160 milliót csalt el egy borászati cégcsoport Egerben

MTI
2013. április 26., 11:37


Adócsalás - A gyanú szerint csaknem 160 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy egri borászati cégcsoport fiktív számlázással, illetve állami támogatás jogtalan felhasználásával - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
160 milliót csalt el egy borászati cégcsoport Egerben
 
Kovács Dorina tájékoztatása szerint a telephelyre - amelyen öt egymással tulajdonosi átfedésben álló társaság osztozik - egyszerre csaptak le pénzügyi nyomozók, adórevizorok és pénzügyőrök.
A közlemény szerint a társaságok közös érdekeltségű vállalkozásokként működtek, különböző szálakkal kötődtek egymáshoz, például átfedés volt a cégek tulajdonosi körében. Eszközöket béreltek egymástól és vélhetően valótlan gazdasági eseményeket színlelve állítottak ki számlákat egymás között.
 
Volt például olyan számla, amelyet az egyik cég szőlőterülete megmunkálása címén fogadott be egy másiktól, holott a szerződéssel érintett területen a szőlőültetvényeket egy évvel korábban kivágták. Olyan számlákat is találtak a revizorok, amelyek termelő berendezések értékesítéséről, bérbeadásáról szóltak, miközben a számlák kiállítási időpontjában még nem is voltak az eladó cég birtokában ilyen eszközök - írta a sajtószóvivő.
A közlemény szerint a fiktív számlákkal okozott kár 103 millió forint. Ugyanakkor két cég állami támogatást is kapott termelőeszközök vásárlására, ezt az 55 millió forintot azonban nem a pályázatnak megfelelően használták fel.
Az eljárás során két embert gyanúsítottként hallgattak ki költségvetési csalás gyanúja miatt. Az okozott adóhiány fedezetéül a pénzügyi nyomozók mezőgazdasági gépeket és erjesztő tartályokat foglaltak 108 millió 500 ezer forint értékben - közölte a sajtószóvivő.
Winelovers borok az olvasás mellé