A Nyári lányok a borokról

Ribáry Manuéla
2017. március 20., 18:44


Nyári Alíz és Nyári Edit nagy örömmel beszélnek a borászokról és a borokról. Sok kedves borász ismerősük van, akiknél már fel is léptek. Állítják, hogy a magyar boroknak nincsen párja.
A Nyári lányok a borokról
A 2017-es Magyar Borok Bálján gyönyörűen énekeltek. A fellépésük éppoly megkoronázása volt az estének, mint ahogyan egy jó bor megadja egy étkezés egész hangulatát és kiemeli a fogások ízvilágát.  Leginkább a vörösborok állnak közel a szívükhöz, amit egy finom vadételhez vagy vörös húsokhoz szívesen fogyasztanak. Alig várják már a nyarat, hiszen akkor a szabadban jókat tudnak beszélgetni egy finom rozé mellett. 
 
2014-től a Gál Tibor Emlékdíjat az Év Bortermelői és a Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja. A több, mint tízezer szavazat alapján az első három helyezett 2017-ben Hernyák Tamás, Juhász Ádám és Varkoly Ádám lett, akik személyesen is jelen voltak a Magyar Borok Bálján. A díjat Varkoly Ádám kapta.
 
A lányok megkóstolták a díjnyertes Varkoly Ádám nyertes borát, ami nagyon ízlett nekik, majd a további tokaji borok közül mazsolázgattak. Véleményük szerint a tokaji boroké egy igazán különleges és egyedi ízvilág - az aszú olyan, mintha méz lenne, nagyon lágy és sűrű.
 
TIPP
A most szombati Tokaji Márciuson ti is megkóstolhatjátok Varkoly Ádám nyertes borát és a Szepsy Furmint Selection stand-nál az igazán exkluzív Szepsy borokat. Sőt ha még gyorsak vagytok, akkor bejuthattok a Szepsy 100 vs. rest of the (wine) world mesterkurzusra.
 

Edit azt is elárulta, hogy szinte minden nap szokott főzni - a főzést az édesanyjától tanulta. Hihetetlen lelkesedés és szeretet árad belőle, ahogy erről beszél. Van olyan is, amikor kifejezetten borokhoz főz - például olasz tésztákhoz vagy halételekhez. A tenger gyümölcseihez mindig fehérbort használ vagy fogyaszt. Nagy álma egy saját konyha, ami gyönyörű kilátással és tágas térrel rendelkezik, és ahol az összes számára kedves ételt elkészítheti.

Végül pedig az első borélményükről beszélgettünk, amivel kapcsolatban rögtön a karácsonyi vacsorák jutottak az eszükbe. Aki valaha is zenélt vagy énekelt már életében, az pontosan tudja, hogy egy családi ünnepen a közös zenélés, étkezés teszi fel a koronát az együttlétre. Nos, nálunk ebben nem lehet hiány. Alíz és Edit elmesélte, hogy édesapjuk ezekre az alkalmakra különlegesebbnél különlegesebb borokat válogat össze. Nagy kedvenceik a magyar borok. Alíznak többek között a syrah, de mindig szeretnek felfedezni újdonságokat. Nemrég egy kitűnő Takler bort kóstoltak meg, ami bekerült a favoritok közé.
 
Winelovers borok az olvasás mellé