. Többek között látható a tartályos tér, a palackozó tér valamint a fahordós érlelő terme is. Ez egyfelől élelmiszerbiztonsági, másfelől üzemszervezési szempontból nagy jelentőségű és innovatív megoldás.
A gazdaság jelenleg 1.000 hektoliter erjesztő kapacitással rendelkezik, az éves termelés eléri a 80 000 palackot. A borászat tartályparkja bár bővülni fog, de annak teljes cseréje technológiailag nem indokolt, ugyanakkor készen állnak az igényekhez alkalmazkodó folyamatos fejlesztésre ezen a téren. Az új épület mintegy 2.500 hektoliternyi tartály befogadására alkalmas. A projekt meghatározó elemei a technológiai fejlesztések: már beszerzésre került egy új szőlőfeldolgozó gépsor, bővül a palackozó gépsor valamint egy teljesen új, innovatív tartályhűtő- és fűtőberendezés is beszerelésre kerül. Ezek a berendezések és a gravitációs szőlőfeldolgozás lehetősége nagy lehetőségeket rejtenek a következő évjáratokra nézve.
A technikai beruházások mellett az Etyeki Kúria igen jelentős, mintegy 9 hektáros területbővítésről is beszámolhat, így a megművelhető terület nagysága 27 hektárra növekedett. A megvásárolt területeken található szőlőültetvény kivágásra kerül, újratelepítésére legkorábban 2014-ben kerülhet sor. Ezeken a területeken a két éves termelési szünet alatt a talaj előkészítése folyik nagyon pontosan meghatározott technológiai lépések szerint, a környezettudatosság jegyében. Ezzel párhuzamosan, többek között francia tanácsadók közreműködésével folyik az ide telepítendő szőlőfajták kiválasztása. Az ismert nemzetközi fajták mellett bevonták az elemzésbe a Magyarországon, de a világpiacon is jól értékesíthető autokton szőlőfajtákat is, bár az ezekkel szerzett termesztési tapasztalatok valamint a tudatos nemesítői munka hiánya kockázatossá teszi telepítésüket.
Az időigényes, de nem látványos és a beruházási érték mindössze néhány százalékát kitevő talajelőkészítési és alapmegerősítési munkálatok már 2012 januárjában megkezdődtek. Most indul a kivitelezési munkák második fázisa. Nem csak a kész épületegyüttesnél, hanem már az építkezés folyamán is prioritást élvez a borkészítés, ezért az első határidő, melyet a kivitelező cégnek feltétlen tartani kell, 2012. augusztus 15. Eddigre kell olyan állapotba kerülnie az épületnek, hogy a szüret és a szőlőfeldolgozás Mérész Sándor főborász által meghatározott és megszabott feltételek és körülmények között megvalósulhasson. Az építkezés befejezésének kitűzött végső határideje pedig 2012. december 17.
Bortúra Toszkánába, június 25-30.
Bolyki borvacsora május 17-én,...
Nyári Piknik: Főszerepben a lecsó és a...
BBQ party az ARAZ Étteremben
Májusban ismét borünnep Szegeden,...
Pünkösdi programcsomag az Egri Korona...
Bott Frigyes Borvacsorája az Andante...
Alapozó bortanfolyam a Gourmet és...
Alapfokú Borszakértő Tanfolyam a...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |




































