Ezt kapják majd Szijjártó vendégei

Borászportál - MTI
2014. november 12., 21:22


Három kategóriában választották ki a jövő évi diplomáciai eseményeken kínált magyar borsorokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium Carton Hungaricum elnevezésű, kiváló minőségű borokat és neves borászatokat bemutató országimázsprogramja keretében.
Ezt kapják majd Szijjártó vendégei
 
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és jogelődje jó ideje figyelmet fordít arra, hogy a magyar külképviseletek és kulturális intézetek évi több mint 1000 eseményén kínált borokat komoly kiválasztási rendszerben szűrje meg - emlékeztetett a kezdeményezés szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a tárca közigazgatási államtitkára. Kohut Balázs elmondása szerint tavaly a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyeletével indult el a Carton Hungaricum országimázsprogram, akkor még a minőségi kisborászatok népszerűsítése, a külkereskedelem, valamint a kulturális diplomáciai fejlesztésének céljával. Ezt a programot kapcsolta össze a KKM saját borkiválasztási rendszerével, így idén már a Carton Hungaricum pályázat keretein belül választották ki azt a borsort, amely 2015-ben Magyarország külképviseletein, valamint a külügyminiszteri reprezentáció keretében fogadott nemzetközi delegációk előtt képviseli a magyar borkultúrát.
Káli Ildikó, a Carton Hungaricum 2015 zsűrijének társelnöke elmondta: a borsorok kiválasztására nyílt pályázatot írtak ki. A kiírás már nem a kispincészeteket célozta, sőt, a pályázóknak vállalniuk kellett, hogy a kategóriától függően megadott palackszámú bort képesek lesznek leszállítani a diplomáciai rendezvényekre.
 
A szakmai zsűri idén már három minőségi kategóriában válogatott borokat: a grand superior tételek a legmagasabb diplomáciai szinten képviselik a hazai borászatot, a superior kategóriába kerülnek azok a borok, amelyek a szakmai és kulturális rendezvények kísérő tételei lesznek, a classic kategóriába pedig olyan borokat soroltak, amelyeket a külképviseletek nagyobb vendégszámú rendezvényein is felszolgálnak majd.
Mindhárom kategória borsorába egy-egy könnyű és testes fehér, egy rosé, egy-egy könnyű és testes vörös, egy édes bort, egy aszút, valamint egy pezsgőt vártak, de a grand superior kategóriában végül kimaradt a rosé tétel, mert a bizottság nem talált megfelelő bort.
A zsűribe a magyar szakemberek mellett két külföldi szakértő is meghívást kapott: Markus Del Monego sommelier világbajnokként megszerezte a Master of Wine címet is, Aigars Lukstins lett sommelier bajnok pedig elsősorban azért került be a bizottság tagjai közé, mert a 2015-ös lett EU-elnökség hivatalos díszétkezésein is a Carton Hungaricum most összeállított borsorait fogják kínálni.
Az összesen 23 bort vakkóstolással választották ki, a kifogástalan minőség mellett törekedve arra, hogy a Kárpát-medencére jellemző fajták hangsúlyosan képviseltessék magukat, de szempont volt az is, hogy a kiválasztott borok jól illeszkedjenek a magyar konyha fogásaihoz - árulta el Káli Ildikó.
Mészáros Gabriella, a zsűri társelnöke és Gál Helga, a KKM bor és gasztronómiai tanácsadója a berlini magyar kulturális intézetben (Collegium Hungaricum Berlin – CHB) rendezett sajtótájékoztatón vettek részt, ahonnan on-line jelentkeztek be a budapesti közönséghez a borsorok kihirdetésénél.
A grand superior kategória győztesei:
  • Kreinbacher Birtok (Nagy-Somló) Prestige Brut pezsgő,
  • Figula Pincészet (Balatonfüred-Csopak) 2013-as Öreghegyi Olaszrizling,
  • Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet (Tokaj) 2012-es Percze Furmint,
  • Karner Gábor Kézműves Borászata (Mátra) 2009-es Boróka - Vitézföld Kékfrankos,
  • Gere Attila Pincészete (Villány) 2011-es Kopár cuvée,
  • Bott Pince (Tokaj) 2013-as Bott-rytis,
  • Árpád-Hegy Pince 1999-es 6 puttonyosos aszú
A superior kategória győztesei:
  • Garamvári Szőlőbirtok Vincent Tokaji Furmint Brut pezsgő,
  • Szőke Mátyás és Zoltán (Mátra) 2013-as Királyleányka,
  • Bodvin Pincészet (Tokaj) 2012-es Áldomás Furmint,
  • Günzer Tamás Pincészete (Villány) 2014-es Rosé,
  • Günzer Zoltán Pincészete (Villány) 2011-es Ördögárok Kadarka,
  • St. Andrea (Eger) 2012-es Áldás Bikavér,
  • Barta Pince (Tokaj) 2012-es Öreg Király-dűlő Édes Szamorodni,
  • Tokaj Nobilis 2008-as 5 puttonyos aszú
A classic kategória győztesei:
  • Hungaria Pezsgőpincészet (Etyek) Hungaria Extra Dry pezsgő,
  • Pannonhalmi Apátsági Pincészet 2013-as Tricollis házasítás,
  • Tokaj Kereskedőház 2013-as Furmint Grand Selection,
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet (Kunság) 2014-es Kékfrankos Rosé,
  • Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány) 2014-es Macska Portugieser,
  • Takler Pince (Szekszárd) 2011-es Görögszói Kékfrankos,
  • Tornai Pincészet (Nagy-Somló) 2011-es Aranykönny Zeusz,
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok (Tokaj) 2008-as 5 puttonyos aszú
Winelovers borok az olvasás mellé