Bemutatkozott a Magyar Bor Intézet

Borászportál
2014. március 05., 10:40


Szerveződés - Február végén a Kadarka borbárban egy sajtótájékoztató keretében bemutatkozott a Magyar BOR Intézet, amely egyfajta tudásközpont szerepét kívánja betölteni, azzal a fő céllal, hogy segítse egy új szemléletű magyar borkultúra kialakítását.
Bemutatkozott a Magyar Bor Intézet
 
Bemutatkozott a Magyar Bor Intézet
A „Hagyomány, innováció, jövőkép” jelmondat égisze alatt meginduló Intézet innovatív jellege az újszerű megközelítésből, a fiatalosságból és a megvalósítandó projektekhez kötődő dinamizmusból fakad. Ennek tükrében kezdetben három fő területre kíván koncentrálni.

Egyfelől megkezdi egy Kárpát-medencei kitekintésű, részletes, átfogó országos adatbázis és „tudástár” összeállítását, Ennek eredményeképp jön majd létre egy magyar és idegen nyelvű információs honlap, amely dinamikus, látványos, de könnyen kezelhető, és bemutatja az összes borvidéket és borászatot, a Kárpát-medencében honos szőlő- és borfajtákat. A honlap kiegészítése lesz egy okostelefon alkalmazás, amely révén minden magyar borral kapcsolatos információ azonnal elérhető lesz.
 
Hasonlatosan fontos az Intézet számára az ifjúság borra nevelése, melynek kapcsán szeretnék elősegíteni, hogy az oktatásban is megjelenjen a magyar bor: középiskolai ismeretterjesztő foglalkozások koncepciójának kidolgozása mellett fakultatív egyetemi kurzusok megszervezését tematika elkészítésével támogatják. Mindezt játékosan segítendő fogtak neki a borfoglaló.hu elkészítésének. A honfoglaló.hu típusú online játék középpontjában a bor és a borkultúra áll, minden, ami a borhoz kötődik – ez esetben nem megyékért, de borvidékekért folyik majd a küzdelem.

Ugyanígy felvállalják nemzetközi kitekintésű komparatív kutatások elkészítését, melyek célja az ágazat segítése, egyúttal tabuk és mítoszok lebontása is. Az első kutatás témája a nemzeti bortámogatási koncepciók vizsgálata világszinten lesz. A húsz országra kiterjedő kutatás szándéka, hogy áttekintse: az ágazatnak adott nemzetgazdaságokban milyen szerepe, aránya van, hogy a szőlészeti-borászati támogatások milyen formában valósulnak meg, illetve milyen jogi, intézményi stb. akadályokkal szembesül a szőlészet-borászat.

A borhoz különbözőképp kötődő fiatalok által alapított Intézet új szervezeti alapon született meg. Az Intézet a magyar borkultúráért régóta munkálkodó neves szakértőkkel szorosan együttműködik, őket is igyekszik tanácsadóként és szakértőként bevonni a szakmai munkába.

Az Intézet a Facebookon jelent meg először, saját honlapokkal néhány hét múlva jelentkezik.
Winelovers borok az olvasás mellé