Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot

Borászportál
2018. november 12., 10:20


Lezárult a Vylyan Pincészet idei címkepályázata. Nézd meg, hogy mutat egy virágos kert vagy egy tucat rózsaszín elefánt a borospalackon! A mintegy 220 pályaművet bemutató kiállítás november 20-ig díjmentesen megtekinthető a budapesti Teslában.
Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot
Idén 14. alkalommal írt ki pályázatot a villányi Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet a Bogyólé boruk címkéjének megtervezésére. Ezúttal 170 ifjú (30 év alatti) grafikus adott be összesen 220 pályatervet, ezek közül választotta ki a szakegyetemek által delegált zsűri a legjobbakat. „A tervezőgrafikus pályázóknak az volt a feladatuk, hogy megleljék az újbor frissességéhez és gyümölcsös, üde jellegéhez a legjobban illeszkedő hangulatot és képi világot. Ez a pályázat arra ad lehetőséget a fiataloknak, hogy az életben is meg tudják mutatni magukat. A beérkezett címkék annyira ötletgazdagok, hogy bőven tudnánk válogatni belőle a következő 10 év újboraira is, de a friss és új irányvonalak szerencsére mindig tartogatnak meglepetéseket” – hangsúlyozta Debreczeni Mónika birtokigazgató az ünnepélyes eredményhirdetésen. (Hogy „tudományosan" milyen a jó címketerv, arról ezt a cikket érdemes elolvasni.)
 

 
A nyertes 200 ezer forint alkotóí díjat, 24 palack Bogyólét kapott, címketerve pedig 25 ezer 2018-as Bogyólé palackról köszön vissza. A szakmai zsűri az első és harmadik helyezést egyazon fiatal grafikusnak, Csiby-Gindele Botondnak, az egri Eszterházy Károly Egyetem tervezőgrafikus-hallgatójának ítélte. A második legjobb címketerv Boda Anna Stefánia, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatójának munkáját dicséri.
 
A közönségdíjat Kincses Endre és Sámson Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar két grafikus hallgatójának alkotása 1.047 szavazattal, 923 lájkkal és 124 megosztással nyerte el. A november 3-án zárult a közönségszavazás során összesen 18.638 lájkot és 1.455 megosztást kaptak a pályaművek, ennek köszönhetően több mint 260 ezer ember találkozhatott a Bogyólé Borcímke Pályázat alkotásaival.
 
A pályaművekből november 8-án kiállítás nyílt a TESLA Budapest kiállítótermében, amit november 20-ig díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők.
 
14. Bogyólé Pályázat 1. Csiby-Gindele Botond
 
Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot
 
14. Bogyólé Pályázat 2. helyezettje: Boda Anna Stefánia
 
Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot
 
14. Bogyólé Pályázat 3. Csiby-Gindele Botond
 
Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot
 
14. Bogyólé Pályázat közönségdíjas nyertese: Kincses Endre és Sámson Péter (Zsüd grafika)
 
Egy egri diák grafikája fogja díszíteni a 25 ezer Vylyan-palackot
Winelovers borok az olvasás mellé