Főoldal - Hírszüret - Elhunyt Zwack Péter

Elhunyt Zwack Péter

Borászportál
2012. augusztus 06., Hétfő 09:58

Címkék:   Unicum  Zwack Péter 

Példakép - Elhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke; a neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában vasárnap Olaszországban érte a halál.


Zwack Péter életútját ismertető közlés szerint az üzletember 1987-ben tért haza Magyarországra, majd 1989-ben a Budapesti Likőripari Vállalattal közösen vegyes vállalatot alapított, Zwack Unicum Budapest Kft. név alatt. 1991-ben a privatizáció keretében társával, Emil Underberggel létrehozva a Peter Zwack & Consorten AG-t visszavásárolta az államtól családi tulajdonát, megalapítván ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, amelyben az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban adta át a stafétabotot a hatodik generációt képviselő fiának, Zwack Sándornak, miközben ő megmaradt a vállalat tiszteletbeli elnökének, és aktívan részt vett a társaság életében - áll a Zwack Unicum Zrt. lapunkhoz eljutott közleményében.

Zwack Péter szülei Zwack János, az Unicumot gyártó és forgalmazó Soroksári úti Zwack-gyár társtulajdonosa és Wahl Vera voltak. 1945-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd egy évvel később a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte meg tanulmányait, de emellett a családi gyárban is dolgozott. 1947-ben ifjúsági teniszbajnok lett, majd ugyanabban az évben édesapja tanácsára elhagyta Magyarországot. Először Olaszországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot. Eleinte különböző kisebb munkákat vállalt, 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere, majd 1954-ben egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett.

1956-ban létrehozta Eckhardt Tiborral, valamint a korábbi amerikai elnökkel, Herbert Hooverrel és Sargent Shriver Jr-ral a „First Aid for Hungary” alapítványt, és 120 ezer dollárt gyűjtött a magyar forradalom egyesült államokbeli menekültjei számára.

1964-ben önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben visszatért Európába, Firenzében telepedett le, és a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott.

Hazatérése után 1990-ben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának első elnöke lett, 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt.

1990-ben kinevezték Magyarország washingtoni nagykövetének, emiatt amerikai állampolgárságáról is le kellett mondania. 1992-1995 között a Liberális Polgári Szövetség-Vállalkozók Pártja elnöke volt. 1994 és 1998 között Kecskemét független országgyűlési képviselője. 1995 és 1997 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt.

Országgyűlési képviselőként támogatója volt többek közt a kábítószer elleni felvilágosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak, parlamenti tevékenységének központjában a feketegazdaság elleni küzdelem volt, és aktívan részt vett Magyarország NATO-tagságának és az Európai Unióba történő belépésének előkészítésében.

Érdemei, tevékenységei elismeréseként 2002-ben, majd 2004-ben az Év Vállalkozójának választották, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet (polgári tagozat). 2008-ban Budapest díszpolgára címmel tüntették ki, 2009-ben megkapta a Best of Budapest életműdíjat, 2011-ben pedig az Ernst and Young „Az év üzletembere”„Példakép” díjat kapta meg. 1999-ben az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetést kapta meg (Cavaliere dell’Ordine di Merito della Repubblica Italiana).

Zwack Péter első házasságából öt, második házasságából két gyermeke született. Két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella építik tovább a családi vállalatot.

Szerkesztőségünk fejet hajt Zwack Péter, a "Példakép" nagysága előtt. Nyugodjék békében!



hirdetés

Regisztráció

Alapadatok

A * csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
E-mail újra:*
Leggyakrabban előforduló e-mail címek helyes végződése: gmail.hu, gmail.com, freemail.hu, citromail.hu, freestart.hu, hotmail.com, mailbox.hu, t-online.hu, mail.datanet.hu

Kérjük ellenőrizze, helyesen adta-e meg e-mail címét!

Jelszó:*
Jelszó újra:*
Töltse ki a fenti űrlapmezőket és élvezze a regisztrációval járó előnyöket:
  • hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
  • akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
  • részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.

Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!


A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:

  • A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
  • A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
  • Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
A regisztráció menete:
  • Töltse ki a fenti űrlapot!
  • Kattintson a "Mehet" gombra.
  • Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!

Jelszó emlékeztető

E-mail cím:


Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó  jelszavát.

Szabályzat

A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.

Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.

Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.

Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:

  • postai úton utánvéttel
  • személyesen a Borászportál szerkesztőségében

Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.

Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.

A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót. 
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.

A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.

Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért. 
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.

Az aukció záró időpontja

Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.

Szómagyarázat

Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.

Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.

Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.

Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.

Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.

Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.

Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:

1 Ft-tól 100 Ft-ig 10 Ft
100 Ft-tól 1.000 Ft-ig 50 Ft
1.000 Ft-tól 2.000 Ft-ig 100Ft
2.000 Ft-tól 5.000 Ft-ig 200 Ft
5.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig 500 Ft
10.000 Ft-tól 100.000 Ft-ig 1.000 Ft
100.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig 5.000 Ft
500.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig 50.000 Ft
1.000.000 Ft-tól   100.000 Ft

Ajánlja a cikket ismerőseinek!

Feladó neve:*
Feladó e-mail címe:*
Címzett neve:*
Címzett e-mail címe:*
Magamnak is elküldöm:

Megjegyzés:

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!